Vásárhelyi Ellenzék, 1904. november (1. évfolyam, 203-228. szám)
1904-11-01 / 203. szám
. évfolyam. fiókmező-Vásárhely, 1904. kedd, november 1. 203. szám. VÁSÁRHELYI ELŐFIZETÉSI ÁR: Helyben házhoz hordva félévre 3, negyedévre 1*50 kor. Vidéken postán küldve félévre 6, negyedévre 3*5 kor. FÜGGETLEN NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. GONDA JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy-utca 12. raneviniai ííuííí' ,.yegjelenik minden nap, fontos alkalommal hétfőn . Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel«. ‹,!¡V "TM.......... 'HJ .‹».■‹!■ M Memento... — október 31. Rezülő világában a sír avarnak, bus gyepágyak fölé szúrt korhadó keresztek tövén, egekbe néző márvány pyramisokat ölelő temetői kertek illatos légkörében rendre kigyul ma a kegyeleti láng. Ott csak sercegő gyertyák imbolygó fénye, emitt ékes, szikrázóluszterek szinekbetörő lángolása. Ott csak gyorsan fakuló őszi virág ró szőrű a hantolatlan földön, emitt örökzöld babér, délszaki myrtus lebeli szét illatlelkét . . . Amott forró, szívből fakadó könyek áztatják a a rőtülő pázsitot, emitt tömjénfüst száll, avagy parfümillat hivalkodik. úgy regélik vala még a regősök is. ugy írja az írés, a Szent, úgy pengeti lantján sok-sok alanyi költő és úgy vallja még egyik-másik filozóf is, hogy a halál az igazoló, a kiegyenlítő, a diadalmas örök igazság .. . Járván a temetők dérlepte utalt ezen a fázós, ködös novemberi estén, a lelkembe támadó hangulatok özönét sehogysem bírja le ez a méla elmélet. . . Mert keresem az Igazságot, nem a bibliait, nem az elméletit, nem a költőit, sőt nem is a filozófiait, hanem az élő, a vérből és húsból szitu-ált Igazságot és nem találom. Ezer- szer kitaposott ösvényén az írás művészetének barangolni nem szeretvén, nem is hozakodom elő a hiú temetői pompák és törött keresztek, szikrázó luszterek és imbolygó gyertyalángok között vonandó földi differenciák sablonos felpanaszolá-ával, mert hiszen végtére is, ez a föld alatt porló anyag szempontjából sem filozófiai, sem morális súlylyal nem bír. A napnyugati, modern felfogás a halaira vonatkozó igazságait a természet evangéliumából vezeti le s a midőn az egy érd élet értékét, a mindenekfelett való grádusra kergeti fel, a midőn tényként állapítja meg, hogy az életen kivül sem szin, sem erő, sem érzés, sem hangulat nincs, csak horribilis csend, hullaszag és az anyagnak alakváltozta-tása, akkor a halál igazoló és kiegyenlítő elméleteiről hiába prédi-kál nekünk a hit miszticizmusa, regősök regéje, költők kobra! A pillanattal, amidőn a testből kiröpült az anyagok konglomerátumát átfogó élet, megszűnt az egyén s az egyénre a — világ és ezzel — minden. A foszfor, az oxigén, a hydrogén s a sokféle sav és elem, miből a porló, törékeny test volt egybegyúrva, hihetetlen gyorsasággal oszlik szét a földben, vízben levegőben s válik rónák rengő kalászainak, erdők zugó akácainak, avagy vizek halainak és a jég madarainak százezredrészévé, alkatává. Hol van az egyén ? És hol van az igazoló, kiegyenlítő, diadalmas igazság ? Az egyén szempontjából a halál után nem következik többé semmi! Az egyén minden konstrukcionális szenvedése, minden organikus fájdalma, kínja, kéje, gyöngüsége, láza egyszerre és tökéletesen véget ér, nem egyenlíttetik és nem igazoltatik semmi. A halál tehát sem nem igazság, sem nem igazságtalanság, sem nem igazoló, sem nem kiegyenlítő erő, a halál egyszerűen csak az egyéni élet vége, a szerves organizmusnak szervezetlen anyaggá való oxidációja, alakcsere, kémiai és fizikai folyamat, amelyről sem hitágazati cikkeket, sem költői regéket, de még csak bölcselmi dissertációkat sem vola érdemes írni, lévén ő tulajdonképpen nem is halál, de inkább az örökkévaló, a soha el nem múló, anyagélet logikus következménye és határjelzője, az új életek egész tömegének a forrása. Csak a lélek, a vérkeringés, az agyi és organikus idegrendszer e sajátszerűen titokzatos velleitása enyészik el, a test, az anyag tovább él, új alakot ölt, ezerfélekép variálódik . . . Az egyén szempontjából nézvést azonban mindenha e tételt, a halál utáni anyagcsere módfelett kevéssé érdekelhet valamennyiünket. Aminthogy a mi életszikránk kipattanása előtt is volt összélet, volt világ, volt fény, tűz, víz, volt gyönyör, kéj, volt civilizáció, kultúra, volt teremtő, önmagát sokszorozó faji és nemi működés, úgy lesz a mi egyéni