Ujság, 1934. június (10. évfolyam, 122-145. szám)

1934-06-02 / 122. szám

SZOMBAT, 1934 JITNIUS 2 ÚJ­SÁG Egyetemi ifjak Budapestre hozták az elnémult hidasi harangot Nem a Turul diákszövetség hozatta el a hidasi harangot. »Szakadárok« egyéni akciója volt az egész, hogy tüntessenek fővezérük ellen Olyan hazafias és nemes tüntetés történt az egyetemi ifjúság közbenjöttével pénteken délelőtt, amely — eltekintve a mögötte meg­húzódó ifjúságpolitikai eseménytől — meg­érdemli, hogy a legnagyobb elismeréssel em­lékezzünk meg róla. Emlékezetes még, hogy a múlt héten a Hidas környéki maradék ma­gyarság a bonyhádi református lelkésszel az élén, az egyke­rombolás következtében, utolsó istentiszteletét tartotta a hidasi refor­mátus templomban, amelyben ez volt az utolsó papi funkció és amely ettől a perctől fogva mint templom megszűntnek tekinthető .Úgy látszott, hogy a szomorú eseményre fátyolt vernek a következmények, azonban a dolognak a magyar egyetemi ifjúság egy töredékének felbuzdulása folytán folytatása lett. Az ifjúság ugyanis titokban elhatározta hogy a templom harangját Úrnapján lesze­reli, Budapestre hozza és örök lelkiismereti , figyelmeztetőül valahol a főváros területén nyilvánosan elhelyezi. Egy autó áll meg a templom előtt Csütörtökön reggel kilenc óra tájban autó állott meg a Calvin-téri református templom vasráccsal elkerü­­lt feljárata előtt. Az autó­ból négy a Turul Bajtársi Szövetséghez tar­tozó egyetemi ifjú szállott ki Közülük kellő harangocskát hozott, amely alig félméter ma­­gas és körülbelül ugyanilyen széles. A ha­rang kampója alatt tenyérnyi széles nemzeti­­szinű­ selyemszalag lógott alá, míg a temp­lom horgán több kisebb-nagyobb nemzeti­­szinti csokor díszlett. A két egyetemi ifjú levett föveggel vitte ölében a harangot és elhelyezte a templom bejárójától jobbra, a vasráccsal elkerített kü­lön helyen. Az ifjak azután bementek a református egyház hivatalába és ott először Ravasz püspököt keresték, majd amikor megtudták, hogy nincs Budapestem, Szabó esperessel akarták közölni ajándékukat. Egyikkel sem tudtak azonban beszélni a két pap közül, mert mindketten Balatonalmádiban vannak. Erre az ifjak közölték az egyházfival, hogy elhozták a hidasi megszűnt református temp­lom harangocskáját és azt elhelyezték az el­kerített helyen. A harang... A harang délután öt óráig, templomzár­­táig itt maradt, azután az egyházfi rendele­tére a templom karzatára felvezető lépcső mellett helyezték el egy kis asztalkára, ame­lyet zöld térítővel takartak be. A harang bronzból van és felső koszorú­­ján ez a felírás díszült: Gloria in excelsis Deo 730. Alatta pedig ez a felírás van: Mohátzi Ecclezia. A zöld térítőn középen van az ötven centiméter magas és körülbelül ugyanilyen széles bronzharang, mellette pedig a körül­belül negyven centiméter hosszúságu­ ha­­rangnyelv. A harangnyelv mögött a falnak támasztva egy tussal berajzolt karton hever, rajta az aláírással, hogy a „Turul" Szövet­ség magyarérzésű­ ifjúsága hozta Buda­pestre, az ország szívébe a harangot. Mi az, hogy „magyar érzésű ifjúsága"? N­át van a Turul Szövetségnek nem magyar érzésű ifjúsága is? Egyrészt, hogy erre a kérdésre választ kaphassunk, másrészt pedig, hogy a harang idehozatalának fontos