Valóság, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-03-01 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Új zenei hullám - hullámverés nélkül (Balassa Péter)
KÖNYVEKRŐL keretekbe. Comneville város olasz származású fiataljainak példáján mutatja meg, hogy az „amerikanizálódás”, a szélesebb társadalomba való, számos tényező által akadályozott beilleszkedés alternatívája a galeri- és bűnöző-karrier. „A bűnszövetkezeti struktúra és az Olaszországhoz fűződő szimbolikus ragaszkodás azt jelzi, hogy Corneville képtelen beilleszkedni a tágabb értelemben vett amerikai társadalomba.” Kifejezetten ifjúsági téma az egyetemek kérdése is. Az ifjúság egyre nagyobb hányada vesz részt a felsőoktatásban, és kér részt egyre inkább annak meghatározásából, hogy mit és miként tanuljon. A változatos társadalmi igényekre képző egyetem túlspecializáltsága egyre jobban ellentmondásba kerül azon hagyományos funkciójával, hogy a szabad kutatás és a kötetlen intellektuális érdeklődés központja legyen. A diákok részéről, mint ezt a sokasodó diákmozgalmak is mutatják, az egyetem kritikája mind gyakrabban párosul a szélesebb társadalom kritikájával. Az e témakörben közölt tanulmányokkal szemben kifogásként lehetne felhozni, hogy bennük az ifjúságszociológiai irányultságot elfedi az oktatás- és tudományszociológiai aspektus. Igaz ugyan, hogy általában kevés az olyan tanulmány, amely az egyetemi fiatalokkal mint társadalmi csoporttal kifejezetten ifjú mivoltának szemszögéből foglalkozna. Ugyancsak ritka az olyan tanulmány, amely a nyugati országok diáksága egy jelentős részének az univerzális manipuláció körülményei között kialakult általános intézmény — és „establishment”ellenességét vizsgálná részletesebben. Mint ahogy a szerkesztők joggal mutatnak rá, nincs még az elmúlt évek diákmegmozdulásainak szociológiai elemző irodalma sem. Figyelemreméltó azonban,hogy a diákmozgalmak egyes szellemi vezérei a szociológiát és annak fogalmi apparátusát, vizsgálati technikáit is az ,,establishment”-be beintegrálódott ideológiai alkotórésznek tekintik, amely legfeljebb arra képes, hogy a hatalom szemszögéből elhelyezze az ifjúság mozgalmait. Éppen ezért kíváncsian várjuk a szerkesztők által ígért „esetleges második kötetet”, amely a legújabb ifjúsági mozgalmi jelenségekkel foglalkozna. Jellegzetesen ifjúsági téma a párválasztás és a szexuális magatartás. Ezen a területen számos kutatási eredmény jelent már meg, s a kötetnek talán legszembetűnőbb tartalmi hiánya, hogy ezeket teljesen figyelmen kívül hagyta. És a hiányosságokról szólva még egy megjegyzés : a tanulmányok fordításának színvonala meglehetősen egyenetlen. Egyik-másik helyen mintha nyersfordítást olvasnánk, annyira átütnek az eredeti nyelv jellegzetességei. A válogatás e kisebb hiányosságaival együtt is jó szolgálatot tesz,s reméljük, valóban előkészíti az utat a magyar ifjúság rendszeres szociológiai vizsgálatához is. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1969.) FÖLDVÁRI TAMÁS Új zenei hullám - hullámverés nélkül A Zeneműkiadó néhány hónapja kitűnő sorozatot indított Zeneélet címen, ennek második kötete Földes Imre interjú-könyve , a Harmincasok. A sorozat arra vállalkozik, hogy a szakma és a közönség számára egyaránt aktuális kérdéseket vessen fel. „Szociológiai” sorozatnak is lehetne nevezni, hiszen a kulturális köztudat, egy viszonylag tágabb horizontot nyitó és szélesebb közvélemény „teszi fel” ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor a vállalkozás mintegy felébreszti az új zene potenciális közvéleményét, információkat nyújt, szenvedélyeket ébreszt. A népszerűsítésnek olyan formája ez, amelyben nem a visszafelé egyszerűsítés dominál, hanem a zeneművészet jelenlegi problémáinak polemikus ismertetése. A sorozat „az író ír, az olvasó olvas” arisztokratikus szemlélete ellenében jött létre. Ad analogiam: „a komponista komponál, a közönség fülel” — így jöhetett létre az az egészségtelen szituáció, hogy esetleg a szorgos hangversenylátogató sem vette észre a zeneművészetünkben öt-tíz éve, lassú hullámokkal megindult fellendülést. A polemikus él azzal az eredménnyel jár, hogy az új hullám külső meghatározóiról is képet kapunk: egy különleges szakmai-szellemi helyzetről és egy nem kevésbé sajátos kultúrpolitikai, valamint szociológiai szituációról. Világos, hogy a zenei nyilvánosság igénye nem úgy merül fel, mint pl. a drámáé. A közvetlenség, a mozgalom kérdése ma másképpen aktuális, mint Bartók és Kodály idején. De a közvetlenség szűkülő lehetőségei mellett sem téveszthetők szem elől protestáló, összegező küldetést teljesítő alakjuk, morális hagyományuk. A hallgató szempontjából azonban így is feltehető kérdés: mennyiben szól rólunk és hozzánk az új magyar zene, milyen emberi bensőséget hordoz, mindehhez hozzátéve a szükséges közhelyet, hogy a zenemű eleve lefordíthatatlan jelzőkkel és értelmezőkkel. Bozay Attila szépen, egyszerűen szól erről: „Mindenkinek szembe kell néznie azzal a környezettel, amelyben él és továbbra is élni kíván... Az embereknek, a