Városépítés, 1977 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - FÓRUM - Márton József: Gépkocsi elhelyezése lakótelepen
Gépkocsi elhelyezése lakótelepen MÁRTON JÓZSEF Szerkesztőségünk ezt a cikket vitaanyagnak szánja, olyannak, amelyhez várjuk az érintettek, így elsősorban a tanácsok, a kivitelezők véleményét. Úgy érezzük, a gépkocsik elhelyezésének ügyében — ezt bizonyítja a cikk is — lépnünk kell, bár tudjuk, hogy a javasolt módszer nem a végső megoldást jelenti, de érdemes arra, hogy tovább gondoljuk, finomítsunk rajta. Megjegyezzük, hogy a szerző által bemutatott diplomaterv értékelésében ez olvasható: ,,Épületszerkezetek — épülettervezés : a kijelölt célt jól oldotta meg. A terv a kivitel számára is alkalmazható módon került kidolgozásra. Hazai igényekhez jól igazodik. Formai megjelenés szempontjából tovább finomítható lenne”. Majd: „Vasbetonszerkezetek: A vasbeton részlettervek igen jól, színvonalasan megoldottak”. S végül: ,,Építéskivitelezés: Az épület tervezésekor már a kivitelezhetőséget is figyelembe veszi”. Településeink urbanizálódásának velejárója a telepszerű többszintes lakóházak, illetve a tömeges lakások elhelyezését szolgáló lakótelepek építése. Az életszínvonal emelkedésével az utóbbi években ugrásszerűen emelkedett a gépkocsik száma. A lakótelepeken a gépkocsik elhelyezésének mai színvonala azonban nem megfelelő. A tervezők az Országos Építésügyi Szabályzat előírásainak megfelelően gondoskodtak ugyan a lakásszám 50%-ának megfelelő parkolóhelyről, de ez nem oldja meg a gépkocsitulajdonosok gondjait. A fő gond az, hogy a kocsik védelme az időjárási viszontagságoktól és a kocsik ápolásához szükséges terület nincs biztosítva. Egyes helyeken az épületek földszintjén biztosítanak ugyan néhány gépkocsitárolót, de ez a lakások számához viszonyítva elenyésző. Arról nem is beszélve, hogy ez milyen komoly feszültséget okoz, mivel a többség nem juthat ezekhez a tárolóhelyekhez. A jelenlegi megoldás a lakótelep esztétikai megjelenését is rendkívül kedvezőtlenül befolyásolja, mivel a járókelők szemmagasságában csak a garázskapuk jelennek meg, és a gépkocsitárolók megközelítéséhez betonozott, vagy aszfaltozott bejárót kell kiépíteni. Arról nem is beszélve, hogy ez csökkenti a zöldfelület amúgy sem nagy területét, és a közlekedő járművek balesetveszélyt jelentenek a gyalogosokra és főleg a gyerekekre. Egyes lakótelepeken földszintes úgynevezett sorgarázsok épülnek. Ezek általában eltérő homlokzati megjelenésükkel és a környezethez egyáltalán nem illeszkedő kialakításukkal rendkívüli mértékben zavarják a lakótelep harmóniáját. Az elhelyezésen túlmenően a másik gond az ápolási munkák elvégzési lehetőségének a hiánya. Erre vonatkozóan a lakásokra vonatkozó „házirend” kimondja: „Gépjárművekkel az engedélyezett tárolási helyen bármilyen zaj okozása (túráztatása, ajtók csapkodása) tilos! Javítási munka, üzemanyagtöltés, olajcsere, festés, fényezés, kocsi mosás még az engedélyezett tárolóhelyen sem végezhető.” Felvetődik a kérdés, hogy mit tehet a lakótelepi autótulajdonos? Vagy megszegi a szigorú előírásokat, vagy szervizbe viszi kocsiját minden apró-cseprő hiba elhárítása miatt, és kocsimosást is csak szervizben végezhet, vagy amit lehet elhanyagol, és csak az a lényeg, hogy a kocsi guruljon. A gyakorlat az, hogy ez is, az is előfordul. Az autótulajdonosok nagyobbik hányada szeret foglalkozni kocsijával, és ha más lehetőség nincs, a parkolóhelyen végzi el az ápolási munkákat. Emiatt a mosószer és az olaj a csapadékcsatornába és onnan valamelyik természetes vízfolyásba kerül és szennyezi a környezetet. Az pedig ismeretes, hogy a szervizek nem képesek ellátni az apró-cseprő javítási igényeket, vagy ha el is vállalják a munkát, több napos, esetleg több hetes időtartamot vesz igénybe. A kocsimosás nagyon gondos munkát igényel és ezt állandó jelleggel szervizben végeztetni — anyagi okok, túlzott időkiesés stb. miatt — nem célszerű. A személygépkocsik állagvédelme pedig társadalmi érdek is. A szabadban történő tárolás és az ápolási munkák elmaradása a kocsik élettartamát nagymértékben csökkenti. A mai gépkocsik motorikusan képesek 150— 200 ezer km megtételére úgy, hogy a ráfordítás még gazdaságos. A magántulajdonban levő kocsiknál átlagosan 15—20 ezer km/év vehető figyelembe. Ez azt jelenti, hogy egy kocsi motorikusan 10—12 évig képes gazdaságosan üzemelni. A szabadban történő tárolás miatt a karosszériák 4—6 év alatt olyan nagymértékben károsodnak, hogy a ráfordítás gazdaságtalanná válik. Ehhez hozzájárul a téli sózott utakon történő közlekedés is. A sózás biztonságtechnikailag megfelelő, viszont a kocsikban, az útburkolatban és az útpadka növényzetében igen komoly károkat okoz. Valószínű, hogy ezt rövidesen más vegyi anyag felhasználásával meg lehet oldani. Az eddig elmondottak bizonyítják, hogy feszítő igényként jelentkezik olyan fedett tárolóhelyek létesítése, ahol az elhelyezésen túlmenően lehetőség nyílik arra, hogy a tulajdonos saját maga elvégezhesse a szükséges ápolási és karbantartási munkákat. Az ilyen épület elhelyezése a lakótelepek beépítési tervében szerepelhet és megtervezhető úgy, hogy esztétikailag és forgalomtechnikailag nem zavarja a lakótelep harmóniáját, így bizonyos mértékben csökkenthető volna a parkolóhelyek száma és növekedne a zöldterület nagysága is. A fentieket olyan szándékkal írtam, hogy felhívjam a figyelmet egy olyan gondra amelynek, megoldása sürgető szükségként jelentkezik és a megoldás egyaránt kell hogy foglalkoztassa a városok vezetőit, a várostervezőket, az ille- \\ \\ \ 38