körülményeit közön­ségünknek megírhassuk, hiszen kétségtelen, minden magyar embert érdekel a harang­­hozás legapróbb részlete is, az ifjúság kö­rében érdeklődtünk. Mit mond a Turul Szövetség Először a Magyar Nemzeti Diákszövetség­hez fordultunk, ahol azonban azt a felvilá­gosítást adták, hogy miután a felelős vezetők közül senki sincs jelen és mendemondák alapján nem akarnak ebben a nagy horderejű eseményben nyilatkozni, forduljunk egyene­sen a Turul Bajtársi Szövetséghez, amely tagja a Nemzeti Diákszövetségnek. A Turul Szövetségnél eddig mint állandó informátor, Roboz Zoltán, a szövetség ka­l­­turáns vezére adott felvilágosítást. Legna­gyobb csodálkozásunkra megtudtuk, hogy Roboz Zoltánt tisztségéről letették és ellene úgynevezett fegyelmi eljárás indult. — Semmi felvilágosítást nem adhatok — közölte velünk a jelenlevő szövetségi titkár és meg is mutatta a fővezér rendeletét, amely szerint ,,sem hivatalos, sem magánügyben nincsenek a bajtársak feljogosítva a nyilvá­nosság részére felvilágosítást adni, azt Vég­váry József dr. országos fővezér tartja fenn magának''. A fővezérnél Végváry József dr., aki fogorvos, a leg­nagyobb készséggel közölte velünk a követ­kezőket : — A hidasi harang ügyében a Turul Szö­vetség megbízásából én magam léptem ked­den érintkezésbe Szabó esperes úrral, akivel közöltem, hogy az a tervünk, hogy valami­lyen úton-módon, de más körülmények kö­zött, elhozzuk Budapestre az elárvult temp­lom harangját. — Nagyon szívesen támogatom ebben a Turul Szövetséget — válaszolta az esperes úr —, sőt magam fogok közbenjárni a ba­­ranyamegyei esperességnél, hogy önök ezt megkaphassák. — Nagyon örülnénk ennek — válaszol­tam, beszélt Végváry dr. —, mert az a cé­lunk, hogy vagy a Turul-vár előtt, vagy pe­dig a Szabadság-téren közszemlére tesszük a harangot, mementóul Budapest részére. — Közben azonban, sajnos, más történt. Mielőtt azonban erről beszélnék, el kell mondanom az előzményeket. Az előzmények Végváry dr. erre elmondotta, hogy bizo­nyos egyenetlenségek mutatkoznak már ré­gebb idő óta a Turul Bajtársi Szövetségben és úgy látszik, a fővezérség elleni tüntetés­képpen néhány bajtárs, anélkül, hogy tervét szabályszerűen közölte volna a vezetőséggel, egyéni akcióként — amely ugyan feltétlen elismerést és dicséretet érdemel —, hozta el Hidasról a harangot. Az Újság munkatársa a különös hátteret sejtető nyilatkozatnak és a még különösebb tábla-aláírásnak utána járt és megállapította a következőket: Szakadás a stársak között A Turul Szövetségben már hosszabb idő óta bizonyos egyenetlenség mutatkozik. Egy pár ember az utolsó hónapok alatt rendza­varásokat idéz elő, amelyek következtében mintegy huszonöt-harminc bajtárs ellen je­lenleg fegyelmi eljárás folyik a fővezér­ség részéről. Ezek az elégedetlenkedő ifjak, miután másként nem hullák hangulatot teremteni, bizonyára idegen befolyás következtében olyan cselekedetekre ragadtatják magukat, amelyek semmiképpen sem méltók a bajtársi szövetség nemes eszméjéhez. Röpcédulákat nyomatnak, tüntetéseket ren­deznek saját fővezérségük ellen, kétségtele­nül kividről jövő pénzzel. Legutóbb mintegy harminc bajtárs folytatott bizonyos akciót, amelynek az volt a lényege, hogy a jelenlegi vezetőséggel nincsenek