életlángunk kilobbanása után is, lesz velünk, vagy nélkülünk, a szerint, amint a mi organizmusunkat képezett anyagokat és elemeket, szerves, avagy fizikai testek anyagává tömöríti-e vagy sem a világrendet uraló, forgató és alakító erő! Ami az egyént, az individuumot érdekelheti a mi napnyugati, materiálisan komor filozófiánk dogmái szerint, az a halál előtti anyagállapot. És járván végig a temetők ciprusillatú világát, erős, sötét kontúrokban bontakozik ki a lelkem előtt az a véres, szilaj, parázna, csúf kavarodás, amely a betevő falatért, egy perc tobzódó késéért, hírért, illúzióért, mámorért féktelen vadsággal gázol keresztül a szeretet fakadó bimbóin, az erény fehér szárnyán s a becsületes munka gyöngyös verejtékén. Kápráztat, izgat az élet ezer variációjából kiizzó markáns egyéni igazságtalanság ... A frázisokon és konvenciókon épülő jogszabályok impertinens sofizmával sajátítják ki a természet minden kincsét és erőforrását, a földet, a vizet, a levegőt, a sziklák ércét, misztikus hitágazati enunciációk a vakság fekete fátyolával borítják be az emberi elme világosságát és a teremtett, észszel és akarattal rendelkező emberi lények millióit mészárszékre kergeti a mohó étvágyú Caezár vértől gőzölgő kardja . . . Szociális allűrökbe tévedő írásomnak azonban szakadjak vége, minekutána im az agyam rapszodikus, bizarr gondolatköréből papírra vetettem egyes mozaikokat. Elvégre is találja rendjén mindenki, ha bolyongván a retülő avaron, színes, lobogó lángú luszterekkel ékes birodalmában az alakot változtatott szerves egyedeknek, a majdan szinte átalakulásra preadestinált organizmus, bizarr teóriákkal igyekszik megnyugtatni reszkető, gyáva idegzetét, hogy mi lesz, ha majd egyszer megszűnik lenni? Hogy pedig a záró defilé moll akkordja se hiányozzék, a Remete Szent Pál rend istenfélő tagjainak komor jeligéjét variálom. Memento móri! Gondolj a halálra! Éppen ezért el ne felejtsd hát én vérem, hogy az élet velőket forraló, idegeket gyújtó, elméket ihlető láza után reád nézve már csak a szürke, a nagy, örökkévaló Nihil következik .. . Szétszórt, alkatrészeire bontott anyagod a mindenség anyagává válik s ha csak nem hiszesz a napkeleti buddhismus teóriáiban, róluk azon sovány vigasztalásról is le kell mondanod, hogy a Térben bolyong!) lelked, a lélekvándorlás törvényeinél fogva, valamelyes más teremtett lény anyagába költözik idővel"." Gondolván tehát a halálra, jutSöh eszedbe az élet is, az egyedülvaló, a rövid, a korlátolt élet és játvára rétülő világában a sir avarnak, hóha ne horgásszá fejed, de kevély aáccal s hányiveti pózzal se nézz keresztül felebarátaid feje fölött . Dr. Gonda József: Munkás és vállalkozó. E napokban a nagybereznai vasútépítő vállalat megbízottja Hódmezővásárhelyen járt és munkásokat keresett. A korona 50 fillér napszámra szerződtetni akart egy csomó munkás embert. Igazán csodáljuk a vasútépítő vállalat vakmerőségét, hogy ily koldusmódra akarta idegenben megfizetni a jó vásárhelyi munkás kezet. A vállalat megbízottja nyilván azt hitte, hogy az itt munka nélkül álló 800—1000 munkás kapva kap a pár garason és beadja a derekát. De a vásárhelyi munkás azért magyar, hogy az eszit is elővegye, ha szükség van reá. A vásárhelyi munkások között egyetlen egy sem akadt, a ki 2 korona 50 fillérért idegenben vasútépítő vállalatnál munkát vállalt volna s a vasuépítő vállalat megbízottja hosszú orral és munkások nélkül hagyta el a várost. Megbotránkoztató, hogy akadnak vállalkozók, akik nem röstellik kiszipolyozni a szegény munkást és annak a zsírjából akarnak meggazdagodni. Nem igazánó barom a vásárhelyi munkás, hogy majdnem ingyen dolgozzék, mert hiszen 2 korona 50 fillér napibérrel a vásárhelyi munkás kezet még hozzávetőleg sem lehet megfizetni. A vásárhelyi munkások tehát nagyon okosan és helyesen cselekedtek, amikor nem fogadták el az alamizsnaszerű bért és kiadták a megbízott kura útját. Ha a munkás kell a vállalkozónak, ad az többet is 2 korona 50 fillérnél s ha munkások továbbra is kitartanak, akkor majd bővebbre szabja a napszámot a vállalkozó. A példájukkal a vásárhelyi munkások megmutatták, hogy összetartásukkal meg tudják akadályozni, a napibér erőszakos leszorítását és megvagyunk győződve arról, hogy az ily összetartás a munkás napibérének a fölemelését fogják eredményezni. 11 Azt hisszük azonban, hogy nemcsak a vásárhelyi, de a másvidéki