Ung, 1892. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-03 / 1. szám

XXX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1802. vasárnap, január 3. Melyen MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bér­mentesen fogadtatnak el. So­sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől is jön. Kézirat >!•: «sszft nem ad KIADÓDI­­ATAL: Poliacsek Milua könyvnyomdája. 1. SZÁM. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések az «Ung» kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek M. könyvnyomdájába küldendők. — Nyilttér soronként 20 kr. -1­11. A MEGYE ÉS AZ „UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE Felelős szerkesztő­: TABÓDY JENŐ. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre — — — 4 frt. Félévre — — — — 2 . Negyedévre — — — 1 » Egyes szám­ára 10 kr. Nyilatkozat. E lap szerkesztésétől a mai napon visszalép­tem s utódom T­a­b­ó­d­y Jenő vármegyei főjegyző lett, ki ismert jeles tollával hivatva lesz a vár­megye hivatalos lapját a vármegye közönségének élénkebbé, vonzóbbá tenni, mint talán a múltban volt. Midőn e laptól búcsút veszek kedves köteles­ségemnek tartom hálás köszönetemet kifejezni a n. é. olvasó-közönségnek, hogy kilenc éven át szives volt jóindulatával támogatni és lehetővé tenni ne­kem, hogy e lapot a 30. évfolyamba átvezethettem. Adja Isten, hogy e lap tovább is kitartással küzdjön vármegyénk, városunk igaz jogai védel­mében ! Ungvárt,'1891. december 31. , ' FINCICKY MIHÁLY, az »Ung« volt felelős szerkesztője. Olvasóinkhoz. A mai számtól kezdve uj szerkesztőség kezé­ből veszi olvasó­közönségünk az „Ung“-ot. Nem minden aggodalom nélkül vettük kezünkbe a szerkesztői tollat, mert még járatlanok vagyunk e téren. A körülmények úgy hozták magukkal, h­og­y minden előzetes gyakorol­gatás nélkül belevetettük magunkat a hullámokba. Tudunk-e úszni, számot tarthatunk-e ezen a címen egy kis elismerésre, de alkalma lesz lapunk olvasó­közönségének a mai nap­tól fogva tapasztalatokat gyűjteni. Minket e nagy felelősséggel járó munka el­vállalására az a törekvés bírt reá, hogy Ung vár­­megye és Ungvár város hivatalos és társadalmi köz­életének egészséges irányú fejlesztésére a nyilvá­nosság előtt is megtegyük a tőlünk telhető­­ szolgá­latokat. És az a remény, hogy e törekvés részesülni fog ab­ban a támogatásban és bizalomban, amire a kitűzött cél érdekében oly­ nagy szüksége van. Az „Űrig" programmja egyébiránt marad régi. Egy olyan irodalmi vállalatnak, mely­ a­mi a mostoha viszonyaink között is 30-ik évfolyamába lép, nincs szüksége hangzatos szavakra, hogy ki azok­kal létjogosultságát igazolja. A megfutott­ pálya minden szép szónál hangosabban szól amellett, hogy az „Ung“ 29 év óta közszükséget pótol vármegyei közéletünkben. Új programokat tehát nem adunk, csak a meglevőt bővítjük ki s a gyakorlatban a megvalósítás célpontja felé vinni törekszünk. Foglalkozni fog az „Ung“ továbbra is várme­gyei és városi hivatalos kis társadalmi közéletünk minden figyelmet érdemlő jelenségével. Ami olyan dolog fordul elő a város­ és vár­megye­házán, mely tárgyánál vagy egyéb körülmé­nyeinél fogva tágabb körben tarthat számot az érdeklődésre, kimerítően és részrehajlás nélkül lesz ismertetve lapunkban. Egyik fő törekvésünk,­ hogy társadalmi közéle­tünk termelő­képességét fokozzuk, annak táplálékot adjunk. Meglevő társadalmi intézményeink fejlesz­tése, új mozgalmak irányítása, társas életünkbe való beillesztésére vonatta­­ ífffítT&lfrHígy­landó tárgyai lesnek. Vármegyei köznépünk, városi polgárságunk anyagi és érlelési jogosult érdekeinek előmozdítá­sában a kezdem­ényezés és a folyamatot vevő cse­lekvés irán­yításán­ak munkáját készséggel