Utunk, 1985 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-04 / 1. szám
Tudomány- és oktatáspolitika elvben és gyakorlatban (Folytatás az 1. oldalról) és minőségi színvonala jelentős emelését, a termékszerkezet tökéletesítését és a gazdasági erőforrások minél hatékonyabb értékesítését, a román termékek versenyképességének a növelését. 1990-ig a román termékek körülbelül 95 százalékának a világon létező hasonló termékek műszaki és minőségi színvonalán kell állnia, és legkevesebb 25 százalékban olyan műszaki és minőségi mutatókkal rendelkező termékeket kell előállítanunk, amelyek révén Románia az első helyre került a világon." A különböző területeken a tudományos kutatásra háruló feladatok közül írásunkban az alábbiak felvázolására szorítkozunk: A tudományos kutatásnak, amellett, hogy előtérbe helyezi a meglévő energetikai és nyersanyaforrások magasabb szintű hasznosítását, fokoznia kell erőfeszítéseit, hogy új energiaforrásokat tárjon fel — mint a geotermikus energia, szélenergia, biomassza, napenergia és egyebek — és tökéletesítse felhasználásukat. Úgyszintén fokozni kell a kutatásokat a nukleáris energetika terén, beleértve a gyors reaktorokat is. A kutatásnak arra kell összpontosítani erejét, hogy olyan új, magas jellemzőjű gépeket és felszereléseket kreáljon, amelyek az anyagi ráfordítás csökkentését, az említett műszaki és minőségi színvonal emelését eredményezik, és elvezetnek alacsony üzemanyagfogyasztású új motorok megvalósításához. Megnövekedett figyelmet kell fordítani az automatizálási, elektronizálási és robotizálási programok alkalmazására a termelési folyamatokban; a hangsúly a komplex automatizálási gépsorok létrehozására tevődik, kezdve a munkaigényes szektorokkal, és azokkal, ahol nehezebbek a munkafeltételek. Az új mezőgazdasági forradalom véghezvitelében a mezőgazdasági tudományos kutatásnak arra kell irányulnia, hogy nagyobb hozamú, fagy- és szárazságleíró, rövidebb vegetációs idejű vetőmag- és növényfajtákat hozzanak létre, hogy nagyobb hozamú állatfajtákat tenyésszenek ki, hogy új takarmányozási technológiákat alakítsanak ki. Megkülönböztetett gondot és figyelmet kell fordítani az életminőség javítására, a demográfiai program valóra váltására, a nép egészségének védelmére, életerejének fokozására. Az eddiginél még nagyobb figyelmet kell fordítani az alapkutatások fejlesztésére a matematika, a fizika, a kémia, a biológia, az orvostudomány terén és más területeken, amelyek új távlatokat hivatottak biztosítani az anyagszerkezet, a természet és az élet titkainak megismerésére, általában az emberi megismerés gyarapítására irányuló tevékenységnek. A gazdaság- és társadalomtudományok terén a kutatásnak az új gazdasági mechanizmus tökéletesítésére és alkalmazására, az egész gazdasági és társadalmi tevékenység tervszerűsítésének és vezetésének tökéletesítésére, a forradalmi munkásdemokrácia állandó fejlesztésére kell összpontosítania erejét — ez ugyanis döntő tényezője a szocializmus és a kommunizmus sikeres építésének. A társadalomtudományoknak továbbra is fokozniuk kell az objektív törvények tanulmányozását, módosulásaikat és új működési formáikat a szocialista társadalomban, és azon kell munkálkodniuk, hogy e törvényeket hazánk realitásaival és fejlődési távlataival összhangban alkalmazzák — az ide vonatkozó pártpolitika szellemében. A román kutatásnak fokoznia kell aktív együttműködését a szocialista országok, a világ más államai megfelelő intézeteivel, azért, hogy közös erővel oldják meg a gazdasági-társadalmi haladás fontos problémáit, hogy fejlődjenek Románia nemzetközi kapcsolatai és