Ung, 1892. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1892-01-03 / 1. szám
XXX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1802. vasárnap, január 3. Melyen MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Sosem közlünk, ha nem tudjuk, kitől is jön. Kézirat >!•: «sszft nem ad KIADÓDIATAL: Poliacsek Milua könyvnyomdája. 1. SZÁM. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések az «Ung» kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek M. könyvnyomdájába küldendők. — Nyilttér soronként 20 kr. -111. A MEGYE ÉS AZ „UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE Felelős szerkesztő: TABÓDY JENŐ. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre — — — 4 frt. Félévre — — — — 2 . Negyedévre — — — 1 » Egyes számára 10 kr. Nyilatkozat. E lap szerkesztésétől a mai napon visszaléptem s utódom Tabódy Jenő vármegyei főjegyző lett, ki ismert jeles tollával hivatva lesz a vármegye hivatalos lapját a vármegye közönségének élénkebbé, vonzóbbá tenni, mint talán a múltban volt. Midőn e laptól búcsút veszek kedves kötelességemnek tartom hálás köszönetemet kifejezni a n. é. olvasó-közönségnek, hogy kilenc éven át szives volt jóindulatával támogatni és lehetővé tenni nekem, hogy e lapot a 30. évfolyamba átvezethettem. Adja Isten, hogy e lap tovább is kitartással küzdjön vármegyénk, városunk igaz jogai védelmében ! Ungvárt,'1891. december 31. , ' FINCICKY MIHÁLY, az »Ung« volt felelős szerkesztője. Olvasóinkhoz. A mai számtól kezdve uj szerkesztőség kezéből veszi olvasóközönségünk az „Ung“-ot. Nem minden aggodalom nélkül vettük kezünkbe a szerkesztői tollat, mert még járatlanok vagyunk e téren. A körülmények úgy hozták magukkal, hogy minden előzetes gyakorolgatás nélkül belevetettük magunkat a hullámokba. Tudunk-e úszni, számot tarthatunk-e ezen a címen egy kis elismerésre, de alkalma lesz lapunk olvasóközönségének a mai naptól fogva tapasztalatokat gyűjteni. Minket e nagy felelősséggel járó munka elvállalására az a törekvés bírt reá, hogy Ung vármegye és Ungvár város hivatalos és társadalmi közéletének egészséges irányú fejlesztésére a nyilvánosság előtt is megtegyük a tőlünk telhető szolgálatokat. És az a remény, hogy e törekvés részesülni fog abban a támogatásban és bizalomban, amire a kitűzött cél érdekében oly nagy szüksége van. Az „Űrig" programmja egyébiránt marad régi. Egy olyan irodalmi vállalatnak, mely ami a mostoha viszonyaink között is 30-ik évfolyamába lép, nincs szüksége hangzatos szavakra, hogy ki azokkal létjogosultságát igazolja. A megfutott pálya minden szép szónál hangosabban szól amellett, hogy az „Ung“ 29 év óta közszükséget pótol vármegyei közéletünkben. Új programokat tehát nem adunk, csak a meglevőt bővítjük ki s a gyakorlatban a megvalósítás célpontja felé vinni törekszünk. Foglalkozni fog az „Ung“ továbbra is vármegyei és városi hivatalos kis társadalmi közéletünk minden figyelmet érdemlő jelenségével. Ami olyan dolog fordul elő a város és vármegyeházán, mely tárgyánál vagy egyéb körülményeinél fogva tágabb körben tarthat számot az érdeklődésre, kimerítően és részrehajlás nélkül lesz ismertetve lapunkban. Egyik fő törekvésünk, hogy társadalmi közéletünk termelőképességét fokozzuk, annak táplálékot adjunk. Meglevő társadalmi intézményeink fejlesztése, új mozgalmak irányítása, társas életünkbe való beillesztésére vonatta ífffítT&lfrHígylandó tárgyai lesnek. Vármegyei köznépünk, városi polgárságunk anyagi és érlelési jogosult érdekeinek előmozdításában a kezdeményezés és a folyamatot vevő cselekvés irányításának munkáját készséggel végezzük. A szó sorosabb értelmében