végezzük. A szó sorosabb értelmében vett városi polgárság anyagias erkölcsi existenciájának felmerülő kérdései helyet találnak lapunkban. Teljes erőnkből fogunk r Mgo­zni azon, hogy Ungvár város a közintézetek elhelyezése által is abban a figyelemben s méltány­lásban részesüljön minden oldalról, amelyet úgy földrajzi fekvésénél, mint fejlődő városias jellegénél s polgárainak életrevalóságánál fogva megérdemel. Keresni fogjuk nyomasztó anyagi viszonyok közt élő, főleg felvidéki köznépünk boldogulásának eszközét. Figyelmünket kiterjesztjük a város és vármegye közoktatásának minden fokozatára és irányára ; ezek között a magyar nemzeti irányú népnevelés ügyére különös gondunk lesz. Célunk, hogy az erőket közügyeink szolgála­tában egyesítsük. Épen ezért ostorozni fogunk min­den olyan törekvést, mely vallási vagy faji egye­netlenség szítása által bennünket a békés fejlődés vállvetett munkájában akadályozhatna Hangunk, modorunk irodalmi színvonalon fog állani. Hívei leszünk a vélemény szabad nyilvánítá­sának, helyet adunk a személy iránti köteles figye­lemnek és tisztelettel írott eszmecseréknek , de a­­személyi érdekekből eredő sivár tollharcoknak tért nem fogunk nyitni. Az erők egyesítésének munkáját lapunk jelen számának összeállításában már megkezdtük; az „Ung“ azon, hazánkban ritka vidéki lapok sorába emelkedett jelen számával, amelyeknek szerkeszt­ő körülmény és külmunkatársaink szívessége fogja lehetővé tenni,­hogy az „Ung“ eredeti köz­leményeket hozhat s változatos tartalmat nyújthat olvasóinak. Lapunkat vármegyei és­­­ városi közönségünk jóindulatú jwllöl­y és anyagi szives támogatásába aján­l­lik IV r‘‘ ■ A szerkesztős^^ . Atyám sírja. — Tabódy Jenő kedves barátomnak.­­' — Bérezik Árpádtól. — Ott nyugszik az eőr-darmai kis temebi­ jien. Az élet küzdelmei elszólitották szülőföldjéről .Visszajött meg­halni oda, honnan az életbe kiindult. ■Titott meghalni abba a kis faluba, melyben az a szerény nemesi kúria állott, hol született s mely nagyatyáma az öreg Bérezik László halála után édes atyám testvérbátyjára Bérezik Lászlóra szállott. Ismeretes volt az a kúria s a kisas­­­szonynapi vig búcsúra sok felöl gyülekeztek a jó isme­rősök és jóbarátok — abban az időben. Édes atyám mindig rajta volt, hogy az összeköt­tetést a származás földjével megtartsuk és lehetőleg minden vakáció alkalmával felküldött oda, amig az a ház ki nem ürült, lakói el nem széledtek, el nem hal­tak. ő még abban a házban hajthatta le nyugalomra fejét, utolsó tekintete még pihenhetett a nagy jegenye­fákon az ut mentén — egy hűvös novemberi napon ott állott koporsója azon az udvaron, hol gyerekéveiben játszadozott, onnan kisértük ki s eltemettük abban a földben, melyet annyira szeretett. S előttem áll a sir, előttem a falu, a ház s a tán melyhez ifjúkori emlékek és édes atyám emlékezete kö­nek. S előttem áll az öreg úr, aki mindig oda vissQíj­­vágyódott, mert csak abban a világban, abban a körben érezte jól magát. Előttem áll férfias, deli alakjául élet­üdő arcával, melynek finom metszésű orra olyr előkelő kifejezést adott; látom azt a jóságot,­­szeméből sugárzik, hallom meleg hangját és s meleg ész lényének hatását, mely tekintélyt egyszerű természetességgel olyan jól egyesitett. rí szédű, meggondoltan pergett a szó aj^^fol­y0]t bebe­de tudott kedélyes lenni s a hajdani úri székeke­n ,m int Temes­­megye táblabirája részt vett, szerették^ magyaros hu­morát. Mennyit is emlegette ő azokat­ az úri­ székeket ! Jól lehetett azokon mulatni, volt hí É , akkor kedvelt — természetesen azoknak, akik benn ültek az úri székben. Régi­módi ember volt, aki hajlongani, mások ked­vét keresni nem tudta, nem is szerette. Mikor