Üst, 1977 (23. évfolyam, 1-23. szám)

1977-04-27 / 8. szám

Egy brigádvezető visszatekint Merre vezessen tovább a szocialis­ta brigádok útja? Milyen célokat, milyen feladatokat sugallnak a két évtizedes múlt eseményei és mit követel a jövendő? — A szocialista brigádvezetők V. országos tanácsko­zásának két napja alatt az országos nyilvánosság előtt kerestek és talál­tak választ ezekre a kérdésekre. — Igazán hasznosnak. Igazán gyümöl­csözőnek mégis akkor tekinthetjük a több száz brigádvezető közös eszme­cseréjét, ha az ott felvetődő kérdése­ket, az ott megszületett válaszokat iden-külön is átgondolják, külön­­külön is értékelik-viszonyítják, min­den kisebb kollektívában. Ha a kö­zösen kialakított állásfoglalás mérle­gére teszik a szűkebb környezetben szerzett, személyes tapasztalatokat is. — Beszélgetésünk során erre kér­tük K­l­á­g Bélát, a tűzálló gyárrész­­leg gépészeti üzemének csiszolóját, a Petőfi Sándor szocialista brigád vezetőjét is, aki, mint a Dunai Vas­mű küldötte, a tanácskozás elnöksé­gében ülve vett részt a tanácskozás munkájában ... — „Szocialista brigád” mikor és hol találkozott ezzel a fogalommal először? — ötvenkilencben, a honvédség­nél. Ott újságolta az egyik politikai foglalkozáson a századparancsno­kunk, hogy a Szovjetunióban szocia­lista brigádok alakultak. Rá néhány hónapra, már az új esztendő febru­árjában vagy márciusában pedig jó­magam is egy ilyen szocialista bri­gádban dolgoztam, a jelenlegi mun­kahelyemen. — Hívták, vagy ön ajánlkozott? — Ezt már nem tudnám pontosan megmondani. Valaki feldobhatta az ötletet, mi, többiek pedig kaptunk rajta és gyorsan megvalósítottuk — nagyon jól működő KISZ-alapszer­­vezetünk volt, a jó ötletek, a hasznos kezdeményezések mellett nem kel­lett sokáig agitálni. — Vissza tud emlékezni még arra, hogy milyenek voltak az üzemi álla­potok a szocialista brigádmozgalom születése idején, ott a gépészetnél? — Nagyon-nagyon öreg, transz­missziós gépeink voltak, amelyeken még kézzel vittük előbbre a késtartó­kat. Azóta sokkal modernebb gépe­ken dolgozunk — és sokkal többel! Akkoriban egy marógépünk volt csak — most kettő. Egy csiszológé­pünk — most négy. S ami a legérde­kesebb: az üzem létszáma nem nőtt, hanem éppen fordítva, csökkent a régi időkhöz viszonyítva. — Ez meg hogyan lehetséges? — Itt mutatkozik meg többek kö­zött a szocialista brigádok ereje: ná­lunk már tizenöt esztendős gyakor­lat az, amit a Pamutfonóipari Válla­lat kaposvári küldötte újságolt el a tanácskozáson, hogy egyre több az univerzális dolgozójuk, akik két vagy több gép kezeléséhez értenek. Ná­lunk ez kivétel nélküli minden bri­­gádtagról elmondható, sőt, a legtöb­bünk egyszerre több gépen dolgozik: aki mondjuk egy lassúbb tempójú marógép mellett áll, az vállal­ mel­lette még egy gyalugépet is. Vagy egy vésőgépet. — S ami a munkafeltételeket il­leti? — Azok is sokat javultak: az új öltözőnkben a régi három helyett kilenc zuhanyozó rózsa van. Van szódavíz-automatánk, két hűtőszek­­­rényünk, étkezőfülkénk — elmúltak azok az idők, amikor még a satupad­­ volt az ebédlőnk... — Ha azt mondom: „kulturális élet” — mi jut eszébe a hatvanas éveket felidézve? — Mindenekelőtt a „Szakma Ifjú Mestere"-mozgalom. Volt olyan év, hogy hárman is elnyertük ezt a cí­met a