Városépítés, 1971 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - FÓRUM - Granasztói Pál: Erdei Ferenc (1910-1971) - ÉTE hírei
FÓRUM ERDEI FERENC (1910—1971) Alig másfél éve, hogy a magyar városépítés nesztorát, kiemelkedő alakját, Harrer Ferencet temettük a budai farkasréti temetőben, s az egyik búcsúztató Erdei Ferenc volt. Ki gondolhatta, hogy két év sem telik el, s ő tőle kell elbúcsúznunk. Számomra különösen nehéz ez, mert már korán, a harmincas években keletkezett kapcsolatunk maga is, s az ő egyénisége, munkássága mindvégig megőrizte vonásait annak a hármasságnak, amiben élt: közélet, tudomány, irodalom hármasságáét. Vívódott is a három pólus között — hiszen ilyenek között vívódni valóban lehet — és ezt onnan tudom, ha nem is sejthettem volna különben is, hogy néhány éve, egy tudományos ügyben folytatott beszélgetésünk során, az ő zárkózott egyéniségére nem jellemző hirtelen és kivételes feltárulással beszélt nekem erről. Vívódott a legmagasabb szinteken: a politika, a tudományos élet, az irodalom felső rétegeiben. Mindegyikhez sikerek, eredmények, kezdeményező és nagyhatású művek, munkálkodás kötötték. S talán ugyanezért lett kezdettől a városépítés, tágabb értelmezésben az urbanisztika kiemelkedő hazai alakja is. Hiszen ez a hivatás, ez a tevékenység szorosan összefonódik a tudományokkal, a közélettel, mondhatni a politikával, s nem nélkülözheti az irodalmi megnyilvánulásokat sem. Itt, e helyen Erdei Ferencről, az urbanistáról emlékezünk meg, aki egész életművében a magyar vidék urbanizálódásáért, lényegében felemelkedéséért küzdött. Arra, hogy róla mint urbanistáról szóljunk, jogot ad az, hogy szinte áttekinthetetlen méretű, sokrétűségű tevékenysége során e témával mindig elkötelezettnek vallotta magát. Ha más nem, úgy a sajnos poszthumusz — egy nappal (!) halála után — megjelent könyve, a Város és vidéke bizonyítja ezt. De bizonyítja, hogy első közéleti fellépése óta e témában, bármily méretű közéleti elfoglaltságában is, ha kellett, mindig vállalt szerepet. Utolsó könyvének, e lényegében urbanisztikai műnek a készítése pedig — ugyancsak személyes közlése szerint — tömérdek dolga, napi munkája után fő öröme, pihenése volt. Úgy ápolta hát a magyar urbanisztikát, ifjúkora témáit ezzel is, ahogyan a főváros közepére kerülve, Benczúr utcai háza kertjében is pihenésként munkálkodott: ásott, kapált, növényeket gondozott. Ez semmiképpen sem értendő úgy, hogy neki akár ez a mű, akár az urbanisztika egészében pusztán passzió, időtöltés lehetett, s ez a hivatás, amelyért mi anynyian évtizedek óta, oly sok keserves vesződéssel, s nem kis eredményekkel élünk. Erről szó sem lehet! Már egyik első, 1939-ben megjelent, máig ható, jelentős művében, a Magyar városban tanúságot tett arról, hogy e témát a legmagasabb szintű egybelátással — város és környéke, lakóházak, életmód, városszerkezet, hagyományok és jövőfejlődés, korszerű megújulás — voltaképpen tehát a társadalom, a közgazdaság, az építés, építészet teljes egybelátásával szemléli, műveli. Ilyen szintű és összetettségű egybelátásra hazai urbanisztikánkban eddig egyedül Harrer Ferenc adott példát, s párját külföldön is nehezen találjuk. Minden további, sőt már legelső könyv alakú munkája is (Futóhomok, 1937) e téma iránti érdeklődését, ebben való elemző és alkotó szellemű gondolkodását tanúsította. A „Magyarország felfedezése" sorozat keretében ez években elindult ún. falukutatói, lényege szerint szociográfiai munkásságnak hatalmas politikai jelentőségén kívül urbanisztikai jelentősége is volt, s a leginkább éppen az ő munkái révén, a későbbiek (Magyar falu, Magyar tanyák, Magyar paraszttársadalom stb.) révén is. 1945 után (a felszabadulás forró hónapjaiban betöltött nagy jelentőségű szerepének méltatása nem tartozik ide miniszterként, miniszterelnök-helyettesként, mint akadémikus, mint az Akadémia, közben egy ideig a Hazafias Népfront főtitkára — működésével mindvégig kapcsolatban maradt a mi hivatásunkkal. Ezt számos intézkedése, ilyen ügyekben mindig megértő, segítőkész volta, megnyilatkozása mutatja, így pl. többek közt vállalta akadémikusként Perczel Károlynak a regionális tervezéssel kapcsolatos kandidátusi vitájában az opponensi tisztet, vállalta a VATI Tudományos Tanácsában „A