Ujság, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
8 Sorompó A kommün utáni időben, amikor az idegenek sáskajárása aratott le Pesten mindent, ami szép és jelentékeny, feltűnt egy német gróf. A kiéhezett Pesten szórta a pénzt, gyönyörű szeretői voltak, remek márkájú kocsija és apartmanja a dunaparti Hotelben. Egy pezsgős éjszaka után kocsijára felpakkolva hat táncosnőt és a mulató üzletvezetőjét, autós kirándulásra vitte őket. A lokálüzletvezetőnek nem túlságosan tetszett a mulatság. A gróf amúgy is agyonitatta már, gőzölgött belőle az alkohol, de nem lehetett ellentmondani. A gróf, ha lement este a mulatóba, legalább tíz üveg francia pezsgőt ivott. A mulatóban császárnak hívták. Igazán vele kellett tartani a reggeli autótúrán. A részeg német mágnás százkilométeres tempóban vezette a kocsit. Csudának tetszett, hogy nem ütköztek össze az országúton befelé baktató tejes és gyümölcsös szekerekkel. A táncosnők visítoztak, az üzletvezető halálsápadtan fogózkodott, a német gróf pedig röpítette a kocsit .Félelmetes volt ez az út. Később lelassított a gróf, de azért csak annyira óvatosan, hogy nekivezette egy sorompónak a kocsit. Az autó széttört, valami rendkívüli véletlen folytán az utasok megmenekültek. A német gróf elutazott és azóta nem hallatszott hír felőle. Azaz, legutóbb olvasták egy német újságban, hogy Japánban él és egy tokiói iparvállalat vezetője. Most nyilván a gésákért rajong. Mert valakiért mindig rajongott. Az üzletvezető néhány hónapja értesítést kapott arról, hogy az Államvasutak hatszáz pengőre beperelték, azért, mert akkor az autó széttörte a sorompót. Szegény fiú hasztalanul védekezett azzal, hogy a kocsi tulajdonosa és vezetője a német gróf. A gróf urat nem lehetett feltalálni, az Államvasutak az üzletvezetőt perelték. A lokálüzletvezető bohém fiú. Akármenynyit keres, rögtön elkölti -e a forrásnál. Mindig mulatóhelyen volt alkalmazott, de azért még most is pezsgőbe és sósmandulába helyezi el a keresetét. A napokban, délben alszik a lakásán, amikor két mogorva úr nagy táskákkal felszerelve és ijesztően kihegyezett ceruzákat forgatva, jelenik meg szobájában. — Mit parancsolnak? — kérdezte gyanakodva. — Foglalni jöttünk. Az Államvasutaknak járó hatszáz pengő értékben. A hivatalos urak körülnéztek. A szobában egy ócska olajnyomat volt, töröttlábú asztal, kávéfoltokkal és két rozoga szék. Ezenkivül egy füzetes regény, a foszló bársonya dívány mellett, ahol az üzletvezető nappali álmát aludta. — Foglalni — nevetett az üzletvezető —, hát tessék kérem. Foglaljanak — helyet. Mást úgy sem tudnak. S az urak helyet foglaltak. Mást tényleg nem lehetett. Álhirlapirás Budapesten megközelítő számítás szerintötezer álhirlapiró lakik. A szerkesztőségben dolgozó újságírók hajszolt, fáradt emberek, akik boldogok, ha munkájuk után otthon pihenhetnek. Az álhirlapiró aratja le helyettük a társadalmi elismertség sikereit, az álhirlapiró karriert csinál, nőket hódít, vagyonosodik, boldogul, üzleteket köt, népszerűsödik — az újságírás presztízse alatt. Mindezzel tisztában vannak a hirlapirók, akik nem bánomságból, kényelmességből tűrik az álhirlapirók garázdálkodásait. Megjegyzendő, hogy az álhirlapirók többsége nem is csirkefogó. Nem zsarol, nem revolverez, csak a címre vadászik. A napokban történt. Ismert pesti újságíró délután háromnegyed öt felé a szerkesztőségbe ment