brigádból. Aztán a kirándulá­sok: Esztergom, Miskolctapolca, aho­vá bérelt busszal utazott el az egész brigád. Aztán a bálok, amelyeket a vállalat kultúrtermében rendeztünk meg. — Közéletiség? — Igaz, hogy nem mint brigádta­gok, de mint kiszesek, a mi brigá­dunk is részt vett még a termelő­­szövetkezetek szervezésében. Fülöp­­szállásra, Mezőfalvára utaztunk. Em­lékszem, elindult a vonat és amíg az út tartott, mi végig nótáztunk. Ilyesmi bizony elképzelhetetlen ma­napság. — Szürkül talán a brigádmozga­lom? — Mutatkoznak olyan jelek, ame­lyek érvül szolgálhatnak egy ilyen megoldáshoz. A tanácskozáson sok szó esett a formális elemek eluralko­dásáról, s ehhez hasonló jelenségeket magam is tapasztaltam már a bri­gádvezetői gyakorlatom során. Elő­fordult például, hogy hátrányba ke­rültünk egyik alkalommal a negyed­éves értékelésnél, pusztán azért, mert elfelejtettük beírni a brigádnaplóba, hogy teljes létszámmal részt vettünk a termelési tanácskozáson. Nem volt beírva, aztán úgy tekintették mintha nem is lettünk volna ott — az ilyes­mi természetesen letöri a brigádta­gok ambícióit. Mégis, a véleményem szerint nem az elszürkülés, hanem éppen ellenkezőleg az élénkülés a jellemzőbb és az erősebb tendencia a szocialista brigádmozgalomban. — Mi bizonyítja ezt? — Csak a mi brigádunk példáját említem, amelynek tagjai az utób­bi három esztendőben kereken har­minc újítást adtak be. Talán nem túlzás levonni ebből azt a következ­tetést, hogy erősödik az emberekben a saját munkahelyükhöz való kötő­dés, az úgynevezett tulajdonosi érzü­let. Számtalan más jelenség is alá­támasztja ugyanis ezt a megállapí­tást. Az elvégzett munka minősége például: a selejt százaléka nálunk csak századokban mérhető és a kifo­gástalan munkát másoktól is meg­követeljük. Aki elront például egy munkadarabot csupán azért, mert a műszaki rajzoló megfeledkezett be­jelölni valamilyen módosítást, az fel van háborodva és ezt szóvá is teszi. A múltkoriban írt az újság egy ti­­zennégymillió forintos­­ fogazógép sorsáról, olyan megjegyzés kíséreté­ben, hogy lám, a kicsire is érdemes odafigyelni! A brigád tagjai a leg­közelebbi termelési tanácskozáson felvetették: kinek lehet „kicsi ügy” ekkora érték sorsa?! — Az én meg­ítélésem szerint ezek a jelenségek mutatják meg a szocialista brigád­mozgalom igazi arculatát. Erre utal a határozat is, ennek az útnak a folytatására, amikor azt sürgeti, hogy „a szocialista brigádok" a korábbiak­nál gyorsabban lépjenek előbbre a közösségi gondolkodásban, a művelő­désben, életünk szocialista alakításá­ban .. Káposztás János Ál az tudja, ember tanulja: Kam­ill és társai a vasműben Hazánk — hála a szerencsés geoló­giai és klimatikus viszonyainak — olyan, akár egy kétszintes patika. A föld felszíne alól több mint félezer gyógyforrás tol­ elő, a felszínén pedig mintegy ezer olyan fű- fa- virág ta­lálható, amelynek ugyancsak van gyógyító hatása. A vadon élő állatok „tudják, hogy a sok legelni való közül mit kell ke­resniük, ha valamelyik fáj és mi az, amihez nem nyúlhatnak, mert mér­ges. Az embereknek viszont mindezt ki kell kísérleteznie, meg kell tanul­nia. Erre vállalkoztak a Szilasmenti Termelőszövetkezet szakemberei, akik április 23-én, hétfőn, a vállalat kultúrtermében mutatják be a Világ­szerte ismert