Városok Lapja, 1920 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1920-08-31 / 1-2. szám
A VÁROSOK LAPJA 1920. augusztus 31. 10.000 felfelé kikerekitett 10.000-nek volna veendő. Pl. 22.000 lakosú város úgy vétetnék, mintha 30.000 lakosú volna. Amennyiben az így mutatkozó szám négynél maradék nélkül nem osztható, a képviselőtestületi tagok száma addig a magasabb sorszámig emelendő fel, amely négygyes maradék nélkül osztható. Ez azért szükséges, mert a képviselőtestületi tagok felerészben a virilisek közül, felerészben pedig az összes választók közül választandók és ezeknek fele-fele időközben kilép. A képviselőtestület rendes tagjai mellett póttagok is választandók. Számuk a rendes tagok számának 10-e lehetne. Ha az időközben megüresedett helyek csak a rendes választások alkalmával töltetnének be, ezáltal az időközben megüresedett helyek nem volnának időközben pótolhatók. Az időközi választás terhe pedig lehetőleg kerülendő. De a póttagok intézményének nevelő hatása is van, mert a póttagban már előre felébresztik az érdeklődést jövő hivatása iránt. A póttagok úgy kerülnének ki, hogy a választandók számát V1-el felemeljük. Ekként a választottaknak V4 része rendes, a többi póttag lenne a szavazatok száma szerint. Elvileg az volna helyes, ha a képviselőtestületben csak a választók választottainak volna ülési és szavazati joguk, gyakorlatilag vizsgálva azonban a dolgot, az a meggyőződésünk, hogy a városok képviselőtestületei még reászorulnak a tisztviselők irányítására. Ezért a javaslatunk az, hogy a tisztviselők ülési és szavazati joga hagyassák meg érintetlenül, azonban a képviselőtestületi taglétszám csökkentése viszont nem engedheti meg, hogy városi alkalmazott megválaszthatása által a képviselőtestülettől függő viszonyban levő egyének száma túltenghessen, még azért sem, mert az alkalmazottak szolgálati viszonya sem engedi meg, hogy esetleg felebbvalóikkal képviselőtestületi tagi minőségben szembekerülhessenek. Ugyancsak szükségesnek véljük olyan rendelkezésnek felvételét, amely az összeférhetetlenségnek egy titkosabb nemét, az ú. n. kijárást korlátok közé szorítja. A javaslatunk tehát a következő: Nem választható képviselővé, vagy amennyiben már az, tisztségét elveszti, a városnak, alapítványának, vagy üzemének fizetett alkalmazottja. A képviselőtestület tagja a városnál elintézés alatt álló ügyekben díjazásért közben nem járhat. Ügyvédi minőségben a képviselőtestület tagja csak oly ügyekben járhat el, melyekben a város mint hatóság szerepel, oly ügyekben ellenben, melyekben a város mint magánjogi alany szerepel, továbbá kisajátítási ügyekben a képviselőtestület tagja a város ellen ügyvédi képviseletet nem vállalhat. A képviselőtestületi tagok háromévenként hat évre választatnak. Ennek a rendelkezésnek a helyességét a gyakorlat igazolta. Aki képviselőtestületi tagsági kötelezettségét tartósan igazolás nélkül nem teljesíti, annak tagsága önmagától megszűnik. (Az idő és az igazoló okok megállapítandók.) Akiben az érdeklődés a város közügyei iránt annyira megcsappant, vagy akit elfoglaltsága akadályoz a közügyek intézésében, arra nézve indokolt, ha helyét alkalmasabb egyénnel töltik be. A választás céljából nagyobb választókerületek alakítandók. Ez lehetővé teszi, hogy a város különböző részein egymástól elkülönítve elhelyezkedő társadalmi osztályok a belső részekben a vagyonosok, a tőkések, a háztulajdonosok, iparosok, kereskedők, ügyvédek, orvosok, a külső részekben a munkások, a gazdálkodók tömörülve, a maguk jelöltjét választhassák meg. Ez esetben a lakosság minden rétege képviselve lesz a képviselőtestületben anélkül, hogy az érdekképviselet káros rendszerét valósítanák meg. A választást a választók köréből alakított bizottságok vezessék. A választás titkos legyen és egy napon belül ejtendő meg. A képviselőtestület tagja nem lehet az, akit a (országgyűlési) nemzetgyűlési választótörvény is kizár. A választhatóságot kizáró okok a szokásosak legyenek, de amely okok a választhatóságot kizárják, a meglevő képviselőtestületi tagságot is megszüntessék. A választási és az összeférhetetlenségi bíráskodást elsőfokon kizárólag a képviselőtestület köréből alakított igazoló bizottság, másodfokon a közigazgatási bíróság gyakorolja. A város és falu. Irta: Budó Jusztin dr., fővárosi levéltáros. A ránkszakadt világégés a töméntelen sok értékpusztításon kívül sajátságos, a bajok közepette legkevésbé várt bomlási folyamatnak is nyitott utat, olyannak, amely a jövő, a talpraállás szempontjából több mint veszedelmes. A megértés konstruktív atmoszférája rohamosan ritkulni, a harmónia életet varázsoló és megkedveltető ereje csaknem kivétel nélkül elzsibbadni látszik az élet különféle megnyilvánulásaiban: beteges kilengések, lázas kapkodás az egész vonalon, a magán-, köz- és politikai életben egyaránt. Az egységes célkitűzésben észlelhető bizonytalanság, a romok eltakarításának mikéntjében mutatkozó ingatagság s a rendkívüli időkben olyannyira szükséges átfogó koncepció hiánya a fátum hatalmába való vetettség kínzó gondolatát szüli és fejleszti szilárd hitté az erkölcsi értékek fensége iránt többnyire érzéketlen, testben és lélekben agyongyötört emberek legtöbbjében, akik — sajnos — produktív önállóságra való törekvés helyett inkább csak segítségre szorulni tudnak és támaszra várni szeretnek. Az az érzés pedig, amely mindennek nyomán elsőnek támad az emberek szívében a magára hagyatottság érzése, ez viszont a minden építőmunka legveszedelmesebb akadályának és kerékkötőjének a szülőanyja, a bizalmatlanságnak. Ez az a Rubikon, mely a falut a várostól elválasztja s amelyet, mielőtt a falu és város között megbomlott, a világháborútól és az azt követő többrendbeli kataklizmától felborított összhangot visszaállítani, vagy talán inkább megteremteni iparkodnánk, át kell lépni. Ezen a téren az előmunkálatok legfontosabbika a falu népénél kétségtelenül mutatkozó bizalmatlanság eltüntetése. Mert amíg a falu népe gyanakvással néz minden városira s annak minden cselekedetére, amíg az a hite, hogy a városban megszületett minden rendeleti intézkedésnek az élet ellene irányul, amíg nem látja a dolgokat átfogó koncepciót és magát csak céltáblának tartja és tekinti, addig a városiak irányában altruisztikus érzületet hiába keresünk nála, addig a falu és város, mint két egymást kiegészítő megélési pólus között szükséges harmónia megteremtésébe hiába vetünk minden reményt. Az az udvariassági mérték ugyanis, amelyben hellyelközzel a városi embert részesíti, csak látszat, lelke mélyén azonban erősen bizalmatlan és gyanakodó. S ezen szóként benne lakozó bizalmatlanságnál fogva