dolgozni. Talán tíz lépésnyire lehetett a redakciótól, amikor hallja, hogy egy nyurga jampecbajuszos ifjú ezeket suttogja nagyon szép hölgyének: — Drágám ... Most itt megvár... Felnézek a laphoz, megkérdem a szerkesztőt, van-e dolgom és ha nincs, akkor átmegyünk Budára. A lány lelkesült, csillogó szemmel bólintott. Úgy van jól, ahogy az ifjú kivánja. A hírlapíró jól megnézte a jampecet. Bő, divatos nadrág feszült rajta, szélesen kötött, divatos nyakkendő, legújabb formájú puha gallér, kesztyű, szóval tip-top... Ahogyan ő a szerkesztőt elképzeli. A hírlapíró jól megnézte magának a fiatalembert. Soha ezt az arcot nem látta a szerkesztőségben. És mégis: ez a fiú azt adta be a lánynak, hogy felmegy a redakcióba, meghallgatja a szerkesztő utasításait és visszajön. Most már érdekelte a dolog. Utánalopózotta fiúnak, aki siető léptekkel haladt be a kapun, felszaladt a félemeletre, ott megállt a lépcsőházban és várt. Az újságíró előtt rögtön megvilágosodott a tényállás: a fiú itt várakozik öt percig, aztán gondterhes arccal lesiet, hogy lenne ugyan dolga, de azért csak sétáljanak s mindezt az újságírás örve alatt. A hírlapíró megállt a lépcsőházban a félemeletnél, egy lépésnyire az álhírlapírótól. Mereven rászegezte a tekintetét. A fiatalember izgult, pirult és látszott rajta, tudja, hogy a hírlapíró kihallgatta őt az előbb. Két percig meresztettek egymásra farkasszemet. Akkor az álhirlapiró lankadtan, elvörösödve lesütötte a szemét. — Hát kérem, kolléga úr — törte meg a csendet a hirlapiró, — miért nem megy fel a szerkesztő úrhoz megkérdezni, hogy van-e munkája? — Jaj, jaj — nyögött a fiatalember — bocsásson meg kérem. Ne tessék haragudni. Tetszik tudni ,felvágtam kicsit...— Ugye, nem tetszik elárulni? A hirlapíró komolyan végigmérte. — Nem, nem árulom el... De azért meg büntetem. . — ? — Magának, fiam, dolga van ... Magának nincs ideje lemenni. Maga itt fog ácsorogni még egy félóráig. Én pedig lemegyek a hölgyhöz, aki, bevallom, nagyon csinos és megmondom, hogy a kollégám nem ér rá, de megkért, hogy sétáljak vele ... És miközben lefelé haladt a lépcsőn, még visszaváltotta magyarázóan a meredten bámuló álhírlapírónak: — Mert sétálni — én is tudok ... Kellér Andor. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1929 SZEPTEMBER 1 Kéthetes „béketanfolyam“ nyílik Lepencén • Sátrakban laknak a békeliga tagjai Ez a nyár a kongresszusok nyara volt. Japánok és kínaiak sétáltak a budapesti utcákon, ami csak eleinte volt szokatlan látvány. Később mindenki tudta: kongresszus van Pesten. Egymást váltották a kongresszusok, pedig a java csak most következik. Budapesten gyűlnek össze nemsokára a világ összes hangversenyrendezői, ami kétségtelenül jelentős propagandája lesz a magyar művészetnek. De talán valamennyinél érdekesebb az a kongresszus, amelyről eddig még semmi szó sem esett. Budapesten fog ülésezni a nők nemzetközi békeligája. Nincsen valami sok tagja és kiküldöttei sem érik el majd azt a hatalmas számarányt, mint például az eszperantó-kongreszszuson. Ez a kongresszus mégis jelentős nemcsak azért, mert a világbéke magasztos eszméjének lelkes propagátorai ülnek össze Pesten, hanem azért is, mert a legtávolabbi országokból jutnak el Budapestre olyanok, akik szívesen hangoztatják majd hazájukban, itt nyert kellemes impresszióikat. De ami a legfurcsább ebben a kongresszusban, hogy azt nem