Vásárhelyi Ujság, 1936. január-március (16. évfolyam, 1-75. szám)

1936-01-01 / 1. szám

1936. január 1. szerda Áfé-16 fillér. J / /Oe* fi XVI. évfolyam, 1. szám. VÁSÁRHELYI ÚJSÁG ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy hóra I­SO P, Negyedévre 3’66 P, Egész évre 14 P, — Külterületre és vidékre negyedévre 5 P DELI HÍRLAP FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz.-Antal-u. 7 szán TELEFON: 209 Boldog magyar ujesztendőt! Irta: NAGY BÉLA református lelkész Ujesztendő napja! . . . Mennyire vártuk .. . Milyen boldogan köszönt­jük ! Kedvesebb névnapnál, születés­napnál, minden más napnál. Nincsen nap, amelyen annyi sokat kívánnánk egymásnak, mint éppen ezen a na­pon : egy egész boldog ujeszten­dőt ! Ujesztendő napja mindenkinek boldog napja. Nem egyszerű idő jelző, hanem uj életnek, uj világnak határkője. Színes üveg, áldott re­ményablak, amelyen olyan biztató a jövőbe nézni . . . Azonban van valami különös vo­nása a mi ujesztendei ünneplésünk­nek, örömünknek és jövőbenézé­sünknek. Mi mindent magától az ujesztendőtől várunk. Magának az ujesztendőnek kell végetvetnie min­den bajunknak, nyomorúságunk­nak, boldogtalanságunknak s az ujesztendőnek kell elhoznia békes­ségünket, minden boldogságunkat... Dr E. Witt, Kínában élő német misszióorvos említi meg egyik köny­vében, hogy Kína egy bizonyos ré­szén egyszer kolerajárvány ütött ki, amely óriási mértékben pusztított. A pogány kínaiak kétségbeesetten fordultak bálványaikhoz, hogy meg­tudják, meddig tart még az iszonyú vész. A papok szerint a bálvány­istenek azt felelték, hogy a járvány csak az ujesztendővel szűnik meg. De hol volt még az ujesztendő? Hiszen még a nyár kellős közepén jártak. Ujesztendeig ezren és ezren pusz­tulnak még el. De ha csak az uj­­esztendő hoz megváltást, akkor el kell jönnie az ujesztendőnek ! Min­denütt megjelent tehát a hivatalos hirdetmény, hogy az év befejezett­nek tekintendő s meg kell ünnepelni az ujesztendőt! Kínai szokás szerint lampionos, fantasztikusan öltözött alakoktól nyüzsgő, zenélő, őrjöngve kiabáló menetben ünnepelték az ujesztendőt . . . Várjon ,nem vagyunk-e hasonlók mi is, keresztyén népek a bőre po­gány kínaiakhoz, akik így akartak port hinteni haragvó bálvány iste­neiknek a szemébe, de ugyanakkor nem voltak hajlandók alkalmazkod­ni ahhoz a hirdetményhez, amelyen az európai orvos felhívta a lakossá­got, hogy miként viselkedjék a be­tegséggel szemben, mit cselekedjék ott, ahol fellép a veszély? Mi is csak az új esztendőtől várunk min­dent s nem hisszük el a bajainkon segíteni akarók tanácsát, hogy ezt az esztendőt is magunknak kell boldoggá tennünk, olyanná, aminő­nek szeretnénk azt látni, aminknek ilyenkor az első napon várjuk. Mi magyarok különösen régóta várjuk már az igazi boldog új esz­tendőt, hiszen még nemzeti imádsá­gunkban is ezt kérjük szüntelen: „Isten áldd meg a magyart . . . Hozz reá vig esztendőt! . . .