vett városi polgárság anyagias erkölcsi existenciájának felmerülő kérdései helyet találnak lapunkban. Teljes erőnkből fogunk r Mgozni azon, hogy Ungvár város a közintézetek elhelyezése által is abban a figyelemben s méltánylásban részesüljön minden oldalról, amelyet úgy földrajzi fekvésénél, mint fejlődő városias jellegénél s polgárainak életrevalóságánál fogva megérdemel. Keresni fogjuk nyomasztó anyagi viszonyok közt élő, főleg felvidéki köznépünk boldogulásának eszközét. Figyelmünket kiterjesztjük a város és vármegye közoktatásának minden fokozatára és irányára ; ezek között a magyar nemzeti irányú népnevelés ügyére különös gondunk lesz. Célunk, hogy az erőket közügyeink szolgálatában egyesítsük. Épen ezért ostorozni fogunk minden olyan törekvést, mely vallási vagy faji egyenetlenség szítása által bennünket a békés fejlődés vállvetett munkájában akadályozhatna Hangunk, modorunk irodalmi színvonalon fog állani. Hívei leszünk a vélemény szabad nyilvánításának, helyet adunk a személy iránti köteles figyelemnek és tisztelettel írott eszmecseréknek , de aszemélyi érdekekből eredő sivár tollharcoknak tért nem fogunk nyitni. Az erők egyesítésének munkáját lapunk jelen számának összeállításában már megkezdtük; az „Ung“ azon, hazánkban ritka vidéki lapok sorába emelkedett jelen számával, amelyeknek szerkesztő körülmény és külmunkatársaink szívessége fogja lehetővé tenni,hogy az „Ung“ eredeti közleményeket hozhat s változatos tartalmat nyújthat olvasóinak. Lapunkat vármegyei és városi közönségünk jóindulatú jwllöly és anyagi szives támogatásába ajánllik IV r‘‘ ■ A szerkesztős^^ . Atyám sírja. — Tabódy Jenő kedves barátomnak.' — Bérezik Árpádtól. — Ott nyugszik az eőr-darmai kis temebi jien. Az élet küzdelmei elszólitották szülőföldjéről .Visszajött meghalni oda, honnan az életbe kiindult. ■Titott meghalni abba a kis faluba, melyben az a szerény nemesi kúria állott, hol született s mely nagyatyáma az öreg Bérezik László halála után édes atyám testvérbátyjára Bérezik Lászlóra szállott. Ismeretes volt az a kúria s a kisasszonynapi vig búcsúra sok felöl gyülekeztek a jó ismerősök és jóbarátok — abban az időben. Édes atyám mindig rajta volt, hogy az összeköttetést a származás földjével megtartsuk és lehetőleg minden vakáció alkalmával felküldött oda, amig az a ház ki nem ürült, lakói el nem széledtek, el nem haltak. ő még abban a házban hajthatta le nyugalomra fejét, utolsó tekintete még pihenhetett a nagy jegenyefákon az ut mentén — egy hűvös novemberi napon ott állott koporsója azon az udvaron, hol gyerekéveiben játszadozott, onnan kisértük ki s eltemettük abban a földben, melyet annyira szeretett. S előttem áll a sir, előttem a falu, a ház s a tán melyhez ifjúkori emlékek és édes atyám emlékezete könek. S előttem áll az öreg úr, aki mindig oda vissQíjvágyódott, mert csak abban a világban, abban a körben érezte jól magát. Előttem áll férfias, deli alakjául életüdő arcával, melynek finom metszésű orra olyr előkelő kifejezést adott; látom azt a jóságot,szeméből sugárzik, hallom meleg hangját és s meleg ész lényének hatását, mely tekintélyt egyszerű természetességgel olyan jól egyesitett. rí szédű, meggondoltan pergett a szó aj^^foly0]t bebede tudott kedélyes lenni s a hajdani úri székeken ,m int Temesmegye táblabirája részt vett, szerették^ magyaros humorát. Mennyit is emlegette ő azokat az úri székeket ! Jól lehetett azokon mulatni, volt hí É , akkor kedvelt — természetesen azoknak, akik benn ültek az úri székben. Régimódi ember volt, aki hajlongani, mások kedvét keresni nem tudta, nem is szerette. Mikor a forradalom után