Ujság, 1933. május (9. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-30 / 122. szám
1O Bonyodalmak a Király Színház bérlete körül Megtámadták Földék 2000 pengős bérletét, mert 3000-ért is volt és van ajánlat, összehívják a csődválasztmányt Múlt szezon közepén a Király Színházat, amelynek akkori igazgatója, Lázár Ödön, anyagi zavarai miatt kénytelen volt félbeszakítani az előadásokat, Föld Aurél, továbbá Bauer és Gyöngy bukmékerek vezetésével konzorcium vette át. A bérlet, amelyet a társaság az Unió részvénytársasággal, mint a Király Színház épületének tulajdonosával kötött, csak a szezon végéig szólt, de a szerződés opciót biztosított a következő évad bérletére is. Nemrégiben jelentettük, hogy Föld Aurél és társai éltek az opció jogával és bejelentették Molnár Dezső dr.-nak, az Unió rt. csődtömeggondnokának, hogy a Király Színházat a jövő évre is ki akarják bérelni. Azóta már a bérleti szerződést is megkötötték, mégpedig úgy, hogy havi 2000 pengőt fizetnek. Ezzel elintézettnek látszott a Király Színház jövő szezonja, mert a bérlőtársaság köztudomás szerint megfelelő tőkével rendelkezik és azok az adatok, amelyek a jövő szezon művészi előkészítéséről eddig kiszivárogtak, azt jósolják, hogy művészi tekintetben is kielégítő játékszezont produkál a jelenlegi igazgatóság. Váratlan bonyodalmak keletkeztek azonban most. Az Unió egyik hitelezője, Varga Sándor, aki annak idején alkalmazottja volt az Unió színházainak és aki ma is, mint a csődtömegiroda egyik alkalmazottja vesz részt a színház ügyvitelében, feltünést keltő levelet intézett Deutsch Ferenc dr. ügyvédhez, az Unió részvénytársaság csődválasztmányi elnökéhez. Varga levele különféle aggodalmakat fejez ki és azt írja, hogy nézete szerint a Király Színház bérbeadása körül bizonyos hibák történtek, amelyek a hitelezőkre nézve jelentős kárral jártak. A Király Színház tavalyi bérbeadásának történetét érdekesen adja elő ez a levél. Varga szerint, mielőtt még Föld Aurél és társai ajánlatukat beadták, másik, lényegesen kedvezőbb ajánlat feküdt a zárgondnok kezei között. Víg Miklós, az ismert színész, továbbá Gáldy és Brünauer nevű urak háromezer pengő bért ajánlottak kétezer helyett, ugyancsak magukra vállalták a színház tatarozásának kötelezettségét és a Föld-féle ajánlattal szemben nem június 1-ig, hanem szeptember 1-ig kívánták bérbevenni a színházat. De ezenkívül — a levél szerint — beigazolta ez a Víg—Gáldy—Brünauer-csoport, hogy ugyancsak rendelkezik a színház megnyitásához szükséges megfelelő pénzösszeggel. A két ajánlat közül — Varga állítása szerint — mégis a kedvezőtlenebbiket választották. — Miután most ismét hasonló helyzet adódnék — folytatta a levél —, véleményem szerint csak úgy lehetne a tömegre nézve kielégítő módon intézkedni, ha a bérletre nyílt pályázatot hirdetnének és a legkedvezőbb ajánlattevőt részesítenék előnyben. Természetesen legkedvezőbb ajánlattevőnek csak az tekinthető, aki a megkívánt tőkeerősség mellett a legmagasabb bért ajánlja fel, továbbá megfelelő szakfelkészültséggel