a szokott sablonszerűséggel rendezik meg a képviselőház, vagy más bezárt levegőjű üléstermek hivatalos hangulatú interieurjeiben, hanem kivonulnak Budapest környékének szabad hegyei közé. A nők békekongresszusa Lepencén lesz. Valószínűleg kevesen hallották ezt a különös hangzású nevet a budapestiek közül. A turisták azonban annál jobban ismerik Visegrád környékén van, festői szépségű völgyben, évszázados, lombos fák között, zöld mezőtől körülvéve. Az egészet inkább völgynek mondhatnánk, mint hegynek, bár magasan van a Duna fölött, de hangulatos dombok szegélyezik. A kis völgyön keresztül folyik a kisvizű Lepence patak. Valami kis szálloda áll ebben a völgyben, olyan szanatóriumféle, ahová nyaranta üdülni járnak olyanok, akik a magányt és nyugalmat keresik. Ezt az idillikus környéket választotta ki ülései színhelyéül a nők békeligájának budapesti frakciója. Körülbelül száz vendég érkezik a művelt világ minden tájából. Ki sem szállnak Budapesten, hanem egyenesen Lepencére utaznak, vonaton, hajóval, kocsin, ahogyan már ide el lehet jutni. A kis szállodában kapnak lakást, akiknek még hely jut. Akik pedig nem tudtak már elhelyezkedni a szobákban, azok számára sátrat vernek a Lepence patak mellett, terebélyes tölgyek árnyékában. Itt fogják tölteni azt a két hetet, amelyért hozzánk ellátogattak. Úgynevezett béketanfolyamot rendez a női liga. Szociológia, gazdaságtudomány, történelem lesznek azok a tárgykörök, amelyekről a békebarát előadók tanításuk anyagát merítik. Hétfőn érkezik az első transzport és utazik ki egyenesen Lepencére. Tizennégy nemzet képviselteti magát a kongresszuson. A világ legtávolabbi sarkaiból jönnek Lepencére. Két néger lány lesz a gyülekezet attrakciója. ÚTI JEGYZETEK Irta Wallesz Jenő IV. Az unalom pszichoanalízise Ebédre a miniszterelnök vendége voltam. A feketekávé után karonfogott és lecipelt az utcára, ahol már várt az autó. — Most olyat mutatok önnek, amit sehol sem láthat. — Négyfejű borjut? — Egy rajzkiállítást. — Az igaz, hogy rajzkiállítást sehol sem láttam, de csak azért nem, mert nem voltam rá kiváncsi. — Sokat mulasztana el, ha ezt a kiállítást nem nézné meg. Az autó elindult. Tíz perc múlva pompás kis palota elé értünk és a miniszterelnök megmagyarázta, hogy ez az országgyűlés háza. — És ittt rendezték a rajzkiállítást? — Mi minden kiállítást itt rendezünk. Tudja, az országgyűlés évente csak egy hónapig tanácskozik, hát miért ne használnánk ki valami okosra a tizenegy hónapi szünetet. — És egy hónap alatt el tudnak mindent intézni? — Hogyne! Nálunk Tapaszkam ugyanis a képviselők az egész ülésszakban csak egyszer szólalhatnak fel. Aki másodszor is beszélni akar, annak az összes képviselők egyhavi tiszteletdíját előre be kell fizetni a parlament gazdasági pénztárába. Képzelheti, hogy nem sok ilyen felszólaló akad. — De hol itt a szólásszabadság? — Kedves uram, nincs a világon ember, aki egy óra hosszat csupa okosat tudna egyfolytában mondani. Hát mire való volna a sok beszéd? De még ha akadna is ilyen okos ember, hol vesz ön egy másodikat, aki azt megértené? —• Ennyire korlátoltak az emberek Tópaszban? — Maguknál Izland szigetén talán okosabbak? — De mennyire! Nálunk nyolc-tíz óráig is beszélnek az emberek egyfolytában. — Rémes! És mindig okosakat mondanak? — Nem, nem mindig. De végre is időt kell engedni az embereknek arra, hogy valami okosat