és egyre jobban kere­sett készítményeiket: a görcsoldó és gyulladáscsökkentő hatású kamilla­­c­eppet, az izomfáradtság csökkenté­sére ajánlható paprikaszeszt, a gyo­­morbántalmak megszüntetésére java­solt mentacseppet és nem utolsó sor­ban a gombás bőrbetegségek megelő­zésére kitűnően alkalmas IZSÓP lábszeszt, amelyet a következő mon­datokkal ajánlanak a szakemberek azok számára, akik a nagyüzemben, a munkásszáláson vagy a sporttele­pen való huzamosabb tartózkodás miatt fokozottabban ki vannak téve a lábgombás fertőzéseknek. „Az IZBOP lábezesz kizárólag ter­mészetes növényi hatóanyagokat tar­talmaz. Nem gyógyszer, de a láb kor­szerű ápolásának, egészségesen tar­tásának nélkülözhetetlen biztosítója. Használata a lábizzadás csökkentésé­vel, a kellemetlen lábszag és viszke­tés megszüntetésével jár*, gombaölő itatásával védi az egészséget, a mun­kaképességet ...” (kj) Az MHSZ agitációs és propagandamunkájáról Az MHSZ-ben végzett kiképző és nevelő munka az elmúlt évek tapasz­talatai alapján egyre nagyobb szín­vonalon és egyre eredményesebben folyik. A sajátos szervezeti felépítés, az új honvédelmi törvény, a klubok­ban folyó munka egyre nagyobb fel­adatokat jelent az MHSZ minden tagjának, minden aktivistájának. A feladatok hatékonyabb elvégzésének érdekében különböző továbbképzése­ken vesznek részt a társadalmi aktí­vák. Legutóbb az agitáció és propa­ganda területén dolgozók — bizott­sági tagok, valamint a klubok agi­tációs és propagandafelelősei­­ ré­szére tartottak továbbképzést. A to­vábbképzés előadói Garda József, az MHSZ városi titkára, Móró István, az agitációs­zottság titkára, és propaganda-szakai­valamint Oravecz Márton, a Dunai Vasmű MHSZ-tit­­kára voltak. A továbbképzés céljáról, eredmé­nyességéről Móró Istvánt kérdeztük. — Egy ilyen továbbképzés sok­­mindenre alkalmas lehet. Alkalmas lehet arra is, hogy felmérjük a meg­tett utat, hol tartunk, meddig jutot­tunk el az intézkedések, a feladatok megoldásában? Munkánk­, az agitá­ció és propaganda a politikai munka egyik, talán legnehezebb területe. Célunk kettős, az érzelmi és értelmi ráhatás. Kettős célunkkal a politikai oktató és nevelő, valamint felvilá­gosító tevékenység kell megismertetnünk, szükségességét főként tag­jaink körében, de ezen túl az egész társadalomban is. Ezt akkor tudjuk a leghasznosabb formában kamatoz­tatni — szervezetünkben —, ha meg­találjuk — és megtaláltuk — a klu­bokkal való minden területen való teljes együttműködést. Pár éve­­ klubjainkban szinte alig volt agitációs tevékenység. Ma már ott tartunk, hogy különböző klub­jainknak külön agitációs és propa­gandafelelőse van, technikai klub­jainkban pedig külön agitációs és propagandabizottság éves munka­­terv alapján irányítja, szervezi és vezeti az agitációs munkát. Egyik, talán legnagyobb eredményünk, hogy a mostanihoz hasonló módon megindult és­ rendszeressé vált aktí­v a hálózatunk különböző tisztségvi­selőinek szervezett továbbképzése. Ezeknek az eredménye már két év alatt is sok fejlődést eredményezett bizottságunkban, és ezek az eredmé­nyek bizonyítják, hogy a jól végzett agitációs és propagandatevékenység hatására egyre nagyobb lesz az MHSZ tömegbázisa, és egyre jobban nő az érdeklődés a különböző klub­foglalkozásokon. Nőtt a honvédelmi nevelés