“ De valahogy azt kellene meglátnunk, hogy ezt az esztendőt csak várni, csak kérni, nem elegendő! Ezért az esztendőért különös gonddal, áldozatos lelkiismeretességgel mun­kálkodni és küzdeni kell ! Az újesztendő sohasem lesz a boldogság és békesség tárháza, ha nincs, aki boldogságát megteremtse, békességét munkálja, ha az új­esztendei boldogság kívánása tény-A régi közmondás azt mondja: „Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa." A kovácsmunka sohasem volt könnyű, még kevésbé volt könnyű a szerencsének, a boldogu­lásnak a kovácsmunkája. Munka nélkül nem épül meg semmi sem, legkevésbé a boldogulás útja. „Em­beré a munka, Istené az áldás", mondja a másik szép magyar köz­mondás. Isten ezt az új esztendőt is, mint az újabb alkalmak, lehetősé­gek idejét ajándékozta az ember­nek Az a kérdés, hogy hajlandók vagyunk- e az alkalmakat úgy fel­használni, hogy azokból áldás fakad­jon? A boldog magyar új esztendő első­sorban nekünk magyaroknak a ke­zében van Tétlenül, csupán vára­kozással és másokban bízással soha meg nem épül, soha el nem érkezik hozzánk. Azt is meg kell látnunk,­­­­ hogy ez az új boldog magyar esz­tendő nem lehet csak egyeseké, ennek mindenkiének lennie kell, de elsősorban azokénak, akik dol­goznak érte verejtékkel! Az én imádságos, újesztendei kí­vánságom éppen ezért ez. Legyen­­ ez az év munka , építési alkal­makban és komoly, lelkiismeretes, a magyar jövendőt áldozattal is­­ építgetni tudó munkásokban gaz­dag és éppen e munka nyomán és a munkásokban Istentől megáldott boldog ujesztendő! *■' Dr Soós István polgármester: „Úgy érzem, megfeleltem a bizalomnak,­­ amellyel Vásárhely engem kitüntetett“ A távozó városvezér üzenete a közönséghez Közel húsz esztendeig állt őrt a vá­ros bástyáján dr. Soós István pol­gármester, aki elbúcsúzik ma hivata­losan a közigazgatástól és megérde­melt pihenőre tér. Csendben, szinte észrevétlenül távozik onnan, ahol az évek folyamán iskolát állított fel a kötelességtelj­esítésből, fáradhatatlan szorgalomból és­­ emberszeretetből. A közönség és a tisztviselők szívé­ben ledönthetetlen szoborként állt és áll mindig az ősz vezér alakja, aki­nek minden cselekedetét a városáért, a polgáraiért és munkatársaiért tűzön­­vizen keresztül áldozatrakész ember lelkes szeretete jellemezte. A búcsú utolsó órájában felkerestük dr. Soós István polgármestert hivata­lában és megkértük: mondjon valamit arról a tizennyolc esztendőről, amit Hódmezővásárhely élén töltött el jobb­­rosszabb időkben, mindig elismerésre méltó kitartással és eredménnyel. Sze­rénysége és elfogódottsága miatt ne­hezen indul az interjú, később mégis belemelegszik a búcsúzó podeszta és beszélni kezd . — Amikor engem polgármesterré választottak, bátran elmondhattam, hogy százszázalékosan a közönség bizalma ültetett a városvezetői székbe. Nem volt nekem semmiféle kortesszerveze­tem, sőt hivatalos támogatást sem élveztem, mégis megválasztottak, mert érdemesnek tartottak a megtisztelő pozíció betöltésére. — Amire módom volt, a súlyos idők közepette is megcsináltam a vá­ros érdekében, nagy dolgokra a vi­szonyok nem voltak alkalmasak. A magam kicsiségében engedtessék meg, hogy egy nagy­fejedelem : A­p­a­f­f­y Mihály nagy miniszterének , Teleki Mihálynak szavaival éljek :­­ „Mi is tudtuk volna , mit lehet Cselekedni, de cseleked­­tük, amit leheted.