megelégedve, mert azok, különösen pedig Végváry dr., pán­­germ­án érzelm­ű­ek. Páng­ermán pág vádja Természetesen mindez csak hangulatkel­tés céljából történt és annyira nélkülöz min­den alapot, hogy például maga Végváry dr. egyetlen szót sem beszél németül. Mikor néhány nappal ezelőtt Végváry úr­­indítványára a Turul Szövetség elhatározta, hogy a hidasi harangot elhozatja, megtud­hatták az elégedetlen kellők is és hogy az ifjúságpolitikára kedvező helyzetet maguk felé fordítsák, elhatározták, hogy megelőzik a hivatalos harangelhozatást és pártjuk szá­mának növelése céljából ők viszik azt véghez. Vidéki ellenpropaganda Az akcióra nyolc bajtársat sikerült meg­nyerniük és ezek az akció befejezése után azonnal érintkezésbe léptek a vidéki egye­temi ifjúsággal, amelynek tudtára is adták cselekedetüket. Ennek a ,,szakadár ‘-m­ozga­­lomnak az élén — úgy informáltak bennün­ket — Roboz Zoltán áll, aki, mint mondot­tuk, nemrégen még kulturális vezére volt a Turul Szövetségnek. Roboz Zoltán ellen szintén fegyelmi eljárást folytat le a fővezér­­ség és mint ugyancsak hiteles helyről meg­tudtuk, nem folytatja tevékenységét, sőt be sem jár a Turul Szövetség múzeumkörúti hivatalos helyiségébe. Mi lesz a haranggal? A harang sorsa egyébként ebben a pilla­natban még nem dőlt el. Az a terv, hogy az illetékes egyházi hatóságoktól hivatalosan fogja megszerezni a Turul Szövetség. Ebben az ügyben máris megtörténtek a lépések, amelyeknek végeredményben az a céljuk, hogy valahol Budapesten felállítsák a ha­rangot. A nemes ifjúsági felbuzdulás valóban minden magyar ember osztatlan elismerését érdemli meg. Kár, hogy a szép cselekedet mögül sajnálatos széthúzásra derül világos­ság. Reméljük azonban, hogy az ellentétek rövidesen elsimulnak és szent lesz a béke az egyetemi ifjúság vezetősége és különböző frakciói között. Szűcs Nándor Tizenhárom nemzet részvételével megkezdődött a tornászvilágbajnokság Az első világbajnokságot lóugrásban a svájci Mack szerezte Budapest ismét nemzetközi sportesemény színhelye: a magyar fővárosban szereglettek össze a világ legjobb tornászai, hogy a tizedik világbajnoki küzdelemben összemérjék izmaik erejét, ügyességét, ruganyosságát. Napok óta lak­ott már a tornászok népvándorlása és a városban mindenfelé feltűnést keltettek a jó­­növésű, izmos versenyzők, akik közül különö­sen a németek és a zöldsapkás bolgárok érkez­tek nagyszámban. Pedig a németek versenyzése az utolsó pillanatban a levegőben lógott, mert a német torn­aszó ver­siós nem tagja a Fédération Internationale de Gymnastique-nak, a Nemzet­közi Torna Szövetségnek. Csütörtökön délelőtt megszűnt ez az állapot, a németeket se­vették és ezzel automatikusan megkapták a verseny­ben való­ indulási jogukat is. Érdekes azonban, hogy a német tornászoknak a nemzetközi szövetségben milyen nagy ellen­­zékü­k volt és van — mindössze egyetlen szava­zattal sikerült győzniük. Ha nem sikerül ezt a minimális többséget megszerezni, akkor kelle­metlen incidenssel kezdődött volna a tornász világbajnokság. Ötvenéves a Magyar Tornász Szövetség így, ünnepélyes hangulatban ülésezett csü­törtök délelőtt a Magyar Országos Torna Egy­letek Szövetsége, ötvenedik közgyűlését tar­totta az ország egyik legrégibb sportszövetsége és a