Útunk/Utunk, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-07 / 1. szám
2 A TŐKÉS-FÖIDESÚRI ROMÁNIA magyarságának haladó szellemi életében jelentős szerepet töltött be a Korunk c. folyóirat. Első száma 1926-ban, Kolozsváron jelent meg; fejlődésében két szakaszt határolhatunk el. Első évfolyamainak számai (1926—1929), mind világnézeti orientációjukat, mind tartalmukat és a munkatársak összetételét illetően különböznek a későbbi évfolyamok számaitól. A Korunk ebben a szakaszában nem minősíthető még harcos, haladó orgánumnak. Szerkesztését az elvtelen eklekticizmus, a polgári objektívizmus jellemezte. A polgári ideológia és kultúra válságának tipikus terméke volt. A kapitalizmus viszonylagos stabilizálódásának vége, az új válság szele hazánkban is forradalmi mozgalom dagályához vezetett. Az 1924-ben illegalitásba szorított Román Kommunista Párt, dacolva a tőkésföldesúri kormányok terrorjával, leküzdve a soraiba becsempészett ellenséges ügynökök által provokált frakcióharcot, élére állt az 1929—1933 közötti nagy munkásharcoknak. A Párt 1926 óta illegálisan megjelenő elméleti folyóirata, a Lupta de Clasa, valamint többi lapjai tüzet nyitottak a polgári ideológia ellen, hadat üzentek az ultrabaloldali, szektariánus doktrinsrségnek. A párt erőfeszítéseket tett, hogy legálisan megjelenő folyóiratokat és lapokat hívjon életre, amelyeknek ideológiaipolitikai vezetése teljesen a kezeiben van, vagy befolyást szerezzen egyes demokratikus sajtótermékek szerkesztőségeiben, s ezeket eszméinek terjesztésére használja fel. A válság éveiben fellendült a tőkésföldesúri Románia elnyomott kisebbségeinek nemzeti-forradalmi mozgalma is. E tényezők hatására megindult a romániai magyar dolgozó értelmiségi körök radikalizálódása; a marxizmus-leninizmus eszméi tért hódítanak soraikban is. Kialakul a haladó, a marxizmus felé közeledő, a Szovjetunióval rokonszenvező magyar írók és publicisták csoportja, ez a csoport átveszi a Korunk vezetését. A fejlődésnek második szakaszába lépő, átalakuló, új Korunk elválaszthatatlan Gaál Gábor nevétől, működésétől. Gaál Gábor 1929 óta társszerkesztője a lapnak, 1931-ben pedig teljesen átveszi a Korunk vezetését. Ettől a pillanattól kezdve egészen a lapnak a horthysta hatóságok általi betiltásáig (1940 szeptember) fáradhatatlanul küzdött, dolgozott a lap létéért, színvonalának állandó emeléséért. Mondhatni, nincs a Korunk oldalain megjelent olyan írás, legyen az szépirodalmi termék, tanulmány, esszé, bírálat, krónika, amelynek megszületéséhez, kialakulásához Gaál Gábor ne járult volna hozzá. Ösztönzött, irányított, ötletek százait adta, javított és bírált. Széleskörű tájékozottsággal, magas igényességgel és kritikai szigorral, állandó harcban a cenzúrával, biztosította a folyóirat megjelenését és fejlődését. Tanulmányok, cikkek, rövidebb vagy hosszabb krónikák, megjegyzések tucatját írta saját neve, vagy különböző álnevek alatt. Igazi szerkesztő volt, aki számára a lap összeállítása élethivatást jelentett. A szerkesztésében megjelent Korunk 10 évfolyamának teltes kötetei tartós emlékművet állítanak Gaál Gábornak, amelyre mindig őszinte tisztelettel tekinthetünk fel. A Korunk jelentősége túlnőtt Erdély, Románia határain. Voltak olyan évek, amikor a Korunk volt az egyetlen, színvonalas, legálisan megjelenő haladó folyóirat az egész magyar nyelvterületen. Munkatársai nemcsak a romániai haladó írók és publicisták soraiból kerültek ki, oldalai nyitva állottak a szlovenszkói, a magyar és a jugoszláviai haladó magyar írók, költők és adósok számára. Mi jellemezte az új Korunc-,,t? a lap elsősorban megkülönböztetett ügyeimet fordított arra, hogy közvetítse a szovjetellenes „egészségügyi övezet“ vasfüggönye mögül a szovjet tudomány és irodalom eredményeit, az épülő szocializmus vívmányait. A Korunk szerkesztői mindig törekedtek arra is, hogy tájékoztassák a lap olvasóit a nyugati haladó tudósok és írók tevékenységéről. Azzal is tudatosan küzdöttek a nacionalista elszigetelődési tendenciák, a begubózó transzilvanista provincializmus ellen, hogy kitekintést nyújtottak a világ haladó szellemi frontjának eseményeire. A Korunk harcos, antifasiszta orgánum volt. Számos cikkében, tanulmányában mutatta be a fasizmus igazi arcát, ember- és haladásellenes jellegét. Feltárta a fasizmus osztálytartalmát, megrázó dokumentumokban leplezte le barbarizmusát. Pellengérre állította a fasiszta ideológia misztikus tételeit. Beszámolt a fasiszta diktatúra ellen harcoló olasz és német nép legjobb fiainak áldozatteljes ellenállásáról. A lap becsülettel kivette részét a második világháború megakadályozására kibontakozó ekemozgalom erőfeszítéseiből. Korunk, noha nem volt következetes, tiszta marxista folyóirat, kétségteemeket szerzett a marxizmuslenieszméinek népszerűsítésében is. Lehetőséget nyújtott kifejezetten a orientációjú tanulmányok, cikkek