Népujság, 1942. április-június (15. évfolyam, 74-145. szám)

1942-04-01 / 74. szám

2. oldal gel megnyitották a zsilipet és így a sz­egedkörnyéki vízhelyzet enyhülni fog. Azért történhetett az algyői zsilip megnyitása, mert ez a terület magasabban fekszik. A külterületről azt jelentik, hogy a N­agykeresztúr átszakított és hely­rehozott gátján keresztül az átj­­szivárgás tovább tart és ezt nem is lehet megfogni. Az erzsébeti gátszakadás következtében­­Centes­­váry Imre dr. képviselő és Samu Ferenc földbirtokosok földjeiről a víz ma reggelre eltűnt és máshol helyezkedett el. Legkritikusabb a helyzet az Erzsébeti-úton a 9—11 kdiomé­terek között és a Makón­­­úton szintén­ a 9 és 11 kilométerek között. LAKODALMM CSOKROK, ELJEGYZÉSI KOSARAK, NÉVNAPI VIRÁGOK ÉS TEMETÉSI KO­SZORÚK 01 OLCSÓ ARBAN ul SS­­&SKarolyl­uiC4 42. Sopron önálló színikerü­let alakítására szólította fel a dunántúli városokat A Magyar Tudósító jelenti: Deb­recen határozata után most­­Sopron is foglalkozott a stagione színtár­sulatok kérdésével és három év tapasztalatai alapján megállapí­totta, hogy a mai rendszert támo­gatni nem hajlandó, hanem önálló dunántúli színikerületeket kell ala­kítani és evégből a szükséges kez­deményező lépést meg is tette. A város színügyi bizottságának meg­bízásából Sopron polgármestere megkeresést intézett Győr, Székes­­fehérvár, Kaposvár és Veszprém polgármestereihez, amelyben el­mondja, hogy a közönség valóban nem szereti a gyenge stagiomneket­­és az önálló színtársulatokat akarja visszaállítani. Kívánatosnak látja egy dunántúli színikerület felállítá­sát és ezért csak elvi állásfoglalá­­sást kér a városok színügyi bi­zottságaitól, várjon helyeslik-e a soproni kezdeményezést. Ha a vá­laszok megfelelőek lesznek, úgy a városok közös elhatározással kér­nék a kultuszminisztert stagione helyett színikerület létesítésére.­­ Szombathely színügyi bizottsága a húsvéti ünnepek után foglalkozik­­az átirat kérdésével, de máris meg­­­állapítható, hogy Sopron kezdemé­nyező lépése visszhangra talált a bizottság tagjai között. A mezőgazdasági munkásság adómentes bérhatárának felemelése Az Országos Mezőgazdasági Ka­mara a legutóbbi napok folyamán beadványt terjesztett a pénzügy­minisztérium elé, amelyben a me­zőgazdasági munkásság jövedelmi adómentes bérhatárának felemelé­sét kérte. A beadvány rámutat a megélhetési index jelentős növeke­désére s megállapítja, hogy a me­zőgazdasági munkásság készpénz­­járandóságainak ezzel arányos nö­vekedése nem jelentheti az adózási kötelezettség kiterjesztését. Mind­­­ezek alapján a Kamara az eddig havi 80 pengőben megállapított adómentes bérhatárnak havi 120 pengőre leendő felemelését kéri. NÉPÚJSA­G A zavartalan kenyérellátást biztosítja az új kiőrlési rendelet A magyar közellátás egyik leg­fontosabb célkitűzése az, hogy az ország minden lakosa számára biz­­tosítsa a mindennapi kenyeret az új termés betakarításáig. E cél el­érésére közellátásunk irányítói megvalósították a kenyérmagvak terén is a készletgazdálkodást és megállapították országos viszony­latban a kenyérfejadagot. A fele­lős tényezők több ízben hangoztat­ták, hogy a kenyérellátás általá­ban biztosítva van, de a zavar­talan biztosításhoz a legszigorúbb értelemben vett adagolás pontos végrehajtása szükséges. A közellátási helyzet azonban igen nagymértékben függ egyes ter­mészeti behatásoktól. Ha ebben az évben az elemi csapások nem is okoztak nagyobb kárt, a tavaszi árvíz, főkép pedig a belvizek pusz­títása