Bugyi Sándor (szerk.): VÁRhely, 1996 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 1. szám - Olvasónapló
Perzsiától Pannóniáig Egy soproni polgár a magyarság útjáról Dorosmai Imre könyve Mindig főhajtásra késztetnek - akkor is, ha a teljesítmény részleteivel netán vitatkozom - az egy ember által elvégzett oly nagy munkák, amelyekhez tulajdonképpen kisebb-nagyobb csoportok, netán egész csapatok kellenének. Ritkán bár, de előfordul ilyesmi ma is. Gyakran emlegetett példám a Sopronban élő Dorosmai Imre évtizedek óta tartó szívós munkája, aki a magyar történelem és a magyar nyelv múltjába ásta bele magát, erről cikkeket írt, előadásokat tartott, közben pedig örmény-magyar szótáron dolgozott. Holott nem ez a szakterülete, jogot végzett. De ez sem ilyen egyszerű. Nem egy befutott és jól kereső jogász kedvteléséről van szó. Megküzdött minden szóért, minden mondatért vállalva meggyőződését; múltunk igaz története felmutatásának segítését. Bár arra vállalkoztam, hogy új könyvéről szólok ezúttal, nehéz lenne megtennem anélkül, hogy ne vázoljam röviden az életútját. Aradon született 1918-ban, onnan került Sopronba kilencéves korában, ahol azóta is él és használ. Ahol azóta is él, mondom, s ez igaz is, de hozzá kell tenni, kivéve a fogság éveit. A legutóbbi nagy világégés vége felé hadifogoly lett, s egy kis kerülővel Örményországba vitték. Kőművesek mellett dolgozott, romos házakat bontottak le és raktak újra. És a romok között talált egy csak félig elégett francia-örmény nyelvkönyvet. Ebből és az örményektől tanult örményül, itthon folytatva. Nem virágcsokorral várták az akkori Magyarországon. Hazatérésétől, 1948-tól három évig segédmunkás volt, majd beosztott lett a cég statisztikai csoportjában. Végzett jogászként, négy polgárival rendelkező főnökök keze alatt. Magyar sors - magyar ecsettel. Szabadidejében az említett témákat tanulmányozta, levelezett a fél világgal. (Leveleit egy időben figyelték, felbontották, különösen a külföldre menőket, illetve onnan érkezőket.) Ő alakította meg Sopronban a Körösi Csorna Társaság helyi csoportját, az első ilyent a Dunántúlon. És dolgozott, szakadatlanul dolgozott - nyugdíjazása után sokszor napi nyolc-tíz órát is - az örmény-magyar nagyszótáron. Egyedül. Egy 1983-as levelében arról írt, hogy hatvanezer cédulája van a szótár elkészítéséhez, s negyvenezer szavasra tervezi azt. Egy-két esztendeje elkészült több mint harmincezer szóval. Kiadót nem talált rá. Tervezte, hogy a kéziratot átadja a városi levéltárnak. Közben pedig sorra születtek a tanulmányai a magyar őstörténetről. Előadásokat is tartott róla, meghívásra, nemzetközi szakmai konferenciákon. Majd nemrég, 1995 őszének végén jött a meglepetés, A magyarság útja Perzsiától Pannóniáig című, szép kivitelű könyvét hozta a posta, amely A/4-es formában, illusztrálva jelent meg, 120 oldalon. S hadd említsem külön hangsúllyal, mint jó példát, hogy a Magyar Adorján Baráti Kör megbízásából és költségén jelent meg, ezer példányban. Leveleiből tudom, hogy Dorosmai Imre a korábbi években tizenegy kiadóval tárgyalt a kiadásról, eredménytelenül. Úgy fogalmazott, hogy végre „a lényeget" sikerült megjelentetni.