Várad, 2007 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1-2. szám
sal szembeni ellenérzés a helyi románság körében valamivel mérsékeltebb volt, mint a magyarság körében, elsősorban azért, mert a románság kisebb földterületekkel rendelkezett - amint erről már korábban szó esett, jobbágyszármazásúak voltak, földtulajdonhoz csupán az 1920-as években jutottak az állam által a bárótól elkobzott területekből. Elmondható tehát, hogy a kollektivizálásnak, ennek az adminisztratív és ugyanakkor ideológiai intézkedésnek a régióban etnikai színezete is van. Igaz, hogy a helyi végrehajtó emberek magyar ajkúak voltak, a magyar lakosság mégis úgy érezte, „román” intézkedésekről van szó. A kollektivizálás egyetlen igazi nyertese végeredményben a cigányság társadalmi felemelkedést hozott számára, és nyilván, a többségi lakosságtól való dependencia megszűnésének lehetőségét. Munkahelyekhez jutottak a kollektívekben és más állami gazdaságokban, ingyenes oktatásban részesülhettek. Igaz, hogy a kommunista ideológia szerint a szocializáció az asszimilációjukat célozta, de a cigányságnak sikerült úgy profitálni ezekből a „programokból”, hogy közben önazonossága alig csorbult. Külön színfoltot képviselnek a kommunista rendőrség, a milícia működésére vonatkozó visszaemlékezések. A lakosság tisztában volt vele, hogy a milicisták elsősorban belpolitikai feladatokat látnak el, a párt ellenségei után szimatolnak, és fő feladatuk a „reakcióskodó” magyarság megtörése. Tartottak tőlük, de megpróbáltak együtt élni velük. Anekdota-számba menő a szenterzsébeti Nagy Zoltán azon közlése, mely szerint a milicistáknak az is szemet szúrt, hogy ő saját házában diszkókat szervezett a helyi fiatalság számára. Egyébként a kulákok megtörése, a kollektivizálás befejezése után a kollektív mint intézmény és a párt (vagyis az azt jelentő néptanács és milícia) útjai önállóan futottak tovább, többé nem volt olyan szoros együttműködés, mint az ideológiai átnevelés éveiben. A kollektív a helyi embereknek köszönhetően megfoghatóbbá, „emberszabásúbbá” vált, működése áttekinthető volt, így deficitjei inkább kritizálhatók, míg a párt (és intézményei) megmaradt megfoghatatlan, racionálisan felmérhető hatalomként. Néhány következtetés A vizsgált eseménytörténetekben a múlt (az akkori emberek) és a jelen (a mából visszatekintő emberek) horizontja egybeolvad. Ez a mindenkori „Geschichte von Unten”-nek a legfőbb jellemzője. Társadalomtörténeti szempontból az a történeti esemény, melyről a közösség egyedei nem forgalmaznak valamiféle élménytörténetet, nem is létezik. Kutatói gyakorlatomban azt láttam, hogy a környék embereit nagyon foglalkoztatja a múlt, jelen esetben a kollektivizálás és kulákosítás korszakának félmúltja, és tudják, hogy annak számos megválaszolatlan kérdése van. Ezeknek egy részét ők is megpróbálják megválaszolni, nem tudományos, hanem önértékelési igénnyel, közvetett módon hozzájárulva ahhoz, amit Hayden White költőien fogalmazva a következőképpen határozott meg: megszabadítani a jelent a történelem terhétől. Adattár Ide kerültek be a terepmunka során gyűjtött visszaemlékezések, melyek a kollektivizálás korképét/kórképét adják. Az adattárat települések szerint strukturáltam, ezt azért találtam jónak, mert így jobban észlelhetők, illetve összevethetők a lokális eltérések. Hisz bármilyen kis régióról van szó, ezek jelentősek. A román nyelvű adatközlők szövegeit eredeti és magyarra fordított változatban