tetéjére. Ezek a cikkek — noha Irakmentesek különböző hibáktól járultak a marxista ideológia elvi et az értelmiségiek és a fejlettek körében. Ők tevékenységének egyik legoldala az a harc, amelyet a scionalizmus ideológiája ellen, a magyar dolgozók testvériségé- fordulásáért folytatott, Ízlatos kép a Korunk évfolyamairól és tartalmáról érthetővé tett, miért volt népszerű a folyógyakorolhatott olyan mély h avilágháború közötti romániai, s országok haladó magyar őre. Pedig példányszáma vi■sony volt. Nem igen haladta 1200-as számot. A Korunk éghatását, hatósugarát azonrhetjük le egyszerűen a céllal. Minden egyes szám megjelenságes eseményszámba ment, pél.rézből-kézbe vándoroltak. Kis csoda alakultak, amelyek közösen fizettek a lapra. Cikkeit, tanulmányait haladó örök által rendezett összejöveteleken, „teadélutánokon“, kirándulásokon felolvasták, megvitatták. A Korunk legtöbb olvasója ma is mint maradandó élményre emlékszik vissza a lap egyes számaira, cikkeire. A Korunk értékelésénél nem felejtkezhetünk meg fogyatékosságairól, hibáiról. A lap nem volt következetes marxista orgánum. A világnézetileg tiszta, helyes irányzatú cikkek mellett sok hibás, eszmeileg zavaros, sőt a polgári ideológia befolyását hordozó anyag jelent meg oldalain. A mérleg azonban így is kétségtelenül pozitív. A Korunk értékelésénél nem az a döntő, amit nem adott, nem adhatott a mai igényekhez és színvonalhoz viszonyítva, hanem az, amit nyújtott, az adott körülmények között, a haladás ügyének szolgálatában. A KORUNK a tőkés-földesúri Romániában, olyan országban jelent meg, amelynek uralkodó osztályai a kizsákmányolás rendszerének biztosítására a legvadabb, nemzeti elnyomás, az elnemzetlenítés politikáját alkalmazták az ország kisebbségi tömegeivel szemben. Az ország demokratikus erőinek azonban nemcsak a román kizsákmányoló osztályok által folytatott nemzeti 1954 december 26-i kezdettel hazánkban is eltörölték a jegy- és pontrendszert, aminek hatalmas jelentősége van gazdasági életünk további fejlődése, valamint országunk dolgozói életszínvonalának további emelkedése szempontjából. Ahhoz, hogy ezt a jelentőségét megérthessük, mindenekelőtt tisztáznunk kell, miért volt szükség a jegyrendszer eddigi fenntartására. Hazánk népgazdasága a szocializmus építésének a szakaszában van. Ipari termelésünk rendkívüli gyorsasággal növekszik. Ezzel párhuzamosan számbelileg is erősödik munkásosztályunk és életszínvonala egyre magasabb. Ipari termelésünk és munkásosztályunk gyors növekedése fokozta a mezőgazdasági termények iránti szükségletet. Mivel mezőgazdaságunkban még a kisárutermelő parasztság van túlsúlyban, és mivel az egyénileg dolgozó parasztgazdaságoknak nem nyújtottunk elégséges támogatást termelésük fejlesztésében, mezőgazdasági termelésünk nem tudott lépést tartani ipari termelésünk növekedésével, lassabban növekedett, mint a mezőgazdasági termények iránti szükséglet. Emellett parasztságunk személyes fogyasztása a mezőgazdasági termények terén sokkal nagyobb, mint ezelőtt. Mindezek azt eredményezték, hogy mezőgazdasági árutermelésünk kisebb volt, mint amennyit növekvő iparunk nyersanyagszükséglete és a számban és életigényeiben növekvő munkásosztályunk egyéni szükséglete megkövetelt. Ilyen körülmények között állami és szövetkezeti kereskedelmünk nem tudta a mezőgazdasági termények szabadpiaci árát megfelelő mértékben szabályozni. A szabadpiaci árak elszakadtak az állami kereskedelem áraitól. Vagyis, mezőgazdasági termelésünk viszonylagos elmaradottsága a mezőgazdasági termények árai emelkedésében mutatkozott meg, amit a spekulánsok, elsősorban a kulákok és a burzsoázia más elemei kihasználtak. Ez nemzeti jövedelmünknek a piacon történő újrafelosztását eredményezte. Ezáltal emelkedett a mezőgazdasági termékeket eladók részesedése a nemzeti jövedelemből. Ez abban is megmutatkozott, hogy megnövekedett vásárlóképességük, az ipari cikkek iránti igényük. Mindezek a tények azt a veszélyt rejtették magukban, hogy a bérből és a fizetésekből élők a legfontosabb közszükségleti cikkekből sem fedezhetik a szükségleteiket. Ilyen körülmények között a munkások és tisztviselők életszínvonalának biztosítása érdekében egyetlen lehetséges eszköz a jegy- és pontrendszer volt. Biztosítani kellett, hogy a munkások, tisztviselők és nyugdíjasok a legfontosabb szükségleti cikkekből legalább a feltétlenül szükséges mennyiségeket olcsó és változatlan árakon beszerezhessék. A jegyes pontrendszer be is töltötte szerepét. Funkciójuk az volt, hogy fenntartsák és táplálják a revizionista hírverés céljait szolgáló Erdély-mithoszt. A Korunk egyik legfőbb érdeme az a harc, amelyet a transzilvanizmus ellen folytatott. A lap szerkesztői és munkatársai idejekorán felismerték az „erdélyi gondolat“, „az erdélyi lélek“ mithoszának nacionalista jellegét és sorozatos cikkekben támadták. A