Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1883-01-07 / 1. szám

XX. ÉVFOLYAM. Megjelenik vasárnap. A s­.erkes/.tohn/.'intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti'. Levelek csak bér­­mentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó­hivatal : Pollacsek Miksa könyvnyomdája Főmunkatárs :P ., , BÁNÓCZY FERENC. Un­gvár 1883. vasárnap, január 7. 1. SZÁM. Előfizetési feltételek : Egy­ évre.........................H­eit -Félévre ... íl — Negyed évre.....................I ., 50 Egyes szám ára 12 krajczár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az l­ng kiadóhivatalába Fa­­ ár. F’oünosek 11. fonyvnyom­dájába küldendők. Xvik­rér soronként 20 kr.­­TÁRSADALMI ÉS V­EG­Y­EST­A­RTALMU LAP. Felelős szerkesztő: FINCICKY MIHÁLY. Előfizetési felhívás „U­N­G” 1883-ik, faiis IM évfolyamára. Az ,,UNGF‘ előfizetési ára: Egész évre........................................0 frt — kr. Félévre . ...................................3 frt — kr. Negyedévre ....... 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek az „UNG“ kiadóhiva­talába ki­ülen­dők. Vidéki előfizetések p­o­s­t­a­­u­t­a­l­v­á­n­y utján eszközölhetők. A kiadó­hivatal iparkodni fog a t. olvasó­­közönség kiváltal­m­ának pontosan megfelelni. Az­„Ung" m­i­n­d­e­n v­a­s­á­r­n­a­p meg fog jelenni. Hogy az igényeknek megfelelhessünk, kér­jük a t. közönségét az előfizetési díjak mielőbbi beküldésére. A k­iadóí­ivatal, az pai* s­.fi­a­i»m­agyarba­got é­s népievelest terjeszt, egy’osiileg’ől i­s az i­ugi orosz népről. Laguiejgye ■ tömbry hatósági bizottsága köz­helyeléssel fogadta *a magyarságot és háj»ne­velés Sárosmegy­ében terjesztő egyesület át­irata, s a megye területén hasonló egyesület alakiasát huaro­­ i­i el. A derék sárosnak által, megindított mozgalom tehát úgy látszik általá­­­­­nossá válik különö­­ üt a határszéli felső megyék­­­ben. A feladat, melynek megoldására, a ne­mes czél, melynek elérésére vállalkoztak a kár­pátéi vármegyék, nálunk Ungban korántsem fog oly nehézségekbe ütközni, mint más vegyes ajkú vidéken, habár a mi felvidékünk túlnyomó­­lag, sőt, kivéve a csekély számú értelmiséget, egészben szláv nyelven beszél is, de ezek a mi jó oroszaink nem hasonlíthatók össze azokkal a nemzetiségbeliekkel, kik csak az imént is rán­gatni kezdők a nemzetiségi ambitiók vész­ha­rangjának kötelét. Kétségbe vonhatatlan tény az, hogy a magyarországi oroszok nem csak a hazaszere­tet s honfiúi hűség, de a politikai becsületesség s erkölcsiség dolgában sem állnak hátrább és alantabb, mint bármely fehérebb kenyeret emésztő s gazdagabb népfaja a hazának. Közmondássá vált, hogy az igénytelen hű orosz - szí Magyarország legbarnább kenyerét s nincs faj, mely még is hivebben ragaszkodnék a haza szent földjéhez, mint az orosz. >i­e belátja e józan észszel biró nép is azt, hogy ő szinte sok kedvezésével él e honnak. Ura, tulajdonosa a földnek, melyet a szabadság­­harcokban vére és verejtéke patakként öntö­zött: egyaránt élvezi a haza minden fiával a polgári jogegyenlőséget és politikai szabadságot; vallási­ szokásai szentek és sérthetetlenek. A polgári boldogság minden forrása rendelkezésére áll s csupán saját munkaösztönétől függ, hogy rengető­ hegyei közepette is gyarapodjék anya­­gilag. . . Munkával ellátja a magyar kincstár s elő­nyös bérletekben is részesít. Ha ínség sújtja vi­dékét, az állam, a megye mindig atyáskodó gondoskoda­t tanúsít irányában. Mii ■ [UNK]•"Két ösztönszerüleg erezi, tudja a beszkin li ácska s épen azért valamint eddig nem volt ■­­ nem is lesz soha pártütő a magyar­ság iránt, '­my más részről nem is vándorol ki tömegesen ".