Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-14 / 7. szám
VIII. évfolyam. HELYI S Előfizetési Ara : évnegyedre............................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssél. Egyes számára : 10 kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz) 7. szám. VIDÉKI ÉRDEKŰ H Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora........................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvező Bélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A fény árnyai. Soha meg nem változó természettani igazság, hogy minden fénynek árnya is van s hogy mentol nagyobb ragyogóbb a fény, annál sötétebb az árny Önkénytelemül is ez jutott eszünkbe, midőn hírül vettük, hogy városi képviselőtestületünk ama határozatát, melynek alapján Vácz város közönsége az épitendő állandó szinház alapitó tagjai közé 3000 frt értékű részvénynyel belépni óhajt, a képviselő testület egy nehány a határozattal elégedetlen tagja, megfelebbezte a megyei közgyűléshez. Tiszteletben tartjuk mindenki meggyőződését, nem kicsinylünk senkit, elismerjük, hogy a törvény által adott és biztosított jogát, mindenki aki bír azzal, ott, ahol és akként, a miként czélszerűnek, a társadalomra üdvösnek, a közügyekre nézve hasznosnak látja — gyakorolhatja. De ez esetben itt a nyilvánosság előtt kerdjük meg a felebbezés aláíróit, főtisztelendő és méltóságos Neszveda István urat, valamint Havas Adólt, Roller Ármin, Haffner Ferencz, id. Kurdi Bálint, ifj. ősz Kurdi Pál, Kocsis Sándor, Füle András, Mészáros Mihály, Králik Ferencz, Jósa István, Gazsi István, Ferenczi János, Poór László, Dinka István, M. Kurdi István, Miskey Pál, Miskey István, Duna Együd János, Kurdi András, ősz Kurdi János, Szekeres Kurdi Lajos, Mizser János, Sóti János, M. Kurdi Lajos, Kurdi János, Szijjártó János, Sóti András, Varsányi Pál, Veres János és ifj. Veres Bálint urakat, hogy számot vetettek-e magukkal midőn a felebbezést aláírták? Gondoltak-e arra, hogy mit szól hozzá a közvélemény most s mit fog hozzá szólani majdan a késő utókor is? A tizenkilenczedik század utolsó negyedében végre valahára, nem nagyon korán és még nem későn, áthatva és eltelve a kulturális eszmék, a kulturális intézmények áldást hozó terjesztésének erős meggyőződésével, két férfin lép föl városunkban s fölajánlanak egyenként 5-5 ezer, összesen 10 ezer forintot egy állandó színház építésére. Az egész ország elismeréssel adózik e nemeslelkű férfiaknak, kik a társadalmi szellem, a közművelődés, a közerkölcsök nemesítésének, fejlesztésének, finomodásának valódi hajlékául szolgáló épülethez a legnehezebbet, az alapkövet tették le; városunk értelmes polgárságának színe java tehetségéhez mérten siet követni e nemes lelkű férfiak példáját s pár nap alatt le van téve a közművelődés oltárára 20 ezer forint, hogy ennek az oltárnak méltó hajlékául felépíthessük a művészet templomát, mellyel hazánkban lélekszámra és értelmiségre nézve sokkal kissebb város is már nem egy bir ; — a közhangulat örömmel üdvözli az eszmét és azokat, kik áldozattal járultak ahhoz, hogy az eszme megtestesüljön ; a fővárosi és vidéki sajtó, s egész Magyarország közvéleménye, az a közvélemény, melynek minden egyes hirdetője a magyar kulturális czélokért küzd és áldoz, megelégedetten vesz tudomást a mozgalomról s a