Népujság - Vásárhelyi Népujság, 1944. április-június (17. évfolyam, 74-122. szám - 1. évfolyam, 5-13. szám)
1944-04-18 / 86. szám
1944. április 18., kedd: N&PUJSA& 3. oldal Figyelem! KÖZKÍVÁNATRA! Figyelem! Csütörtööktön este 5 órai kezdettel a FEKETE SAS nagytermében megismételjük a „BECSKEREKI MENYECSKE« című nagysikerű énereket. Filléres helyérak — 50 fillértől 2 pengéig. — Újabb időszaki lapok betiltása. Vitéz Kolosvártt-Borcsa Mihály államtitkár, a sajtóügyek m. kir. kormánybiztosa a miniszterielnök rendeletére az alábbi idősszaki lapok megjelenését tiltotta meg: »Előre«, »Események lapjai« című politikai hetilapokat, a Bu-dapesten Schlachta Margit felelős szerkesztésében megjelenő »A lélek Szava« című időszaki lapot, a Budapesten dr. Szüts Iván felelős szerkesztésében és kiadásában megjelenő »Nemzeti Tábor« című időszaki lapot, továbbá »A Tőke«, »Kiskunhalas Helyi Értesítője«, a »Szabolcsi Hétfő« című politikai hetilapokat. E tilalom folytán a felsorolt időszaki lapok a jövőben nem jelenhetnek meg. — MÉP értekezlet lesz ma este fél 9 órakor a Tiszáiban. — Adomány. A polgármesteri hivatalnál a református árvaház javára Csáky Mireály (Árpádestea 19.) özv. N. Tóth Sámuelné elhalálozása alkalmából koszorúmegváltás címén 25 pengőt adományozott. Nyugdíjazták Pálfy József szegedi polgármestert. Szeged város törvényhatósági bizottságának közgyűlése Pálfy József polgármestert és több más polgári főtisztviselőt is május elsejei hatálylyal nyugdíjazta. A polgármesteri hivatalhoz a szombakárosultak javára akövetkező adományok érkeztek: Tornyai János dr. (gróf Bethlen István-utca 19.) 100, Oskovics Pál (Deák Ferenc-utca 2.) 50, Benyhe Lajos és neje (Kinizsi-utca 21.) 50, Dura LaJoska (gróf Bercsényi Miklós-utca 17.) 50, Koncz Lászlóné (gróf Bethlen István-utca 19.) 50, Farkas Ferenc (Lévai-utca 70.) 40, Bánfi Zoltán és neje (Károlyi-i utca 44.) özv. N. Tóth Sámuelné előalálozása alkalmából koszorúmegváltásul 25, Fehér Sándor (Petőfi-utca 28.) 20, Fehér Mihály (Petőfi-utca 28.) 15, iffj. Szeli Feenc (gróf Bercsényi Miklós utca 20.) 10, Pályi Sándor (Deák Ferenc utca 5.) 10, özv. Kiss Imreiné (Deák Ferencutca 5.) 10, Tóth Mária (Sugár-utca 11.) 15, Sugári utcai Óvódások filléreiből 4.20, Kriván Aranka (Petőfi-utca 28.) 5, Halmi József cukrász 50, Nagy Dezső gazdasági felügyelő 100, özv. Kiss Gyuláné Pásztor Irén elhalt fia emlékére 20, egy névtelen pedig 10 pengőt adományozott. Eddig 3000 zsidó lakás áll a lakáshivatal rendelkezésére. Az eddig igénybevett, illetve előjegyzett pesti zsidó lakások száma, amelyet a kibombázott lakosság elhelyezésére használnak fel, háromezerre emelkedett. A túlnyomóan egy- és kétszobás bérlemények a lakáshivatal rendelkezésére állnak. Értesülésünk szerint rövidesen kormányrendelet fogja szabályozni a zsidó lakások igénybevételének rendjét. — Autóbusz a reggeli vonatokhoz nem közlekedik. 