Utunk évkönyv, 1981
Veress Zoltán: Röppentyűk a Jókai tűzijátékból
Veress Zoltán RÖPPENTYŰK A JÓKAI-TÜZIJÁTÉKBÓL Nemrég egyik kollégám nyilvánosan — bár csak szóban — megdicsért, hogy Jókai-búvárlásomat fegyelmezetten abbahagytam, hogy ami tanulságot levontam az újraolvasott Jókai-életműből a mai ember számára, egy kis könyvben összefoglaltam, és aztán „leszálltam a témáról“, nem mint az a másik — név szerint emlegetett — kollégánk, aki egy évtizede él egy másik klasszikusunkból, s előreláthatólag még hét bőrt lehúz róla. Minden dicséret jólesik az embernek, a meg nem érdemelt is, de nekem ez fájt. Szinte gúnynak tűnt, bár nyilván akaratlannak az illető részéről, amit mondott, hiszen én nem „leszálltam“ a Jókai-életmű új jelentéseinek kereséséről, hanem a lehetőségeim fogytak el, hogy ezt az oly sok gyönyörűséget adó munkát folytassam; a belső lehetőségeim fogytak el — az időm, amit kis könyvem megjelenése óta más, nem fontosabb, de sürgősebb munkákra kellett fordítanom, és a türelmem, hogy a kritikai kiadás köteteit fáradságosan és kockázatosan, nehézkesen és drágán egyenként szerezzem be. Mindezt azonban mindig is hűtlen sáfátságnak éreztem, mert ami rám bízatott azáltal, hogy én sejtettem meg, kedvezőtlen körülmények között sem maradhat véka alatt, felelős vagyok érte, és így, erre figyelmeztetve, kollégám dicsérete megszégyenített. Olyan volt, mint amikor soha el nem felejtett, elsősorban engem nyomasztó adósságot juttatnak eszembe — minél több tapintattal, annál fájóbban. Még legalább két nagyobb tanulmányban kellene felmutatnom a Jókai-életmű és Jókai Mór élete, alkotói egyénisége és erkölcsisége általam meglátni vélt további, kis Téka-kötetemben (Jókai természettudománya, 1976.) nem érintett tanulságait. Egyik a magát szinte intézménynek — és intézménynél többnek — tekintő, a tollat a léleképítés eszközeként forgató tudatos népnevelő példaképét rajzolná elénk; és épp azért, mert ez a népnevelő nem holmi politikai akarnok volt, sem holmi látó-futó, izzadt vidéki vátesz, hanem egy valósággal olümposzian fenséges és derűs lény, egy folyton csodavilágokat álmodó költő, a tanulmány a Jókaitűzijáték címet viselné. A másik meg a költő legbelsőbb műhelyébe, az idegrendszerébe, s ahol ennek központja székel, a fejébe nyújtana betekintést, nemcsak Jókai esetében érvényes megállapításokat téve az alkotó agyműködésről; ez a tanulmány a Jókai koponyalékelése címet viselné, s ha egyszer — az előbbivel együtt, az után — elkészülne, azt jelentené, hogy tisztességgel leraktam az újraolvasott Jókai-életműből rám nehezült felelősséget. E mostani alkalmat, a felkérést arra, hogy az 1981-as Utunk Évkönyvben a tudományos-fantasztikus irodalom talán első és biztosan legnagyobb magyar képviselőjeként méltassam Jókai Mórt, nem tudom felhasználni adósságom törlesztésére. Nincsenek kezemben a művek, amelyekre itt elsősorban hivatkoznom kell. A jövő század regénye nagy 16 — UTUNK Évkönyv — 1981