mozgalom kezdeményezőinek neveit azok fényes sorába iktatja be, kik előrehaladott, korunk szellemi követelményeinek tudatával bírnak: — hát akkor Vácz város, mint erkölcsi testület, mint polgárságának, minden adófizetőjének egyetemessége hátra maradjon ? Hátra maradhatott volna-e anélkül, hogy ne kellett volna egy egész ország előtt pirulnia? Mint erkölcsi testület, nem erkölcsi kötelességet teljesítette akkor, mikor a képviselő-testület nagy része elhatározta, hogy 3000 írttal járul az állandó színház felépítéséhez. Azon túl vagyunk már, hogy a színházaknak mint közművelődési tényezőknek szükségéről beszéljünk. Újat nem mondanánk azzal, az ellenkezőnek állításával pedig nevetségessé tennők magunkat. Azt is tudjuk jól, hogy a szellem hüvelyének, az anyagból élő testnek fentartása az első, amihez pékbolt, mészárszék és korcsma kell, de mikor mindenikből van elég, annál szükségesebb, hogy legyen egy olyan hajlék is, melyben ne a porlandó test zsírosodjék a férgek számára, hanem a lélek nyerjen tápot, olyan tápot, amitől élesedik az elme, nemesből a szív, tisztul az erkölcs ! — Hát szeretjük hinni és hisszük is, hogy főz. Neszveda István úr mindezekben egyet ért velünk s ha valami ok vezérelte, hogy élére álljon azoknak, kik a felebbezést aláírták, úgy az nem lehetett más, mint városunk közterheinek nagysága, a túl megterheltetés miatt való aggódás. Ö o Ám ez ok nem alapos és az aggódásra nincsen ok. Hiszen a képviselő testület által megszavazott 3 ezer forint nem kidobott pénz. Az olyan kamatot növel, a minő kamatos pénze senkinek sincs. Mert a részvények kisorsolása után a színház a város örökös tulajdonába megy át. Igaz, hogy ezt mi aligha megérjük, de a szellem, mely örökké és az megfogja érni s az utókor áldva fogja emlegetni ,azok neTUIRTnk csak egy porszemmel is járultak a művészet hajlékának felépítéséhez. És hisszük azt is, hogy főt, Neszveda István úr, ki meg őszült a nemes, nagy eszmék hirdetése, a kulturális czélok elérésére szolgáló intézmények létesítése körül szerzett érdemekben és még nem fáradt ki a szív, a lélek, az erkölcsök nemesbülésére irányzott munkásságban: ha felvilágosítást szerez a megszavazott 3000 forint jövendő sorsa felöl, nem írja alá azt a felebbezést, mely árnyat vet a fényre. A többi aláíróra pedig elmondhatjuk Horácziussal: „Beatus ille, qui procus negotiis, Paterna rura exercet dovessuis.“ T. i. ha van mind a kettőből. Egyikből okvetlenül van. A..VACZI KÖZLÖNY" TARCZAJA. „Fekete gyémántok.“ Alkalmi tárcza-mese. Irta : Parittya. — „A gyémánt nem egyéb, mint égeny, jegeczalaku szénanyag . . .“ — „így kezdi Jókai a fekete gyémántjai regényét. Köszönöm, Albert, elengedem a folytatását. A kőszén is az, csakhogy mig az átlátszó, emez fekete.* — „Milyen jól tudja azt maga, édes Irén, de ha jól emlékszem az is ott áll: mig amaz daemon, emez angyal ! Egy kissé homályos mondás, — akár egy tárcza meséje, de ha átvisszük, egy szép hölgy szemeire, lehet egyik is, másik is, lehet egyszerre mind a kettő ! — Én hajlandóbb vagyok a második tételnél maradni . . . Mit csinálnánk e világgal, ha minden szép fekete színü nő — daemon volna . . .