651 Kibocsájtják a közigazgatásból a zsidó feleséges tisztviselőket Budapest: Vitéz Endre László államtitkárhoz az egyik budapesti lap munkatársa a következő kérdést intézte: — Milyen intézkedéseket terveznek a közigazgatás egyszerűsítése és teljesítőképességének fokozása érdekében? Milyen mértékben történik meg a tisztviselői kar zsidómentessé tétele? Csupán a fajvédelmi törvény szerint zsidónak minősülő személyeket távolítják el, vagy pedig azokat is, akiknek például csak a feleségük zsidó? Megtörténik-e mindenütt a szabadkőművesek leváltása? Vitéz Endre László államtitkár a kérdésre így válaszolt: — A közigazgatás egyszerűsítése érdekében bizonyos fokú decentralizálást tervezünk, vagyis mindazoknak az ügyeknek az intézését, amelyeket a törvény vagy rendelet nem utal kifejezetten a belügyminisztérium hatáskörébe, az alsóbbfokú közigazgatási hatóságokba, a megyékre stb. bízzuk. Fő célunk a munkával túlterhelt jegyzői kar minél nagyobb aráányú tehermentesítése, munkájuk leegyszerűsítése. A közigazgatásban és általában az állami életlen nemcsak ezeknek eltávolítása történt vagy történik meg, akik a fajvédelmi törvény szerint zsidónak minősülnek, hanem azoknak is, akiknek házastársa zsidó. A szabadkőművesek leváltása is kezdetét vette és például a budapesti városházáról már három szabadkőműves távozott. A szabadkőművesek földalatti munkáját természetesen a legédebb ellenőrzéssel iparkodunk megakadályozni. A szabadkőműves és zsidó tagokkal rendelkező Rotary Club és egyéb nemzetellenes vagy pedig egyébként felesleges egyesületeik, vagy szervezetek feloszlatása rövidesen meg fog történni. Az elv általában az, hogy zsidók csak zsidó, magyarok és egyéb nemzsidók csak nemzsidó egyesületnek és szervezetnek lehessenek tagjai, vagyis az elkülönítés az egyesületi életben is száz százalékig valósuljon meg. RENDŐRSÉGI HÍREK Üzemi baleset Vajnai Mihály Gellért utcai cipőüzemében kisebb üzemi baleset történt. Szabó János 18 éves (Temesvár utca 38.) tanonc kezén szenvedett 21 nap alatt gyógyuló Bereczki Imre borbély (Csomorkányi út 58.) feljelentést tett a kapitányságon ismeretlen fatolvajok ellen, akik az éjjel három háza előtti fáját kivágták és ellopták a zúzódásokat, mert egy nehéz görgő ,a kezére fordult. A vizsgálat szerint véletlen baleset történt, azért nem terheli felelősség az üzem tulajdonosát, két másik fáját pedig derékba kettétörték. A farongálók és tolvajok után nyomoz a rendőrség. --------»0«-------- fát loptak DURA BÉLA KÖNYV- ÉS PAPÍRKERESKEDÉSE megnyílt A Andrássy utca 12. szám alatt. (Keleti-ház). Illetékes német hely a háromhatalmi egyezmény technikai bizottságának összejöveteléről Berlin: Illetékes német helyről közlik tájékoztatásul: A háromhatalmi egyezmény technikai bizottságának tokiói összejövetelét berlini jól tájékozott körökben a háromhatalmi politikának a legutóbbi hónapokban történt legjelentőssebb eseményének tartják. Mindenekelőtt rámutatnak a háromhatalmi egyezmény államainak ebben az ülésben is kifejezésre jutó eltökéltségére, hogy a háborút győzelmesen fogják befejezni. Berlini jól tájékozott körökben mindenekelőtt a tokiói nyilatkozat zárómondatára helyezik a súlyt, mely szerint a tanácskozások a felfogások teljes összhangba hozatalára vezettek. Különösen Tozsó japán miniszterelnök szavait emelik ki, melyek szerint a szövetségeseknek, bár minden erejüket harcba vetették, mégsem sikerült támadásukkal megingatni a háromhatalmak szilárd helyzetét, úgyhogy a tengelyállamok hite végső győzelmükben és legyőzhetetlen helyzetükben napról-napra megszilárdul. Különös fontosságot tulajdonítanak a birodalmi fővárosban Stahmer német nagykövet megállapításainak is, melyek szerint meghiúsultak az ellenségnek azok a fáradozásai, melyek a legutóbbi