Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 16. kötet (Budapest,1894)
Justh Zsigmond. 579 sízője gyanánt járt közöttünk. Annak, a mi ma mindnyájunknak a természetadta föld, mindennapi levegőnk — a magyar nemzeti eszmének és érzésnek rajongó Inve és bajnoka volt azon régi dikasteriális egyetemen, mely a Ratio Educationis méretei között mozgott, — s ő, a kit gyermekkorától fogva a Horvát István keze vezetett s a Kazinczyak, Virág Benedekek, Guzmicsok baráti érdeklődése kisért kora fejlődésében , azon kevesek egyike volt, kik a magyar irodalom és nemzetiség úttörő harczainak patkójától áthatottan foglaltak azon egyetemen kathedrát. A Schwartner és Horvát István utódja a magyar történettudomány terén nagy hagyományoknak volt örököse, letéteményese. De az ő tanári pályájának kezdeményei már többé nem a nemzeti aspirácziók halcyoni napjaira, hanem a végső, izgalmas politikai harczok, majd a fegyveres mérkőzés korszakára vezetnek vissza. Amikor pedig a megizmosodás, az erőkifejtés legtermékenyebb évei következtek volna, az idegen önkényuralom üldözései neki is szárnyát akarták szegni. Azon kétszerte hosszú évek alatt, amelyek alatt a pesti egyetem is csaknem egészen idegenné tétetett, ez a «helyettessé», «rendkívülivé» degradált tanár nemcsak a diplomatikát képviselte, hanem mindenek felett az üldözött, de meg nem hajló igaz magyarságnak tiltakozását is a hatalmi germanizáczió ellenében : magyar tudósra nézve ez időben a legdicsőbb hivatás. Pedig ő sokat tudott, egész hosszú élete szakadatlan tanulmányok között folyt le. De benne az igazi tudós szerénységét valami ideges, tépelődő, önbíráló tartózkodás látszott fokozni, s nem volt az a közlékeny, a nyilvánosság elé egy könnyen kilépő egyéniség, s így az ő, bár számot tevő becses irodalmi munkássága, nála sem fejezi ki tudásának egész értékét és terjedelmét. Ámde egy félszázadon keresztül nemzedékek neki köszönhetik első bevezetésüket, részint kiképeztetésüket, a történeti kutatásnak fontos segédtudományaiba. S e koporsónál nem zárkózhatunk el azon szomorú tudat elől, hogy itt ismét azon kevesek egyike dőlt ki, kik a régi magyar jogélet, jogtörténetnek kútfőit, elemeit — főleg az okleveleket — közvetlen forrásból, első kézből ismerték és taglalni hivatva voltak. Mi pedig, közelebbi kartársai, még inkább közeli barátai egy szeretetreméltó, nemesérzelmű pályatársat vesztettünk benne, kit minden szépért, jóért ifjúi hévvel lelkesedni láttunk együttműködésünk utolsó órájáig. Mi mindnyájan meg fogjuk őrizni melegen emlékét röpke életünk végéig. De egyetemünk, a magyar tudományosság történetkönyvébe neve a Horvát Istváné mellett egy rövid, de jellegzetes sorral be van róva minden időkre. JUSTH ZSIGMOND. (1863—1894.) Az ifjabb irodalom egyik nagyreményű, szép tehetségű és sokat tanult, messze világrészekben utazott tagjának halálát jelentette közelebb a táviró a genuai tenger-öböl partjáról, Cannesből, a Riviera napsugaras vidékéről. Úri nép szokott itt összeggyűlni ősz végén, ott marad egész a tavaszig, amíg máshol is fölszabadul a természet, s megnyílik azok számára, kik menekülnek a tél zordonsága elől. Justh Zsigmond, a fiatal magyar író is ide menekült a télbe, sorvasztó betegségével. Már évek óta kereste, hol találhat enyhülést. Volt Indiában, Egyiptomban, Olaszország különböző részeiben, Déli Francziaországban. Világismerete,tapasztalata bővült, fogékony kedélye megtelt benyomásokkal, de a verőfény, a természet örökös üdesége, nem bírták meggyógyítani. Még alig múlt harmincz éves, s meg kellett halnia. A szépirodalomban mint elbeszélő, mint regényíró tűnt föl, s akik figyelemmel kísérik az irodalmat, azok ismerték, sokat vártak tőle. Amit írt, meglátszott rajta, hogy érző szív, gondolkozó elme diktálja. Eredeti tehetsége azonban még küzdött, hogy megtalálja a kibontakozás útját a mély hatások alól, melyeket Páris, a nagyvilág és a magyar alföld tett rá. Megoszlott figyelme egy idegen, fejlett társadalom és a szent-tornyai puszta egyszerű, de friss vérű magyarjai, falusi élete, a különböző szokások és az élet oly sokféle nyilatkozatai között. Mint író, még irodalmi tanulmányai hatása alatt állt s kivált az újabb franczia regényírók, a naturalisták hatása alatt ült íróasztalához, azzal a vágygyal, hogy hasonló műveket alkothasson. Mint Zola egy családnak, a Rougeon-Macart családnak típusaiban kívánta felmutatni következetesen az emberi tévelygéseket és bűnöket, úgy Justh Zsigmond is egy regény-cziklus megírásához fogott, mely a magyar társadalom életének ferdeségeit, átalakulását különböző rétegekben tüntesse föl, bebizonyítandó, hogy minden forrong és szétfeszíteni törekszik a mesterséges korlátokat. Ezt ő «a kiválás genezisének» nevezte, és több regényben illusztrálta a bölcseleti tételt, melynek alapeszméjén meglátszik egykori tanárának, a híres Taine Hippolitnak megfigyelése, regény alakba formálásán pedig a Rougeon- Macart. De el kell ismerni, hogy a mit e 73*