településtudomány tartalma és kapcsolódásai" című téma vitájában a részvételt, segített ilyen témájú könyvek kiadásában stb. — ez a mindenkori operatív segítőkészség egyéniségének egyik legrokonszenvesebb vonása volt. Itt most csak annyit még: utolsó műve mai hazai életünk, urbanisztikánk legidőszerűbb és legjelentősebb problémáira tapint rá — hozzá kell tenni: a regionális és várostervezési szakmunkák, tervek alapos ismeretében — és azt egészében, lényegében urbanisztikai témaként bontja ki. Az író és a politikus pedig ott nyilatkozik meg, hogy a gondok, problémák objektív elemzése mellett az életnek valami fénylő, robbanásszerű felnyílásáról, szinte rakétaként emelkedéséről ad valószerű képet ezen a sokáig oly nyomorult, de életlehetőségeiben oly páratlanul gazdag, szinte kánaánszerű vidéken. Volt köztünk vita is, s ez nem személyes okokból, hanem a hivatásunk alapjait érintő elvi kérdések miatt tartozik ide. Nem másról, kevesebbről volt szó ugyanis, mint a városépítés, az urbanisztika építészeti , műszaki, vagy társadalomtudományi értelmezéséről. Ő maga kezdettől vonzódott az építészekhez, érdeklődött, mi több: fogékony volt az építészet iránt. Bierbauer (Borbíró) Virgil szervezett annak idején — 1937 körül — egy, a hamarosan kitörő háború miatt rövidéletű, szűkkörű építészcsoportosulást. Erről feljegyzés legfeljebb Bierbauer hagyatékában lehet, a szervezkedés publikációjáról nem tudok. A tagok közül Erdei Ferencen kívül ifj. Kismarty Lechner Jenőre, az Olgyay fivérekre, Rimanóczy Gyulára emlékszem határozottan, de ennél többen voltunk. Az építészet, s ezen belül különösen a városépítés, a falvak, a tanyák, a magyar vidék, e témáknak haladó szellemű, társadalmi irányú tágítása, együttes feldolgozása volt a célunk. Megemlítését itt és most azért is szükségesnek vélem, mert — mint említettem — publikációról nem tudok, s mert Erdei Ferenc legutolsó, 1970 decemberében történt találkozásunk alkalmából felidézte ezt az akciót, érdeklődött a résztvevők sorsa iránt. Meglepetéssel, sőt látható megilletődéssel vette tudomásul, hogy nem csak Rimanóczy Gyula költözött már el az élők sorából, hanem legutóbb az Olgyay fivérek is. (Mindnyájunk közül elsőnek éppen Borbíró Virgil, akihez haláláig Erdei Ferencet erős baráti kötelék fűzte.) Vonzódott hát az építészekhez, építészethez, s ennek gyakran adta tanújelét. Kezdetben azzal, hogy tevékenyen részt vett az említett csoportosulásban. Később pl. több ízben és készséggel jött el a Magyar építőművészek Szövetségébe, annak mesteriskolájába is, előadást tartani. Fia építész lett. De a városépítést, az urbanisztikát, főként a településtudományt társadalmi ügynek és — tudományos téren — társadalomtudománynak tekintette. (V. ö. erről a „Valóság” folyóirat 1968. 12. majd ezt követő számaiban lefolyt vitát, ebben az ő hozzászólását.) Alighanem Major Máté sarkított álláspontja — mely szerint a településtudomány az építészettudomány része — készítette Erdei Ferencet, hogy szintén sarkítson álláspontján. Előzőleg ugyanis, ezen egymás közt vitázva, nézeteiben mintha még nyugalmasabb lett volna. Olyan levelét is őrizhetjük a településtudomány tartalmát és kapcsolódásait elemző munkánk kapcsán, amelyben elismerte az építés, a műszaki művelés ez idő szerinti primátusát ebben a témában, s mint a Magyar Tudomány főszerkesztője helyt adott ilyen értelmű közleménynek is, az 1969. évi 5. számban. Talán az az érv győzte meg e tekintetben, hogy a városokat végtére meg kell építeni, s hogy a megépítettség a legtartósabb szabályozó, szervező erők egyike egy városban, még inkább a városok, a településhálózat szerkezetében. Mert, nehogy félreértés essék, ez a vita nem elvontan, hivataljelleggel folyt, hanem elmélet és gyakorlat egysége, a településügy egésze szempontjából, távol állt tőle mindig minden elvont okoskodás. Az életre figyelt s nem a tanokra, mégha ez utóbbiakat sem becsülte le. A legtágabban látta hát ezt a témát — a város építését — kezdettől mindvégig, s a legtágabb értelemben tevékenykedett érte hihetetlen aktivitású, sokrétűségű működésében. Ki tudja, az ilyen felfokozottság nem volt e titkos összefüggésben oly korai s fájdalmas elmúlásával! S miközben ez a látóhatár, ez a tevékenység oly tág és összetett, egyben