Az Üstökös, 1883 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1883-01-14 / 2. szám

ÜSTÖKÖS. Január 14. 1883. Szöcske Máté uram viselt dolgai S­ zöcske Máté kefekötő vala. A miből nem azt akarjuk ki­hozni, hogy sokat iszik, ha­nem csak azt, hogy politikus vala. Mert valamint a magyar paraszt született politikus, azonképen a csiz­madia, borbély és kefekötő is az „méltóságánál“ fogva. Tökéletesen olyan ez, mint a felső­házi rendszer. Tehát Szöcske Máté politikus vola „méltóságá­nál fogva.“ A kis alföldi városban, a­hol ő látta el sár-, por- és glanczoló kefékkel, lopó- és pipaszár­­tisztítókkal a lakosságot, nagy tekintélye is volt neki. Már épen el akart menni Szöcske Máté uram nemzetőrnek, mikor megjött a világosi fegyverleté­tel hire. — Hejnye! csak még vagy két napig várt volna az a Gürgei, mig én is kiállhattam volna a csata­sikra. Majd megmutattuk volna németnek musz­kának. Erről aztán eltartotta a város népét politikával mindaddig, míg jött a rendelet zsandárostul, hogy min­den gyilkos szerszámot be kell szolgáltatni a ha­tósághoz. Szöcske Máté nagy sóhajtással adta oda egy­csövű flintáját. Megint csak új politikai thémája akadt. Most már még k­ivődözni sem szabad, neim szólhat a puska lakodalomkor vagy szüretkor sem. És beszélt hallga­tóinak arról, hogy „nincs többé szólásszabadság”. És ez esett Szöcskének a legkeservesebben. Soh­a többé egy kóc­ puska pukkanását se hallani! Mikor a nélkül is olyan megölő némaság nyomaszkodik az emberekre. Addig politizált magában, míg utoljára is kipo­litizálta azt, hogy ha lődözni nem is, de rakétákat ereszgetni szabad lesz. Első gondolata az volt, hogy ezt meg is kérdezi a hatóságtól. De aztán megint csak más ész ütötte : sokkal jobb lesz ám „majd“ azt mondani: „nem tud­tam, hogy ezt sem szabad.“ No, hogy az olasz irredentisták és orosz nihilis­ták nem csinálják nagyobb elszántsággal az ő bom­báikat és petárdáikat, mint csinálta Szöcske Máté az ő békáit, azt nem kell bizonyítgatni. És milyen kín­nal csinálta! Mert hiszen ha puskapor van, hát akkor könnyű békát csinálni. De hol van most nagy Ma­gyarországon olyan puskapor, a­mit külön hatósági engedély nélkül mérnek? Szöcske Máténak, mint a legelszántabb forradalmárnak, rá kellett magát adni a chemiára. Vegyíteni az égetett tollat és salétromot. Fabrikált kendermag nagyságú puskaporszemeket, az­tán azokból rakétákat. Nagszerű­ látvány volt az, mikor egy szép derült estén Szöcske uram szétpattogatta a város alatt fekvő réten az ő rakétáit, gyönyörűségére a város lakóinak, de még nagyobb gyönyörűségére egy spiczlinek, a­ki már régen nem kapott szimatolni valót. Szöcske Máté másnap jó kedvvel fésülgette bolt­jában a sertét, midőn a segédje csak elrikkantotta magát: — Ahun ni! Gyülnek a zsandárok. De erre a szóra Szöcske Máté is megmutatta, hogy milyen jó katona lett volna belőle: felugrott hir­telen, felkapott egy félvékás tele zsákot és úgy sza­ladt ki vele a boltból, mint egy kefekötő. Mikor a zsandárok a boltba beértek, akkor már ő is ott volt s mosolyogva fogadta nem-szeretem vendégeit. Azok mindjárt kirukkoltak a színnel : — Herr Szöcske, hol a pulver? Aj, milyen fancsali pofát vágott arra Szöcske Máté! Pulver? Puskapor? Ő nála? Régen volt az, mikor ő puskaport látott még nemzetőr korában. (Már bevallhatta, hogy nemzetőr volt, ámbár valóban soha sem volt Hanem hát az abban az időben így volt szokás). A zsandárok erősködtek, hogy hiszen tegnap is rakétákat bocsátgatott, ahhoz pedig puskapor kell, hát csak elő vele. Szöcske Máté vonogatta a vállát, nevetett s azt mondta, hogy tessék házmotozást tartani. A­mit a zsandárok meg is cselekedtek. Hanem az igaz, hogy nem találtak azok semmit. Mert kitűnő szolgálatokat teljesített abban az időben az a bizonyos kis deszka-épület a ház végében. Ha zsandár közelgett a házhoz , oda vándorolt püs­­töly, kard és „Arany trombita“, oda nem ütötte az orrát se zsandár, se tínáncz. Szöcske Máté is oda ön­tötte az ő félvéka puskaporát. Nagy is volt az ő lelki nyugalma, mikor késő este lefeküdt, szent fogadást téve, hogy többet ilyen ribillióba nem elegyedik. Hanem a nyugodalma nem sokáig tartott. Mielőtt elaludt volna, erőt vett rajta a filozófia, s gondolkozók vala ilyeténképen : „A legény nincs itthon. Hol lehet a legény ? Mit csinál a legény ? Mit csinálhatna egy kefekötő legény: iszik a kocsmában. Majd éj­fél után kerül haza, akkor már jól be lesz nyalva. Mikor a benyalt ember éjfél után haza jön, tíz eset közül kilenczszer bemegy abba a kis házikóba a ház végén. Ha most ez az én legényem be­megy abba a házikóba, ott rá gyújt s az égő masinát bedobja a lokon-------“ De olyat rúgott e gondolatnál az ágya deszká­ján, hogy maga is majd azt hitte: már­is felrobbant az égő masinától a félvéka puskapor.

Next