Ujság, 1929. december (5. évfolyam, 274-296. szám)
1929-12-15 / 286. szám
18 * A Fantom-zenekar. Művészek, ldrapírók, muzsikusok kis szakértő társasága hallgatja Bécsben a szellemek orchesterét, a zenészek nélküli zenekart. Nagyszerű programm-muzsika után egyszerre felcsendült egy pompás hegedűszóló. A szakértők összenéznek, hiszen ez Huberman tónusa. Egy-két perccel később a zongorában megszólal Rachmaninoff sötét férfias játéka. Majd Casals csellója hangzik a zenekar első csellójából. Bachsuitet játssza casalsi művészettel. A szólózó hangszert, szellemzenekart dirigáló angol mérnök kiemeli, a zenekarból leviszi a hallgatóság közé és az egyik szakembernek a kezébe adja. Az apparátustól 15—20 méterre elvitt hegedű a publikum által kivánt darabokat játszotta: a hang a hegedűből jött és pedig lágy, sima szép tónusban. Ugyanígy a zongora, cselló, a saxofon pedig a hallgatók kezében zenekari kísérettel nagyszerűen játszott egy legújabb jazz-slágert. Mindez pedig színes megvilágítások kísérteties, fényében, a szólózó hangszerek reflektorokkal megvilágítva, felejthetetlen benyomás és hatás a hallgatóságra, s az angol mérnök kezdi magyarázni a hangszerek rezonanciájának a lemezre felvett rezgések szétbontásáról és az egyes hangszerekbe vezetéséről, az egész apparátusnak orgonaregiszterek módjára történő vezetéséről, ebből mindből csak az marad meg, hogy a fantomok megszólalnak, a zenekar zenészek nélkül muzsikál, a hegedűből Huberman szól és Casals tónusát halljuk a csellón, Budapesten a Zeneakadémián karácsonykor lesz a Fantom-zenekar bemutatója. * Zenekari hangverseny. Komor Vilmos maindig igen érdekes műsorokat állít egybe kamarazenekarának hangversenyeire, így történt ez szombaton este is. Volt a programmon magyar újdonság, szimfónia, énekszám és egy felettébb tetszetős zongoraverseny. A legutóbbinak Rachmaninoff a szerzője, míg koncertáló szólamát Domokos László adta elő. Az alig néhány napja nálunk járt orosz muzsikus Csajkovszky legédesebb dallamaira emlékeztető melódiákkal szőtte tele ezt a művét, mely igen hálás alkalmat szolgáltat arra, hogy az előadó zongorás képességeit a legelőnyösebb oldalairól mutassa be. Domokos László alaposan élt is a kínálkozó alkalmakkal lelkes sikert aratva. Az est énekesnőjének Fuchs- Fayer Rózsinak szintén sokat tapsolt közönsége. A hangversenyt megnyitó Nyitány Petényi Géza műve gondos szeretettel elkészített, tetszetős magyar érzésű alkotás. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1929 DECEMBER 15 Legnagyobb színházi szenzáció az Andrássy úti Színház új műsora Bajor * * Somlay * Vaszary Ma délutáni előadás olcsó helyárakkal! Katylka színésznő szeretne lenni - i az első feleség Molnár Ferenc művei - Két lány az utcán A Vígszínház karácsonyi műsora. A legnagyobb várakozás előzi meg a Vígszínház jövő szombati estjét, a MATYIKA SZÍNÉSZNŐ SZERETNE LENNI bemutatóját. Vasárnap és hétfőn megismétlik Csathó Kálmán új vígjátékát. A bemutatóig a műsor így alakul: Most vasárnap, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken AZ ELSŐ FELESÉG kerül színre. Szerdán és jövő vasárnap délután pedig Molnár Ferenc két darabja, a MARSALL és EGY, KETTŐ, HÁROM folytatja ragyogó pályafutását. Most vasárnap délután a LILIOM szórakoztatja a közönséget. A