Városépítés, 1984 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1984 / 1. szám - Mester Árpád: Budapest a tervező szemével

mindig, ezért is úgy helyes a városfelújítást ütemezni, hogy e munka egy-egy területen egyik tömbről a másikra folyamatosan végez­hető legyen, a lakók kihelyezése, a bontási, építési, felújítási munkák megfelelő sorrend­jének meghatározása is indokolja­ ezt. Budapest elhanyagolt városrészeinek felújítása kizárólag állami eszközökkel a szükséges ütem­ben nem lehet reális cél. Meg kell teremteni a lakossági eszközök bekapcsolását, ehhez a jelenleg érvényes jogszabályok is lehetőséget adnak, pl.: építőközösségek szervezése az új lakóépületek megépítésénél a lakóházak, laká­sok vásárlásával, felújításával, egyéb üzlet és szolgáltatás céljára biztosított helyiségek ki­alakításához magán és vállalati pénzeszközök felhasználásával. Mindehhez természetesen je­lentős állami támogatások is szükségesek, min­denekelőtt a feladatok pontos elhatárolása és a folyamatos szervező és propagandamunka. Szükséges az is, hogy megfelelő építő- és fel­újító kapacitások legyenek a rehabilitációs, re­konstrukciós munkához. Ehhez az építőipari ágazat teljes keresztmetszetét alkalmassá kell tenni, pl.: a foghíjak nagyszámú beépítéséhez az állami építőipar, a felújításhoz, korszerűsí­tésekhez a tanácsi, szövetkezeti és egyéb ki­sebb szervezetek lehetnek alkalmasak. A Fővárosi Tanács, a kerületi tanácsok, ingat­lankezelő vállalatok és a rehabilitációs, re­konstrukciós feladatok megvalósításában részt­vevő egyéb építőszervezetek összehangolt munkája adhat lehetőséget arra, hogy az el­avult városrészek helyén a mindenkori igé­nyeknek megfelelő lakókörnyezet alakuljon ki. Ez nemcsak ilyen szempontból elengedhe­tetlen, hanem a meglevő épületvagyonunk és történeti értéke megóvása szempontjából is. Hogyan látom én Budapestet? A kérdést úgy tettem fel, hogyan nézzem ezt a várost? A szemlélődés módját kerestem. Budapest igazi vonzó arcát a Dunáról feltáruló városkép nyújtja. A partok mentén plasztiku­san rajzolódik ki a főváros egyedülálló fekvése, a Gellérthegy, a Várhegy és háttérben a budai hegyvidék, a hidak változatos ívei, a pesti és a budai Duna-part. A pesti Duna-parton a déli összekötő vasúti hídtól Csepel felé a városhatárig az ipari üze­mek, a kereskedelmi kikötő, a Csepel Vas- és Fémművek, építőipari vállalat telephelye, és a Vízművek vegyes használatú területe a kü­lönböző rendeltetéseket sokszorosan felül­múló változatban és ezért zavarosan alakult ki. Mindez azonban nem tűnik ilyennek, mivel szinte általános, hogy egy nagyváros perifé­riáján az ipar nem a környezet szem előtt tartásával fejlődött. Ezt azonban a fejlődés je­lentős hiányosságának kell tekinteni. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a Petőfi-híd­­tól délre fekvő pesti oldalon sem. Hosszú sza­kaszát, főként a MÁV Duna-parti teherpálya­udvara penetrálja, közel a város értékes terü­leteihez. Szerencse, hogy a csepeli HÉV sok­ezer utasa az újjáalakított Boráros térre érke­zik. A Petőfi-hídtól északra mintegy tíz éve lé­tesített part menti parksávval folytatódik a Duna-part. A környék lakosai hamar birtokba vették a parkot, pedig a lakóházaktól elvágja a villamosvágány és a forgalmas Közraktár ut­ca, bár az újabb jelzőlámpák sokat segítenek. A parkot elhagyva ismét a helytől elütő épület­­csoportot találunk, a közraktárak maradvá­nyait, és ezek szinte rálógnak a Közgazdaság­­tudományi Egyetem nagy szürke épülettömb­jére. Közbevetve megemlítem, hogy szemben a budai oldalon a Gellért-szálló és a Műegye­tem északi szárnyai éppen arra utalnak, hogy milyen értéke van ennek a helynek, ahol most elhanyagolt és elavult, rendeltetésükben