bír. Deutsch ügyvéd, a csődválasztmány elnöke, értesülésünk szerint ebben az ügyben azonnal intézkedéseket tett a csődválasztmány összehívása érdekében. A levelet eljuttatta a budapesti törvényszék illetékes csődbírájához, akinek hivatása az, hogy a hitelezők érdekeire nézve esetleg káros intézkedéseket ne hagyja jóvá. A csődválasztmány ülése érdekesnek ígérkezik, mert hír szerint többen élesen fognak tiltakozni az ellen, hogy a nagy értéket reprezentáló Király Színházat ilyen bérösszegért bocsássák továbbra is a régi igazgatóság rendelkezésére. Akiknek feladata a bérbeadás volt — mint halljuk —, ilyen módon fogják megindokolni azt az álláspontjukat, hogy a Király Színház bérlete továbbra is a régi kétezerpengős béren illeti meg a bérlőikeit. Föld Aurél animatoidején a szezon közepetáján vette át a színházat, ami rendkívül kockázatos vállalkozás volt. Ezt kellett honorálni azzal, hogy a csonka szezont követő új színházi évben is alacsonyabb bérösszegért tarthassák meg azt a színházat, amelynek átépítésébe is tetemes összeget öltek bele. A bér összegének kérdését most az teszi különösen aktuálissá, hogy a Király Színházra ismét új ajánlat érkezett. Az ajánlattevő Zoltán Ignác, aki évtizedeken keresztül volt titkára a Király Színháznak és mint ilyen, nagy színházi tapasztalatokkal bír. Zoltán hét és fél százalék részesedést ajánl fel a Király Színház bruttó bevételéből, de Földek 24.000 pengős bérével szemben hajlandó magát 36.000 pengő évi bér megfizetésére kötelezni. Már a most következő napok egyikén öszszeül a csődválasztmány, hogy döntsön: elfogadja-e Földék kétezerpengős bérleti szerződését vagy megtagadja-e jóváhagyását. Van rá lehetőség, hogy nem fogják helybenhagyni, viszont az is kétségtelen, hogy Föld Aurél és társai ebben az esetben perrel fogják keresni a maguk igazát. Amikor tehát már úgy látszott, hogy egy esztendőre újra béke lesz a különben árverés előtt álló Király Színház körül, váratlan viharok szele támad a láthatáron. / NAPOZHAT &U DAS USZODÁBAN , 16 Wraft portnetonalUFixi ÚJSÁG SZERDA, 1933 MÁJUS 31 A Genius-Film új Vádnál—Márkus operettje: UIGA A VADEVEZÓS Szereplők: Paál Erzsi, Raffay Erzsi, Ratkó Sándor, Kertész Dezső, Hacsek és Sajó Premier csütörtökön! |||ggk Naponta 2 előadás: Rendes hely árak! WNSwwPflnBVIlIAHn ‘A 8 és V, 10 órakor Színházak és kabarék hírei * Menyasszonyi fénykép Rozgonyitól 3 drk. 8 P. * Egy kőszínház, amely nem zár. A Magyar Színház, amelyben az utóbbi évek legnagyobb sikere, az „Egy csók és más semmi“ kerül színre zsúfolt házak mellett minden este és a két pünkösdi ünnep délutánján is, nyáron is megszakítás nélkül játszik. A színház technikusai már dolgoznak a hűtőszerkezeteken, hogy a meleg beálltával is kellemesen hűvös legyen a nézőtér. Hangversenyek Bazzanella-jazz 3-án Jegyek Bárdnál és Rózsavölgyinél (Szász). Finnszinnáz RETTEN EGY AUTÓN (Magda Schneider és Kari Ludwig Diehl), továbbá ÁLMODÓ SZÁJ (EIisabeth Bergner) KÉT ATTRAKCIÓ EGY MŰSORBAN kizárólag P A L A C E * A megvadult bölénycsorda. A