‘lazájából, legfelebb is kaszát, ka­pát, vagy csépfát vetve vállaira, lesétál mun­kájával fehér kenyeret szerezni az aldföldre, hol mindig szívesen látott vendég volt és lesz ezentúl is. Nem keres más Eldorádót, sem másféle politikai s társadalmi állapotot, nem más hazát, s mint a melyet Árpád honfoglaló hadaival bejött ősei szereztek. Azon népet, mely igy érez, igy gondolkozik, nem szükség hazája földjéhez való ragaszko­dásra buzdítani. A felvidéki orosz népnek szive m­­a­­g­y­a­r, csupán nyelvét kell magyarrá tenni, hogy semmi különbség ne legyen közte s sza­bolcsi és bodrogközi hitsorsosai közt, kik ép oly fanatizmussal ragaszkodnak magyar ha­zájukhoz, mint vallásukhoz. Itt nem fog ellentállásra találni a magya­rosi tét egyesület, sőt az orosz nép vénei örven­deni fognak, ha gyermekeiket magyar ajkú honpolgárokká nevelik. Ezért mondjuk mi azt, hogy a magyarsá­­­got é­s népnevelést terjesztő egyesületnek nálunk könnyebb feladata van, mint lesz például a király­hágón túl, vagy a más­fajta nép által lakott határszéli megyékben. De itt és ott is meg kell küzdeni minden nehézséggel, elhárítani a legszentebb ezért ma­guk elé fűzött egyesületek működése elől min­den akadályt, nekünk jutott feladatul­ száza­dok mulasztásait pótolni, őseink hibáit jóvá­tenni. Lapunk éber figyelemmel kisérendi a magyar­ságot és népnevelést megyénkben terjesztő egyesü­let működését s folyton azt fogja hangoztatni: mentői több kisdedóvó intéze­­tet és jó magyar néptanítót a f­e­l­­v­i­d­é­k­n­e­k. 120.000 írjon kölcsön. Tudjuk tehát végre valahára a város cselekvő és szenvedő állapotát. Ezen nyílt kizárása a város vagyoni helyzetének bizonyára nem fog ártani hitelének, hisz az államok példája mutatja, hogy minél több rente adóságuk van, annál többet hiteleznek nekik, hanem tény az, hogy financiáink átkozottul roszak. Tartozunk 1 24.461 frt 33 krral, aztán, hogy a tapdacs egyszerre­­ nagyon keserű ne legyen, az előterjesztés vége szerint : megint tartozunk helypénz és fogyasz­ási adó kezelők­­­­nek 5500 frttal; szükségünk van kaszárnya és bódé­­építések, meg Roth Sámuel és Seregélyi-féle házak laquisitiója céljából 96,200 frtra, summa summarum, te­­hát nem mint az előterjesztés mondja 120,661 frt 33­­ kr., hanem 126,161 frt 33 krral, bírnánk pedig erre fe­dezetül már a Máder-féle pince és bolttal együtt 21.577 frt 64 krt. Kell 126,161 frt, van 21.577 frt, a csekély külön­­­­bözetet kölcsön utján fedezzük. Bennünk, vén emberek­­ vállait ugy sem fogják terhelni a kölcsön annuitásai a jövő nemzedék pedig élvezendi beruházásaink hasznait és különben is aprés nous le déluge, szóval rendben van, megszavazzuk, punctum. Igen ám, nem szólnánk a dologról többé egy jottát­­ sem, ha az egész előterjesztés minden sora azt a rend­­j­kívül fájós impressiót nem tenné ránk, hogy hát mégis igaz az, a­mit oly régóta susognak, hogy e város na­gyon, de nagyon szegény. Elviszik a katonát, mert nincs kaszárnyánk; sátrak alatt árulunk, mert nincs bódénk; gyermekeink nem tanulnak, mert nincs iskolánk ; szegé­nyeink fáznak (vigasz­alódjatok bajtársak) mert nincs szegényházunk; kupeceink zsarolnak, mert nincs mázsa­házunk, „Fehér hajó“ nem épül, mert Both Sámson szomszéd telket ingyen nem adja; városházunk (lucus a non lucendo) a kincstár háza, állóságot pedig nem­­ fizetünk, mert nincs pénzünk^Éa^am int tudvalevőiig contraria peuet ,se posita m­agis eiucescunt, eme rend­kívüli szegénység csudálatos ellentétet képez amaz élénk­­forgalom, azon örökös sürgés-forgás, ama pezsgő élet élénkségével, mely városunkban — hol 3 pénzintézet évenkint legalább 8 millió forintnyi