mondhatni kezdettől forradalmi ihletettségű volt, ugyanakkor mindvégig a hazai földhöz, a vidékhez, annak hagyományaihoz tapadt. Első, majd utolsó műve témáihoz. Szülővárosához, Makóhoz, ahol kívánsága szerint el is temették. Magyar város című könyve borítóján is e város kövezett főtere látszik, embercsoportokkal. Említette nekem, néhány éve, szeretne foglalkozni a magyar városok oly jellegzetes főterei, ezek kiképzése, felhasználása, városépítési hagyományainknak e vonatkozásokban való megőrzése témájával, mert az, ami az ilyen tereken történik, nyugtalanítja. Kérte építészeink segítségét. Nem került rá sor. E megemlékezést talán helyén való ezzel zárni, egy nagy embernek kis ügyével. őrizzük meg emlékét, e rendkívüli látókörű, tudású, hatású közéleti ember, író és magyar urbanista emlékét azzal is, hogy ezzel a témával, mind maga a téma, mind az ő megnyugvása érdekében foglalkozunk. Granasztói Pál ÉTÉ HÍREI Az Egyesület Vezetősége június 5-én tartotta meg az Építők Napjával kapcsolatos, immár hagyományos, ünnepi ülését. Dr. Gabos György főtitkár beszámolt a Vezetőségnek az Egyesület 1971. első félévi munkájáról. A beszámolót a Vezetőség tudomásul vette. Az ünnepi ülésen osztotta ki Lux László alelnök a távollevő Bondor József elnök képviseletében az egyesületi életben és a szakmai, ill. a tudományos munkában kimagasló tevékenységet kifejtő egyesületi tagoknak az 1971. évi Alpár érmeket. Az Alpár érem I. fokozatát kapta Mikolás Tibor és Glass Tamás, a II. fokozatát Beczássy Zoltán és dr. Gerő István, a III. fokozatát Messinger Gézáné, Nagy Sándor és Varga Márton. Ezt követően dr. Szabó János, az építésügyi és városfejlesztési miniszter első helyettese osztotta ki az arra érdemes 14 egyesületi tagnak az Építők Napja alkalmából az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Elnökségi ülés Debrecenben. Az Egyesület Elnöksége az évente egyszer, hagyományosan, valamelyik Csoport székhelyén tartandó elnökségi ülését ebben az évben a Debreceni Csoport meghívására június 10-én Debrecenben tartotta meg. Az ülésre az összes területi csoport vezetői hivatalosak voltak. Az ülésen a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság dr. Szabó Miklóssal, a megyei tanács vb. Angyal Lászlóval, az Építők Szakszervezetének megyei bizottsága Szilágyi Sándorral és a MTESZ megyei szervezete Vincenty Lászlóval képviseltette magát. Az ülést Lux László alelnök vezette. A napirend első pontjaként dr. Gabos György, az Egyesület főtitkára számolt be az elmúlt évi egyesületi munkáról és a jövő feladatairól. Ezt követően dr. Setényi Árpád, a helyi csoport elnöke terjesztette az Elnökség elé beszámolóját a Debreceni Csoport munkájáról. Utána Mikolás Tibor főtitkárhelyettes a területi csoportok munkájáról általánosságban, és több problémáról részletesen szólt. A beszámolókat nagyon élénk vita követte, amely során több budapesti és társadalmi szervi képviselő mellett felszólalt a Nyíregyházi, a Győri, a Fejér megyei, a Soproni és a Szombathelyi Csoport képviselője. Ezek során megvitatásra került az ifjúság intenzívebb bevonása az egyesületi életbe, a káderképzés, a csoportok aktuális problémái és a csoportok együttműködésének fokozása. Dr. Szabó Miklós, az MSZMP megyei bizottságának képviselője kiemelte, hogy a régi építőipari technikumok jobban váltak be a középkáderképzés területén a jelenlegi szakközépiskoláknál. Az Elnökség a vita alapján megállapította, hogy a jelenlegi szakközépiskolák a régi építőipari technikumokkal szemben nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az Egyesület feladata, hogy erre az illetékesek figyelmét felhívja. Az Elnökség az elhangzott vita alapján ezenkívül több, a társadalmi munka javítását célzó javaslatot fogadott el. Az Elnökség az ülés kapcsán megtekintette a Technika Házában rendezett kiállítást, amelyen bemutatták két tervpályázat — a debreceni házgyári tervpályázat és az Északnyugati városrész városrendezési tervpályázat — díjazott terveit. Az Elnökség az ülés után és másnap megtekintette Hajdúszoboszlón a Béke SZOT üdülő szociális létesítményeit, Debrecenben a házgyárat, a Béke úti lakótelepet, a Darabos utcai prototípus épületet és az új egyetemi építkezéseket. Két új Csoport alakult az 1971. év első felében. 29