Korunk elsősorban irodalmi síkon harcolt a transzilvanizmus ellen. Ezt az irányt az szabta meg, hogy a transzilvanizmus nem annyira filozófiai vagy szociológiai tételekben, mint inkább irodalompolitikai eszmefuttatásokban és szépirodalmi művekben jelentkezett. A transzilvanista irodalom bírálatában jelentős szerepet töltöttek be Gaál Gábor cikkei. Több mint egy évtizeden keresztül G. G. számos tanulmányban, irodalmi kritikában tárta fel a helikoni irodalom haladásellenes jellegét. A mai magyar erdélyi irodalom arcvonalai c. cikkében (1930. évf. 878 old.) Gaál Gábor három irányzatot különböztetett meg az erdélyi magyar irodalomban. Az egyik, az akadémizmus, amely a feudalizmus, a dzsentry, az egyház irodalma, azoké, akik elvesztették hatalmukat, de szellemileg még uralkodnak. Az erdélyi akadémizmus a magyarországi akadémizmushoz kapcsolódik, múzeális és konzervatív jellegű. A transzilvanizmus — látszatra — ellenzéki húrokat penget az akadémizmussal szemben, de oppozíciója nem gyökeres. Változatlanul a l’art pour l’art irányzatát követi, s egy himérát, az osztálybékét kergeti. A harmadik irányzat, amelyet G. G. a „tiszta osztályvonal“ irányzatának nevez, akkor volt kialakulóban és az elnyomott tömegek hangjának kívánt kifejezést adni. Szilágyi András Új pásztor c. írása az első írás, amely erős naturalista beütéssel ugyan, de mégis a romániai magyar haladó-realista irodalom megszületését hirdette. A transzilvanista ideológiában és irodalomban erős narodnyik vonások is találhatók. A transzilvanista falukép, akár csak az erdélyi történelemről költött mithosz a fantázia és a vágyálom terméke. Ebben a ködképben eltűnik a falu valósága, a maga osztálytagozódásával és belső ellentéteivel, helyét pedig az „örök“, az „igazi“ falu foglalja el, amely évszázadok óta hű őrzője, letéteményese lenne az „erdélyi lélek“-nek. 1935-ben az Erdélyi Helikon — a keleteurópai országokban divatba jött falujárás hatására — faluszámot ad ki. Jó alkalom volt ez G. G. számára, hogy A nép barátai c. cikkében (1935. évf. 132. old.) bonckés alá vegye a helikoni irodalom falu-szemléletét és bebizonyítsa: a transzilvanisták éppen úgy meghamisítják a falu valóságát, mint a történelmet. A transzilvanista irodalom nemcsak a történelmet, a falu valóságát hamisította meg, hanem szűk erdélyi provincializmusának látóköréből eltűnt maga a romániai magyarság. A transzilvanisták nem akarták felismerni a romániai magyarság tényét, azokat a mély átalakulásokat, amelyek az itteni magyarság életében végbementek. Az erdélyi partikularizmus irányzata, — a magyar nacionalizmus formája — nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a magyarság, amely évszázadok óta együtt szenvedett és harcolt a román néppel, nemcsak Erdély területén él, hanem kiáradt Románia más területei felé is. Éppen ezért anakronizmus csak erdélyi magyar irodalomról beszélni, mikor tulajdonképpen az egész romániai magyarság életét tükröző romániai magyar irodalom fejlesztése lett volna a feladat. A ROMÁNIAI magyar kizsákmányoló osztályok nacionalista politikája s ideológiája természetesen nemcsak az irodalompolitika, az irodalom területén érvényesült. A Korunk figyelemmel követte és bírálta a romániai magyar értelmiségi ifjúság mozgalmait is, azokat a politikai, társadalmi, szociológiai irányzatokat, amelyek körében létrejöttek és magukon hordozták a biztosította a fizetésből élő dolgozók részére a kenyeret, a zsiradékot, a cukrot, a tésztaneműt, valamint a legfontosabb ruházati cikkeket. A jegy- és pontrendszer tehát a közszükségleti cikkeknek olyan elosztását biztosította, amely a dolgozók érdekeit védte. Látjuk, hogy a jegyrendszer fenntartásának a szükségessége mezőgazdasági termelésünk elégtelenségében rejlett. A jegyrendszer csak a pillanatnyi legsúlyosabb bajokra jelenthetett orvoslást, de a népgazdaságunkban lévő mélyebben gyökerező nehézségeket nem küszöbölhette ki. Ezek a nehézségek nem a közszükségleti cikkek elosztásában, hanem ezen javak termelésében gyökereztek, így tehát a jegyrendszer nem érintette, nem is érinthette a bajok gyökerét. A jegy- és pontrendszernek számos káros hatása is volt gazdasági életünkben. Fenntartása mindenekelőtt tekintélyes bürokratikus apparátust követelt meg és így sok embert vont el a termelő munkától. A jegyrendszer és a jegyrendszerrel szorosan összefüggő kettős árrendszer, valóságos életelixirt jelentett a spekuláció számára. A jegy- és pontrendszer egyes esetekben nagymértékű pazarláshoz vezetett. A pontra kapott cipőket az esetek többségében teljes elhasználódásuk előtt eldobták, nem talpaltatták meg azokat, mert a pontra kapott cipő ára alacsony volt. A legnagyobb pazarlást azonban az egyik legfontosabb közszükségleti cikk, a kenyér esetében tapasztalhattuk. Sok családban a jegyre kapott kenyérmennyiséget nem fogyasztották el, ennek ellenére