kitaláljanak. — És a többiek türelemmel várják, amíg a szónok valami okosat kitalál? — Dehogy! Kimennek a folyosóra és az elnök csenget, ha megszületik az okos szó. És akkor betódulnak a képviselők. — Na hát, ez igazán különös. Kimennek tanácskozni közben a folyosóra? Ez nagy tiszteletlenség a szónokkal szemben. — Ellenkezőleg! Az emberek meg akarják őrizni egymás iránt a kölcsönös tiszteletet, tehát kimennek, hogy ne ábránduljanak ki egymásból. Beértünk a kiállítási terembe és a miniszterelnök belefogott a magyarázásba. — A kiállítás anyaga csupa olyan rajz, amelyet unatkozó emberek készítettek. A legtöbb rajzot nem érti a laikus és ezért gondoskodnunk kellett arról, hogy pszichoanalitikusok kielemezzék azt a tudatalatti érzést, vagy gondolatot, amely az unatkozóban élt, amikor a vonalakat papírra vetette. Ez az elődömnek, Rihati miniszterelnöknek a rajza. Itt készült tanácskozás közben. Egy képviselő meginterpellálta őt, hogy mi lesz a sajtószabadsággal? És a miniszterelnök az interpelláló képviselő beszéde közben egy akasztófát rajzolt. A pszichoanalitikusok megmagyarázták, hogy a miniszterelnök interpellálás közben folyton ezt ismételgette magában: Akaszd fel magadat! — Érdekes ... Nagyon érdekes.— Ez itt az igazságügyi miniszter rajza Ez is interpellálás közben készült. A miniszterhez aziránt intéztek kérdést, hogy mi lesz az igazságszolgáltatás egyszerűsítésével. Az ülés végén a teremszolgák ezt a skiccet találják az igazságügyminiszter asztalán. Amint látja, a rajz egy gépembert ábrázol. Feje nincs, a szája a gyomrából nyílik. Egész teste tele van paragrafusokkal. A háta közepén is nyilas tátong. A pszichoanalitikusok magyarázata így szól: Az igazságügyi miniszter interpellálás közben úgy képzelte el az igazságszolgáltatás egyszerűsítését, hogy minden tárgyalóteremben felállítanak egy automatát. A felperesek átadják a periratot az inspekciós igazságügyi alkalmazottnak, az elolvasót, aztán bedobja az automatába, és megnyomja a megfelelő paragrafust, az igazságügyi alkalmazott öt másodperc múlva forgat egyet a gép . Csillaghegyi ásványvíz az agobb ember kurbliján, mire a gépember gyomrából kiugrik a kész ítélet. — Zseniális ! És aki fellebbezni akar? — Fellebbezésnek nincs helye... Ez itt egy operettprimadonna rajza. Egy gyönyörű ifjú szerelmi vallomása közben készült. A rajz egy járom és a pszichoanalitikus azt mondja, hogy az ifjú szerelmi vallomása közben a primadonna arra az ökörre gondolt, akit ebbe a járomba foghatna. — De hiszen a járomnak két nyílása van.• Nagyon helyes a megjegyzése. A pszichoanalitikus is hozzáfűzi, hogy a primadonna tényleg nem is egy, hanem mindjárt két ökörre gondolt. — És a fejszék a másik rajzlapon? Talán azokkal végzik ki az ökröket? — Szó sincs róla. A fejszéket már nem a primadonna rajzolta és csak a véletlen játéka, hogy az ökör és a fejszék egymás mellé kerültek. A fejszéket egy államügyész rajzolta. A vádlottak padján egy asszony ült, aki féltékenységi rohamában megölte a férjét. A védő kétórás beszédben védte az asszonyt, akire az ügyész halálos ítéletet kért. És az ügyész csak rajzolt, rajzolt, mialatt a védő beszélt. — A fejszék tehát a halálos ítélet végrehajtásával függnek össze? — Tévedés. Abban az időben az ügyész tyúktenyésztéssel foglalkozott. Messze országból fajtyúkokat hozatott, de alig értek Tapuszba, valamilyen betegség