“ Ez volt az én polgármesterségemnek is a vezérfonala. Csendesen, nyugod­tan irányítottam a város ügyeit, amire kellett nagyon: előteremtettem, ami a legszükségesebb volt, meg is csi­náltam. — Büszke vagyok arra, hogy a legválságosabb időkben sikerült a vá­ros békéjét olyan mértékben megő­rizni, mint ahogy nem minden város­ban volt! Ez az én legfőbb elégtéte­­­lem, úgy érzem, megfeleltem annak a bizalomnak, amellyel a közönség engem kitüntetett!­­— Nem üzen valamit a közönség­nek, polgármester úr ? Könnyes lesz a szeme, elfogódott a hangja, amikor válaszol: — De igen! A közönségre mindig szeretet­tel, nájával gondoltam, igyekeztem a lehetőség szerint min­denki baján segíteni. Azt üzenem , amiért most nyugalomba megyek, ez­után is szerény tehetségemhez­ mérten, mindig készséggel állok rendelkezé­sére bárkinek, segítek, ahol tudok. A közgyűlésnek tagja vagyok és részt­­veszek a közigazgatási bizottság mun­kájában továbbra is. — Most új esztendő van és én az Isten áldását kérem ennek a városnak minden polgárára. Azt hisszük , nem mondtunk hiába­való szavakat, amikor bucsuzásnál biztosítottuk Vásárhely drága, nagy öreg emberét, hogy minden polgár imádsága is fel­jut most az Egek Urához, amelyben So­ós István dr. életére kéri kicsi és nagy egyaránt a legmagasabb áldást. Megfúrták és kifosztották a katolikus egyház kasszáját Az iparostanonc-iskolán át jutottak be a vakmerő tettesek a Szent Antal­ utcai székházba . A pénztárhelyiség ajtaját álkulccsal nyitották ki, a Wertheim-kasszát megfúrták, 500*600 pengőt zsákmányoltak Az utóbbi időben nagyon megsza­porodott Vásárhelyen a betörések száma, szerencsére nem sok ered­ménnyel a banditák szempontjá­ból. A járásbíróság kasszájából jelen­téktelen összeget vittek el, Porkoláb Ferencnél megkerült az ellopott holmi, az a vakmerő kasszafúrás azonban, amely az éjszaka történt a római katholikus egyház Szent Antal­ utcai székházában már sikeresebb betörői munkát jelen­tett, mert mintegy 5-600 pengőt magukkal vittek a tettesek. Az iskolát, igazgatói lakást is ma­gába foglaló emeletes épület két föld­szinti szobájában van az egyházi hi­vatal, egyik szoba a pénztáré, amelyet Tóth Lajos főkántor vezet. Magának az egyháznak vagyonát nem tartják a pénztár Wartheim-szekrényében,­­csak váltópénzeket, azonkívül különféle ala­kulatok pénzeit. Külön kis dobozok­ban voltak az egyházközség, az or­gonaalap és az énekkar bevételei. Tóth Lajos tegnap este szabály­szerűen bezárt mindent és eltávozott. Ma korán reggel, amikor a takarítónő ki akarta kulccsal nyitni­­a hely­ség ajtaját,­­ nem sikerült neki, mire lakatost hívatott, aki kinyitotta az ajtót, amelynek belső zárából álkulcs hullott a földre. Amint benéztek a pénztár­szobába, meglátták az összeroncsolt pénzszekrényt és a nagy rendetlenséget, amit a be­törők munkájuk közben csináltak. Rögtön lehívták Forró Vilmos igaz­gatót, aki az emeleten lakik, ő azon­nal értesítette a rendőrséget. Hama­rosan megérkeztek a detektívek és megkezdődhetett a nyomozás. Megállapítást nyert, hogy a tettesek az iparos tanonciskola udvarán keresztül 171_J Ji__LrAaintativAvi vracavAi cuiuusuua» iu£arvi KÜLÖN JÁTÉKOSZTÁLY Játékok : 24, 48, 96, 196, 296, 396, 496, 596 fill. egységárakon, Ródli, babakocsi hintaló Ely lia U­v»mlvllUUi SCI (5 százalék engedmény) GÁRDOS­nál KÜLÖN JÁTÉKOSZTÁLY Harisnya, kesztyű, meleg alsó, pullover nyaksál, nyakkendő, gallér, férfiing sapka stb. nagy választékban.

Next