növekedjék hozzájárulása a más népekkel való barátság ügyéhez, a szabadság, függetlenség és a béke ügyéhez. A XIII. kongresszus határozatainak valóra váltása megköveteli, hogy állandóan javítsuk és tökéletesítsük az oktatást minden fokon, hogy az ifjú nemzedék képzésének és nevelésének felelősségteljes és megtisztelő munkáját a tudomány és technika, általában az emberi megismerés legújabb vívmányaira alapozzuk. Mindent el kell követnünk, hogy emeljük az emberek, a szocializmus építőinek szakmai színvonalát, szélesítsük általános műveltségüket, hogy kialakuljon az új ember, az ifjúság szocialista öntudata. Nagy felelősség hárul a tudósokra a háborús veszély aggasztó növekedésének megfékezésében, fokozniuk kell erőfeszítéseiket, az összes népekkel együtt, hogy megállítsák az eseményeknek a szakadék, a nukleáris katasztrófa felé tartó veszélyes menetét, hiszen a tudósok azok, akik a leginkább tisztában vannak a nukleáris fegyverekben és a világűr militarizálásában rejlő veszéllyel. Ebben a szellemben A tudósok és a béke Román Nemzeti Bizottság — melynek elnöke dr. Elena Ceaușescu, mérnök, akadémikus elvtársnő — fokozni fogja együttműködését a világ hasonló szervezeteivel, más tudós szervezetekkel, hogy megtegyen minden lehetőt pártunk és államunk nemzetközi együttműködési és békepolitikájának támogatására. A hazai tudományos kutatás és technológia fejlesztésének összehangolását és közvetlen irányítását dr. Elena Ceaușescu mérnök, akadémikus, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a kormány első miniszterének első helyettese, a Tudomány- és Technológiaügyi Országos Tanács elnöke végzi, ugyanolyan éleslátással és következetességgel, mint amely a kémia terén kifejtett, nemzetközileg elismert és nagyrabecsült tudományos munkáját is jellemzi. Elena Ceaușescu elvtársnő személyében, kitartó és következetes munkastílusában megvan a garancia arra, hogy a vezetése alatt álló Tudomány- és Technológiaügyi Országos Tanács és az alárendelt akadémiák és központi kutatóintézetek — amelyek átfogják az ország összes kutatóintézeteit —, az összes tudományos kutatók, nemzetiségre való különbség nélkül eleget tegyenek a jelzett elvárásoknak. Közelgő születésnapja ünnepi alkalmából kívánok Elena Ceaușescu elvtársnőnek hosszú életet, erőt, egészséget és boldogságot — együtt munkálkodva pártfőtitkárunkkal és államelnökünkkel, Nicolae Ceaușescu elvtárssal hazánk, Románia Szocialista Köztársaság szüntelen fejlődése, tudománya és kultúrája nemzetközi tekintélyének állandó növekedése javára. Tudomány—szocialista építés Az, amit F. Bacon a tudomány szerepéről mintegy három és fél évszázada az Új Atlantis című munkájában megálmodott, már régen valósággá lett. Természetesen ez nem egy csapásra következett be. A tudomány mai státusának kialakítása és megszakítás nélküli fejlődése egyre gyorsuló ütemű folyamat, miközben mind szorosabbá válik a kapcsolat a tudomány elméleti részei és azok gyakorlati alkalmazása között. Ugyanakkor jellemző, hogy a modern tudomány nemcsak megelőzi, hanem egyben meg is határozza a termelés fejlődését. Mind kézzelfoghatóbb módon igazolódik Marx több mint száz évvel ezelőtt megfogalmazott tétele, miszerint „[. . .] az általános társadalmi tudás, ismeret közvetlen termelőerővé [...]