támadta meg őket és mindennap elpusztult közülök egykettő. Mikor a tyúkokból már csak egy féltucat volt életben, az ügyész leölette, kitömelte és eladta a nemzeti múzeumnak azokat. Ez a tárgyalást követő napon történt. —- Még mindig nem látom az összefüggést a fejszék és a tyúkok közt. —- Pedig a helyzet világos. A tárgyalás napján a védő beszéde közben az ügyész öntudata alatt az motoszkált, hogy a veszett fejszének legalább a nyelét hogyan kéne megmenteni. És megmentette, mert jó árat kapott a kitömött tyúkokért. — És ezt igy állapították meg a pszichoanalitikusok? — Szóról-szóra így. És pár nap múlva az ügyész a saját nyilatkozatával erősítette meg, hogy csakugyan ilyenféle sejtelmes érzései voltak a védő beszéde közben. — Hallatlan! — Ezt a kis rajzocskát a tudományegyetem egyik tantermének a katedráján találták. A közjog professzora rajzolta szigorlatoztatás közben. A jelöltnek arra kellett felelni, hogy milyen az angol gyarmatok alkotmánya. És a professzor előadása alatt ezt a láncot rajzolta. — Nyilván arra gondolt, hogy az angol gyarmatok lakói egy rossz alkotmány rabláncait viselik. — A világért sem. A pszichoanalitikusok megállapították, hogy az a lánc az egyetemi rektorság lánca és a vizsgáztató professzor rektorsága a jövő tanévre volt esedékes. — Szenzációs. — Ez a korona egy orvosnak a rajza. Az orvos akkor rajzolta, amikor egy szegény beteg elpanaszolta bajait. A pszichoanalitikusok magyarázata szerint az orvos magafeledten arról álmodozott, hogy jó lenne végre egy koronás főt kapni páciensül, mert csak így lehet karriert csinálni. — Rémes, hogy ezek a pszichoanalitikusok milyen jól kitapogatnak mindent. —• És látja ezt a hintaszamarat? — Látom... De nem ülnénk le valahová, mert elfáradtam. — Talán ebbe a bársonyzsöllyébe. A kultuszminiszter ül benne és ez a rajz épp az ő műve. Az egyik államtitkár hosszasan referált neki az iskolai tankönyvek reformjáról. A hivatalos óra végén a takarítónő ezt a hintaszamarat találta a miniszter asztalán. Sokáig azt hitte mindenki, hogy a hintaszamár nem más, mint a referáló államtitkár. De ez sajnálatos tévedés volt. A pszichoanalitikusok megmagyarázták, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtek és a miniszter nagyon szerette a kis unokáit és már az ajándékok gondolata lappangott a tudata alatt, amikor az államtitkár a tankönyvreformról referált... Mi az, uram, ön rajzol? — Oh, ezer bocsánat, hogy ennyire megfeledkeztem magamról. — Legalább mulassa, hogy mit rajzolt. — Méltóztassék... Én igazán nem is tudom, hogy mitábrázol... Csupa krix-krax. — Dehogy is krix-krax. Ez egy jól megrajzolt fütyülő. — Nem hinném... — De bizony fütyülő, ön azt akarja ezzel kifejezni, hogy fütyül az egész kiállításra... Megdöbbentem és a miniszter észrevette ezt. Mentegetőzni kezdtem, de a miniszterelnök a szavamba vágott. — Én vagyok a hibás. Mert figyelmeztetnem kellett volna arra, hogy törvényeink értelmében senki sem hordhat ceruzát magánál, amikor belép a parlament üléstermébe. Öt év előtt hoztuk ezt a törvényt és öt év óta a képviselők még önfeledten se árulhatják el, hogy mi a véleményük egymásról. Ezt a törvényt magammal viszem Izland szigetére. Hátha be lehet szüntetni a ceruzagyártást az egész szigeten és akkor vége lesz nálunk is a tekintélyrombolásnak. A kiállítás csengője megszólalt. Hat óra volt, a kiállítást bezárták.