Új Világ, 1975 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1975-03-28 / 13. szám
1075. március 28. Meg kell a szívnek hasadni Los Angelest legalább félév óta hibbant agyú gyilkos tartotta rémületben. Fegyvere valami borotvaéles szerszám volt, amivel áldozatait összeszabdalta. Legtöbbnek csak a nyakát vágta el, de azt alaposan, egyik fülétől a másikig. Az idegesség érthetően nőtt, a rendőrség egyre nagyobb nyomozásba kezdett. Tanúvallomások alapján a rendőri rajzoló össze is állította a gyanúsított vonásaiból az elképzelt arcképet. Egészen fiatalembernek írták le, akinek hosszú, vállát érő szőke haja van. A gyilkosság-sorozatnak azonban egyszerre végeszakadt. Érthető meglepetést keltett, amikor egy héttel ezelőtt Los Angeles rendőrkapitánya sajtóértekezletet hívott össze, amelyen a “nyakmetsző” gyilkossal kapcsolatban akart adatokat közölni. Előre kiszivárgott, hogy a kegyetlen merényletekkel egy feketét gyanúsítanak, aki betörés és életveszélyes támadás miatt hetek óta börtönben ül. Ez lehetett tehát az oka, amiért a nyakmetsző gyilkosságoknak nem volt folytatásuk. A közönség érthető kíváncsisággal tekintett a sajtóértekezlet elé. Vajon, mit akar mondani a rendőrparancsnok? Mi a magyarázat, hogy a szőkehajú, fehér gyanúsítottból fekete lett? És itt jött a meglepetés. A kapitány nem mondott semmit. Jelképesen zsebkendőt tömött a szájába és ezzel adta mindenki értésére, hogy nem beszélhet. Később kiderült, hogy a gyanúsított fekete, Vaughn Greenwood védőügyvédje javaslatára a bíróság elejét vette a sajtóértekezletnek és elhallgattatta a rendőrséget. Indokolás: a részletek nyilvánosságra hozása előre kondicionálja a közönséget, így a bíróságot és a leendő esküdteket is és ennek az esetleg teljesen ártatlan gyanúsítottnak ilyen körülmények között nem lehet biztosítani az őt megillető tisztességes, elfogulatlan bíráskodást. Az elv valóban nagyon szép és nem hiába az amerikai igazságszolgáltatás egyik hagyományos, féltve őrzött fundamentuma. Az elmúlt két évszázad óta a világ minden részéből erre a kontinensre sereglett szellemi és fizikai menekültek sokat mesélhetnének elhagyott hazájukban az igazságszolgáltatással kapcsolatos visszaélésekről és csak egyetértően bólinthatnak minden ilyen szigorú védelemre, amellyel a vádlottat körülveszik, mindaddig, míg bűnössége be nem bizonyul. Csakhogy van ennek az ügynek másik oldala is. Vaughn Greenwood, egykori rabszolgák leszármazottja, de már régen nem elnyomott és a földesurak önkényének kiszolgáltatott szerencsétlen pára, nem az első, akit váddal ilettek. Másokra is ráolvastak már bűnöket és még a tettenérés esete sem forgott mindig fenn. Számos esetben csupán feltevések léptek működésbe. Az állami hivatal minden rendű és rangú tisztviselőjéből került valaki, legalább is képletesen, a vádlottak padjára, néha valóságosan is. A törvényhozás emberein kívül a kormány tagjait sem védte immunitás és beleesett a szórásba az Egyesült Államoknak nemcsak az elnökhelyettese, de elnöke is. A hazudozás, csalás, hivatali hatalommal való visszaélés, korrupció minden vádjával illették őket és a közhangulatot szinte hisztérikus magaslatokra korbácsolták ellenük. Vajon volt-e része tisztességes, tárgyilagos bíráskodásban annak, aki odakerült és lehetett volna reménye erre annak, akit a bírósági felelősségrevonásnak csak a szele csapott meg? Soha, semmiféle védőügyvéd nem tett érdekükben javaslatot és nem volt bíróság, amely a kórust elhallgattatta volna. Vaughn Greenwood azonban nem töltött be hálátlan és felelősségteljes hivatalt, csak a torkokat metszette csendben és egymás után.Az ő jogait megvédték. Ez valóban