karácsonyi napok műsora: Szerdán, karácsony első napján d. u.: Két lány az utcán. Szerdán, karácsony első napján este: Matyika színésznő szeretne lenni. Csütörtökön, karácsony második napján d. u.: Marsall. — Egy, kettő, három. Csütörtökön, karácsony második napján este: Matyika színésznő szeretne lenni. Jegyek valamennyi előadásra egész nap (szünet nélkül) válthatók. A Magyar Színház bemutatója Pénteken, 1929 december 20-án este 8 órakor. Talpig úriember WALTER HASENCLEVER vígjátéka. Fordította: KARINTHY FRIGYES. A pompás vígjáték kacagtatóan gúnyolja ki az amerikai üzleti szellemet. Főhősnője egy milliárdos leány, aki egy európai nagyüzemű házasságszédelgő hálójába esik. Női főszereplői: Ákos erzsi, gombaszögi ella, turay IDA, ZALA KAROLA és velük együtt felvonul a színház egész férfigárdája: HEGEDŰS GYULA, JÁVOR PÁL, DÉNES GYÖRGY,SZIGETHY LÁSZLÓ, FÖLDÉNYI LÁSZLÓ, DÁVID MIHÁLY. A díszleteket VINCZE MÁRTON tervezte. Rendező: VASZARY JÁNOS. A szenzációs produkció filmszerű trükkjeit a MAGYAR SZÍNHÁZ modernizált forgószínpadán mutatja be. Nyilvános főpróba! Csütörtökön, december 19-én este 8 órakor lesz. * Tarnay Alajos új dalai. Tarnay Alajos, alegkiválóbb magyar műdalszerzők egyike, két füzet újabb dalát bocsátja most szárnyra. Őszintén megérzett, meleghangulatu dal valamennyi. Csupa szív, csupa poézis. Meglátszik rajtuk, hogy szerzőiük beleélte magát a versszövegekbe s igazi inspiráció szülte mindegyiket. Az értékes belső tartalom,oz méltón színtiszta művészi köntös a dalok megjelenésének a külső formája is. Sehol egy felesleges hang, egy oda nem illő hangzat. Tarnay Lajos nem keresi erőszakkal az új kifejezési formákat, de a régi zenei nyelvezeten is tud újat mondani. A nagy hatással előadható tíz dal a szerződés és a Zeneművészeti Főiskola portásánál kapható. • Delmár Vilma újabb angolországi sikerei, Delmár Vilma, a kiváló magyar énekesnő, akinek a sikereiről már megemlékeztünk, Angliában újabb nagy diadalokat aratott. Hangversenyein mindenütt melegen ünnepült s a kritika nemcsak teljes elismeréssel méltatja művészetét, hanem azt is kiemeli, hogy szereplése az évad legnagyobb sikere, m a mérletszünet. Mérsékelt belyárok. Délutáni előadás. MIGNON Dalmű 3 felvonásban. Szövegét Goethe ♦.Meister Vilmos tanulóével" című regénye után írták Corré és Barbier. Fordította: Ormay F. Zenéjét szerzette: Thomas A. Az előadást vezényli: Béri Ottó. Rendezi: Ferenci Frigyes. Meister Vilmos Laurisin Lajos Lothario Kálmán Oszkár LaertiS Palotai Árpád Fridrik Svéd Sándor Jarno Losonczy György Mignon Sándor Erzsi Fhiline Szabó Lujza Antonio Ádám Győző Bohóc Kalmár József Akrobatákassky Attila ( Körmendi József Antari Samek A1 a jósinas Simonyi Jenő Kezdete délután 3, vége 6 órakor, Vasárnap este Bérlet C-sorozat 12. szám. Beethoven születésének évfordulója alkalmából FIDELIO Dalmű 2 felvonásban. Szövegét írta Treischke. Fordította Lenget. Zenéjét szerzette Beethoven. Fernando Székely Mihály Pizarro Szende Ferenc Florestan Székelyhidy dr. Leonóra, neje Némethy Ella Rocco, tömlöctartó Venczell Béla Marcelna, leánya Halász Gitta Jaquino, kapus Szügyi Kálmán 1-só Ney Dávid 2-ik fogoly Losonczy György 1- só Kodolányi Lajos 2- ik őszt Ádám Győző Kezdete 7 órakor, vége 1014 óra előtt Hétfőn este nincs