múlt hetekben fejeződtek be Zane Grey népszerű regényének, a Golden VV Best-nek filmfelvételei, melyek során majdnem végzetes szerencsétlenség történt. Az egyik jelenetnél egy bölénycsorda a felvételt jelző világító rakétától megvadult. A meghajszolt állatok magukkal ragadták O'Brien partnernőjét, aki csak a főszereplő lélekjelenlétének köszönhette, hogy a biztos haláltól megmenekült. A filmoperatőr nem hagyta abba a fotografálást és ez az idegrázó jelenet megmaradt a filmben. . A mozik mai műsora: ANDRÁSSY MOZGÓ (Csengery u. 39. Andrássy-út sarok.) A gyufakirály. Dráma 10 felv. — Az ököljog országa. Kalandos tört. 8 felv. — Fatty, a gyermekrabló. Burleszk. — Híradó. — Előadások kezdete: 965. 7. 9610. BELVÁROSI MOZGÓ (Irányi utca 21 Telefon: 833-29.) Éjjel én, nappal te.. . Vigj. attrakció 12 felv. — A pokolhajó. Dráma 10 felv. — Előadások kezdete: jobb terem: 5, 968, 10. bal terem: 969. BOIMMIKAE MOZCO. (József körút 63 Telefon: 36 776) Sherlock Holmes: Conan Doyle regénye 10 felv. — Honkongi kaland. Dráma 10 felv — Fatty, a porcellánkirály. Burleszk. — (süt. és vas. 962-től. Köznapokon: 4, 7, 10. Az első előadás mérsékelt helyárakkal! CÁRITÓL FILMPALOTA (Baross tér. Telefon: 343-37.) Paradicsommadár. — Flippi, mint Adonisz. — Híradók. — Az előadások kezdete hétköznap: 5, 18, 9610 órakor; csütörtökön és vasárnap: 964, 966, 968, 9610 órakor. Az első előadások mindennap olcsóbb helyárakkal: 30 fillértel. CITY FILMSZÍNHÁZ (V., Vilmos császár út 36-38. Telefon: 11—1—40.) A paradicsom madár. — Kardhalak és cápák. — Flippy, mint szárazdada. — Híradó. — Az előadások kezdete mindennap: 4. 6. 8. 10 órakor. Az első előadás mindennap félhervárakkal. CORSO (Váci u. 9. Telefon: 87—4—02) Ha volna egy millióm. (Tiz író tiz története tiz emberről, akik egy-egy milliót találtak.) Rendezte tiz rendező élén Lubitsch. — Fox és magyar híradó. — Az előadások kezdete: hétköznap: %6, %8, %10; vasár- és ünnepnap: *%4 %6, 948 és 9410 órakor. CORVIN FILMSZÍNHÁZ (József-körút és idői ut sarok. Telefon: 389—88 és 395—84.) Égi hadsereg. (Armata azzurra). — Kisérő műsor — Előadások kezdete hétköznap: 966, 968 9610; vasár- és ünnepnap: 964, 966, 968, 96 10. PÉCSI FILMSZÍNHÁZ (Teréz körút 28. Telefon 259 -52 és 213—43.) Ha volna egy millióm. Tíz hó tíz története tíz emberről, akik egy milliót találtak. — Mi újság a nagyvilágban? — Az előadások kezdete mindennap: 4, 6, 8 és 10 órakor. — Az első előadáson mindennap félhelyárak. ELIT MOZGÓ (V., Lipót-körút 16. Telefon: 16 1-51.) Honkongi kaland. Filmregény. — Madonna, hol vagy? Zenés iigj. — Tengerre, Szakáll! Szőke Szakáll-bohózat 2 felv. — Előadások hétköznap és vasárnap: 4. 7. 10 órakor. FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos utca 18 Telefon: 897—07 és 895—43.) Hatodik hétre prolongálva! Gaál Franciska legújabb filmje: Csókos Veronika. Híradók. Az előadások kezdete mindennap: 4, 6, 8 és 10 órakor. Az első előadáson mindennap félhelyárak. KAMARA MOZGÓ (Nyár utca és Dohány-utca sarok.) Nagano. (Expedíciós film). — Változnak az idők. (Táncegyveleg). — Híradó — Előadások naponta: 4. 