“ válik. Ez a tétel széles körben tudatosodik és lesz valósággá hazánkban, egyrészt a párt ideológiai-politikai nevelőmunkája, másrészt a gazdaság- és társadalomvezetés elmélete, valamint gyakorlata, de nem utolsó sorban éppen tudománypolitikája eredményeként. Pártunk dokumentumai, így különösen a XIII. kongresszuson Nicolae Ceaușescu elvtárs előterjesztette Jelentés, a Határozat és valamennyi rész, kiegészítő jellegű program szakszerűen és nyomatékkal hangsúlyozza a tudomány, a tudományos kutatás jelentőségét az országunkban folyó szocialista-kommunista építés jelenlegi és soronlevő szakaszaiban. „A következő ötéves terv gazdasági-társadalmi fejlesztési programjának megvalósításában — mutat rá a jelentés — különleges fontosságú szerep hárul a tudományos kutatásra, a kutatási eredményeknek, a korszerű tudomány és technika friss vívmányainak a termelésben való gyors és határozott bevezetésére. [...] A tudományos kutatás, a technológiai fejlesztés és a műszaki haladás bevezetése 1986—1990-es időszakra vonatkozó programja előirányzatainak megfelelően, a kutatótevékenységnek biztosítania kell a termékek műszaki és minőségi színvonala jelentős emelését, a termelőszerkezet tökéletesítését és a gazdasági erőforrások minél hatékonyabb értékesítését, a román termékek versenyképességének a növelését.“ A XIII. kongresszusnak a tudomány szerepét olyannyira kidomborító megállapításai és iránymutatása felveti a tudománnyal kapcsolatos számos kérdés behatóbb elemzésének az igényét. Persze egy rövid írás keretében erre semmiképpen sem vállalkozhatunk. Csupán egyetlen probléma érintőleges felvázolására teszünk kísérletet, ez pedig a tudomány közvetlen termelőerővé válása tézisének értelmezése. Annál is inkább szükségesnek tűnik ez, mivel első pillantásra — nyilván csak látszólag — a közismert marxi tétel ellentmondásnak tűnik, mégpedig azért, mert az eléggé széles körben elterjedt primitív, vulgarizáló felfogás szerint a tudomány csak szellemi jelenségként, a termelőerők viszont csak anyagi jelenségként kezelhetők. A feltételezett ellentmondás, a „hiba“ tehát nem a Marx adta megfogalmazásban, hanem abban az eljárásban van, amely a termelőerőket rosszul határozza meg, s ennek kövekeztében úgy tekinti őket, mint amelyek csak a szorosan vett munkaeszközökből és az azokat mozgásba hozó emberekből állnak. Ez a koncepció azonban — tévesen — nem veszi figyelembe, hogy a tudomány a termelőerők „sajátos eleme“, Marx szavaival „eszmei és egyszersmind gyakorlati gazdagság", és hogy a legfőbb termelőerő az ember, a maga szellemi és anyagi erejének egységében. A termelés alapja a termelőerőként fellépő ember, de nemcsak a természettel és a termelés eszközeivel, a technikával való anyagi kölcsönhatás szintjén mint anyagi termelőerő, hanem mint a termelési folyamatban mind nagyobb szerephez jutó szellemi potenciák hordozója, s éppen ezek a szellemi potenciák — persze nem ilyen egyszerűen — jelentik a tudományt. Nyilvánvaló tehát, hogy a termelőerők több összetevőből álló rendszert képeznek, melynek középpontjában az ember áll. Valamennyi, a termelőerő részét képező anyagi-technikai, szellemi, szervezési eszköz mint alkotóelem az ember fizikai és intellektuális tevékenységének terméke, s egyben kiegészítője. Ebben az összefüggésben teljesen nyilvánvaló, hogy a technika és a tudomány egyaránt a termelőerők összetevői, mégpedig egyenértékű összetevői, az ilyen szerepet betöltő tudományt úgy fogva fel — de nem tagadva tudatforma mivoltát, s az ebből adódó sajátosságait — mint a társadalom kutatótevékenységének rendszerét, amely a természetről, a társadalomról és a gondolkodásról szóló ismeretek létrehozására és értékesítésére irányult. Az előbbiekből kitűnik, hogy az eszmei (így jelölve teljesen leegyszerűsített formában a tudományt) a társadalmi termelés története folyamán szükségszerűen mindig jelen volt az anyagi termelésben, ekképpen adva volt a lehetőség, hogy a tudomány