előadás. vígszínház Vasárnap délután öti órakor Molnár Ferenc: LILIOM Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben. Üllőm Csortos Gyula Juli Varsányi Irén Mari M. Makay Margit Fícsur Makláry Zoltán Hugó Gárdonyi Lajos Linzmann Zátony Kálmán Muskálné Gazsi Mariska Lujza Inkei Margit Hollunderné D. Kende Paula A Hollunder-fiú Mátray József Orvos Bárdi Ödön Fogalmazó Törzs Jenő fierkovics Dózsa István Vasárnap és hétfőn este 8 órakor AZ ELSŐ FELESÉG (The first mrs. Fraser) Vígjáték három felvonásban. Irta John Ervine. Fordította Harsány Zsolt James Fraser Rajnai Gábor Elsie, 2-ik felesége Makay Margit Janet, 1-ikk felesége Varsányi Irén Philip Logan Góth Sándor John Fraser Somló István Alice, John felesége Simon Gizi Ninian Fraser Fékássy István Mabel, szobalány Esterházy Ilona ROYAL ORFEUM Cortins. Irvin. Twins, Frillis. The free Wire harson. John Bayer. 2 Glovers, Thest Novarro, Sugár Flóri. Érckovy. Sárosa? stb., stb. Kezdeten 9 órakor, szombat, vasártól ünnepnap délután 4 órakor. ilEMZETI mszmusz Vasárnap délután is órakor A CIGÁNY Eredeti népszínmű 3 szakaszban, népdalokkal és zenével. Irta Szigligeti Ede. Zenéjét szerzette Doppler K. Karnagy Turay Mihály. Várszeghy Turányi Alajos Kurta Gabányi László Gyuri Cselényi József Márton, gazda Bodnár Jenő Rebeka, felesége S. Fáy Szeréna Évi, leánya Nagy Izabella Zsiga, cigány Rózsahegyi K. Peti, gyermeke Harasztos G. Rózsi, gyermeke Tőkés Anna Ferkó, hajdú Matány Antal Kisbiró Szőke Lajos Kondomné G. Gömöri Vilma Sári, parasztlány Nagy Teréz Panni, parasztlány Kelemen Mária Erzsi, parasztlány Vándory Margit Egy öreg Szathmáry Lajos Násznagy Tábori Imre Első vőfély Gyenis Ede Második vőfély Losonczy Zoltán Vasárnap este órakor LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Színdarab 3 felvonásban. Irta Móricz Zsigmond. Nyilas Misi Vaszary Piroska Valkay tanár ur Rózsahegyi K. Viola N. Tasnády Ilona Bella Somogyi Erzsi Doroghy Sanyi Lázár Gida Pedellus Pataki József Török bácsi Hosszú Zoltán Török néni Vízvári Mariska Ilonka kisasszony Ághy Elezii János ur Harasztos Gusztáv Doroghyné T. Halmy Margit Házigazda Tábori Imre Pósalaky vakur Hajdú József Takarítónő Kelemen Mária Igazgató Kürti József Rendőrtiszt Szathmáry Lajos Sarkad Pethes Sándor -Hétfőn este 18 órakor B-bérlet 14-ik előadása NÓRA Színmű S felvonásban. Irta Ibsen. Fordította Reviczky Gy. Helmer Xorvald Naiv Adorján Nóra Veradí Aranka Ervin Géczy fi. Bob Lázár Gída Ránk, orvos Petheő Attila Gzv. Lindenné H'top Aranka Krogstadt Sugár Károly Anna Mária Cs. Rose- Giza Szobaleány Vándory Margit Bérszolga Bodnár Ferenc MAGYiK@SZIHHjír Vasárnap és hétfőn este 6 órakor ÖZÖNVÍZ Amerikai komédia 3 felvonásban. Irta H. Berger. O’Neil Hegedűs Gyula Phrazel Sarkad, Aladár Streeton Vágó Béla Charley , Dénes György Lucy Beleznay Margit Beer Iliász Lajos Higgina Földéryi László Nordang Szigeti Jenő Ear vendég Lázár Tihamér TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD Góthné Kertész Ella, Góth Sándor, Rózsahegyi Kálmán, Salamon Béla, Rajna Ance* Boros* Gém. Gárdonyi Lajos. Helyet a fiataloknak. Weekend. A tordai hasadék. Házasság nincs kizárva. Léda és a hattyú. Kék''konferencia. De el ne felejtse. Éjjel a Missisipin. A Csarádi. A freskó. Boross Géza uj magánszámokkal