6. 8 10. Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. KERT-MOZGÓ (Vilma királyné-út és Aréna-út sarok. Telefon: 130—17.) Csütörtöktől, május 25-től megnyitó műsor: Fehérkesztyűs hölgy — Élmények a Csendesóceánon. Fox varázsszőnyeg — Hangos magyar világhíradó. — Előadások kezdete naponta: 18. 9410. NYUGAT MOZGÓ (Teréz-körút 41. Telefon: 271-62.) Szőke vénusz. — A moziőrült. Ilarold Lloyd. — Előadások kezdete: 4, 947. 9410 órakor. OIYMPIA (VII. Erzsébet körút 26. Telefon: 42-9-47.) Férjfogás. Rendezte Bolvári Géza. — Ezüst sas. — Emil és a haramiák. Szőke Szakáll kitűnő hangos bohózat slágere. — Hangos híradók. — Az első előadás mérsékelt helyárakat, 40 fillértől. Jegyelővétel 12—1-ig és d. u. egy órával az előadás kezdete előtt. Folytatólagos előadások hétköznap: 4, 7, 10, vasárnap: 964, 5, 968. 10 órakor. ORION (Eskü-ut 1. Tel. 83—1—02) Paradicsom madár. — Flippy, mint szárazdajka. — Maharadzsák birodalma. — Előadások kezdete: 4, 6, 8, 10. OMNIA FILMSZÍNHÁZ (Vili., Kölcsey utca 2. Telefon: 301—25.) Lubitsch Ernő rendezésében: „Ha volna egy millióm**. — Magyar híradó. —• Fox híradó. — Az előadások kezdete: hétköznap: 4, 6, 8, 10; vasár- és ünnepnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. Az első előadás mindennap félhelyárakkal. PALACK FILMSZÍNHÁZ (Erzsébet körút 8. Tel : 36-5-23.) Két filmszenzáció reprize: Ketten egy autón. Utazás a boldogság felé. — Egy ingatag asszony drámája. Henry Bernstein ,,Melon c. színműve filmen. — Híradók. — Az előadások kezdete: 965 órától folytatólagosan. Az első előadáson mindennap félhelyárak! RADIUS METRÓ FILMPALOTA (VI . Nagymező u. 22-24. Tel. 220—98. 292—50.) A newyorki Broadway szenzációja: Tündöklő asszonyok. — Flippy boszorkánykonyhája. (Trükkfilm). — Hangos magyar világkiradó. — Előadások 2—6-ig folytatólagosan, azután 6 8. 10, vasárnap és ünnepnapon: 2. 4. 6. 8. 10. ROYAL APOLLO (Erzsébet körút 45. Telefon: 429—46 és 419—02.) Prolongálva! A láthatatlan gárda. Grandiózus történet azokról a rettenthetetlen emberekről, akiket senki nem láthat, és mindenki látni kíván - Híradók. Az előadások kezdete mindennap: 4, 6. 8 és 10 órakor. Az első előadáson mindennap félhelyárak. JURAN MOZGÓ (Nagymező utca 21. Telefon: 264 —20). Honkongi kaland .Szinmü 10 felv. — Halálautó. Kalandor tört. 10 felv. __ Fekete revü. — Híradó. — Előadások kezdete: 964. 965. 7. 94b. vasár- és ünnepnap: 742-161 folytatólag. Az első előadás mérsékelt belyárakkal. UFA FILMSZINHÁZ iTeréz-kórut 60 Tel.: 197-67. 197-68.) Nagana (Afrika’ dzsungelülm). _ Változnak az idők (Tárcfilm'. — Hiradó. — Előadások kezdete hétköznap: V66. Hs, MdO, vasárnap és ünnepnap: 4 6 8 10 órakor. — Nyitott tetői URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (Rákóczi-ut 21. Telefon: 460-45 és 460—46.) Alpesi vihar Színjáték. — Három ragadozó. Ula-kulturfilm. — Hiradó. — Előadások kezdete hétköznap: V,6 H8, A^10, vasárnap és ünnepnap: VA 1 6, M, W10 órakor. ’ VESTA MOZGÓ (Erzsébet-körút 89 Telefon: 82-639.) A honkongi kaland. Izgalmas dráma 10 felvonásban. T Ökörjog országa. Vadnyugati történet 10 felvonásban. — Frontzenekar. Zenés revü. — Előadások kezdete vasárnap 2 órától, köznapokon fál órától folytatólagosan. abapskerék. 