azonban kiváltották. Az el nem fogyasztott kenyeret, vagy kenyérhéjként eladták a piacon, vagy a disznókkal etették fel. Ezt a tényt bizonyítja az is, hogy a jegyrendszer eltörlését követő héten (1954. december 26- 1955. január 2.) Kolozsvár lakosságának kenyérfogyasztása 35—40 százalékkal csökkent. Ugyanilyen pazarlás volt tapasztalható más cikkeknél is. A jegy- és különösen a pontrendszer károsan befolyásolta az ipari termékek minőségét. Egyes ipari vállalatok abból kiindulva, hogy „a dolgozók úgyis mindent megvesznek, amit jegyre vagy pontra kapnak“, nem törődtek a termékek minőségével. Sőt igen gyakran előfordult, hogy az önköltségi ár csökkentésének kedvéért, a vállalat jövedelmezőségének a növeléséért lerontották a ponzáruk minőségét. A jegy- és pontrendszer kedvezőtlenül befolyásolta mezőgazdasági termelésünk fejlődését is, mert még jobban fokozta a szabadpiaci és az állami kereskedelem árai közötti különbséget. A szabadpiaci árak emelkedése következtében, a mezőgazdasági termények eladói nagy jövedelmet érhettek el anélkül, hogy a termelésüket fokozták volna. Ez a tény a kereskedelmi lehetőkor haladásellenes áramlatainak jegyeit. A válság acélkarmai között vergődő, a munkanélküliség rémétől fenyegetett értelmiségi ifjúság radikalizálódását, a nép, a munkásosztály és pártja felé vezető útjának felismerését különböző csoportosulások, mozgalmak próbálták felfogni, megakadályozni. Ezek közé tartoztak az úgynevezett „generációs“ mozgalmak is, amelyek a társadalmi és nemzetiségi elnyomás elleni harc útjáról, a nemzedéki torzsalkodás, a generációs küzdelem zsákutcájába akarták terelni a válságos helyzetbe jutott, kiutat kereső ifjúságot. Ilyen megmozdulás volt az Erdélyi Fiatalok c. folyóirat köré csoportosuló mozgalom is. Az Erdélyi Fiatalok programmja magán viseli a „generációs s a kisebbségi tudat“, valamint a narodnicizmus bélyegét. Az Erdélyi Fiatalok csoportja nem akar osztály tagozódást, osztályharcot látni az „örök“ falu keretén belül. A falu esettségének, elmaradottságának megszüntetését nem a feudális csökevények, a nagybirtok felszámolására irányuló, a proletáriátus vezetése alatt kibontakozó harctól várja, hanem az értelmiségi ifjúság népművelő mozgalmától. A Korunk több tanulmányban foglalkozott a romániai magyar értelmiségi ifjúság kérdésével. Ezek a cikkek bírálták a „generációs“ mozgalmat és kiutat mutattak az útvesztőbe jutott ifjúságnak. Bányai László Dávid István álnév alatt írt tanulmánya (A fiatal magyar erdélyi értelmiség. 1933 évf. 44. old.) marxista következetességgel leplezi le az Erdélyi Fiatalok ideológiáját. Rámutat arra, hogy az Erdélyi Fiatalok faluorientációját az a törekvés határozza meg, hogy az értelmiségi ifjúságot a falu népével tartassa el. Az Erdélyi Fiatalok csoportja feladta ugyan a revizionista csodavárást, kiadta az „itthon maradni“ jelszavát, de ugyanakkor elutasítja az osztályharc, a román dolgozó tömegekkel való összefogás és harci szövetség eszméjét is. Bányai László ugyanakkor feltárja a mozgalom belső ellentéteit is. Az Erdélyi Fiatalok balszárnya, a népet híven és becsületesen szolgálni akaró, radikalizálódó ifjak csoportja szembefordul a mozgalom vezetőségével, amely rövid „ellenzéki“ szakasz után, teljesen behódol a magyar párti, az egyházi vezető köröknek. Az Erdélyi Fiatalok reakciós központja kizárja a csoportból a baloldaliakat, akik közül többen megtalálják a proletariátus és pártja felé vezető utat és szerepet visznek a nacionalista magyar párti vezetéssel szemben kialakuló ellenzéki mozgalom létrehozásában. A romániai magyar katolikus reakciónak nagy szerepe volt a „kisebbségi egység“ ideológiájának és politikájának alátámasztásában. A nemzeti egység nacionalista eszméje és a Rerum Novarum, valamint a Quadregisimo Anno című pápai enciklikák „szolidáris osztályokéról és „ipari békéről“ prédikáló tételei kölcsönösen kiegészítik egymást. Az egyházi reakció lapjai és kegyes ügynökei a soviniszta, szovjetellenes, antiszemita uszítás legbuzgóbb terjesztői voltak. A reakciós klérus mindent elkövetett, hogy megtartsa az ifjúságot befolyása alatt. Az Erdélyi Tudósító c. reakciós egyházi lap 1933-ban ifjúsági számot adott ki, ez volt az erdélyi neokatolikus mozgalom zászlóbontása. Előbb idézett tanulmányában, Bányai László leleplezi a „szociális katolicizmus“ reakciószerepét, a „társadalmi rend megújítása“ jelszavának demagóg, megtévesztő jellegét. Leszögezi, hogy az erdélyi neo-katolikusok „osztályösszefogást“ hirdetnek, akárcsak nyugati mestereik, ami az osztálykizsákmányoláson alapuló polgári rend építését álcázza. A HITLERIZMUS URALOMRA KERÜLÉSE Németországban a romániai reakció számára is ösztönzést jelentett. A Magyar Párt vezető körei szintén a fasizmus felé orientálódtak. Ideológiai viszonylatban ez abban mutatkozott, hogy egyre tágabb teret biztosítottak a magyar