forgalmat mutat ki. malmaink, nagymérvű fa- és term­énykereskedés, a nyilt kereskedések és iparüzletek egy egész légiója mindmeg­annyi bizonyítékai a piac fontosságának; templom van majdnem annyi mint Rómában, tanuló egy egész ezred, hírlap egy fél tucat, intelligencia majd annyi, mint egy szomszéd szék­ és fővárosban, mulatóhely meg kávéház több a kelleténél — minden idegent bámulatra ragad. Ilyen városban olyan rendkívül szegény kommunitás, iga­zán cifra nyomorúság. Hogy is nevezte a boldogult Köz­löny Ungvárit Kis Budapestnek, és a „Bereg" visz­­hangja volt rá, hogy falu, igaza van mindkettőnek, szép, nagy és élénk város, de mint város olyan szegény, mint a legutolsó falu. Úgy kell nekünk. Mindig mondtam hogy a locális érdekeket ápolni kell, törekedjünk a város javára, és ön­magunknak teszünk jót, politikai jogaink gyakorlásánál igyekezzünk meggyőződésünket a város érdekével össz­hangzásba hozni: mindig mondtam, hogy ne induljunk nagy hangtani ellenzéki elvek után, hanem válasszunk kormány­t — — de mit beszélek én itt össze-vissza, hiszen mindig kormánypárti képviselőt küldtünk, hisz azon zászlóra, mely győzött „sub hoc signo vinces“ min­dig a város érdeke volt írva. Tekint­em­ nélkül a pártállásra, minden képviselő hi­­t­vitása és kötelessége, választókerülete érdekeit — a­mennyiben az ország érdekeivel nem ellenkeznék — a­­ kormány előtt, mely utóvégre sem ismerheti közvet­lenül és részletesen egy határszéli város bajait és óha­jait, pártfogása alá venni nemcsak, hanem m­inden be­folyásával, azzal a súl­lyal, melyet egy egész választó­­kerület, az országnak egy igen tekintélyes része benne központosít, győzelemre segíteni. Feladatát rendkívül elő­mozdítja, ha ki tudja mutatni, hogy ama érdekek csak látszólag partiálisak, valójában és tényleg ép úgy kerü­letét, mint az országot illetik. Ungvár központja egy 50 mértföldnyi majd */* részben orosz és tótajkuak lakta megyének, központja és székhelye a nagyobb részt oroszajátiakból álló, 9 egy­házmegyét magában foglaló munkácsi püspökségnek. Nem szembetünő-e első pillanatra, nem a magyar állam­eszme és nemzeti politika parancsoló követelménye-e, hogy e központon itt e helyen, ezen a Beskidtől kezdve első magyar városban, melyhez az összeköttetés ezer meg ezer szála fűzi az említett nem magyarajku vidé­keket, melynek kultúrai és politikai tekintetben ugyanaz a hivatása azokkal szemben, mint a vérkeringésre a szív­nek, minél nagyobb számban legyenek magyar intézmé­nyek, minél tekintélyesebb és több oldalról képviseltes­sék a magyar állam fenhatósága, nem egyenesen a magyar államiság érdekében van-e, hogy ezen város mint magyar minél nagyobb, minél felvirágzóbb és boldogabb legyen? Zörgessetek és meg fognak hallgatni. Valahol Európában volt egy virágzó nagyra törekvő város, melyet egy szerencsétlen éjjel az árvíz romba döntött. Király, kormány, törvényhozás és nemzet vetél­kedtek egymással áldozatkészségben, hogy felépítsék és hatalmasbbá, virágzóbbá tegyék mint valaha volt. Ne­mes és okos cselekedet. Nem csak a város, az ország érdeke is parancsolta így. A szegénység is szerencsét­lenség. Az önhibáján kívül szegény város, ha van politi­kai és kulturális missiója, megérdemli szintén a kormány támogatását, megérdemli a közfigyelmet, megérdemli kü­­l­­önösén most, midőn a pauslavismus többé nemcsak tu­­dósok doctrinája, hanem kardját is igen hangosan csör­­­­t­eti és midőn a magyarság ezen északi előőrse talán már a közel­jövőben lesz hivatva megmutatni, hogy azon hely, hol 1000 évvel ezelőtt a honfoglalás első neveze­­­­tes tényei mentek végbe, a honmegvédési munkájában U

Next