megható. Meg kell a szívnek hasadni. Amerika sok tekintetben párját ritkító ország. Azt mondják, ezekben az években csendes forradalmon esik át. A bírálatot és támadást egyéni módszereivel szereli le. Mire valami hőbörgő csoport kidönt egy szálfát és vállára kapva rohamra indul vele, a kapu már nyitva van és a támadók hasra esnek. Amerikában az úgynevezett földalatti, illegális sajtó termékeit utcai automatákban, nyíltan árusítják. Akinek a füle mögött találnak valamit, azt sem pénz, sem pozíció nem védi. Az Egyesült Államokban ma a börtönökben ülő volt miniszterek és kormányzók már bridzspartira ülhetnek össze, a gibicekkel együtt, a hasonló sorsra jutott szenátorok és képviselők meg lassan focicsapatot alakíthatnak. Az egykori forradalmakban folyt a vér. Senki sem tagadta, hogy ilyenkor igazságtalanságokra is sor kerülhetett és el kellett rá készülni, hogy X-nek vagy Y-nak átmenetileg leütötték a fejét. Vagyis néha az ártatlant is elsodorták az események. De, hogy éppen a torokmetsző kap megkülönböztetett védelmet, az példa nélkül álló. , Hallga, hallga . . . Hogyan is mondotta Petőfi Sándor Debrecenben? “Európa csendes, újra csendes, szégyen reá, szabadságát nem vívta ki. De hát kétségbe kell-e esnünk? Ellenkezőleg. Emelje ez fel lelkeinket, hogy mi vagyunk a lámpafény, mely, midőn a többi alszik, ég a sötétség éjjelén. Ne érdemetlen szálljon ránk áldásod. Szós Abadság. E hűtlen korban mi utolsó, egy télen híveid valónk!’’ Tetemrehívás. Ki ölte meg az emberi jogokat? Lenin, Sztálin, Hruscsov “et akii” országlása 58-ik évében a szabadság egyik ősi bajnoka, Dánia parlamentje most hirdette ki, hogy törvényszéket állít fel Koppenhágában a Szovjetunió proletár dolgozói emberi jogainak kivizsgálására. Ebből az alkalomból folyt le egy felette érdekes telefoninterjú München és Moszkva között a disszidens orosz tudós, Andrei D. Sakharov és a kelet-európai menekültek tanácsának elnöke, Eszterhás Ernő dialógusában. Az interjú orosz szövegét a müncheni “Nemzetőr” közölte le magyarul és ezt a szöveget fordította angolra Kadarkay Árpád, a Los Angeles-i Occidental College tanára. “A koppenhágai törvényszék nagyjelentőségű — mondotta Sakharov — mert világos képet ad majd a világnak az emberi jogok helyzetéről a Szovjetunióban. Én örömmel fogadom a hírt és hálát érzek a kezdeményezők irányában.” A tudós máris szolgál az orvoslásra szoruló Agrigentaiesettel, amelyben egy moszkvai disszidens földalatti sajtóorgánum, az “Aktuális Események Krónikája” című újság munkatársai és nyomdászai vannak súlyos vádakkal terhelten börtönben. Ezek az intellektuelek igénylik most a szabad világ erkölcsi támogatását. Minden emberi jog a mozgásszabadság talapzatán áll. Csakis az alapjogok biztosításával korrigálhatjuk azokat az igazságtalanságokat, amelyeket a Szovjetunióban követtek el a bebörtönzött emberekkel szemben. Fontos, hogy a koppenhágai törvényszék a szovjet vallásüldözés egész terjedelmét vizsgálata tárgyává tegye. Litvánia, Latvia, Esztonia balti köztársaságokban tömeges letartóztatás történt, számos baptistát és unitáriust hosszú börtönbüntetéssel sújtottak. Az interjúció azon kérdésére, hogy melyik az emberi jogok ellen elkövetett legsúlyosabb igazságtalanság eddig, és hogy az igazságtalanságok melyikét tárgyalja meg legelőször a törvényszék, Sakharov azt felelte, hogy a legelső és legnagyobb igazságtalanság a mozgásszabadság megtiltása. A második legnagyobb igazságtalanság a nemzeti kisebbség jogainak teljes elfojtása, amint azt a különböző nemzetiségek tragikus helyzetében látjuk. Harmadik a sorban a vallások üldözése. Negyedik a nem kevésbé tragikus: a szovjet