közvetlen termelőerővé váljon. Ez a lehetőség azonban csak akkor realizálódik, amikor megérnek rá az öszszes feltételek: egyrészt a társadalomban, a termelésben fellép az a szükséglet, hogy a tudomány közvetlen termelőerőként nyerjen felhasználást, másrészt maga a tudomány alkalmassá válik a megfelelő funkciók betöltésére. Ilyenformán a tudomány csak a termelésnek és a társadalomnak, valamint magának a tudománynak kellőképpen magas fejlettségi fokán válik közvetlen termelőerővé. A tudomány e minőségének kialakulása tehát egybeesik eredményeiknek tudatos és rendszeres felhasználásával a társadalmi termelés konkrét feladatainak megoldására, amivel viszont együtt jár az ilyen felhasználás biztosítására irányuló speciális intézkedések megtétele is. A tudomány közvetlen termelőerővé válásának folyamata jelenlegi fokán a tudományos ismeretek — egészen röviden szólva — a következőkben testesülnek meg: a technikában (a marxi meghatározás szerint ez a „tudomány tárgyiasult ereje“) és a technológiában (ez a technika nyújtotta eszközök működtetésének, felhasználásának módja), vagyis a termelés tárgyi feltételeiben; a dolgozók széles tömegeinek alkotói képességeiben; a termelés és a társadalom szervezési és irányítási elveiben. Ugyanakkor ezek a tényezők egyben olyan csatornák is, amelyeken keresztül a tudományos ismeretek közvetlen termelőerőkké válnak. Mégpedig néhány viszonylag önálló, de egymástól kölcsönösen függő láncszem kialakulásával és közvetítésésével. Ezek közül egyesekben az ismeretek felhasználása és eszmei termelési modellekké való átalakulás megy végbe; mások információs tekintetben biztosítják e modellek kísérleti realizálását és gyakorlati bevezetését; ismét mások a termelés irányításának és ellenőrzésének szükségleteiből fakadó feladatokat teljesítenek, így végeredményben megvalósul és fejlődik a tudomány, a technika és a termelés közötti szilárd kapcsolat, valamint kölcsönhatás, lényegében az ebből a három tényezőből álló dinamikus rendszer. Ez a folyamat természeténél fogva internacionális jellegű, de a különböző társadalmigazdasági rendszerű országokban uralkodó termelési-társadalmi viszonyoktól függően nyilvánvaló, hogy sajátos módon megy végbe. A tőkés módon szervezett termelés szempontjából a tudomány — az előbb említett háromtényezős rendszer meghatározó alkotóelemeként — annyiban közvetlen termelőerő, amennyiben az anyagi javak termelésének aktív faktora, de főleg abban a tekintetben, hogy elősegíti a profitszerzést. A szocializmus áttöri a tudományhoz fűződő kizárólagosan utilitárius viszony korlátait, a tudományt a tárasadalmi valóságon belüli egyik olyan tényezőnek tekintve, amelyben az ember termelőereje szabadon fejlődik, és reálissá teszi azt, hogy a tudomány és a társadalmi termelőmunka össznépi szinten egyesüljön. A szocializmusban a tudomány nemcsak az anyagi javak termelője, hanem az emberi személyiség szellemi gazdagságának, az ember nembeliségéből fakadó céljainak, érdekeinek, szükségleteinek, mindenoldalú fejlődése perspektíváinak is a termelője. A tudománytechnika-termelés kialakult rendszerének fejlődése — éppen mert nem zavarja az önző magántulajdonosi szemlélet sok káros következménye — egyértelműen pozitív irányba halad a szocialista társadalom viszonyai között. Ennek egyik, egyszersmind meghatározó feltétele a tervszerű műszaki fejlesztés, ugyanis ez az a nélkülözhetetlen láncszem, amely összekapcsolja a tudományt a technikával és a termeléssel; ennek — mármint a technikai, technológiai fejlesztésnek — a lényege pedig az, hogy a tudományos kutatás eredményeit konkretizálja, s