sem fenntartható épületek állnak. A Dimitrov tér — a Szabadság-híd pesti hídfője új Dimitrov szoborral gazdagodott, ami méltó az ábrázolt személyiséghez. Ugyanakkor a térre telepített benzinkutat elhibázottnak tartom, mert egyre jobban akadályozza a for­galmat, különösen amióta helyes nyomvonal­változtatással ezen az útszakaszon közlekedik a 15-ös autóbusz. Az Erzsébet-hídig kialakult épületsor megér­demelne színekben összehangolt sortatarozást. A hídfőben végre lebontották a hosszú ideig éktelenkedő felvonulási darakot és kiszaba­dult a hídlejáró. A Petőfi tér átépítése folyamatban van, sajnos ezzel is csökkent a zöldfelület és helyén — ha csak kismértékben is — burkolat készült, hol­ott a Duna-parton egyre több a burkolat és kevesebb a zöldfelület. Az Intercontinental szálló tömege és magas­sága a Belváros léptékéhez viszonyítva túlmé­retezett, de mint épület színvonalas és ezért a hely és a környezet minőségét nem rontotta. A földszint szélesebb áttörése, és a partra néző teraszoknak a sétány szintjére történő elhe­lyezése a kettő kapcsolatát barátságosabbá tette volna. A Vigadó eredeti szépségében tűnik fel a róla elnevezett téren, a szálloda és a Thonet-ház között. Itt zavar különösen a 2-es villamos tér­színen levő vágánya, de ennek a kérdésnek tag­lalása nagyon messzire vezetne. Számomra megnyugtató volt a Thonet-ház megtartása és remélem, hogy ez a szándék hosszú távon is érvényesülni fog. Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert ez az egyetlen ház, ami ezen a helyen a régi Duna-parti épületek közül megmaradt, és amihez még eredeti lép­tékű a Vigadó. A földszintjén üzemelő ven­déglő és terasza a sétány ugyancsak egyetlen megmaradt régi hangulati eleme. A Thonet­­ház ezért rendkívül hangsúlyos környezeti elem is. A mellette levő új Fórum szálló tö­megképzése számomra idézi a víz hullámzását, felületének zártáságát feloldja a változó keze­lés módja és a tömegükben is jelentkező üveg­síkok. Barna tónusa az architektúrát jól kö­veti, kiegészíti. Más színben nem is lehet el­képzelni ezt az épületet. Az I. emelet kemé­nyen tört vonalát a Duna-part felől nem tar­tom indokoltnak sem a sétányról, sem a hom­lokzathoz viszonyítva. Az Eötvös tér felé néző véghomlokzat tömege és aránya nincs összhangban a Roosevelt tér­rel, amely — még akkor is, ha visszalép — a déli térfalban jelentkezik. Ugyanitt áll az új Atrium Hyatt szálló. Homlokzatával átfordul az Eötvös térről a Roosevelt térre és a Do­rottya, illetve az Apáczai Csere János utcában csatlakozik a meglevő épületekhez. A szálló nagyvonalú homlokzata már beilleszkedett a tér együttesébe, de eleve nem okozott külö­nösebb irritációt. Nem úgy, mint a „spenót” házra keresztelt irodaház. Ezzel kapcsolatban nem változott a vélemé­nyem a sok vita után sem. Az indulatok főleg a színezés körül csapongtak. Nem tartottam helyesnek az abban az időben Európa-szerte divatos felfelé és kifelé lépcsőző épülettömeg alkalmazását olyan helyen, ahol ez a megoldás tudatosan szűkíti az am­úgy is keskeny Vigyázó Ferenc utca és a Zrínyi utca légterét éppen ab­ból az irányból, ahonnan egyébként is kevés a kitekintés a Duna felé. Ezt az ellentmondást számomra az épület színe nem befolyásolta. A kifelé lépcsőzés a tér felől sem járt olyan eredménnyel, ami a Gresham rendkívül gaz­dagon díszített homlokzata mellé jól illesz­kedőnek lenne mondható. A földszint lábakra állítása a Roosevelt tér épületei között csak fokozza az épület különállását. A pesti Duna-part a Lánchídtól a Margit-hídig egyetlen üres telektől eltekintve véglegesen kialakult, jó állapotú épületsorral, súlypontja-­­ Budapest a tervező szemével Mester Árpád A VII. kerület 15-ös tömbben levő lakóépülete

Next