4 . Színházak és kabarék mai műsora: M. KIR. OPERAHÁZ: A fehér vitorlás {(A8). NEMZETI SZÍNHÁZ: A kitagadottak (V14), Vén leányok (V28) D. 37. MAGYAR SZÍNHÁZ: Egy csók és más semmi. (8) VÍGSZÍNHÁZ: Ez a kislány nem eladó (8). BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Magdát kicsapják... (8). PESTI SZÍNHÁZ: A feleségem nadrágja (8). FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Bolondéra (8) BUDAI SZÍNKÖR: Tüzek az éjszakában (Va4), Cigánybáró (8). ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ: Magdaléna, Testamentom. Ami van, az sose jó, A sötét pont, Éjféli vendég, Bridge-szalon, Békeffi konferált Radó kupléi. Kezdete 9 órakor. Vasárnap délután 4 órakor. TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: Hacsek és Sajó a tavaszi vásáron (9), ünnep és vasárnap (4 és 9). BETHLENTÉRI SZÍNPAD: Timosa (minden délután )*6 és este K9l. BF.KETOW CIRKUSZ. Naponta 'A9, csütörtök, szombat, vasárnap H 5 és Vi6. Árverés! Porcellán- és üveggyűjtemény (Herendi, Stosenthal és egyéb márkák, készletek) kiállításból visszamaradt tárgyak IMJ május 11-től. ■ kikiáltási áron alul is eladás alá kerülnek. BUDAI SZÉPMŰVÉSZETI TÁRSULAT, II., Pálffy-tér 5. (Budai Klub helyiségeiben). Sport Hl m-ZB'Gmm—mmmMmrnm Dupla öröm Újpesten: a profi bajnokságon kívül újpesti csatár, Auer a gólrekorder Mikor Salgó Imre, az Újpest—Budai „11"-s meccs vezetője kettős sípjellel „farkarodót" fújt, Újpest futballrajongói az örömtől mámorosan tódultak a pályára, hogy lelkesen ünnepeljék a harmadik profibajnokságot kiharcolt derék csapatot, Aschner Lipótot, az újpestiek nobilis elnökét, Langfelder Ferencet, a lilafehérek jeles futballigazgatóját, az állandóan a csapat megerősítésén fáradó Arányit és nem utolsó sorban Tóth Potyát, aki az újpestieknél való trénerkedésének első évében segítette bajnoksághoz a csapatát. Külön ovációkban volt része Auernek, a lilafehérek jobbösszekötő csatárának, aki az utolsó bajnoki mérkőzésen rúgott három góllal elhódította a gólrekorderséget 31 góllal, klubtársa, Jakube előtt, aki mindössze egy góllal maradt le ebben a versenyben. A gólrekorderségért minden országban izgalmas versenyt futnak a csatárok, pusztán a dicsőségért, hiszen ezért a rekordért nem jár semmiféle prémium. Auer most először szerezte meg a gólrekorderi címet és érdekes, hogy gólrekorderségben is megismétlődött az Újpest—Hungária—. Ferencváros sorrend, mert az újpestiek két csatára után Cseh II. (Hungária) és Takács II. (Ferencváros) rúgta a legtöbb gólt, huszonötöt, illetőleg huszonnégyet. Takács II. a gólrekorderek „rekordere" a tavaszi szezonban szépen felnyomult, de az ősszel annyira lemaradt, hogy a gólszerzőik finisébe már nem lehetett beleszólása. A legtöbb gólt az 1932—1933. évi bajnokságban, Újpest