Várad, 2007 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1-2. szám

sal szembeni ellenérzés a helyi románság körében valamivel mérsékeltebb volt, mint a magyarság körében, elsősorban azért, mert a románság kisebb földterüle­tekkel rendelkezett - amint erről már ko­rábban szó esett, jobbágyszármazásúak voltak, földtulajdonhoz csupán az 1920-as években jutottak az állam által a bárótól elkobzott területekből.­ Elmondható tehát, hogy a kollektivizá­lásnak, ennek az adminisztratív és ugyan­akkor ideológiai intézkedésnek a régióban etnikai színezete is van. Igaz, hogy a helyi végrehajtó emberek magyar ajkúak vol­tak, a magyar lakosság mégis úgy érezte, „román” intézkedésekről van szó. A kollektivizálás egyetlen igazi nyertese végeredményben a cigányság­ társadalmi felemelkedést hozott számára, és nyilván, a többségi lakosságtól való dependencia megszűnésének lehetőségét. Munkahe­lyekhez jutottak a kollektívekben és más állami gazdaságokban, ingyenes oktatás­ban részesülhettek. Igaz, hogy a kommu­nista ideológia szerint a szocializáció az asszimilációjukat célozta, de a cigányság­nak sikerült úgy profitálni ezekből a „programokból”, hogy közben önazonos­sága alig csorbult. Külön színfoltot képviselnek a kommu­nista rendőrség, a milícia működésére vo­natkozó visszaemlékezések. A lakosság tisztában volt vele, hogy a milicisták első­sorban belpolitikai feladatokat látnak el, a párt ellenségei után szimatolnak, és fő fel­adatuk a „reakcióskodó” magyarság meg­törése. Tartottak tőlük, de megpróbáltak együtt élni velük. Anekdota-számba menő a szenterzsébeti Nagy Zoltán azon közlé­se, mely szerint a milicistáknak az is sze­met szúrt, hogy ő saját házában diszkókat szervezett a helyi fiatalság számára. Egyébként a kulákok megtörése, a kollek­tivizálás befejezése után a kollektív mint intézmény és a párt (vagyis az azt jelentő néptanács és milícia) útjai önállóan futot­tak tovább, többé nem volt olyan szoros együttműködés, mint az ideológiai átneve­lés éveiben. A kollektív a helyi emberek­nek köszönhetően megfoghatóbbá, „em­berszabásúbbá” vált, működése áttekint­hető volt, így deficitjei inkább kritizálha­tók, míg a párt (és intézményei) megma­radt megfoghatatlan, racionálisan felmér­hető hatalomként. Néhány következtetés A vizsgált eseménytörténetekben a múlt (az akkori emberek) és a jelen (a mából visszatekintő emberek) horizontja egybe­olvad.­ Ez a mindenkori „Geschichte von Unten”-nek a legfőbb jellemzője. Társada­lomtörténeti szempontból az a történeti esemény, melyről a közösség egyedei nem forgalmaznak valamiféle élménytörténe­tet, nem is létezik. Kutatói gyakorlatom­ban azt láttam, hogy a környék embereit nagyon foglalkoztatja a múlt, jelen eset­ben a kollektivizálás és kulákosítás kor­szakának félmúltja, és tudják, hogy annak számos megválaszolatlan kérdése van. Ezeknek egy részét ők is megpróbálják megválaszolni, nem tudományos, hanem önértékelési igénnyel, közvetett módon hoz­zájárulva ahhoz, amit Hayden White köl­tőien fogalmazva a következőképpen ha­tározott meg: megszabadítani a jelent a történelem terhétől.­ Adattár Ide kerültek be a terepmunka során gyűjtött visszaemlékezések, melyek a kol­lektivizálás korképét/kórképét adják. Az adattárat települések szerint struktu­ráltam, ezt azért találtam jónak, mert így jobban észlelhetők, illetve összevethetők a lokális eltérések. Hisz bármilyen kis ré­gióról van szó, ezek jelentősek. A román nyelvű adatközlők szövegeit eredeti és magyarra fordított változatban

Next