szemé­lyiségformáló hatása, javult a tanfo­lyamok szervezése, és ami talán a leglényegesebb: rendezvényeink po­litikai tartalommal telítődtek. Hogy példát említsek, ma már nemcsak egyszerűen lövészet van, hanem ezek a rendezvények kötődnek valamilyen nemzeti, vagy nemzetközi ünnephez. Javult sajtópropagandánk, valamint a klubokban folyó munkák népsze­rűsítése is. Kapcsolatokat teremtet­tünk különböző társadalmi szerveze­tekkel, és ezekkel karöltve, például a HNF VI. körzete, kiállításokat rendeztünk. Bizottságunkban külön reszortfelelősök vannak, akik az agi­táció» és propagandamunka egy-egy részterületén végzik politikai, oktató és nevelő munkájukat. — A további feladatokról,­ lehető­ségekről Oravecz Márton a követke­zőket mondta: — Feladataink jobb elvégzéséhez nagy segítséget adnak az együttmű­ködési szerződések. Egyik legna­gyobb lehetőséget jelentő együttmű­ködésünk a szakszervezettel van, hi­szen a tömegekkel való kapcsolatte­remtés leghatékonyabb módja a szo­cialista brigádok bevonása mun­kánkba. Szocialista brigádjaink részt vesznek honvédelmi rendezvé­nyeinken, honvédelmi témájú vetél­kedőket szerveznek, és jelentős se­gítséget adnak, bázishelyeink­­ kar­bantartásához . . . Egyre több brigád lép be az MHSZ-be és folytat kiemel­kedő munkát, hogy csak párat em­lítsek, egyik brigádvezetőnk részt vett és felszólalt az MHSZ-Vezetők országos tanácskozásán, a másik pe­dig a Városi aktíva-értekezleten az elnökségben foglalt helyet. Bumeráng Délelőtt még sütött a nap, délutánra beborult, estefelé pedig eleredt az eső, Judit az esővel sem törődve várt valakire a Duna-parti sétányon. Pontosságáért bűnhődik, gondolta, amint az eső vékony ujjaival végigcsapott az arcán. Szépen besétált ebbe a lucskos csapdába, mint egy ostoba egér. Csilla most felpölcölt lábakkal ül otthon a meleg szobában, külföldi divatlapo­­kat nézeget, és előre élvezi a kínokat, amelyeket Zoltánnak, nagy tisztelőjének tervezt ki. A közelben egy fiú is várakozott az esőben, kezében csukott esernyővel. Judit szándékosan ügyet sem vetett rá: akire ő vár, az nem hordhat esernyőt. Minthogy azonban más nem mutatko­zott a sétányon, óvatosan mögé került. A fia háta nem árulta el, hogy Csillára vár vagy sem. A járókelők fogytak, az esőcseppek szaporodtak. Judit végül megszólította a csukott esernyőt. Csillára vár? — Ez a jelszó? — A fiú nem látszott türel­metlennek. — Beteg? — Valami hasonló. — A lány még mindig nem hitte hogy Zoltán áll előtte. — Ma én helyette­sítem. A fiú egyet hatra lépett. — Nyugodjon meg! Azért küldött, hogy a tele­fonautomata helyett én közöljem, hogy nem tud eljönni. — Köszönöm. A félórás ázás jutalma egy hasz­nálható információ. Nem erre a fiúra vártam — gondolta Judit. ■— Akire én várok, az sohasem fog eljönni. — Csilla mesélt már magáról. Nem hittem volna, hogy egy hegymászó esernyővel a kezé­ben szaladgál a városban. — Ezt Csilla miatt hoztam, hogy ne ázzon szét a frizurája. A fiú önkéntelenül vetett egy pillantást Judit csomókba ázottr. lelógó tincseire. A lány elkapta a pillantást és fújt egyet, mint a dühödt macska. — Nem kell kinyitnia az ern­­őjét. Most leg­alább érti, hogy miért engem küldött. — Semmit sem értek. Judit egy mozdulattal a válla mögé csapata haját, hogy a fiú láthassa az