Vasárnapi Ujság – 1854
1854-09-17 / 29. szám - Utazás a föld körül. Anderson után Dr. Hegedüs 246. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
247 lani a határtalan tenger végtelen sivatagára; — hol a teremtés nagyszerűségét, emberi balgaságnak torzitani nem sikerült. Nappal a delphinek fürge játéka, éjjel a csillagos ég, s a tengervillogás (Leuchten des Meeres) gyönyörű látványa űzte el a hosszú tengeri ut unalmát. — Minden megtörő hullám fényes, szines tűzben égett s a habok fecscsenése száz meg száz gyémánt ragyogványaként villogott. — Ha a szélcsend tartós s nagy a meleg, az egész tenger ugy látszik, mintha lángolna; gyakran egy hold-sütötte hósík gyanánt tűnik fel s a villogás olly erős, hogy a hajó fedezetén olvasni is lehet. Majd zöld, majd kékes szinű reppentyük gyanánt, sikamlanak halak, villogó kagylók s puhányok (molluskok) a tenger setét tükörén ide s tova, — szines tüzcsikot hagyva maguk után. — Ezen gyönyörű tüneményt a tengerben roppant mennyiségben található ázalék- s egyéb állatkák képezék, rothadó testeikből sajátságos vilós (phosphoricus) fény sugározván, mint a szent Jánosbogarakból. Huszonhét napi utazás után kötöttünk ki Rio Janeiro révén, mellyen akkoron a világ majdnem minden részéből jött hadihajók horgonyoztak. A császári palota korán sem felelt meg azon fogalomnak, mellyel egy fejedelmi lakról birunk. De annál nagyobbszerí a főtemplom, nem annyira kívülről, mint belülről; belseje pazarul van faragványokkal, képekkel, arany-ezüsttel ékesítve, s isteni tisztelet alkalmával lehetlen, hogy magasztos ábrándos hangulat ne szállja meg keblünket. Rio Janeiro bazárján végig sétálni sajátságos neme az élvezetnek, tarka tömkelegben tolul ide s tova rajokban a különbnél különböző szinü népség. Majd halvány creolok, majd búskomoly indiánok, itt ében-szinü izmos szerecsen, ott sárga-arczszinű spanyol tűnik fel szemünk előtt. — A számtalan majom, lud, kajdács s más madár kiáltozása képzelhetlen zajt okoz, mig gyümölcsök, fényes szinü tengeri halak s kagylók, illatos ananasz s kokusdió halmak, közbe tengeri rákok, pálmagyékények s óriás hagymák, minden értéket igénybe vesznek. Utczái szűkek s meglehetősen szennyesek, a kövezet felette rosz s nagyobbszerü esőzések alkalmával, patakokká válnak, s ekkor kézláb-törés nem épen ritkaság; — annál is inkább, mert utczavilágitás ismeretlen; igen setét éjeken azonban a főtereken gyantás fanemekből egész máglyákat raknak, mellyek messzevilágitó lángja körül a szerecsen gyermekek, visitó, fülrepesztő zene s vad kurjantások kíséretében tánczolnak, mi az idegennek pokoli jelenet gyanánt tűnik fel. A lakosság legnagyobb részét teszik a szerecsenek , kik részint rabok, részint szabadok. A rabkereskedés tilos ugyan, de mind amellett évenkint vagy 20,000 rab hozatik Afrikából. A kormány gyakran elfogdozza a rabhajókat, a szállítmányt elkobozza, s a négereket, felruházván közmunkákra használja. A kormánynak mégis kevés hasznot hoz e rendszer, roppant sikkasztások történvén. A felügyelők a négereket eladják s neveiket az orvos segélyével a holtak sorába iktatják, az árt egymásközt felosztván. A néger rabok sorsa itt nem olly szomorú mint vélnők; legroszabb azoké, kik szabad négerek rabjai. Többféle kirándulásaim közöl az utolsó Praya Grande, Rio egyik távolabb külvárosának meglátogatására volt szánva. — Gyönyörű házsor vonul a kikötő s a közelfekvő tó között el, a környező dombokról a legszebb kilátás kínálkozik, melly csak képzelhető. Előttünk a kikötő, tarka lobogóival és sürgölődő zsibongó hajóival, alattunk Rio városa, s mi ott távolban látható, ama zölden ingadozó falak, azok a meleg égövnek őserdei; valóban erőltetésbe került, ezt valónak s nem gyönyürü álomképnek vagy csalékony délibábnak tartani. Ezen ős erdők, mellyeket itt szűz erdőknek is neveznek, mert szűzies érintetlenségben láthatók, a mint a teremtő „légyen"-ére a földből kiemelkedtek,—hatalmas bámulattal igézik meg a vándor tekintetét, melly nyomasztóvá válnék, ha nem volna bennük egyszersmind egyesülve mind az, mi az emberi szemre legszebb s legbájolabb. Óriás nagyságú törzsük majd