fasizségek kiaknázására és nem a termelés növelésére ösztönözte a parasztságot. Tehát annak ellenére, hogy a jegyrendszerre azért volt szükség, mert mezőgazdasági termelésünk elmaradott volt, a jegyrendszer mégis kedvezőtlenül hatott mezőgazdaságunk termelésének a növekedésére és így a város és a falu közötti árucsereforgalomra, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség gazdasági alapjára is. Pártunk és kormányunk ezért sohasem tekintette a jegyrendszert egy állandó jellegű gazdaságpolitikai rendszabálynak, sőt már az 1952. január 28-i határozatában foglalkozik a jegyrendszer megszüntetésének kérdésével. Ezt azonban az 1952. évi gyenge mezőgazdasági termés késleltette. Az 1953. augusztus 19—20-i bővített plenáris ülésén pártunk Központi Vezetősége napirendre tűzte a jegyrendszer megszüntetését és ennek érdekében számos intézkedést foganatosított a mezőgazdasági termelés elmaradottságának felszámolására és a közszükségleti cikkeket előállító iparágak fejlesztésére. Ezeknek az intézkedéseknek a gyakorlatba való átültetése a mezőgazdasági termények, a könnyű- és élelmiszeripari cikkek termelésének jelentős növekedését eredményezte, így 1954-ben kilencmillió tonna gabonánk termett, vagyis kétmillió tonnával több, mint 1951—52-ben. Ugyancsak komoly eredményeket értünk el az állattenyésztés, különösen a sertéstenyésztés terén. A közszükségleti cikkeket gyártó iparágak termelése ugyancsak jelentősen fejlődött 1954-ben. Ezeknek az eredményeknek a hatására növekedett szocialista kereskedelmünk áruforgalma, amely összehasonlítható árakon a következőképpen alakult: 1952 1953 1954 milliárd lej 15 19 22 A mezőgazdasági termények, valamint a közszükségleti cikkek termelésének a növekedése az 1954-es évben megteremtette a szükséges előfeltételeket a jegynélküli kereskedelemre való áttéréshez. Pártunk Központi Vezetőségének és kormányunknak a határozata 1954. december 26-tól kezdődőleg megszüntette a jegyrendszeren és a fejadagon alapuló ellátási rendszert és életbe léptette az élelmiszer- és az ipari cikkek teljesen szabad forgalmát. A cukor és a kenyér ellátásánál bevezették a szelvényrendszert. Erre azért volt szükség, mert a búza- és cukorrépa-termelésünk az 1954-es mezőgazdasági évben nem volt teljesen kielégítő és az ezekből az árukból rendelkezésünkre álló mennyiség nem fedezheti a tetszés szerinti vásárlást. Amennyiben a kenyérnél és a cukornál nem vezették volna be a szelvényrendszert, felélesztették volna az üzérkemus ideológiájának, amely mind jobban áthatja a romániai magyar reakció ideológusainak tevékenységét, így a nemzeti egység transzilvanista megfogalmazása a Gömbös-féle nagy magyar nemzeti egység felfogásával bővül, amelyben már feltalálható a fasiszta demagógia „népközösség“-ének gondolata. A horthyzmus, a magyar fasizmus ideológusainak befolyása legerősebben a Hitel c. erdélyi folyóirat oldalain érvényesült. A Hitel a romániai magyar fasizmus első ideológiai szócsöve, amelynek feladata az volt, hogy a hitlerizmus, a magyar és a román fasizmus tételeinek népszerűsítésével semlegesítse a haladó ideológiai front térhódítását. A második világháború küszöbén, a bécsi diktátum előtt az öncélú erdélyi szellem transzilvanista jelszavai már nem bizonyultak elég hatékonyaknak. A Hitel-csoport teoretikusai, Albrecht, Venczel és társaik vállalkoztak arra, hogy szállítják a magyar reakció számára a „korszerűbb“ ideológiát. „Szervezett nemzettársadalom“, „hivatásrendiség“ — ezek a Hitel ideológusainak vezérszólamai. Az erdélyi magyar fasizmus szálláscsinálói Mussolini korporatista munkakódexéből, apápai enciklikák szociális demagógiájából, a hitleri fajelméletből, a magyar és román fasiszta ideológia elméleteiből inspirálódtak. Eszményük a hivatásrendileg megszervezett totális társadalom és állam, egy „új elit“ vezetése alatt. A Hitel-csoport ideológusai nemcsak politikai-szervezeti vonatkozásban járultak hozzá a romániai fasizmus hatalomra kerüléséhez, hanem ideológiailag is népszerűsítették a román fasizmus különböző áramlatait. A Hitel szerkesztői lapjuk oldalain hosszú tanulmányokban dicsőítették Lucian Blaga, Nichifor Crainic és a vasgárda misztikus elméleteit, így tükröződött ideológiai síkon a fasizálódó magyar és a román kizsákmányolók szövetsége a népi erőkkel szemben. A fasizmus és a háború növekvő veszélyével szemben egyedül a Román Kommunista Párt mutatott kiutat és mozgósította a fenyegetett népi tömegeket a demokratikus szabadságjogok megvédéséért és kiszélesítéséért, a békéért. A párt által kezdeményezett antifasiszta népi tömörülésben felsorakoztak a magyar demokratikus erők is. A párt irányítása alatt, a Madosz széles demokratikus egységmozgalmat kezdeményezett, hogy a fenyegető fasizmus által létükben veszélyeztetett magyar népi tömegeket összefogja és harcba vigye az ország többi haladó, demokratikus