arcát. — Azért választott éppen engem, mert én ab­szolút nem lehetek rivális —* Hogy érti ezt? — kérdezte a fiú zavartan. “ Az egész osztályon én vagyok a legcsú­­nyább, telefonautomatának még megfelelek. Zoltán alaposan megnézte a lányt. Ha valóban csúnya lenne, nem használná ezt a szót. — Maga nagyon veszélyes. — Most hallom először. — Komolyan mondtam. — Csak nem akar tölcsérrel öntudatot belém­­tölteni? — Maradunk itt, mint a civakodás életnagy­ságú szobra, vagy sétálunk egy kicsit? Elindultak. Hallgattak. Zoltán mosolyaira Judit sötét pillantásokkal válaszolgatott. — Maga tudja az én nevemet — kezdte óvato­san —, de én nem tudom, hogy magát hogy hívják. — Judit — bökte ki a lány, és ebben a percben még a nevére is haragudott. Tovább kerülgették a tócsákat. Végül a kíván­csiság mégis legyőzte a dacot. — Ha szabad érdeklődnöm, mi olyan veszélyes bennem? Tán még szükségét vehetem. Zoltán kissé elbizonytalanodott. — Van egy tulajdons­á, ami majdnem min­den nőből hiányzik. —• A fiú kivárta, hogy szavai megérjenek a csendben. — Maga természetes, fesztelen és őszinte. Ez a maga kincse. Judit egész teste összerándult a kitörni készülő nevetéstől. A makacsság lepelszerűen hullott le róla. — Mégha egy ausztráliai nagybácsit örököltem volna. Kincs... Ha tudná, mennyi baj ér éppen az őszinteség miatt. — Pedig maga nem fél sem a szavaktól, sem a tettektől Maga nem függ sen­től és semmitől. — Mint egy hegymászó — gúnyolódott Judit. — Ne hülyéskedj! Még a sziklán, is men­t árád­nál. — Ahogy a­ lányt a hegyek közé képzálta, akaratlanul átment tegezőbe. — Jaj, ne Ugrassuk egymást! — Judit már csak saját engedékenysége ellen védekezett. — Mindened megvan a hegymászáshoz. — Csak itt hiányozna valami, ha olyan te­­felékkel járkálnék. — Miért, milyenek vagyunk? — érdeklődött Zoltán sértődötten. — Terméketlen sziklákat ölelgettek. — Azért nem egészen. A hegymászás segít ki­ismerni önmagunkat. — Te egy alpinistának álcázott filozófus vagy. —­ Csak a hét végén megyünk ki a hegyekbe. Hét közben dolgozunk. Én műszerész vagyok. Es­te? — Egészségügy. Judit az ég felé emelte arcát, és séta közben szomjasan nyelte az esőcseppeket. Zoltán oldalról figyelte: egy cserép kaktusz, szögletes, megfog­hatatlan, tévedésből egy, a sétányra hullott hold­sugár. — És a hét végén? — Beadom a lelkem vegytisztításra. — Az meg mit jelent? . — Kialszom magam, — Ha mégis felriadnál hajnalban, gyérél ki az állomásra. A hegyekben garanciális a vegytisz­­títás. — Hány kilométer kötelet hozzak magammal? — még mindig esőcseppekre vadászott. —­ Amennyivel a nyelvedet féken tarthatod. Miután így félig megbeszélték a randevút, el­távolodtak egymástól. Judit úgy érezte, hogy va­lamitől el kell búcsúznia, ami egy órával ezelőtt megvolt és most már nincs meg. R­áadásul azt sem tudta, hogy ezért szomorkodni vagy ünne­pelni kell. Mintha még a járása is megváltozott volna. Pár lépés után Zoltán utolérte. Egy pillámig egymás szemébe néztek, mintha mindketten csak most vennék tudomásul, hogy a másik létezik. — Okos lány vagy. Judit felemelte ésöáztatta arcát. Felesleges bók. Ha jövök, nem azért, hogy ezt hallgassam. És elindult. Néhány lépésről még visszakiáltott a Válla fölött: — Látni akarom, hogy a csupasz sziklákat ölelgeted. jb

Next