komoly feladatok elé állítja kenyér-gabonaellátásunkat. Tagad­hatatlan, hogy belvizek következ­tében egyes készletek veszendőbe mentek és így szükségesnek látszik az okozott károkat megfelelő intézkedések­kel helyrehozni. Hadviselő állam a nemzeti kö­zösség gondolatát a közellátás te­rén is megvalósítja, amikor áldo­zatot követel mindenkitől azért, hogy az ellátásban az ország la­kossága egyformán részesüljön. A közellátásügyi miniszter legutóbb kiadott rendeletével újra megál­lapította a búza és a rozs kiőrlési arányt. Ez az április elsején ha­tályba lépő rendelet a kiőrlés újra­szabályozásával és a kiőrlési arány megváltoztatásával éppen a zavar­talan kenyérellátást hivatott szol­gálni. Alulírott tisztelettel hozom a n. é. közönség szíves tudomására, hogy a Kinizsi és gróf *39? Bethlen István utca sarkán műszerész üzletem megnyitottam. Új és használt kerékpárokat alkatrészeket és gumikat állandóan raktáron tartok. Javításokat a legrövidebb időn belől pontosan elvégzem. A n. é. közönség szíves pá­rtfogását kérve maradok kiváló tisztelettel Salajkó Imre műszerészmester Rendelet a mezőgazdasági munkások élelmezéséről A hivatalos lap április 1-i száma közli a közellátási miniszter ren­­­deletét a gazdasági munkavállalók élelmezéséről és természetbeni já­randóságai kiszolgáltatásáról. A gazdasági munkavállalók élel­mezésére a munkaadók havonként és fejenként számítva 25 kg. lisztet (főzőliszt, kenyérliszt) és három és fél kg. sertésből készített fehér árut (zsírt, étkezési szalonnát) tart­hat készletben, illetőleg szolgáltat­hat ki. A készletben tartható meny­­nyiség lisztnél 1942. augusztus 15. napjáig, zsírnál és szalonnánál pe­dig 1942. november 30. napjáig fel­merülő tényleges szükséglet ve­hető számításba. A munkaadó az ennél nagyobb ellátásban részesülő gazdasági cselédek élelmezésére zsírból és szalonnából csak a ház­tartáshoz tartozó személyek ré­szére megállapított mennyiséget tarthatja készletben. Az a mun­kaadó, aki a gazdasági munkavál­laló élelmezésére fordítható meny­­nyiségnél nagyobb liszt, zsír vagy szalonnamennyiséget tart készlet­ben, köteles a többit beszolgál­tatni. Szépek lesznek, márciusi hóban mosdottak a vásárhelyi leányok A múlt héten péntekien, de különösen''* szombaton az időjárás olyan kedvező évi alakúi, hogy mindenki boldogan sietett ki az utcákra, terekre és parkokba, hogy a a verőfényes napsütésben megfürödhessen. Az időjárás valóban úgy látszott, hogy véglegesen tavaszira fordul, — azonban már vasárnapra hűvös, hideg szél fújt, de senki sem gondolta, talán még a meteoro­lógus sem, —a­hogy hétfőre virradó­ran. havazik. A hó reggel úgy szakadt, hogy 9—10 óra felé az utak, háztetők ismét fehérbe öltözködtek, délre ugyan olvadni kezdett a gyalogjárdákon és kocsiutakon, de még tegnap is szállingózott immár har­madízben a márciusi hó. A hóra bizony nem volt valami nagy szükség, mert a határban van elég víz, sőt több, mint hetente. Megmaradt vigasztalásul az a tudat, hogy h­a a lányok márciusi hóval mossák meg az arcukat, akkor nagyon szépek lesznek. Sze­retjük a szép leányokat, ezt a márciusi szépítőszert azonban — úgy gondoljuk, — ők sem kívánták__ Elfogták a vásárhelyi és szegedi tanyák szélhámosát A szegedi törvényszék nemrégen körözést adott ki Katona Mihály 35 éves napszámos ellen, aki Hód­mezővásárhelyen lopásokat köve­tett el. A körözés alapján kedden Szegeden elfogták Katonát, aki be­vallotta, hogy öt hónap óta állás nélkül csavarog a vásárhelyi