hónapokban egyes szövetséges európai államokat csaló ígéretekkel és fenyegetésekkel meg akartak ingatni magatartásukban. Nagy örömmel üdvözlik a nagykövetnek azokat a szavait is, hogy Japán, amely Nagy-Kelet-Ázsia népeit az angolszász hatalmak kizsákmányoli Rossz vagy hibás RADIO készülékét hozza bizalommal JT A V I X A S végett Paksi I. Telelőn i 288. .Villany Andráa ty-n. 3 az. a. nak üzletébe Telefont 288. berendezést és javítást, Mailtank lásától megszabadította, most megkezdte az indiai népinek a felszabadítását is az angol uralom alól. — A szentkirályi iskola számára 1500 pengős rádiót és 200 kötetes könyvtárt küldött a kultuszminiszter. — Gyászhírek. Zörőcsik Ferenc 81 éves korában meghalt. Temetése szerdán délután 3 órakor lesz a Király-sor 11. szám alól a katolikus temetőbe. — Paksi Mihály kisbirtokos 78 éves korában meghalt. Temetése ma délután volt a Róka-utca 19. számú gyászháztól az Arany-temetőbe. — A traktorkezelő és vetőmagtisztító tanfolyamra jelentkezőket felhívjuk, hogy szerdán délután 4 ómkor a Testület hivatali helyiségében feltétlen jelenjetek meg. Ugyanebben az időben fog megjelenni Jung Péter igazgató úr, aki a tanfolyamot vezeti. Ipartestület Elnöksége. — Nappal az utcai villanyok felgyújtásával jelzik a zavaró-- épülést és a légiveszélyt Kecskeméten. Kecskemétien a légoltalmi parancsnokság olyértelmű rendeletet adott ki, amely szerint zavarórepülés, vagy légiveszély esetén nappal az utcai villanyok felgyújtásával figyelmeztetik a közönséget. A villanyok mindaddig égve maradnak, amíg az ellenséges zavaró-repülés, vagy légiveszély tart. Ez az intézkedés nem változtatja az eddig érvényben lévő módon eszközölt riasztást. — Meg akart halni, mert nem vették te katonának. Szomorú szenzációja akadt Apátfalvának. Juhász Mihály 1146. sz. alatt lakó 35éves földműves napszámos öngyilkossági szándékkal késsel keresztülszúrta a torkát. Juhász Mihályt családi okok keserítették meg annyira, hogy meg akart válni az élettől, az utóbbi napokban pedig még az is hozzájárult nagyfokú kétségbeeséséhez, hogy nem vették be katonának. Juhász Mihályt kórházban ápolják. — Jegyét biztosítja a „Gyöngyvirágos huszárcsokoro. Elővételben a Koron lerakóiban. 841 Talált tárgyak. A rendőrkapitányságon igazolt tulajdonosaik átvehetik a következő talált tárgyakat: Novák Sándor névre kiállított útkaparói munkakönyv, női selyem fejkendő, női bőrkesztyű, ezüst aprópénz, női pénztárca, autókulcs. {?} KOVÁCS LAJOS vegyszerkereskedő telefonszáma: 705. 576 Értesítjük azokat a bognárokat, akik fát írattak, utalványért az Ipartestületnél jelentkezzenek. 650 MEGHÍVÓ A Hódmezővásárhelyi Jéggyár Rt. felez. alatt 1944. évi április hó 24-én délután 6 órakor Andrássy utca 1. szám (I. emelet) alatt rendkívüli közgyűlést tart, melyre a 1. részvényeseket meghívják a FELSZÁMOLÓK Tárgysorozat: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kijelölése. 2. Egy felügyelőbizottsági tag választása. A közgyűlésen csak azok a részvényesek vehetnek részt, kik részvényeiket a közgyűlést egy nappal megelőzően a vállalat irodájában (Andrássy utca 1. szánt I. emelet) letétbe helyezik. Zománcedényhez könnyebben hozzájuthat, ha ha aznál hátfalap zománcedényét hozzám beszolgáltatja. Edényeket kiforrázott, tiszta állapotban vestünk át. Prónay-vaskereskedés Kinizsi-utca 1 szám.