olyan anyagi formába „önti", amely közvetlenül bevezethető a termelésbe. Következésképpen a tudománytechnika-termelés rendszerének utolsó tudományos és első technikai láncszeme a műszaki fejlesztés. Annak, hogy a tudománytechnika-termelés rendszere kialakul, s egyre zökkenőmentesebben működik — miközben a tudomány domináló szerepe mindinkább kidomborodik —, a legfontosabb társadalmi-gazdasági következménye az áttérés az extenzív gazdasági fejlődésről az intenzívre. Ez az áttérés a termelőerők struktúrájában és dinamikájában bekövetkezett forradalmi átalakulásokon alapszik, az átalakulások viszont kiterjednek a tudományos bázisra, a szervezeti és emberi tényezőkre, valamint a technikai-technológiai elemekre egyaránt. Az intenzív fejlődés lényege — egészen leegyszerűsítve — a tudományosműszaki forradalom eredményeinek a maximális alkalmazása, mégpedig a minőségi követelmények kielégítése prioritásának biztosítása végett, ennek pedig az egyedül lehetséges és objektíve szükségszerű módja a termelés teljes technicizálása, a klasszikus gépi technikának a felváltása automatizált, libernetizált rendszerekkel, robotokkal. És mivel mindez igen bonyolult — nehézségektől és ellentmondásoktól sem mentes — műszaki, szervezési és nem kis mértékben emberi problémák megoldását teszi szükségessé, természetszerű, hogy kedvező feltételt biztosít számára a szocialista tervgazdálkodás, az, hogy ennek a folyamatnak a kibontakozását tudatosan mozdítja elő a politikai vezetés, amely az egész nemzetgazdaságot mint egészet tekintve megfelelő döntéseket hoz, intézkedéseket eszközöl. Ennek plauzibilis példája az a mód, ahogyan pártunk XIII. kongresszusa veti fel és oldja meg ezt a problémát, így a jelentés megállapítja: „A következő ötéves terv folyamán fokozni kell valamennyi iparág intenzív fejlesztését, jobb egyensúlyt biztosítani a különböző szektorok között, elhárítva az adott pillanatban felmerült bizonyos ellentmondásokat. [...] 1990-ig általános vonalakban befejeződik valamennyi szektor intenzív átszervezése." A tudomány közvetlen termelőerővé válásának a következménye elsősorban a gazdasági hatékonyságnak a növekedése, másodsorban a munka termelékenységének nagymértékű emelése, ez viszont a gazdasági fejlődés intenzitásának a legfontosabb mutatója. A munkatermelékenységet növelő tényezők közül tehát éppen azok az elsőrendű jelentőségűek, melyek valamiképpen a tudományt képviselik, azzal vannak valamilyen formában kapcsolatban. Ilyenek: a tudomány általános fejlettségi színvonala, a termelésben való közvetlen alkalmazása, a technikai-technológiai haladás foka, a dolgozók képzettsége, a termelés-szállítás szervezettsége. Ennek felismerése és megvalósítása érdekében kifejtendő tennivalók jutnak kifejezésre a jelentés következő passzusában: „Az 1986—1990-es ötéves terv egyik fő célkitűzését a munka termelékenységének a jobb termelés- és munkaszervezés, valamint az automatizálás, kibernetizálás és robotizálás útján történő növekedése jelenti." Azon túlmenően, hogy a tudomány — jelenleg egyre inkább , mint közvetlen termelőerő milyen szerepet játszik a társadalmi fejlődés egy adott stádiumában, számolni kell azzal a hatással is, amelyet a jövő formálására gyakorol. Mégpedig azért, mert a tudományos gondolatnak az egyszeri gyakorlati megvalósításával nem szűnik meg a hasznossága a társadalom számára. Hiszen a tudományos gondolatok nem pusztulnak el, nem is kerülnek roncstemetőbe, mint az elavult, elhasználódott technikai beredezések. Tovább folytatják termelő életüket, egyrészt új gondolatokkal egyesülve, másrészt kiindulópontként szolgálva