rúgta, szám szerint 80-et, a legkevesebbet pedig, 25-öt, a Somogy. A legkevesebb gólt viszont (22) a Ferencváros kapta, a legtöbbet pedig (85) a Soroksár. Alább statisztikába foglaltuk, hogy a 12 elsőosztályú proficsapat kiknek köszönhette a góljait, van köztük csatár, hak, hátvéd, sőt a kapuvéd is. Íme a névsor: Újpest (89), Auer 31, Jakube 30, P. Szabó 12, Steiner 8, Kis G. 3, Sas 2, Farkas 1, Kis-Kalkusz 1, Kovács 1. Hungária (74): Cseh II. 25, Ticska 13, Kalmár 10, Barátky 9, Dudás 4, Gergely 3, Spite 2, Szabó III. 2, Szaniszló 1, Szegő 1, Bácsai (Soroksári 1 öngól. Lázár (Ferencváros) 1 öngól. Kárpáti II. (Budai „11") 1 öngól, Rozgonyi (Kispest) 1 öngól. Ferencváros (89): Takács II. 24, Toldi 15, Túras 10, Kohut 8, Sárosi 8, Kovács 5, Táncos 4, Lázár 2, Székely 2, Vadász (Budai „11“) 1 öngól, Szabó (Hungária) 1 öngól. 7/7. kerületi FC (51): Kármán 14, Fenyvesi 14, Dresszler 5, Blaskó 4, Horváth 4, Dinyés 3, Győri 3, Budai II. 2, Magyar 1, Soós (Somogy) 1 öngól. Budai „11" (41): Polgár 13, Rökk 9, Sztáncsik 5, Kárpáti I. 3, Czumpft 2, Magda 2, Tárnok 2, Törös 2, Kárpáti II. 1, Vadász 1, Szabó (Attila) 1 öngól. Bocskay (40): Teleki 9, Vincze 7, Markos 6, őri 5, Zilahi 4, Hevesi 4, Kovács III. 2, Remmer 2, Vanicsek 1. Kispest (40): Steiner 15, Snepes 10, Konyor 7, Szabó II. 4, Mikes 1, Pintér 1, Rozgonyi 1, Szenes 1. Szeged FC (32): Havas 10, Lukács 10, Bognár 3, Korányi II. 3, Harmat 3, Gyurcsó 2, Gerle 1. Attila (30): Simonyi 11, Mátéffy 6, Zilahi 4, Haar 2, Vadász 2, Rudas 2, Virág 1, Bohus 1, Magyar 1. Nemzeti (32): Bihami 14, Gergely 4, Vadas 2, Paczolay 2, Búza 1, Horváth 1, Kolontár 1, Odry 1, Szeder 1, Beretvás (III. kerület) 1 öngól, Somogy (25): Gacsár 9, Darmos 3, Mészáros 3, Soós 2, Csizi 2, Kővágó 1, Pesovnik 1, Nakovics 1, Miklósi 1, Vermes (Nemzeti) 1 öngól, Vadász (Budai „11") 1 öngól. Soroksár (27): László 7, Kautzky 4, Zwick 4, Gruber 3, Kelemen 2, Elblinger 1, Illik 1, Kis- Karkusz 1, Kohut N. 1, Mélykúti 1, Schmidt 1, Wéber (Hungária) 1 öngól. Az 1932—1933. évi profibajnokság 132 mérkőzésén összesen 561 gólt rúgtak, ebből tizenkettő öngól volt. A 12 csapat gólrekorderei tehát a következők: Újpest: Auer 31. Hungária: Cseh II. 25. Ferencváros: Takács II. 24. III. ker. FC: Fenyvesi és Kálmán 14—14. Budai „11“: Polgár 13. Bocsikay: Teleki 9. Kispest: Steiner 15. Szeged FC: Havas 10. Attila: Simonyi 11. Nemzeti: Bihami 14. Somogy: Gacsár 9. Soroksár: László 7. Hírek a futball frontjáról. A MILL és a KISOK Herendi-vándordíj mérkőzését június 10-én fogja lejátszani, amely mercsre mind a két válogatott annál nagyobb ambícióval készül, mert győztese a döntőbe kerül, ahol az északi MILL lesz az ellenfele. — A Bak TK a második profiliga jó kvalitású csapata szombaton és vasárnap Csehszlovákiában túrázott. Rimaszombatban a város válogatottjaitól 2:1 (2 0) arányban vereséget szenvedett, de másnap a Füleki TC ellen 4:3 (1:1) arányban győzött. — Magyarország amatőr válogatott csapata június 20. és 22-én Oslóban Norvégia reprezentánsaival mérkőzik.