erőivel egyetemben. A hazai antifasiszta népfront-mozgalom kibontakozásának éveiben fokozódik a Korunk harcossága, erősödik kritikai éle. A lap nagy súlyt helyezett arra, hogy feltárja az ellenforradalmi Magyarország uralkodó szellemi irányzatainak igazi arculatát. A romániai magyar reakció revizionista, irredenta hírverése ellen küzdött, amikor bemutatta Horthy, Bethlen és Gömbös Magyarországának valóságát és hírt adott a haladás magyarországi híveinek harcáról. A fasiszta ideológia leleplezése általában és a magyar fasizmus ideológiájának leleplezése különösen, alapot szolgáltatott a lapnak arra, hogy gyökerében támadja a hazai magyar reakció fasizálódó ideológusainak, publicistáinak népellenes nézeteit. A Korunk több cikkben vette bonckés alá a Hitel ideológusainak felfogását és hozzájárult demagógiájuk leleplezéséhez. A Korunk — helyesen — elsősorban a magyar nacionalizmus ellen irányította a tüzet. Abból indult ki, hogy a haladás, a demokrácia magyar híveinek elsősorban a magyar nacionalizmussal kell leszámolniuk. Nem felejtkezett meg azonban arról sem, hogy felvegye a harcot a román nacionalizmus ellen. Ez annál inkább feladata volt, hiszen a romániai magyar reakció fasizálódó képviselői lapjaikban, például a Hitelben, népszerűsítették a román fasizmus ideológiáját. A román reakciós, fasiszta ideológia leleplezésével, a dész, mint ahogyan az például Magyarországon a jegyrendszer eltörlése után jelentkezett. Pártunk és kormányunk határozata az általános és egységes árszínvonalat a szocialista kereskedelemben érvényben levő kereskedelmi árak színvonalán állapította meg. Természetesen a határozat célkitűzése az volt, hogy továbbra is biztosítsa a munkások és tisztviselők eddigi fogyasztását az új árak mellett is. Ezért az egységes állami árak és a jegyrendszerben megállapított árak közötti különbséget a dolgozóknak és családtagjaiknak az állam készpénz megtérítéssel fedezi. Ez a megtérítés nem tartozik a fizetéshez és nem is esik adó alá. A jegyrendszer eltörlésével szükségessé vált egyes áruk árainak a kiigazítása, ez egyes áruknál árcsökkentést, másoknál áremelkedést jelentett. Az árkiigazítást egyfelől az tette szükségessé, hogy a különböző áruk árai nem voltak arányosan megállapítva, így például a kukoricaliszt ára magasabb volt, mint a paszuly ára, annak ellenére, hogy a paszuly sokkal nagyobb kalóriatartalmú élelmiszer. Ez szükségessé tette a kukoricaliszt árának a csökkentését és a paszuly árának a felemelését. Mivel egyes áruk esetében a rendelkezésre álló mennyiség túl kicsiny volt a kereslethez viszonyítva, szükségessé vált ezen áruk árainak a felemelése, hogy ennek következtében csökkenjen a feléjük irányuló kereslet. Ugyanakkor más áruknál, hogy a dolgozók hátrányt ne szenvedjenek, pártunk és kormányunk árcsökkentést hajtott végre. Ilyen árcsökkentés történt a gyermekruháknál, a játékoknál, egyes cipőfajtáknál, mosószappannál és még sok más árucikknél. A jegyrendszer megszüntetése, melyet pártunk és kormányunk gondos munkával készített elő, népgazdaságunk további, mégpedig erőteljes fellendülését fogja eredményezni. A jegyrendszer megszüntetésének jelentősége tehát mindenekelőtt abban áll, hogy megszüntette azokat a körülményeket, amelyek fékezőleg hatottak a termelés és a termelékenység emelésére mind a mezőgazdaságban mind az iparban. A jegyrendszer eltörlése — amint azt a Scinteia 1954. dec. 29-i számának vezércikke is hangsúlyozza — „előnyös feltételeket teremt a tömegfogyasztási termékek menynyiségének állandó növelésére, fokozza a városi és falusi dolgozók személyi érdekeltségét az ipari és mezőgazdasági termelés növelésében, elősegíti a város és a falu közötti árucsere mind szélesebb körű kibontakozását, lehetővé teszi a fokozatos árleszállításokat a munka termelékenységének emelése, a termelés önköltségének csökkenése, a piac árukészletének fokozása alapján.“ KÉSZ SÁNDOR Korunk a román és a magyar reá. mindkét nép, a haladás és a béke élt, irányuló szövetségét támadta. A K O R U N K. nemcsak a polgári nacionalizmus leleplezésével járult hozzá a román és a magyar dolgozó tömegek harci egységének kialakulásához. Feladatának tekintette azt is, hogy tudatosítsa olvasóiban, a magyar haladó közvéleményben a két nép történelmi egymásra utaltságát és közös szabadságharcos hagyományait. Mind a román, mind a magyar polgári nacionalista történelemírás évtizedeken keresztül eszköz volt az uralkodó osztályok kezében, hogy a történelem meghamisításával, a közös szabadságharcos hagyományok elhallgatásával, elferdítésével kölcsönös bizalmatlanságra, gyűlöletre uszítson. Amikor a német imperializmus, a hitlerizmus újból szolgaságba készült dönteni a román és a magyar népet, a román és a magyar haladó történészek a történelem tanúságához fordultak, hogy a múlt felidézésével szolgálják a jelent és a jövőt. A