a hivatal elmúlt és mint ügyvédnek kellett volna Budapesten felekre szert tennie, nem ment az sehogyse. Hogy ő a körbe beiratkozzék, ismeretségeket hajhásszon ebben a »nagy« városban, már ő arra nem való volt. Elvégezni elébe szabott kötelességét pontosan, tisztességesen, mocsoktalanul élni, takarékoskodni — ezeket az elveket hozta ő magával az életbe onnan, abból a dalmai kis kúriából. Ezeket az elveket találom meg dióhéjba foglalva, ez a szellem tükröződik vissza egy levélből, melyet családi írások közt ereklyeképen őrzök. Jellemző minden sora azokra az időkre, azokra az emberekre. Czimdeines Nemzetes és Vitézlő Bérezik Pál urnák, nékem kedves Fiamnak illendően adassék Pestre Teftes Gosztonyi Referens assessor urnái vagyona y Belül: Kedves Édes Fiam ! Hozzám küldött le?elebbül azt vettem észre, hogy egy kevés pénzre volna szükséged, én ámbátor sokat nem küldhetek mert nints mibül de mégis összeszereztem 50 Rftkat azt te néked elküldöm de tsak úgy gondolkogy hogy én mindenkor pénzt te néked nem küldhetek mivel én nekem igen nagy a szükségem nem tsak az hogy mindent tsak te neked Pestre hülgyek mivel nekem más sok bajaim vadnak de tsak úgy é 1t y mint egy szegény gazdának szokott az fia élni. Az Pénz pedig Tettes Bernáth Sigmond Urnál lesz letéve mint első ablegatusnál nála keresd és el is kapod, magadat pedig szívességébe és Grátziájába mint Unghvár Vgye fi rekomendáld................Darma 28 floris 1832 igaz szerető atyád Bérezik László. Abból a darmai házból került többed magával, ung megyeiekkel Kassára, hol tanulmányait végezte, tanulótársai közt volt Ungmegyének egyik későbbi dísze Kandó Kálmán. Egyszerűen töltötték akkor a tanulók életüket, pénzzel minél kevesebbel rendelkeztek, nem is igen szorultak rá, hisz az elemósiát havonként nagy társzekereken szállították utánuk. De Kassán tekintélyes, jómódú rokonokat is talált Berczik Imre senator és városi biró házánál, kiről mint jeles magyar zeneszerzőről Bartalus István is megemlékezik az »Osztrák-Magyar Monarchiá«-ban a magyar zenéről írott cikkében. Egy úri műkedvelőkből álló társaság gyűlt ugyanis össze a jelen század elején Fáy István grófnál (Abauj megye Fáy helységben levő kastélyában) s a gróf vezetése alatt művelte ott a classicus és magyar zenét. E társulat tagjai közt megemlít a krónika, melyből Bartalus merit, — többeket. Tagjai voltak Liszt János szatmári orvos, Selyebe Tiszta Károly táblabiró, Leeb Ferdinánd kassai lakos és a tekintetes Jászai Berczik Imre ur, több tekintetes vármegyék táblabirája, ki a generálbasszusnak törvényeit is jól értvén, jeles szerző.« Nagy tisztelettel emlékezett meg mindig róla édes atyám. Az ő házánál ismerte meg a »nagyvilágot.« Tanulmányai végeztével onnan Pestre jött, letette az ügyvédi vizsgát s később Temesvárra került a csanádmegyei káptalanhoz fiskálisnak, majd a megyéhez archivariusnak. A forradalom a honvédelmi minisztériumba vitte, forradalom után menekültünk, bujdostunk s akkor jöttünk fel először a felföldre, a pátriába............. Gyerekkori homályos emlékeim között találom azokat a benyomásokat a dalmas házban »Laczi bácsinál« s látom, hallom még az öreg urakat, akik a nagy ebédlőszobát teli füstölték, sokat köpködtek, a régi jó időket emlegették és sohase voltak az időjárással megelégedve. Ezt hallgattam naphosszat, délben meg este pedig ettem — zsámiskát. .... Mindez ma már a múlté, a régmúlté ! Az uj idő új embereket kíván más nézetekkel, tulajdonságokkal a lét küzdelmeire s a mai fiatalok holnap — holnap után mint »régi módi urak« már elégtelenek lesznek. Olyan lassúk, nehézkesek és naivak lesznek,