Unitárius Élet, 1974 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Lukács, 24., 5., 6. „... Mit keresitek a holtak között az élőt? ... Nincs itt, hanem föltámadott.. Valószínű, hogy nem a feltámadás legendája a leg­színesebb és leggazdagabb fantáziája a Szentírás le­gendái között. Problémáját, témáját tekintve azonban a legmélyebbre hatol az emberi lélekbe. Olyan kérdést feszeget, amellyel minden ember szembetalálkozik, mert egyéni életének sorskérdése. Élet és halál, és a kettőnek összekapcsolása, a halálon túli élet — amely­nek bizonyítéka és legfőbb szimbóluma Krisztus feltá­madása — már Pál apostol megalapozása óta, a keresz­tény vallás alapvető tétele, és az ember kritizáló szel­leme nem merte kétségessé tenni egészen a huszadik századig. Addig a korszakig, amelyben az emberi tu­dás olyan hatalmassá növekedett, hogy megvizsgálhat­ta és átértékelhette világnézetének minden alapvető pontját és sorskérdését, így a feltámadás problémáját is. Azóta beszél a húsvéti legendáról. Természetes, hogy a legenda szó nem lehet lekicsiny­lő értelmű. Az emberi lélek és gondolkodás olyan sa­játos és gazdag világú terméke, amely pozitív az em­beri gondolkodás fejlődése szempontjából. A legenda nem a fantázia csapongása, pontosabban megfogal­mazva, nem csak a fantázia csapongása, még ha a köl­tészet szabályainak is van alávetve. Nagyon is konk­rét igazságmagokat tartalmaz, és jellemző az emberi lélek működésére, és jellemző arra a korszakra is, amelyben keletkezett. A húsvéti legenda is ilyen! Két — nagyon is valóságos — igazságmag húzódik meg az üres sírnál lejátszódó legendás jelenet mögött és ez a két igazság időszerűvé és korszerűvé teszi a húsvétot! Sőt lehetővé teszi, hogy hittel valljunk róla! E két igazságmag: Igaztalanul nem bukhat el az ember, ha jó ügyet szolgál, és az ember léte, cselekedetei, értékei valamilyen formában túlélik korlátok közé szabott éle­tét! Mindegyik evangélista elbeszélése megegyezik a leg­főbb vonásokban, amikor ama húsvét reggelének tör­ténetét ismerteti. Jézus tisztelői közül közvetlen mun­katársai és rajongói elindulnak korán reggel, húsvét hajnalán, hogy a kor szokásai szerint a végtisztességet megadják drága Mesterüknek. Üres sírt találnak és az első döbbenet félelmes riadtsága után lelkük megoldja problémáját. Nem lehet a holtak között az élő, feltá­madott. Nem is tudhattak más magyarázatot adni. Is­merték a Mestert. Ha nem is mindig értették, de érez­ték egyéniségét. Érezték azt, hogy igaz ügy szószólója, aki éppen ezért vigasztalni tud, beteg lelkeket gyógyít meg, visszaadva nyugalmukat. Érezték, hogy az ítélet szörnyű volt és igazságtalan. Lelkük lázad a tragédia ellen és ez a lázadás oldódik a fehér ruhás férfiak, vagy az angyalok szózatában: „Ne keressétek a holtak között az élőt, nincs itt, feltámadott.” Ebben a legendában oldódó lázadásban tulajdonkép­pen már nem is Jézus további sorsa a perdöntő. Itt már saját emberi sorsuk, létük és értékük az, ami per­beszál a szörnyű valósággal. Kimondatlanul is, sőt ta­lán megfogalmazatlanul is, homályos érzés formájában kérdezik: Érdemes élni? Érdemes becsülettel végigve­zetni ezt a gondokkal, bajokkal teli létet, egyéni sor­sot? Érdemes-e dolgozni becsülettel? Érdemes jószán­dékúnak lenni? A kérdés válasza egészen a legújabb korig a húsvéti legenda áldott hite volt. Érdemes, mert feltámadunk, miként feltámadott Jézus Krisztus is. Úgy írtam, hogy a legújabb korig volt a húsvéti le­gendás hit erre a kérdésre az igaz válasz. A legújabb kor azonban más. Az emberi tudás olyan hatalmas mértékben növekedett meg, hogy átalakította az egész társadalmat és benne az egyéni ember életét is. Ebben az átalakult világban a válaszadás legendává színese­dett és a régi megfogalmazású húsvéti hit nagyon ke­vés embert tudna megmozgatni manapság. Ezt tudo­másul nem venni végzetes könnyelműség lenne a hivő embernek. Azzal a ténnyel azonban, hogy a húsvéti hit legendává szépült, de ugyanakkor irrealizálódott is, nem jelenti azt, hogy a legenda igazságmagva is irreá­lissá vált volna?!! A két konkrét igazságmag ma is élő és ható tényező. Ma is törvény: „Igaztalanul nem bukhat el az ember, ha jó ügyet szolgál”, és „az ember léte, cselekedetei, értékei valamilyen formában túlélik korlátok közé szabott életét”. A probléma inkább itt az, hogyan?! Mi az a ma ismert igazság a hogyanra, amely lehet, hogy egyszer ismét legendává válik, de amely mégis csak pozitív, mert generációknak adja meg lelki ösztönzését, igazság­ hitét. Hogyan hát?! Hemingway-nek van egy csodálatos írása — műfaji­lag nem is tudnám pontosan hová sorolni —: „Az öreg halász és a tenger”. Sokszor úgy érzem, hogy a mai élet húsvétjának egyik legszebb szimbóluma, legendája. Ezt a sokat látott, érzett és tapasztalt halász­embert, pontosabban embert „megölni lehet, de legyőzni nem”. Az új korszak embere, amelynek legfőbb értéke az al­kotás és teremtés isteni tehetsége, egyedeiben megsem­misülhet ugyan, de emberségében tovább él; cseleke­detei, alkotásai megmaradnak, élete gazdagodik és szí­nesedik. Én bízok az ember jobbik énjében, aki le tudja győz­ni a gonoszabbik énjét. Ez a győzelem nem is könnyű. Áldozatokat is követel majd. Nézzünk körül a Földön, a szemléltető példákat mindenki olvashatja a napi hí­rek között. De hogy a tudomány újabb lépéseit az em­beriség együtt szervezi, hogy a háború poklát együtt akarják messzire űzni, hogy a népek megismerik egy­mást, hogy a világon fellépő közös bajok ellen közösen próbálnak segíteni, mindezek olyan tények, amelyek bizonyítják, hogy a húsvét igazsága, hite benne él az emberekben, még akkor is, ha a húsvét története ál­dott legendává szépült. S ami igazság az emberiség nagy ügyeiben, az igazság az egyes emberek kis sorsá­ban is. Vajon, ha lehet atomcsend egyezményt kötni, nem lehetne a szomszéddal is, vagy a család ellensé­ges tagjai között is békét kötni...?! Én azt hiszem, ez volna az igazi húsvéti tanulság 1974-ben! Szász János HÍ­SVÉTRÓL - HITTEL

Next