Korunk hasábjain számos tanulmány jelent meg ezekben az években, amelyek felelevenítették Kelet-Európa népeinek, a román és a magyar népnek sorsközösségét. Úttörő munkát fejtett ki ezen a téren Bányai László, aki több tanulmányban vállalkozott arra, hogy visszaverje a nacionalista történelemírás hamisítását és fényt derítsen a kelet-európai népek igazi történelmére. Dunamenti múlt (1938. évf., 721. old.), Visszatérő dunamenti történelem (1938. évf., 840. old.) és Erdélyi történelem (1938. évf., 1076. old.) c. írásaiban a történelmi materializmus fényénél vizsgálja a két nép múltját és szenvedéllyel, meggyőző erővel mozgósít a közös veszedelemmel, a német militarizmussal szembeni összefogásra. Bányai idézi a két nép nagyjainak, Balcescunak, Bemnek, Adynak és József Attilának tanúságtételét a két nép testvériségéről, ostorozza a Habsburgok és utódaik, valamint a zsoldjukba szegődött árulók megosztó politikáját. B. L. tanulmányainak érdeme, hogy a népi tömegek életét és küzdelmeit tárja fel, bennük látja a két nép történelmének igazi hordozóit, a két nép testvériségének letéteményeseit. A magyar reakció ideológusai és publicistái azzal is nacionalista elszigeteltségben akarták tartani a magyar dolgozókat, hogy megakadályozták a romániai valóság, az ország helyzetének, problémáinak megismerését a magyar közvélemény részéről. A transzilvanista partikularizmus, valóságos kínai falat próbált emelni az együttélő népek közé azáltal is, hogy meg szerette volna hiúsítani a mindkét népet egyaránt érintő, közös problémák tudatosulását. Hiszen a közös múlt felidézése csak a közös jelen és a közös jövő tudatosításával együtt járulhatott hozzá a két nép dolgozói harci egységének kialakításához. Ezért a Korunk szerkesztői arra törekedtek, hogy közel hozzák a magyar olvasóhoz Románia időszerű problémáit. A lap fejlődése, harcossága abban az értelemben is fokozódott évrőlévre, hogy egyre nagyobb teret szentelt a hazai kérdéseknek. E tudatos törekvés legerőteljesebben a lap 1936. évfolyamának februári számában jelentkezett. E szám anyagát túlnyomó részben haladó, marxista román ideológusok és publicisták írták. A februári számban Andrei Serbulescu az ország gazdasági helyzetéről, Vasile Munteanu az erdélyi falu ellentmondásairól, Gheorghe Dinu a román szellemiség kialakulásáról, Miron R. Paraschivescu a román irodalomról és művészetről, Ghita Ionescu pedig a román ifjúságról írt értékes tanulmányokat. A Korunknak ez a száma meggyőző kifejezése volt a román és a magyar haladó ideológusok testvéri együttműködésének. A román és magyar szerzők állandó együttműködése a Korunk oldalain hozzájárult olvasótáborának proletár internacionalista, a két nép testvériségének szellemében való neveléséhez. Ezt a célt szolgálta a Korunk ama következetes törekvése is, hogy előmozdítsa a román-magyar haladó kulturális kapcsolatok kialakulását s állandó erősödését. A lap a román-magyar kulturális kapcsolatok ápolását elvi alapokon, a haladás jegyében szolgálta. Fontos ezt hangsúlyozni, mert időnként, különböző politikai és egyéni, nyerészkedési motívumoktól hajtva, különféle „hídverési“ akciók születtek, amelyek a román-magyar közeledés cégére alatt, a román és a magyar dekadens, haladás-ellenes polgári kultúra termékeit próbálták elterjeszteni. Volt „együttműködés“ a román és a magyar reakció ideológiai és irodalmi képviselői között is. A Korunk nem általában a román-magyar kulturális kapcsolatokért, hanem a két nép haladó művelődésének közeledéséért, egységéért szállt síkra. A Korunk hasábjain magyar költők, úgy mint Szemlér Ferenc, Korvin Sándor és mások értékes műfordításokban tették lehetővé, hogy a magyar olvasó megszeresse Eminescu, Coșbuc, V. Alecsandri, Emil Isac alkotásait. Számos tanulmány közvetítette a román regényírás új eredményeit, Bálint István és Korvin Sándor két figyelemreméltó tanulmányban elemezte N. D. Cocea, Petre Bellu, Peltz, a romániai valóságot tükröző írásait. A Korunk részleteket közölt A. Sahia, N. D. Cocea és Geo Bogza műveiből, ezek az írások megismertették a magyar olvasót a román elnyomott és kizsákmányolt tömegek szenvedéseivel, küzdelmeivel. AMIKOR A FASISZTA BÉCSI DÖNTÉS következtében Horthy csapatai megszállták Észak-Erdélyt, az új urak első ténykedései közé tartozott a Korunk betiltása. Az ippi gyilkosok felbujtói, azok, akik a két nép egymás elleni uszításával akarták rémuralmukat megszilárdítani, nem tűrhették egy olyan lap további megjelenését, amely a román-magyar testvériség szócsöve volt. Az ellenforradalmi Magyarország hatalmasai végre leszámolhattak a Korunc kal, amely több, mint egy évtizeden keresztül leleplezte a Horthy-rezsim szörnyű bűneit és küzdött a romániai magyar reakció revizionista, soviniszta politikája ellen. A magyar fasiszta hatóságok nemcsak a lapot akarták megsemmisíteni, hajtóvadászatot