tanya­világban és lopásokból, csalások­ból tartja fenn magát. A tegnapi napon kétrendbeli lopást, kétrend­beli sikkasztást és 17 rendbeli csa­lást ismert be. A csalásokat úgy követte el, hogy felkereste a gaz­dákat és takarmányt ajánlott ne­kik megvételre. A legtöbb gazda rendelt nála takarmányt és 5—10 pengő előleget adott neki. Katona a felvett összegeket Kisteleken el­mulatta és feléje se nézett többé a a megkárosított gazdáknak. Körze­tekre osztotta be a vásárhelyi és a szegedi tanyavilágot és amikor egy körzetet már lejárt. Pontosan vbr A szokásos olcsó helyárakkal kerül bemutatásra ezernyi izgalmas rejtéllyel telített I NAIALHA! című olasz nyelvű film Életet, szerelmet, vágyat örökre érvénybe ránt ez a film remek Ezenkívül nagyszerű kiséraműsor! Szerdán 5 és 8 órakor a KORZÓ MOZIBAN 16 éven felülieknek i 1942. április 1., szerda gyázott rá, hogy arra a vidékre ne menjen többet, így tudott olyan, hosszú időn át megszabadulni az elfogatástól. Katona Mihály ellen egyelőre csavargás miatt közigaz­gatási eljárás indult, közben a de­tektívek tovább folytatják a nyo­mozást, mert azt sejtik, hogy a be­vallottakon kívül még egyéb bűn­cselekmények is terhelik lelkiisme­retét. A nyomozás befejezése után átadták az ügyészségnek. A MEGNYÍLT Varsandár Sándor­­ lisztü­zlete Kálvin-tér 2 szám alatt,­­­ ahol liszt, korpa, búzadara stb. napi áron kapható.­­ Üres lisztes papírzsákot minden mennyiségben veszek. A . Szives pártfogást kér: Varsandár Sándor liszt­, terménykereskedő Megszűnik az autóbuszforgalom Szászrégen és Marosvásárhely között A Magyar Tudósító jelenti: Az új nyári menetrend tárgyában a MÁV és a MÁVAUT képviselői között menetrendi értekezletet tar­tottak Marosvásárhelyen, hogy egységesítsék a vonat és autóbusz­­j­áratokat. A nyári menetrend élet­beléptetése után ugyanis ugyan­azon a vonalon nem közlekedhetik­ egyidejűleg vonat­os autóbusz is. A nyári menetrendben tehát, amely május 4-én lép életbe, Marosvásár­hely és Szászrégen között meg­szüntetik az autóbuszforgalmat és csak egy éjszakai járat marad meg, amit nem lehet vonattal pótolni. Ezentúl tehát Marosvásárhelytől Szászrégenig és vissza csak vonat­tal lehet utazni. Szászrégenből pe­dig Szeretfalváig és az ellenkező irányban természetesen csak autó­­buszközlekedés van. Marosvásárhelyre egyébként, — amint ez már eddig is fennállott — nemcsak Szeretfalván és Szászré­­genen át lehet eljutni, hanem­­a MÁV kolozsvár—debreceni vona­lának Saj­ómagyaros állomásától kiágazóan Szászlekencéig vonattal és onnan a felszabadulás után megt­­nyilt új keskenyvágányú vonalré­­szen tovább egészen Marosvásár­helyig mindvégig vonaton. A kereskedelem képesítés­hez kötése mellett foglalt állást a pécsi kamara véleményező bizottsága A Magyar Tudósító jelenti: A pécsi Kereskedelmi és Iparkamarai véleményező bizottsága most tar­tott ülésén nagy érdeklődés mel­lett foglalkozott a kereskedelem képesítéséhez kötéséről szóló tör­vénytervezettel. Számos hozzászó­lás után az az egyöntetű vélemény alakult ki, hogy a törvényt a lez­hető legsürgősebben tető alá kell hozni, mert nem lehet megengedni, hogy szakképzettség nélküli töme­gek újra ellepjék a kereskedelmet. Egyhangú állásfoglalás alakult ki a tanonckérdésben is. A kamara javasolja, hogy a kereskedelemben alkalmazandó tanoncok előképzett­sége négy középiskolánál kevesebb, ne legyen. Szerdán Filléres betyárral! Vidám magyar film ÁLOMSÁRKÁNY Előadások minkét nap 6 és 8 órakor az ELIT-MOZIBAN

Next