stb. Kezdete 9 órakor. Minden vasárnap délután 14 órakor Igazi Gyerekszínház. • IVEMZETI SZÍNHÁZ MMARASZimaA BlAha 1-aJftA SstafcAx épületében! Vasárnap délután ön órakor A csákvári Magyar Földmives Játékszín vendégjátéka. Háry János Daljáték négy kalandban, előjátékkal. Irta Paulini Béla és Harsányi Zsolt, zenéjét szerzette Kodály Zoltán. Háry János Sepsy János örzse Takács Börsi Ferenc császár Fehér Ferenc Császárné Mészáros Bőske Napóleon Medgyesy Lajos Mária Lujza Benedek Juliska öreg Marci Benedek Sándor Grácia hercegnő Németh Gáborné Melusna grófnő Gulyás Annus Estrella bárónő Tubik Juliska Vasárnap és hétfőn este HAJNALBAN, DÉLBEN, ESTE Szerelmi játék 3 felvonásban. Itt* Dario Niccodemi. Fordította O. Di Franco. Anna Bajor Gizi Mario Uray Tivada* Az apa Fehér Gyula Az anya Bacsányi Paula A testvérke * Pálinkás I a. n. Paolino Apáthy I. á. n. A szobaleány Orty Ma. o. Kezdete 88. vége 10 órakor klMWanlHlZ Vasárnap délután 3 órakor TOMMI ÉS TÁRSA Operett 3 felvonásban, a képben. Irt* Anday Ernő és Szilágyi László Zenéjét szerzette Tamássy Pál. Viktória Rákosi Szidi Freed Hood Kertész Dezső Ellinor Horváth Manci Teddy Biking Dénes Oszkár C. de la Hay Mészáros P. Dr. Daisy Rice Bársony Rózsi Tommy Gaál Franciska Veronika * Vaály Ilona Baptiste Körmeniy J. Dr. Warden Pártos Dezső Dr. Larkins Raskó Géza Vasárnap és hétfőn este RÉGEN ÉS MOST... (Bitter Sweet) Operett 3 felvonásban, 7 képben. C B. Coelhan orangementje alapján írta és zenéje szerzette: Noel Coward. Forditotta: Harsányi Zsolt Shayne bárónő Péchy Erzsi Dolly Várady Edith Henry, vőlegénye Kerekes György Vincent Howard Berczy Géza Rita Csikós Rózsi Helen Gáborffy Terus Jackie Balázs István Franck Bück Mirály Millierkné K. Szőcs Irén , Linden Kari Kertész Dezső Manón Somogyi Nusi Gussy Bársony Rózsi Kezdete 18. vége 11 óra előtt Vasárnap délután 14 órakor Gyermekelőadás: A HÁROM JÓMAD A R Operett 3 felvonásban. Irta Beretvái Károly. Zenéjét részben szerezte Kemény Egon. Vasárnap és hétfőn este 8 órakor ERZSÉBETVÁROS... Pesti életkép 1 előjátékkal. 3 felvonásban. Irta Zsolt Béla. Kardos Habos Gyula A mama Vágóné Margit Gyula Heltai Andor Lici Tasy Mária Torkos Rubínyi Tibor Beck Fenyő Aladár Esztike Szilágyi Marcsa Dr. Paulovics Újvári Lajos Nagypapa Vendrei Ferenc Házmester Déry Hugó Rausch Jalovetzky László Boris Horváthy Elvira Mari Krúdy Mária Berkovitsné Marosi Adél Detektív Nagy Jenő , ess sss , VÁROS! SZÍNHÁZ Vasárnap délután 3 és vasárnap este ViL órakor KATICA Operett 3 felvonásban írta Marin® Ferenc. Zenéjét szerzette Márkus A. Tóthné Kőmives Erzsi Katica, nevelt lánya Biller Irén Keresztury Zoltán Tolnay Andor János bácsi Rátkai Márton Stinglmayer Tóbiás Horti Sándor Doloresz, a leánya Zilahy Irén Károly Kőrössy Zoltán Kerekes őrnagy Sik Rezső Dőry főhadnagy Kertész Kálmán Macskássy hadnagy Molnár Sándor Huszárőrmester Hajagos Károly Ferenc főpincér Pallós ,Sáros Kincses L. Márton Pajor Odön Mihály, a fia Soós Mihály I vőfély Kalló István II „ Tarnay Géza Júlia Németh Nusi Janka, virágáruslány Farkass M.c- Pista, paraztgyerek Szabó Iby Hétfőn este 18 órakor Bérlet A 12, Bérlet B 11. szám. Alpi Gitta vendégtelép tévés TRAVIATA Opera 4 felvonásban. Irta Piave Francesco Mária. Zenéjét szerzette Verdi Giuseppe. Valery