indítottak munkatársai ellen is. Fizikailag akarták megsemmisíteni azokat, akik a toll, az eszme fegyverével harcoltak a haladás, a nép, a béke szent ügyéért. A Korunk sok munkatársa szabadságával és életével fizetett a fasiszta diktatúra, a szovjet-ellenes rabló háború éveiben azért, mert hitet tett a román és a magyar nép testvéri szövetségének eszméje mellett. Az ügy, amelyért a Korunk is harcolt, az eszme, amelynek a Korunk is szócsöve volt, a román és a magyar nép testvérisége, ma hazánkban megvalósult és izmosodik. Az ország népei egyre jobban öszszeforrnak a szocialista hazafiság jegyében, egységükön megtörik minden nacionalista, megosztó kísérlet. A polgári nacionalizmust, a sovinizmust azonban még nem temettük el, az ellene folyó harc ma is változatlanul időszerű. Ebben a harcban pedig a Korunk hagyományának ápolása és tudatosítása értékes fegyvert jelent. A Korunk a román és a magyar nép testvériségéért írta: GALL ERNŐ elnyomás politikájával kellett leszámolniok, hanem szembe kellett fordulniok a nemzeti kisebbségek kizsákmányoló osztályai és pártjai által szított nacionalista uszítással is. A román és a kisebbségi dolgozó tömegek egységes harci frontja a tőkés kizsákmányolással, a fasizálódó államhatalommal szemben csak abban a küzdelemben kovácsolódhatott össze, amelyet mind a román, mind a nemzeti kisebbségek uralkodó osztályainak nacionalizmusa ellen folytattak. A romániai magyar reakció ideológusai és publicistái a főhatalomváltozás első éveiben a teljes nacionalista elzárkózásban megnyilvánuló passzivitásra, a különféle külpolitikai kombinációkon alapuló revíziós határkiigazítások várására akarták rábírni a magyar tömegeket. Ám a teljes passzivitás hirdetése és a revizionista délibábbal való kecsegtetés egyedül nem bizonyult hathatós ellenszernek a magyar dolgozó tömegek politikai aktivizálódásának és a román dolgozókkal való összefogásának meghiúsítására. Éppen ezért a romániai magyar kizsákmányolók osztályérdekei olyan ideológia s olyan jelszavak kidolgozását igényelték, amelyek számotvetve a politikai realitással, valamint a magyar dolgozó tömegek növekvő elégedetlenségével a reakciós vezetéssel szemben, alkalmasabbnak látszottak arra, hogy eltérítsék a magyar dolgozókat a román és más nemzetiségű testvéreikkel való összefogástól és őket továbbra is az úri vezetés befolyása alatt tartsák. A magyar reakciónak ez a politikai szükséglete szülte az „öncélú, egységes erdélyi szellemiről, a „lelki imperium“ról és a „lelki nemzetiről szóló különböző elméleteket. Ezek a misztikus, nacionalista felfogások megkísérelték eltüntetni, tagadni a romániai magyarságon belüli osztálykülönbségeket, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak közötti érdekellentéteket és harcot. Mindezeknek az elméleteknek lényege, közös tartalma az osztálybéke, a nemzeti egység nacionalista ideológiája volt. A NEMZETI EGYSÉG ideológiájának sajátos erdélyi formája az ú. n. „transzilvanizmus“ irányzata volt. A „transzilvanizmus“ valamilyen harmadik, specifikus erdélyi utat akart kialakítani a magyar történelmi osztályok levitézlett politikája és a szocializmus között. A transzilvanisták csoportja — noha, főleg fellépésének első szakaszában — bátortalanul bírálgatta a magyar történelmi osztályok és a Magyar Párt nacionalista politikáját, mint minden harmadik utas irányzat, objektíve azt a szerepet töltötte be, hogy felfogja a magyar értelmiség balra tolódását és elszigetelje őket a munkásosztálytól. A transzilvanisták előszeretettel hivatkoztak a történelmi Erdély „demokráciájára és liberalizmusára“, amely állítólag nem ismerte a kibékíthetetlen osztályellentéteket, a társadalmi és vallási üldözést. A transzilvanizmus mitizált Erdély képletében azonban hiába keressük a román és magyar jobbágyok közös küzdelmét közös uraik ellen. Abban a képben, amelyet a transzilvanizmus képviselői rajzoltak meg Erdély múltjáról, szó sem esik a magyar feudális urak véres jobbágytartó és a nemzetiségeket sanyargató uralmáról. A történelmi múlt megszépítése, meghamisítása alapul szolgált a transzilvanisták számára, hogy az „örök erdélyiség“, az „erdélyi lélek és szellem“ míthoszának kidolgozásával állást foglaljanak a nemzeti egység, a „kisebbségi egység“ ideológiája és politikája mellett. A transzilvanista irodalom, amelynek szócsöve az Erdélyi Helikon c. folyóirat, szervezete és kiadóvállalata az Erdélyi Szépmíves Céh volt, az öncélú irodalom, a formakultusz, a különféle polgári dekadens irányzatok jegyében lépett fel. A kezdetben demokratikus húrokat pengető transzilvanizmus rövidesen teljesen a reakció, a horthysta Magyarország kultúrpolitikájának gyámkodása, ellenőrzése alá került. Miszticizmust és nacionalizmust terjesztő könyvei a magyarországi tőkés kiadóvállalatok jövedelmező importcikkévé váltak. A jegyrendszer eltörlésének jelentősége__ UTL