Az Üstökös, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-10-10 / 41. szám
OKTOBec 10. 1874 ÜSTÖKÖS, s a primus heros szerepét úgy elrontotta vele, hogy az maga is kaczajra fakadt, mikor meglátta. Décsi (ez volt a hős) azt mondá erre Petőfinek (pedig szerette nagyon) »ha én most igazgató volnék, önnek félgázsiját lehúznám!« No ugyan nagyot vesztett volna vele! Abban a hónapban épen semmi volt a tiszta jövedelem. Kapott volna fél semmit egész semmi helyett. Pedig a közönség kezdte már megszeretni Petőfit a színpadon. »A falusi lakodalomban« csak egy jelenete volt, mint vőfélynek. Annak a furcsa mondókáját Petőfi oly hű genrefestéssel adta elő, hogy jelenet után kitapsolták. Általában a genreszerepek voltak kedvenczei, s Egressy Gábor az eszményképe. Szavalni (szobában), igen szépen tudott, arczkifejezése jellemző volt. Hangja kis társaságban hajlékony és igazi melegségtől áthatott volt, míg a színpadról tompán, fátyolozottan hangzott le. Szavallata magánykörben a legtökéletesebb magyar zamattal bírt. Első nagy szerepében ezt az előnyét is elvesztő. Krumm Illés volt az: Egressyt utánozta benne, tótos kiejtéssel adva a félszeg candidatust, s megint azt hitte róla a hallgatóság, hogy ő maga tót. Ha pedig saját költeményeit szavalta, magával ragadta a hallgatót, mint művész. Egyszer, tavaszszal, az idény vége felé jutalomjátékot kért Szabótól. Meg is lett az neki ígérve. De Petőfi »Lear Királyt« választotta, s abból a maga számára a bolondot. Ez pedig olyan darab, amivel nem igen szoktak megbirkózni vidéki színpadon. Én is a mérlegbe vetettem befolyásomat, hogy Lear színre kerüljön. Hogy honnan jutottam ehez a befolyáshoz, azt is elmondom. Nem voltam ám akkor még se drámaíró, se lapszerkesztő. — De voltam piktor! Már akkor tömérdek urat és kisasszonyt leolajfestettem Kecskeméten és rajztanodát állítottam fel lakásomon, melyben a reményteljes fiatalság orrokat, füleket, szemeket formálni tanult tőlem. (Abonyi Lajos írótársam bizonyíthatja, ő is tőlem tanult rajzolni.) Tehát egyszer a »Velenczei nőt« adták volna elő a szinpadon, ami igen hatásos darab. De kell hozzá a velenczei »Szárnyas oroszlán«, a mi nélkül nem lehet azt előadni, mert az is szerepel benne. A társulat pedig nem hordott magával díszítőt s egész Kecskeméten nem volt piktor. Ekkor felém fordult a szorongatott igazgató figyelme. Én aztán, Petőfi közbenjártára készítettem egy olyan hatalmas velenczei szárnyas oroszlánt Szabónak, hogy az az egész Thespis szekerét kirántotta a bajból. E hálára támaszkodva léptem fel aztán én is Lear király mellett s interventióm nem volt sikertelen. Ámde a nagy királynak tömérdek akadálylyal kellett megküzdenie, amig Petőfihez eljuthatott. Először is Dézsinek, kire a czimszerep várt, az a jogos követelése volt, hogy Ó-Anglia királyának lehetetlen a küldiplomatia előtt megjelenni egy olyan hosszú veres palást nélkül, mely legalább két apródnak dolgot adjon az utána vitelben. Ezt pedig Szabónak nem volt kedve neki ilyen superfluet csináltatni. Ezen is segítettünk. Egy derék honleány ide kölcsönözte a veres ablak függönyeit s kettőt összevarrva belőlük, készen lett Lear díszpalástja. Most újabb akadályok gördültek elé. Learnak leányai is vannak: jók és roszak. Szabónak pedig primadonnái voltak : könynyűek és nehezek. Kesziné könynyű, villitermet volt, De Cau Mimi pedig erős amazoni alak. De Cau Mimi semmiképen sem akarta Gonerilt játszani, a gonosz leányt, hanem Cordeliát, a szelídet. Lear király pedig azt mondta, hogy ha ő neki »ezt« a Cordeliát kell holtan az ölében a színpadra kivinni, hát abba ő megszakad , hamarább, mint Shakespeare kívánta. Ismét minden diplomatiai rábeszélésünket elő kellett vennünk, és miután Cordeliát nem lehetett arra rábírni, hogy legyen könynyebb, Leart kellett arról kapacitálunk, hogy legyen erősebb. Ami meg is lett. Mégis színre került Lear király, Petőfivel, mint bohóczczal, ki szerepét, minden hozzákötött várakozás ellenére, igen szomorúnak vette, komoly philozophot játszott benne, s egy cseppet sem álcrázta maga : egészen Petőfi volt, a csörgősapka daczára s azért nem is tetszett a 479