Violetta Alpár Gitta Bervoix Flóra Ábrányi Margit Germont Alfréd Szedő Miklós Germont György Csóka Béla Gaston Hajagos Károly Douphal báró Pajor Odón Obigny marquis Velser Tibor Grenvill, orvos Vermes Jenő Atmina, szobalány Rác Tilda Joseph Kalocsai Ferenc Jean Márkus János Küldönc Bodor Imre Megnyitó kabarémaűsor, Trianon, Csikágó A hídon, Bethlen és a medve, szólószámok stb. Előadások kezdete: hétköznap 5 és 8 órakor, ünnepés vasárnap 3, 4 és 9 órakor_____ _ KOMÉDIA-OFIFEUM ~ Tábori Emil: „Triptychon" és „Két galamb" című két új bohózata és külföldi attrakciók. Kezdete %4 és %9 órakor. Vasárnap délután órakor TIZENNYOL ÉVESEK Komédia 3 felvonásban Irta Lakatos László. Vasárnap és hétfőn este 8 órakor UTOLSÓ KALAND (THE LAST OF MRS. CHENEY) Vígjáték három felvonásban. Irta Frederic Lonsdale. Fordította Salgó Ernő. Mrs. Cheney Honthy Hanna Lord Arthur Diling Somlay Artúr Lord Elton Z. Molnár László Willie Wynton Keleti László Lady Kitty Houghto Székely Lujza Lady Maria Frinton Makay Gabriella Lady Mary Lindsay Dobos Annie Mrs. Ebley Kovács Terus Mrs. Wynton / Kállay Edit Charlie, komornyik Lengyel Vilmos George, inas Sugár Lajos William, szolga Pataky Miklós Jim. sofőr Pető Endre Roberts, komornyik László Tivadar Ssttuhássfi , fctiitialx fiaim Gizi és Somlay Artúrral ..Szenzáció" Vaszary Piroskával .Fizika: Békeffi László konferál. Bársony- Dajbukáttal „Mari katonája". Érettségi után. Biztosítás. Pisztoly párbaj. Kökény. Peti. Radó. Fekete Pál stb Kezdete 9 órakor, vasárnap délután 4 órakor. m mm Vasárnap délelőtt kill órakor Lakner bácsi gyermekszínháza Vasárnap délután4 órakor TÜZEK AZ ÉJSZAKÁBAN Dráma három felvonásban, irta Föld?i Imre. Vasárnap este 8 órakor BÉLA, AKI 2( ÉVES Színpad és élet 8 fejezetben. Irta Mihály István. Vígjátéki férj Szentiványi K. Vígjátéki asszony Habrányi Ilona Vígjátéki Béla Lontay István Mária Orsolya Erzsi Béla Gellért Lajos Béla apja Boray Lajos Anya Dazdy Aranka Jolán Kálmán Erzsi Manci Végh Sári Holitséhef cégvezető Sarlai Imre Radó Gonda József Glikk Gaál Dezső Várkonyi Várady Lajos Gépirókisasszony Ágotai Györgyi Szolga Szabolcsi Iván Házmester Saáry Gyula Becsüs Békeffy Róbert Hétfő este 8 órakor: ÉGŐ VÁROS Szinmű 3 felvonásban előjátékkal, írta Földes Imre. Özv. Gergelyiné Berky Lili Gábor, a fia Várady Lajos Erzsi, a leánya Horváth Magda Gergelyi Adám Baróthy József Ilonka Csillag Anny A vörös Gózon Gyula Kantár bácsi Bazsay Lajos A megyefőnök Gárday Lajos A Kiss Pál Baló Elemér A vasutas Békeffy Róbert Panna Halmi Irén Francia ezredes Harsányi Rezső Az adjutánsa Lontay István Városparancsnok Boray Lajos Rendőrnspektor Gonda József E HETI SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ Kedd: Carmen. (B bérlet 12. sz.) Szerda: Hegyek alján. (Leier Hubert vendégfelléptével. F bérlet 12. **.) Csütörtök: A végzet hatalma. (D-bérlet 13. nz.) Péntek: Passífal. (B-bérlet 13. szám.) Szombat: A cremonai hegedűs; Diótörő. (Új betanulással. A-bérlet 13. szám.) Vasárnap délután: Tosca (bérletszünet, mérsékelt helyárakkal); este: Traviata. (E-bérlet 13. szám.) NEMZETI SZÍNHÁZ Kedd: Császár és komédiás. (K-bérl.) Szerda: Öcok?.A brigádéról (D-bérlet). Csütörtök: Légy jó mindhalálig. Péntek: A házi tündér (A-bérlet.) Szombat: A házi tündér. (D