Városépítés, 1984 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 1. szám - Mester Árpád: Budapest a tervező szemével
mindig, ezért is úgy helyes a városfelújítást ütemezni, hogy e munka egy-egy területen egyik tömbről a másikra folyamatosan végezhető legyen, a lakók kihelyezése, a bontási, építési, felújítási munkák megfelelő sorrendjének meghatározása is indokolja ezt. Budapest elhanyagolt városrészeinek felújítása kizárólag állami eszközökkel a szükséges ütemben nem lehet reális cél. Meg kell teremteni a lakossági eszközök bekapcsolását, ehhez a jelenleg érvényes jogszabályok is lehetőséget adnak, pl.: építőközösségek szervezése az új lakóépületek megépítésénél a lakóházak, lakások vásárlásával, felújításával, egyéb üzlet és szolgáltatás céljára biztosított helyiségek kialakításához magán és vállalati pénzeszközök felhasználásával. Mindehhez természetesen jelentős állami támogatások is szükségesek, mindenekelőtt a feladatok pontos elhatárolása és a folyamatos szervező és propagandamunka. Szükséges az is, hogy megfelelő építő- és felújító kapacitások legyenek a rehabilitációs, rekonstrukciós munkához. Ehhez az építőipari ágazat teljes keresztmetszetét alkalmassá kell tenni, pl.: a foghíjak nagyszámú beépítéséhez az állami építőipar, a felújításhoz, korszerűsítésekhez a tanácsi, szövetkezeti és egyéb kisebb szervezetek lehetnek alkalmasak. A Fővárosi Tanács, a kerületi tanácsok, ingatlankezelő vállalatok és a rehabilitációs, rekonstrukciós feladatok megvalósításában résztvevő egyéb építőszervezetek összehangolt munkája adhat lehetőséget arra, hogy az elavult városrészek helyén a mindenkori igényeknek megfelelő lakókörnyezet alakuljon ki. Ez nemcsak ilyen szempontból elengedhetetlen, hanem a meglevő épületvagyonunk és történeti értéke megóvása szempontjából is. Hogyan látom én Budapestet? A kérdést úgy tettem fel, hogyan nézzem ezt a várost? A szemlélődés módját kerestem. Budapest igazi vonzó arcát a Dunáról feltáruló városkép nyújtja. A partok mentén plasztikusan rajzolódik ki a főváros egyedülálló fekvése, a Gellérthegy, a Várhegy és háttérben a budai hegyvidék, a hidak változatos ívei, a pesti és a budai Duna-part. A pesti Duna-parton a déli összekötő vasúti hídtól Csepel felé a városhatárig az ipari üzemek, a kereskedelmi kikötő, a Csepel Vas- és Fémművek, építőipari vállalat telephelye, és a Vízművek vegyes használatú területe a különböző rendeltetéseket sokszorosan felülmúló változatban és ezért zavarosan alakult ki. Mindez azonban nem tűnik ilyennek, mivel szinte általános, hogy egy nagyváros perifériáján az ipar nem a környezet szem előtt tartásával fejlődött. Ezt azonban a fejlődés jelentős hiányosságának kell tekinteni. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a Petőfi-hídtól délre fekvő pesti oldalon sem. Hosszú szakaszát, főként a MÁV Duna-parti teherpályaudvara penetrálja, közel a város értékes területeihez. Szerencse, hogy a csepeli HÉV sokezer utasa az újjáalakított Boráros térre érkezik. A Petőfi-hídtól északra mintegy tíz éve létesített part menti parksávval folytatódik a Duna-part. A környék lakosai hamar birtokba vették a parkot, pedig a lakóházaktól elvágja a villamosvágány és a forgalmas Közraktár utca, bár az újabb jelzőlámpák sokat segítenek. A parkot elhagyva ismét a helytől elütő épületcsoportot találunk, a közraktárak maradványait, és ezek szinte rálógnak a Közgazdaságtudományi Egyetem nagy szürke épülettömbjére. Közbevetve megemlítem, hogy szemben a budai oldalon a Gellért-szálló és a Műegyetem északi szárnyai éppen arra utalnak, hogy milyen értéke van ennek a helynek, ahol most elhanyagolt és elavult, rendeltetésükben sem