világos, majd setét szinü lombtetőt emel fel a magasba, mellynek gyönyörű színekben pompázó virágaihoz emberi kéz nem fér; az ágakon liliomok s számos vendégnövények tenyésznek, mig egyik fától a másikhoz a felfutók végtelen sokasága nyújtja s fonja ágait, mellyek majd hajókötelekként összesodortak, majd üresek mint óriás kardhüvelyek. A repkények ezen hálója közöl hatalmas óriási cserjék, bozontos bokrok emelkednek, ugy hogy az ember tekintete nem hathat az erdőbe, mert már a legközelebbi tárgyak feltartóztatják. Lepkék ezerei, a legragyogóbb színekben, mellyeket a legmerészebb képzelet alig bir kigondolni, repkednek a szépség e vadonjában; ragyogó fénybogarak donganak, s fen a fák legfelsőbb ágaikon fényes tollazatú madarak kara danol, kicsi, soha nem nyugvó nyelveikkel. Mi csak egy, vagy legfölebb néhány fanemekből szoktuk alakultnak látni az erdőt, zöld lombozattal s épen virágok nélkül vagy csak igénytelenekkel. Itt szűk a hely azon soknemü fáknak s növényeknek, mellyek kitörnek s egymást kiszorítani igyekeznek s ezer különbféle alakzatban s csodálatos változatosságban tűnnek fel egymás mellett; távolabbról tekintve a majd sötétebb majd világosabb zöld, a szivárvány színeiben ragyogni látszik a számtalan, minden színekben pompázó virágoktól, mellyekre arany zománczot öntenek a setét lombok résein keresztül törő napsugarak. Kábító illatot lehel a vadonság s szemeink kápráznak a szinek villogó tarkaságától, mellyet a leggazdagabb képzelet álmodni sem képes. S ez mind nem az, mi a nézőt bámulásra ragadja, de a tárgyak nagyszerűsége, melly minden fát óriássá tesz, minden bokrot fa, minden füvet bokor gyanánt tüntet fel, s az alakok képzelhetlen változatossága az, mi a legnagyobb csodálkozásra gerjeszt. A fatörzsek majd tekertek s csúcsokkal lepvék, majd reszelőkint rovásoltak, a levelek nagyok, fényesek s vastagok, mint fénymázos bőr, felszínükön setétzöldek, alsón sárgák, veresek, vagy barnák; virágaik mind szinre,mind nagyságra s alakra nagyszerűek. S mégis — ha e nagyszerű vadonságban jár kél a vándor, s lelke minden tehetsége, testének minden érzéke a számtalan csodaszéptől, mi végtelen változatosságban minden lépésnél újból tűnik fel előtte, elbájoltatik; ha a meglepetések gyönyörében kifárad; ha a szép és nagyszerűt egész az unalomig élvezte — visszarepül gondolata hideg égaljunk egyhangú szegényes természetéhez, de nem sajnálattal. A déli természet buja növényzetének s mesés pompájának közepette, hiányzik a fenyvesek üdesége s ábrándos titkos zúgása, — hiányzik a cser zivatar edzett, viharokkal daczoló, büszke erőteljes alakja s a nyalka ezüstös oszlopon nyugodni látszó nyirek nyári csendje; hiába keressük az erdei rétek s legelők zöld bársonyos szőnyegét, mellyel az utast telepedésre s a mormoló ezüst csermely melletti nyugvásra készteti; s feltűnik a vándor vágyó lelke előtt az édes szeretett honnak képe, s összehasonlítva azzal, mit érzéki szeme előtt lát, olly büszke, olly gyönyörű alakot ölt magára, hogy önkénytelenül fennen kezd dobogni szive kéjtől, ha az imádott haza természetére s szent nevére visszaemlékezik. Brazília belviszonyai megismerésére, kevés volt mulatásunk ideje. — Annyi áll, hogy illy roppant segédforrások mellett, a nemzeti jólét legmagasb fokán kellene állania, holott ép az ellenkező eset látszik uralkodni. Gyér, alig ötmillió lakossága, legnagyobb részben tudatlan, rabságban szenvedő négerből áll. A vallási közönyösség legnagyobb fokra emelkedett, s az egész istentisztelet nem értett imák elmormolásából, keresztvetés s kiáltozásból áll, miben a négerek legnagyobb buzgalmat fejtenek ki. A hivatalnokok, minden felügyelettől menten, a legnagyobb zsarolásokat követik el, amivel több osztályok kéjbe s anyagi élvezetekbe merülnek. Brazília, a jövő országa, de mint fogja azt elérni, a gondviselés titka. A sárga láz kitörvén, néhány nappal később elhagyák Rio révét, mellyről kétségtelenül méltán szól a népdal : „Rio Janeiro, valóban te pompás város vagy!" Bajtársaktól kivonatva,a szabad tengerre szálltunk, szép idő s jó széllel december 29-én Montevideo partján kikötöttünk. (Folytattatik.)