ez utóbbiak születéséhez. Mindennek a tudatában hangsúlyozzák ismételten pártunk dokumentumai a tudomány jelentőségét az új társadalom felépítésének valamennyi stádiumában, sajátos konkrét célkitűzéseinek valóraváltásában. Ezt fogalmazza meg a kommunizmus irányába való előrejutás perspektívájában a XIII. kongresszuson előterjesztett Jelentés: „A korszerű tudomány és technika legújabb vívmányainak széles körű bevezetésével a XX. század utolsó évtizedében tovább folytatódik a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom és a kommunista társadalomra való áttérés műszaki-anyagi alapja megteremtésének és fejlesztésének forradalmi folyamata. [...] Teljes mértékben tisztában kell lennünk azzal, hogy hazánk gazdaságitársadalmi fejlesztése, a kommunizmus megteremtése csakis a tudomány és a technika, az általános emberi megismerés legújabb vívmányainak alapján mehet végbe." GALL JÁNOS Januári évfordulók 1 — 425 éve halt meg Joachim du Bellay francia költő 2 — 40 éve halt meg Gulácsy Irén 120 éve halt meg Gustaw Olizar lengyel költő 3 — 70 éve született Pierre Courtade francia regényíró 110 éve halt meg Pierre Larousse francia filológus 4 — 25 éve halt meg Albert Camus francia író 20 éve halt meg Thomas Stearns Eliot angol költő 65 éve halt meg Benito Pérez Galdós spanyol regényíró 5 — 520 éve halt meg Charles d’Orléans francia költő 120 éve született Dávid Frischmann héber író 75 éve halt meg Petelei István 40 éve halt meg Szabó Dezső 6 — 225 éve született Ion Budai-Deleanu román költő 165 éve született Degré Alajos 7 — 660 éve halt meg Dóm Dinis portugál költő 270 éve halt meg Fénelon francia író 255 éve halt meg Árni Magnússon izlandi filozófus — 105 éve született Fan Noli albán író 9 — 100 éve született Bengt Berg svéd író 95 éve született Karel Capek cseh író 80 éve halt meg Louise Michel francia költőnő 11 — 40 éve halt meg Ada Negri olasz költőnő 12 — 105 éve született Lengyel Menyhért 95 éve halt meg Júlio César Machado portugál író 13 — 25 éve halt meg Sibilla Aleramo olasz írónő 120 éve halt meg Józef Dzierzkowski lengyel író 15 — 135 éve született Mihai Eminescu román költő 190 éve született Alekszandr Szergejevics Gribojedov orosz író 16 — 135 éve született Pierre Loti francia író 17 — 385 éve született Pedro Calderón de la Barca spanyol drámaíró 20 éve halt meg Hans Marchwitza német regényíró 18 — 120 éve halt meg Magnus Jakob Crusenstolpe svéd író 230 éve született Ondrej Plachy szlovák író 19 — 200 éve halt meg Zaharije Orfelin szerb író 120 éve halt meg Pierre-.Joseph Proudhon francia publicista 20 — 135 éve halt meg Adam Gottlieb Ohlenschlager dán költő 85 éve halt meg John Ruskin angol író 21 — 170 éve halt meg Matthias Claudius német költő 115 éve halt meg Alekszandr Ivanovics Herzen orosz író 23 — 110 éve halt meg Charles Kingsley angol regényíró 105 éve halt meg Eugéne Labiche francia drámaíró 24 — 230 éve született Johann Baptist Alxinger osztrák költő 25 — 80 éve született Itó Hitosi japán író 350 éve született Daniel Caspar von Lohenstein német költő 26 — 70 éve halt meg Akaki Cereteli grúz költő 130 éve halt meg Gérard de Nerval francia író 27 — 125 éve halt meg Bolyai János 210 éve született Friedrich Wilhelm Schelling német filozófus 40 éve halt meg Szerb Antal 28 — 95 éve született Martha Bibescu román írónő 180 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály 165 éve halt meg Pálóczi Horváth Ádám 29 — 125 éve halt meg Ernst Moritz Arndt német költő 125 éve született Anton Pavlovics Csehov orosz író 30 — 155 éve született Petre Ispirescu román író 215 éve született Köteles Sámuel