“ Irén asszony ingerülten dobta el kötését (a nők vagy kötögetnek vagy kötekednek — unalmukban), és férje elé állva, — ki kedvetlenségét egy szivarka sodrásába látszik belegöngyölni — gyönyörű metszésű szemeit félig lezárva, váratlan rohamot intézett nyugalms ellenfelére : „Tudom, tudom, hogy az ön gyakorlott fegyvere a gúny. Maró mint a lúg, és halálba kergető, mint az indus nyílvessző, melynek a hegye:’méreg . . .“ — „Nálunk ez ártatlanabb és mégis veszedelmesebb alakban fordul elő . . . Mézes tokban tartogatják s mérges hegyét csak néha mutogatják. — „Csak rágalmazzon bátran, az a mérges fegyver nem fogja bántani . . . Pedig volna okom . . . Az a fekete szemű angyal — ön szerint, a bájos szomszédnője . . . — „Czukorkával kínált meg a színházban . . . — „De az a czukorli . . .“ — „Savanyu töltelékkel kitűnő szer — szomjúság ellen . . .“ — „És hűsíti a gyulladásokat, miket hűtlen szirén — — „Az a két fekete szem ütött . . . hahaha! . . . Angyalom, maga féltékeny ! . . . De már itten kitört a vihar. Járhat a kőszénbányákban irtózatos viheder, hogy a bányász keresztet vet és bűneiről hangosan ad számot, ilyen veszedelmes áramot még egy gyémánt-akna sem produkált (kőszéntárna az igazi neve) a minőt a haragos asszony támaszt. A kis kezek görcsös vonaglása felhők tolongását festi a sáppadó arczra. Sötét, szemvidéinek összehúzódása : a láthatár elsötétülése. E komor borulat alól villamos szikrák repülnek a szerencsétlen felé, melyek tüzénél, hogy amaz el non ég, mint a grófnő gyémántja a Berernl Iván gyújtó lencséje alatt, azt egyedül jubiláns érdemeinek köszönheti a rebellis férj, aki már 10 év óta emlegeti azokat a fekete gyémántokat, melyek neje szemeiben szintén ragyoghatnának, ha azok esetleg nem a világ legszebb kék szemei volnának. Ez volt a baj forrása. Az ironikus hajlamú férj néha csupa incselkedésből elismerőleg nyilatkozott a fekete szemekről, melyek oly tüzesen pörkölik az ártatlan férfiszivet, hogy majd megfeledkezik a kékekről. Ez főben járó bűn egy kékszemü nő előtt . . . Már ő, t. i. Irén, szeretné látni, mért lennének épen a fekete szemek gyémántjai értékesebbek a kékek azúr menüboltozatánál, melyeken verőfény dereng és ezer csillag sziporkázik megbecsületlen értékű ragyogással . . . Egy nevető diádém ! A harag rész tanácsadó. — Irén egészen elfeledte, hogy ezt a szép mondást hányszor hallá szerelmes férje ajkairól. — — — Az a daemon csalta tegnap a színházba. Látni és megbizonyosodni akart. Szeretné azt a Jókait látni, akinek a Dirmák Évája szemesebb legyen, mint ő. Hanem az Éva, aki talicskában tologatta naphosszant a kiaknázott gyémántot, a kőszenet, szájában az éneklés kincsét, szemeiben a gyémánt tüzét viselő, nem elégité ki boszu vágyó lelke daemonat. Az az Éva a legszebb gyémántot kebelében hordó mely keresztül csillogott a szegény munkásnő feketéségén — (a kőszénpor nem liszt.) — a testvér szerető szivet. Irén nem tudott rá haragudni ezért az egy erényéért, melyért szívesen megbocsátá neki a következhető bűnöket, melyeket Evila elkövethetett volna, ha Evelin maradt volna. Akár holtan, akár elevenen, mint a színpadi Iván mondá! Férje szép szomszédnéjához hajolva épen a kőszénről suttogott valamit. — Irén nem hallá, — de ennyi figyelmet idegen nő iránt, a kinek fekete szemei vannak, féltékeny szive nem bocsáthat meg egy férjnek. Tanuljon tisztességet. Neki meg van a maga bányája, keresse ottan a — kőszenet, és megvan az ő mvitája, becsülje abban a gyémántot.