proletár munkásság helyzete. A munkabérek elégtelenek egy négytagú család ellátására, ezért a nőt is rákényszerítik a kenyérkeresetre, amely rendszernek pusztító hatását érezzük nem csupán a gyermeknevelés terén, hanem más, ugyancsak megoldhatatlan társadalmi problémánkban is. A szovjet munkaidő sokkal hosszabb, mint bármely európai országé és a munkás betegellátása és a közegészségügyi szolgáltatások elégtelenek. Ha a koppenhágai törvényszék megtárgyalhatja a szovjet munkás helyzetét, Sakharov a maga részéről ezt tartaná a legfontosabb, legaktuálisabb kérdésnek. Azért is, mivel a külvilág tévesen van informálva a proletár munkásság helyzetéről a Szovjetunióban. Ezzel a revelációjával Sakharov profeszszor kidöntötte a vörös országvezetés legnagyobb hazugságának egyik tartó pillérét. Azt, hogy a disszidenseknek mindig csak az intellektuelek sorsa van a szívükön, soha a proletároké. Ily hősiesen bátor beszéd mellett egy feltett kérdésre Sakharov kategorikusan kijelentette, hogy nem félti személyes biztonságát, ő csak a családját félti. A félelmet, mint olyat, haszontalan dolognak tartja. És nem él vele. Sohasem jut eszébe félni. És ebben a hangulatában küldte interjúciója útján, telefonon, meleg üdvözletét Alexander Solzhenitsynnek, akinek irodalmi munkásságát mindig csodálta és akinek művét, a Gulag Archipelago-t felette értékeli. Még egy villám csapott le. Az Egyesült Államok ébersége egy évekkel ezelőtt robbanás következtében az északi Csendesóceán nemzetközi felségterületén elsüllyedt szovjetorosz tengeralattjárónak egy jelentős részét emelte ki az óceán többmérföldnyi mélységből, az elsüllyedés helyén állandóan cirkáló szovjet “őrhajó" személyzetének úgyszólván az orra előtt. A hidegháború nyakhosszra menő versenyében — hetente ide, hetente oda — élni kényszerült ellenlábas titánok számára, a biblián kívül, nincs más választás, mint áttörni az ellenség titkának páncélfalát. Ez történt most is. Az óceán fenekéről bravúrosan kiemelt hadihajórész — a tudós és a technológus analitikusok szakvéleménye értelmében — tárgyi bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az oroszok konvencionális tengeralattjáróikat Polárisz-típusú nukleáris rakétákkal és nukleáris-fejes torpedókkal tették félelmetes potenciájú hadihajókká. Az Egyesült Államoknak eddig nem volt tudomása ilyen természetű szovjet taktikai átállításról. A legújabb felfedezésnek nagy jelentősége van az oroszokkal folytatott úgynevezett “fegyverkezéscsökkentési” tárgyalásokban. Amerikai tudósok, kutatók és technológusok áttörtek minden nehézségen és megalkottak egy olyan víz alatt működő, csáklyakarmokkal felszerelt óriáshajót,, amely egyszerűen, mint egy griffmadár, kiragadta a tenger fenekéről az orosz tengeralattjáró-részt és felhozta a tárgyi bizonyítékokat a napvilágra. A megismerés ereje követeli, hogy miután nemzeti vezetőink most már el vannak látva a szükséges konkrétumokkal, az Egyesült Államok a Szovjetunióval kötendő paktumainak már nem idejétmúlta, egyoldalú jóhiszeműségünkön, hanem az ismert, rideg tények realisztikus mérlegelésén kell alapulniok. A hivatalos Moszkva és Washington mély hallgatásba burkolódzott. A kiemelt hajórészben vagy 10 szovjet tengerész tetemét találták, őket előírásos tengerésztemetésben részesítették amelynek szertartását egy US tengerészkapitány végezte angol és orosz nyelven. Azt és a szertartás alatt elhangzott szovjet nemzeti himnusz hangjait, egy televíziós adást újra előadás céljából felvett filmen és hangszalagon rögzítették meg. A tengerfenékről felhozott egyéb titkokat, részletezetten, hét pecsét alatt őrizzük, nemzetbiztonsági okokból.