jubiláns közgyűlésen Teleki Sándor gróf, a Tornaszövetség elnöke mondotta az ünnepi beszédet. Azután Sopronyi-Thurner Mihály, a legutóbb­i országos tornaünnepélyt rendező Sopron város polgármestere átadta a tornász­szövetség díszzászlaját a XII. országos torna­­ünnepélyt rendező Budapest székesfőváros képviselőjének, Némethy Károly tanácsnoknak. Csütörtök délelőtt tisztelgett Horthy Miklós kormányzó előtt a nemzetközi tornászkonfe­­rencia delegátusaiból alakult küldöttség, a tornászok pedig kivonultak a Városligetbe ahol megkoszorúzták a Hősök emlékművét. Hétezer magyar diáktornász A nagy tornásznapok a csütörtök délutáni tornászü­nnepéllyel kezdődtek, amelynek meg­nyitásán megjelent Glömbös Gyula miniszter­elnök, József Ferenc királyi herceg, Hóman Bálint kultuszminiszter, Kelemen Kornél,­ az Országos Testnevelési Tanács elnöke. Az egyébként is hatalmas ügetőpályát még jobban kibővítették, a meglévő tribünök midig a tornászünnepségek idejére új tribünöket épí­tettek, kissé talán túlméretezetten, mert az ér­deklődés nem tette indokolttá ezt a felkészült­séget. Az a mintegy négyezer ember, aki a meg­nyitón megjelent, teljesen elveszett a hatalmas arénában és a második nap látogatottságát is könnyen be tudta volna fogadni eredeti állapo­tában is az ügetőpálya A tribünökön mintegy négyezer ember vo­lt,­­ a pályán ezzel szemben k­étez a résztvevő. A torna igazi tömegsport: többen vannak a pályán, mint a nézőtéren. Hétezer pesti diák, hétezer izmos kis legényke mutatta be. Hadásza Miklós testnevelési igaz­­gató és Mezei Ferenc szakfelü­gyelő irányítása alatt ügyes és érdekes gyakorlatait. Az ünnep­ség felvonulással és oszlopokba állással kezdő­dött, majd a Himnusz zengett fel s ebb­en a pillanatban hétezer diák karja magasba rendült, piros, fehér vagy zöld zsebkendőt lengetett, a nemzeti szik­ek gyönyörű harmóniájába borult a roppant mező. Azután a hétezer diák zenés szabadgyakor­­­­atok­at mutatott be. Tömegstaféták, ugró­­szekrénygyakorlatok, sportszerű, társas- és korlátgyakorlatok, sportiskolai bemutató szere­pelt még a csütörtök délután programmján. Az atlétikai számokban különösen a Szent István felsőkereskedelmi, a kiscetli, váci úti és századlos­­uli polgári iskola diákjai, a zenés szabad­gyakorlatokban a honvéd utcai polgári iskola pompásan betanított kis diákjai tűntek ki. Felejthetetlenül szép, impozáns volt a diákok produkciója, igazi látványosság. Megkezdődik a világbajnokság! A torn­ászvilágbajnokság küzdelmei péntek délelőtt kezdődtek meg a BSzKRI-pályán. A férfiversenyekre tizenhárom, a női bajnokságra öt, az ifjúsági bajnokságokra pedig két nemzet nevezett be. A világbajnoki versenyek két rész­ből állanak és pedig csapat- és egyéni verseny­ből. A csapatversenyekben minden nemzet egy­­egy 8 tagból álló válogatott nemzeti csapatot indít (de csak a legjobb hat eredménye számít), az egyéni versenyekben viszont automatikusan indul minden nemzet csapatának nyolc ver­senyzője. Az egyéni győzelemért nem kell külön versenyezni, mert ezek eldőlnek a csapatver­seny keretén belül. Az egyes versenyszámok, amelyekben a ver­senyzőknek indulniok kell, a következők: Korlát. Nyújtó. Ló. Lóugrás. Cyürűhinta. M­­iszabadgyakorlat. Ebben a hat versenyszámban mindenütt