Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-13 / 61. szám, kedd

o N­oo A magyar bundaügy kronológiája 15. oldal 2012. március 13., kedd, VIII. évfolyam, 10. szám Nem térkép e táj (Krasznahorka) Nem szégyellem: ügyelnem kellett, hogy ki ne csordul­janak a könnyeim, amikor megláttam a képsorokat a lán­goló krasznahorkai várról. Mintha engem haraptak volna azok a sárga lángnyelvek, valami rejtett otthont, titkos menedékházat a szívben, egészen mélyen, legbelül. Mintha a szülői ház égett volna. Ha Pozsony felől utaztam haza Kassá­ra, a „régi ismerősök” közül mindig a krasznahorkai vár köszöntött elsőként. Mindig ugyanúgy fogadott, ugyanazzal a méltósággal. Nekem nem volt Börzsönyöm, se Kis-Dunám, nekem Krasznahorkám és Szádelőm volt. Szepsi és kassai barátaimmal egy idő után már nevettünk azon, hogy mások huszonévesen családot alapítanak, mi viszont nyaranta indiánokként éltünk a stószi hegyekben, tábort vertünk a szádelői fennsíkon, kúszva közelítet­tük meg a Pipitkét, és felmásztunk az úhornai (dénesi) antennás to­ronyra, mert onnan el lehetett látni Krasznahorkáig. Az a vár, az a némán őrködő krasznahorkai vár jelentette az origót. S nemcsak nekünk Mindazoknak, akiknek nem térkép e táj. *** A minap a Komáromi Szalon beszélgetőestjén esett szó arról, hogy nincsenek már országos szintű magyar sportegyesületeink, olyan klubok, ame­lyek tudatosan erősítenék szurkolóik nemzeti és kulturális identitását. Mi köze lehet egy futballklubnak a kulturális identitáshoz? Valóban, ma már nehezen hihető, hogy egykor (pél­dául a két világháború közötti Cseh­szlovákiában) léteztek olyan felvidéki magyar sportklubok (például a Kassai AC vagy a Fülesd TC), amelyek meg­maradásunk érdekében kultúrmissziós tevékenységet folytattak: színielőadáso­kat és irodalmi esteket szerveztek, mert tudták, hogy az adott közösségen belüli megszólító és mozgósító erejük jóval nagyobb, mint az ilyen-olyan dalárdá­ké meg katolikus legényegyleteké. Képzeljük el mindezt a mai viszonyok között: a dunaszerdahelyi vagy a ko­máromi futballklub meghívná a jövő héten a kassai Tháliát, s az előadására közönséget is toborozna a hétvégi baj­nokin; esetleg időről időre vendégül látna a klubházban kortárs magyar írókat, az erdélyi származású Bodor Ádámot, a vajdasági Végel Lászlót, vagy a kiváló futballpublicisztikai írásokat is megjelentető Esterházy Pétert... Nonszensz. n­­em volt Börzsönyöm, se Kis-Dunám, nekem Krasznahorkám és Szádelőm volt. Pedig volt idő, amikor nemcsak identitáserősítő sportklubok, hanem magyar nyelvű sportlapok is léteztek a Felvidéken, Pozsonyban például a Sport Remi vagy­ a Szlovenszkói Sport Hírlap, Érsekújváron a Football­, Kassán a Sportvilág stb. Olvasom, hogy Lőcsén (még Lőcsén is!) közel másfélszázan járattak maguknak magyar napilapot az 1930-as években (a Színházi Éléből például harmincat adtak el hetente). Ma már nincsenek önállóan megjelenő magyar sportlapjaink. S ha most sincsenek, tíz, húsz vagy harminc év múlva még ennyire sem lesznek. Ki veszi majd meg azt a lapot? A népszámlálási adatok­ból kiindulva addigra nagyjából elfogynak a magyar olvasók. Ez van. Illetve: ez lesz. S ezért senki mást nem okolhatunk, csakis magunkat, a saját kulturális és szellemi igénytelenségünket, lusta és jóllakott közönyünket, Gúta közönyét, Kassa közönyét, Komárom közönyét. A krasznahorkai várat felújítják, remélhetőleg sokáig őrködik még a rozsnyói fenyvesek fölött. S amikor mi már nem leszünk, akkor is jelezni fogja, évtizedek múlva is, hogy ez a táj itt, a vadregényes Pipiikével és a szádelői sziklákkal együtt, a mi szülőföldünk volt. Gazdag József (Fotó: SME/Mária Skokanová) ŕ KINEK KELL SZEMÜVEGET EURÓPAI LIGÁK FUTBALLVILÁG: 1 FÉLNIE? A BÍRÓNAK! ADATBANKJA HETI KRÓNIKA Fazekas Géza főügyész-helyettes Dühöng a QPR, és joggal dühöng. Minden egy helyütt: eredmények. Az elmúlt napok legfontosabb nyilatkozik a fogadási csalásokról, szabályos gólját nem adták meg. góllövők, tabellák, menetrend, eseményei: Messi, Drezda, Urbán. 12-14. oldal 16. oldal 17. oldal 18. oldal

Next