bérlet.) Vasárnap délután: János vitéz. Légy jó mindhalálig./ *s,év a NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZA Kedd: Amihez minden asszony ért. Szerda: A dolovai nábob leánya. (A Színművészeti Akadémia vizsgaelőadása ) Csütörtök: Hajnalban, délben, este. Pértek: A fogadósné. (K-bérlet) Szombat: Hajnalban, délben, este. Vasárnap délután: Nem élhetek mu* zikaszó nélkül, este: Hajnalban* délben, este, vígszínház Kedd: Az első feleség. Szerda: Marsall. Egy, kettő, három. Csütörtök: Az első feleség. Péntek: Az első feleség. Szombat: Matyika színésznő szeretne lenni. (Először.) Vasárnap délután: Egy, kettő, három este: Matyika színésznő szeretne lenni. MAGYAR SZÍNHÁZ Kedd: Özönvíz. Szerda: Nincs előadás. Csütörtök: A Talpig úriember nyilvános esti főpróbája. Péntek: Talpig úriember. (Először.) Szombat: Talpig úriemberr. Vasárnap délután és este: Talpig úriember. KIRÁLY SZÍNHÁZ Kedd: Régen és most. Szerda: Régen és most. Csütörtök: Arm, wie eine Bircenmaus. (A bécsi Burgtheater vendégjátéka.) Péntek: Der Liebbacher. (A bécsi Burgtheater vendégjátéka.) Szombat: Régen és most. Vasárnap délután: Tommy és Társa este: Régen él most. VÁROSI SZÍNHÁZ Kedd: Katica. Szerda: Hoffmann meséi. (Alpár Gitta vendégfelléptével. GVD-bérlet.) Csütörtök: Katica. Péntek: A király (először): Bajazzók. (Alpár Gitta vendégfelléptével Bérletszünet.) Szombat délután: János vitéz; este: Katica. BELVÁROSI SZÍNHÁZ Kedd: Utolsó kaland. Szerda: Utolsó kaland. Csütöödök: Utolsó kaland. Péntek: Atolsó kaland. Szombat délután: Cérna Misi, a bűvös szabász (gyermekelőadás); este: Utolsó kaland. Vasárnap délelőtt: Cérna Misi, a bűvös szabász (gyermekelőadás); délután: Tizennyolc évesek; este: Utolsó kaland. FŐVÁROSI MŰVÉSZ-SZÍNHÁZ Kedd: Erzsébetváros. Szerda: Erzsébetváros. Csütörtök: Erzsébetváros. Péntek: Erzsébetváros. Szombat: Te nem ismered Verát! (Először.) Vasárnap délután: Erzsébetváros; este: Te nem ismered Verát! ÚJ SZÍNHÁZ Kedd: Béla, aki 28 éves. Szerdát Égő város. Csütörtök: Béla, aki 28 éves Péntek: Béla, aki 26 éves. Szombat: Égő város Vasárnak délelőtt: Lakner bácsi gyermekszínháza; délután: Égő város; este: Béla, aki 26 éves. , BETHLEN-TÉRI SZÍNPAD Egész héten minden este és vasárnap délután: Megnyitó kabaréműsor; Trianon; Csikágó; A hidon; Bethlen és a medve, szólószámok stb. ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ Egész héten minden este és vasárnap délután: Szenzáció; Pesti gyerekek; Mari katonája; Érettségi után; Pisztolypárbaj; Békeffi konferanszai. Két napig Pesten vendégszerepel a Burgtheater. Két napra Budapestre jön a bécsi Burgtheater világhíres társulata. A Király Színházban fognak játszani a jövő hét csütörtökjén és péntekjén. Az első estén A templom egere kerül színre Arin, wie eine Kirchenmaas címmel, továbbá Shaw egy darabja, Die Liebhaber. Olcsó színházjegyakciónk során e héten színre kerül. December 17-én, kedden: Császár és komédiás (Nemzeti Színház). A m. kir. Operaház előadásaira is kapható néhány kedvezményes áru jegy. Ma, vasárnap délelőtt 11 órakor az ő mozimatinéja az Omnia-moziban rendkívül olcsó helyárakkal. Színre kerül az első németnyelvű beszélőfilm: Szökik a röm. Szőke Szakállal a főszerepben. Néhány jegy még kapható vasárnap délelőtt az Omnia pénztáránál.