Valóság, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3. szám - LITVÁN GYÖRGY: "Magyar gondolat - szabad gondolat" (Progresszió és nemzeti törekvések a század eleji Magyarországon)
LITVÁN GYÖRGY: „MAGYAR GONDOLAT — SZABAD GONDOLAT” kö zeti és más engedmények ellenében”, a Habsburg-érdekeket szolgáló „darabontkormánnyal” szövetkezett, s a politikához hasonlóan az irodalomban sem törekedett „az Ady Endre-féle népi-nemzeti forradalmi szellemmel azonosulni, összeforrni”. Ezzel, szerinte, nem csupán egyszeri, kivételes forradalmi lehetőséget szalasztott el a baloldal. Egy „népi-nemzeti és szocialista munkásmozgalmi harci szövetség” esélyeit tette tönkre, mely még győzelem nélkül is kialakulhatott volna, s melynek létrejötte esetén hazánk világháborús szereplése s ennek következtében „az egész 18— 19-es forradalom is másképp alakulhatott volna”. A nemzeti sorsproblémákra oly fogékony író, mint annyiszor, itt is valós és fontos mozzanatot ragad ki történelmünk szövevényéből, szemléletében azonban a realizmus leegyszerűsítő és vágyteljesítő elemekkel keveredik. A Kristóffy—Garami paktum, s ami köréje épült — tény, amelynek káros következményeit Veres Péter alighanem jól ítéli meg. Az alternatív lehetőségek tekintetében viszont visszavetített vágyálmokkal helyettesíti a valóságot, így „a negyvennyolcas párt radikális balszárnya”, amellyel szerinte szövetkezni kellett volna, csak évekkel később vált külön Justh Gyula vezetése alatt, Ady pedig, akinek példáját, „nemzeti forradalmi szellemét” állítólag követni kellett volna, éppenséggel — közismerten — elszánt és hírhedt „darabont” volt 1905-ben, ami talán egymagában is jelzi, hogy a probléma sokkal bonyolultabb, a választás sokkal nehezebb lehetett, mint ahogy Veres Péter ábrázolja. „Nemzeti forradalmi” irányzat vagy csoportosulás ugyanis — az akkori, polarizált helyzetben — egyszerűen nem létezett, s szinte érthetetlen, miként tudta a balmazújvárosi ,,munkás”-körben nevelkedett, az „úri huncutságokkal” szemben egészségesen bizalmatlan Veres Péter a grófi vezetésű, átlátszóan manipulatív „tulipán-mozgalomba” az utolsó függetlenségi, kuruc megmozdulást belelátni. Ady, Jászi, Garami és társaik jól látták, hogy a „nemzeti” oldalra állva az úri politika eszközeivé, kirakati bábuivá lennének. Megismételték azonban a magyar jozefinisták egykori végzetes tévedését, amikor azt hitték, hogy az „európaibb” császári abszolutizmus segítségével eltakaríthatják „Hunnia úri trágyadombját”, s az országot, legalább részleges hatalomhoz jutva, a demokratikus reformpolitika útjára terelhetik. Későn ismerték fel, hogy itt is jórészt csak eszközül szolgáltak, a bécsi körök általuk zsarolhatták meg s kényszeríthették kompromisszumra a magyar uralkodó osztályt, az alku után pedig kiszolgáltatták őket a „nemzeti” kormányzat, a hatalmi privilégiumukban veszélyeztetett nagybirtokos és dzsentri-rétegek dühének és bosszúvágyának, így lett Ady és Jászi, mint egykor Batsányi és Berzeviczy Gergely, „hazaáruló”, „bérenc” és „bécsi ügynök”, így sikerült nemzetietlennek bélyegezni és jó időre „karanténba zárni” a haladó társadalmi mozgalmakat és szervezeteket. A „karantén” szemléletes képét ebben az összefüggésben Király István alkalmazta, aki az utóbbi években — Ady-kutatásai, valamint a hazafiság és az internacionalizmus összefüggésére és hagyományaira irányuló vizsgálódásai kapcsán — többször is foglalkozott a század eleji magyar progresszió „beszorítottságának”, „ezoterikus” jellegének tüneteivel, okaival és következményeivel. Újszerű megközelítés az övé, előnyösen különbözik a megszokott, magasztaló vagy elutasító véleményektől. Király elismeréssel adózik e baloldali entellektüelek „gondolkodói bátorságának”, „a provincializmussal szembeforduló intellektuális meg nem alkuvásának”, kemény szavakkal bírálja viszont doktrinérségüket, a valóságtól és a tömegtől való idegenségüket, legfőképpen pedig: „a jelen és a múlt nemzeti harcai iránti közömbösségüket”. Több írásában 10 hasonló fogalmazásban fejezi ki — sajnálkozva, de kíméletlenül — ugyanazt az alapgondolatot: „ezzel mintegy önmagát bénította meg a század eleji intellektuális magyar progresszió. Leszűkítette hatósugarát”. „A hazafiság érzelmi erejét, ezt a hatalmas lelki energiát, maradéktalanul saját céljaira foglalhatta le az elmaradottság. Szembekerülhetett egymással a nemzeti gondolat és a haladás.” E hamis ellentétet, felfogása szerint, lényegében csak az egyetlen Ady tudta ebben a történelmi korszakban meghaladni, s tudta „nacionalizálni” az internacionalizmus eszméjét, a nemzetközi munkásmozgalom szimbólumanyagát, s ugyanakkor „internacionalizálni” a kurucos-szabadságharcos hagyományt.