Városépítés, 1977 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 3. szám - FÓRUM - Márton József: Gépkocsi elhelyezése lakótelepen

Gépkocsi elhelyezése lakótelepen MÁRTON JÓZSEF Szerkesztőségünk ezt a cikket vitaanyagnak szánja, olyannak, amely­hez várjuk az érintettek, így elsősorban a tanácsok, a kivitelezők vé­leményét. Úgy érezzük, a gépkocsik elhelyezésének ügyében — ezt bizonyítja a cikk is — lépnünk kell, bár tudjuk, hogy a javasolt mód­szer nem a végső megoldást jelenti, de érdemes arra, hogy tovább­ gondoljuk, finomítsunk rajta. Megjegyezzük, hogy a szerző által bemutatott diplomaterv értékelé­sében ez olvasható: ,,Épületszerkezetek — épülettervezés : a kijelölt célt jól oldotta meg. A terv a kivitel számára is alkalmazható módon került kidolgozásra. Hazai igényekhez jól igazodik. Formai megjele­nés szempontjából tovább finomítható lenne”. Majd: „Vasbetonszer­kezetek: A vasbeton részlettervek igen jól, színvonalasan megoldot­tak”. S végül: ,,Építéskivitelezés: Az épület tervezésekor már a kivi­telezhetőséget is figyelembe veszi”. Településeink urbanizálódásának velejárója a telepszerű többszintes lakóházak, illetve a tömeges lakások elhelyezését szolgáló lakó­telepek építése. Az életszínvonal emelkedésével az utóbbi években ugrásszerűen emelkedett a gépkocsik száma. A lakótelepeken a gépkocsik elhelyezé­sének mai színvonala azonban nem megfelelő. A tervezők az Országos Építésügyi Szabályzat előírásainak megfelelően gondoskodtak ugyan a lakásszám 50%-ának megfelelő parkolóhely­ről, de ez nem oldja meg a gépkocsitulajdono­sok gondjait. A fő gond az, hogy a kocsik védelme az időjá­rási viszontagságoktól és a kocsik ápolásához szükséges terület nincs biztosítva. Egyes helyeken az épületek földszintjén bizto­sítanak ugyan néhány gépkocsitárolót, de ez a lakások számához viszonyítva elenyésző. Arról nem is beszélve, hogy ez milyen komoly fe­szültséget okoz, mivel a többség nem juthat ezekhez a tárolóhelyekhez. A jelenlegi meg­oldás a lakótelep esztétikai megjelenését is rendkívül kedvezőtlenül befolyásolja, mivel a járókelők szemmagasságában csak a garázs­kapuk jelennek meg, és a gépkocsitárolók megközelítéséhez betonozott, vagy aszfalto­zott bejárót kell kiépíteni. Arról nem is beszélve, hogy ez csökkenti a zöldfelület amúgy sem nagy területét, és a köz­lekedő járművek balesetveszélyt jelentenek a gyalogosokra és főleg a gyerekekre. Egyes lakótelepeken földszintes úgynevezett sorgarázsok épülnek. Ezek általában eltérő homlokzati megjelenésükkel és a környezet­hez egyáltalán nem illeszkedő kialakításukkal rendkívüli mértékben zavarják a lakótelep harmóniáját. Az elhelyezésen túlmenően a másik gond az ápolási munkák elvégzési lehetőségének a hiánya. Erre vonatkozóan a lakásokra vonat­kozó „házirend” kimondja: „Gépjárművekkel az engedélyezett tárolási helyen bármilyen zaj okozása (túráztatása, ajtók csapkodása) tilos! Javítási munka, üzemanyagtöltés, olaj­csere, festés, fényezés, kocsi mosás még az engedélyezett tárolóhelyen sem végezhető.” Felvetődik a kérdés, hogy mit tehet a lakóte­lepi autótulajdonos? Vagy megszegi a szigorú előírásokat, vagy szervizbe viszi kocsiját min­den apró-cseprő hiba elhárítása miatt, és kocsi­mosást is csak szervizben végezhet, vagy amit lehet elhanyagol, és csak az a lényeg, hogy a kocsi guruljon. A gyakorlat az, hogy ez is, az is előfordul. Az autótulajdonosok nagyobbik hányada szeret foglalkozni kocsijával, és ha más lehetőség nincs, a parkolóhelyen végzi el az ápolási mun­kákat. Emiatt a mosószer és az olaj a csapadék­­csatornába és onnan valamelyik természetes vízfolyásba kerül és szennyezi a környezetet. Az pedig ismeretes, hogy a szervizek nem ké­pesek ellátni az apró-cseprő javítási igényeket, vagy ha el is vállalják a munkát, több napos, esetleg több hetes időtartamot vesz igénybe. A kocsimosás nagyon gondos munkát igényel és ezt állandó jelleggel szervizben végeztetni — anyagi okok, túlzott időkiesés stb. miatt — nem célszerű. A személygépkocsik állagvé­delme pedig társadalmi érdek is. A szabadban történő tárolás és az ápolási munkák elmara­dása a kocsik élettartamát nagymértékben csökkenti. A mai gépkocsik motorikusan képesek 150— 200 ezer km megtételére úgy, hogy a ráfordítás még gazdaságos. A magántulajdonban levő kocsiknál átlagosan 15—20 ezer km/év vehető figyelembe. Ez azt jelenti, hogy egy kocsi motorikusan 10—12 évig képes gazdaságosan üzemelni. A szabadban történő tárolás miatt a karosszériák 4—6 év alatt olyan nagymérték­ben károsodnak, hogy a ráfordítás gazdaság­talanná válik. Ehhez hozzájárul a téli sózott utakon történő közlekedés is. A sózás bizton­­ságtechnikailag megfelelő, viszont a kocsikban, az útburkolatban és az útpadka növényzetében igen komoly károkat okoz. Valószínű, hogy ezt rövidesen más vegyi anyag felhasználásával meg lehet oldani. Az eddig elmondottak bizonyítják, hogy fe­szítő igényként jelentkezik olyan fedett táro­lóhelyek létesítése, ahol az elhelyezésen túl­menően lehetőség nyílik arra, hogy a tulajdo­nos saját maga elvégezhesse a szükséges ápolási és karbantartási munkákat. Az ilyen épület elhelyezése a lakótelepek beépítési tervében szerepelhet és megtervezhető úgy, hogy eszté­tikailag és forgalomtechnikai­lag nem zavarja a lakótelep harmóniáját, így bizonyos mérték­ben csökkenthető volna a parkolóhelyek száma és növekedne a zöldterület nagysága is. A fentieket olyan szándékkal írtam, hogy fel­hívjam a figyelmet egy olyan gondra amelynek, megoldása sürgető szükségként jelentkezik és a megoldás egyaránt kell hogy foglalkoztassa a városok vezetőit, a várostervezőket, az ille- \\ \\ \ 38

Next