a forra­dalom után a hivatal elmúlt és mint ügyvédnek kellett volna Budapesten felekre szert tennie, nem ment az sehogyse. Hogy ő a körbe beiratkozzék, ismeretségeket hajhás­szon ebben a »nagy« városban, már ő arra nem való volt. Elvégezni elébe szabott kötelességét pontosan, tisztességesen, mocsoktalanul élni, takarékoskodni — ezeket az elveket hozta ő magával az életbe onnan, ab­ból a dalmai kis kúriából. Ezeket az elveket találom meg dióhéjba foglalva, ez a szellem tükröződik vissza egy levélből, melyet csa­ládi írások közt ereklyeképen őrzök. Jellemző minden sora azokra az időkre, azokra az emberekre. Czim­­­deines Nemzetes és Vitézlő Bérezik Pál urnák, nékem kedves Fiamnak illendően adassék Pestre Teftes Gosztonyi Referens assessor urnái va­gyona y Belül: Kedves Édes Fiam ! Hozzám küldött le­­­?elebbül azt vettem észre, hogy egy kevés pénzre­­­ volna szükséged, én ámbátor sokat nem küldhetek mert nints mibül de mégis összeszereztem 50 Rftkat azt te néked elküldöm de tsak úgy gondolkogy hogy én mindenkor pénzt te néked nem küldhetek mivel én nekem igen nagy a szükségem­ nem tsak az hogy mindent tsak te neked Pestre hülgyek mivel nekem más sok bajaim vadnak de tsak úgy é 1t y mint egy szegény gazdának szokott az fi­a élni. Az Pénz pedig Tettes Bernáth Sigmond Urnál lesz letéve mint első ablegatusnál nála keresd és el is kapod, magadat pedig szívességébe és Grátziájába mint Unghvár Vgye fi rekomendáld................Darma 28­­ floris 1832 igaz szerető atyád Bérezik László. Abból a darmai házból került többed magával, ung megyeiek­kel Kassára, hol tanulmányait végezte, ta­­nulótársai közt volt Ungmegyének egyik későbbi dísze Kandó Kálmán. Egyszerűen töltötték akkor a tanulók életüket, pénzzel minél kevesebbel rendelkeztek, nem is igen szorultak rá, hisz az elemósiát havonként nagy társzekereken szállították utánuk. De Kassán tekintélyes, jómódú rokonokat is talált Berczik Imre senator és vá­rosi biró házánál, kiről mint jeles magyar zeneszerző­ről Bartalus István is megemlékezik az »Osztrák-Magyar Monarchiá«-ban a magyar zenéről írott cikkében. Egy úri műkedvelőkből álló társaság gyűlt ugyanis össze a jelen század elején Fáy István grófnál (Abauj megye Fáy helységben levő kastélyában) s a gróf vezetése alatt mű­velte ott a classicus és magyar zenét. E társulat tagjai közt megemlít a krónika, melyből Bartalus merit, — többeket. Tagjai voltak Liszt János szatmári orvos, Se­­lyebe Tiszta Károly táblabiró, Leeb Ferdinánd kassai lakos és a tekintetes Jászai Berczik Imre ur, több tekin­tetes vármegyék táblabirája, ki a generálbasszusnak tör­vényeit is jól értvén, jeles szerző.« Nagy tisztelettel em­lékezett meg mindig róla édes atyám. Az ő házánál ismerte meg a »nagyvilágot.« Tanulmányai végeztével onnan Pestre jött, letette az ügyvédi vizsgát s később Temesvárra került a csanádmegyei káptalanhoz fiskális­nak, majd a megyéhez archivariusnak. A forradalom a honvédelmi minisztériumba vitte, forradalom után mene­kültünk, bujdostunk s akkor jöttünk fel először a fel­földre, a pátriába............. Gyerekkori homályos emlékeim között találom azokat a benyomásokat a dalmas házban »Laczi bácsi­nál« s látom, hallom még az öreg urakat, akik a nagy ebédlő­szobát teli füstölték, sokat köpködtek, a régi jó időket emlegették és sohase voltak az időjárással meg­elégedve. Ezt hallgattam naphosszat, délben meg este pedig ettem — zsámiskát. .... Mindez ma már a múlté, a régmúlté ! Az uj idő új embereket kíván más nézetekkel, tulajdonsá­gokkal a lét küzdelmeire s a mai fiatalok holnap — holnap után mint »régi módi urak« már elégtelenek lesznek. Olyan lassúk, nehézkesek és­­ naivak lesznek,

Next