egy­­egy előírt és egy-egy szabadon választott gya­korlatot kell elvégezni. Az atlétikai versenyszámok között szerepel a 100 méteres síkfutás, rúdugrás és kétkezes súly­­dobás. A teljesítmények pontozása a következő elvek szerint történik: Egy-egy gyakorlatot a versenybíróság maximálisan tíz ponttal értékel­het, és pedig oly módon, hogy 0-tól 10-ig tized­­pontok is adhatók. Az atlétikai számokban is tíz pontig terjed a maximális teljesítmény, tíz pontot kap, aki a 100 métert 12 másodperc alatt futja, rúddal három métert ugrik és a kétkezes súlydobásban legalább tizenkilenc mé­ter húsz centiméteres eredményt ér el. Az első világbajnok A tornászvilágbajnoki versenyek szeniorszámai­­ban pénteken a BSzKRt-pályán egész nap folya­mán mérkőztek mind a hat szeren, a versenyt azonban nem tudták teljesen befejezni. Korláton nem végzett Bulgária és Lengyelország, nyújtón Magyarország és Mexikó, lovon Csehország és Finnország, gyűrűhintán pedig Bulgária, Francia­­ország és Olaszország. A magyar csapat, amely legjobb forma mel­lett sem vehette volna fel a versenyt a svájci, német és finn csapattal, fáradtan szerepelt, a csapat tagjai közül Tóth és Sarlós mutatott a legtöbbet. Pénteken a mű­szabadgyakorlat és a lóugrás fejeződött be. A műszabadgyakorlatban, amely egyedü­l nem számít világbajnokságnak, a svájci Miez lett az első, honfitársa, Mack elött. Lóugrásban a maximális 20 ponttal a svájci Mack szerezte meg a világbajnoki címet, ő áll az első helyen lovon is és nem valószínű, hogy a finn és cseh versenyzők, akik még hátra van­nak, megelőzzék. Nyújtón a német Winter vezet, korláton a svájci Mack, akinek világbajnoksága ezen a szeren is bizonyosnak látszik, mert a még hátralevő bolgár és lengyel versenyzők nem­ valószínű, hogy megelőzzék. Gyürűhintán a cseh Hudecz vezet, ezen a szeren még a­ fran­cia, olasz és bolgár versenyzők vannak hátra. Az összetett versenyben a két nagy rivális, Németország és Svájc már befejezte a szereken a versenyt és nagy meglepetésre Svájc fölénye­sen vezet Németország előtt. Svájc 651.95 pont­jával szemben Németország 625.85 ponttal ren­delkezik. A női csapatversenyben minden szeren befejez­ték pénteken a gyakorlatokat, eredményt azon­ban csak szombaton számolnak az atlétikai szá­mok befejezése után. A magyar csapat jól sze­repelt, az élen azonban a finnek vannak. Pénteken délután négy órakor rendezte a KISOK az új ügetőpályán a XII. országos tornászünnepélyek második napjának bemutató­ját. Nyolcezer középiskolás tanuló vonult fel Neidenbach Emil ügyvezető igazgató vezetésével. A diákok elhelyezkedtek a pályán és elénekelték a Himnuszt. Zsigmondy Géza testnevelési tanár vezetésével a középiskolások szabadgyakorlato­kat mutattak be majd szertornát hatvanöt sze­ren. Ezután tréfás staféta, talajtorna és labda­játék következett. A kormányzó pénteken este a lampionos sze­renád után a bolgár jonákok négytagú küldött­ségét fogadta. A küldöttséget Vopov budapesti bolgár ügyvivő és Fehér Géza tanár, a Szófiai Magyar-Bolgár Egyesület elnöke vezette a kor­mányzó elé.­­ Egyedülállóan olcsó és eredményes a kura­­t art­ív­kod­ás Luk­acovice fürdőn (CSR). Felvilá­gosítás: Magyar-Cseh Iparbank, Budapest, V., Nádor­ utca 6, vagy a Kurdirektion. 3

Next