fenntartható épületek állnak. A Dimitrov tér — a Szabadság-híd pesti hídfője új Dimitrov szoborral gazdagodott, ami méltó az ábrázolt személyiséghez. Ugyanakkor a térre telepített benzinkutat elhibázottnak tartom, mert egyre jobban akadályozza a forgalmat, különösen amióta helyes nyomvonalváltoztatással ezen az útszakaszon közlekedik a 15-ös autóbusz. Az Erzsébet-hídig kialakult épületsor megérdemelne színekben összehangolt sortatarozást. A hídfőben végre lebontották a hosszú ideig éktelenkedő felvonulási darakot és kiszabadult a hídlejáró. A Petőfi tér átépítése folyamatban van, sajnos ezzel is csökkent a zöldfelület és helyén — ha csak kismértékben is — burkolat készült, holott a Duna-parton egyre több a burkolat és kevesebb a zöldfelület. Az Intercontinental szálló tömege és magassága a Belváros léptékéhez viszonyítva túlméretezett, de mint épület színvonalas és ezért a hely és a környezet minőségét nem rontotta. A földszint szélesebb áttörése, és a partra néző teraszoknak a sétány szintjére történő elhelyezése a kettő kapcsolatát barátságosabbá tette volna. A Vigadó eredeti szépségében tűnik fel a róla elnevezett téren, a szálloda és a Thonet-ház között. Itt zavar különösen a 2-es villamos térszínen levő vágánya, de ennek a kérdésnek taglalása nagyon messzire vezetne. Számomra megnyugtató volt a Thonet-ház megtartása és remélem, hogy ez a szándék hosszú távon is érvényesülni fog. Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert ez az egyetlen ház, ami ezen a helyen a régi Duna-parti épületek közül megmaradt, és amihez még eredeti léptékű a Vigadó. A földszintjén üzemelő vendéglő és terasza a sétány ugyancsak egyetlen megmaradt régi hangulati eleme. A Thonetház ezért rendkívül hangsúlyos környezeti elem is. A mellette levő új Fórum szálló tömegképzése számomra idézi a víz hullámzását, felületének zártáságát feloldja a változó kezelés módja és a tömegükben is jelentkező üvegsíkok. Barna tónusa az architektúrát jól követi, kiegészíti. Más színben nem is lehet elképzelni ezt az épületet. Az I. emelet keményen tört vonalát a Duna-part felől nem tartom indokoltnak sem a sétányról, sem a homlokzathoz viszonyítva. Az Eötvös tér felé néző véghomlokzat tömege és aránya nincs összhangban a Roosevelt térrel, amely — még akkor is, ha visszalép — a déli térfalban jelentkezik. Ugyanitt áll az új Atrium Hyatt szálló. Homlokzatával átfordul az Eötvös térről a Roosevelt térre és a Dorottya, illetve az Apáczai Csere János utcában csatlakozik a meglevő épületekhez. A szálló nagyvonalú homlokzata már beilleszkedett a tér együttesébe, de eleve nem okozott különösebb irritációt. Nem úgy, mint a „spenót” házra keresztelt irodaház. Ezzel kapcsolatban nem változott a véleményem a sok vita után sem. Az indulatok főleg a színezés körül csapongtak. Nem tartottam helyesnek az abban az időben Európa-szerte divatos felfelé és kifelé lépcsőző épülettömeg alkalmazását olyan helyen, ahol ez a megoldás tudatosan szűkíti az amúgy is keskeny Vigyázó Ferenc utca és a Zrínyi utca légterét éppen abból az irányból, ahonnan egyébként is kevés a kitekintés a Duna felé. Ezt az ellentmondást számomra az épület színe nem befolyásolta. A kifelé lépcsőzés a tér felől sem járt olyan eredménnyel, ami a Gresham rendkívül gazdagon díszített homlokzata mellé jól illeszkedőnek lenne mondható. A földszint lábakra állítása a Roosevelt tér épületei között csak fokozza az épület különállását. A pesti Duna-part a Lánchídtól a Margit-hídig egyetlen üres telektől eltekintve véglegesen kialakult, jó állapotú épületsorral, súlypontja- Budapest a tervező szemével Mester Árpád A VII. kerület 15-ös tömbben levő lakóépülete