Vasárnapi Ujság – 1855
1855-04-15 / 15. szám - Georgia utolsó királynője. Szathmáry K. 113. oldal / Elbeszélések és életképek
A ..Vasárnapi Újság;" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg.— Előfizetési dij április—juniusig azaz : 3 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton 1 ft. pp. A „Politikai újdonságokkal" együtt április—juniusig azaz: 3 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton csak 1 ft. 30 kr. pp. — Az előfizetési dij a „Vasárnapi Újság" kiadó-hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. Georgia utolsó királynője. Regényes életrajz. Irta P. SZATHMÁRY KÁROLY. * I. — Ah felséges királynő! — valóban szerencsésnek érzem magamat, itt trónod zsámolyánál azon őszinte vallomást tenni, hogy, ha ez ország — akarom mondani, országodba ki lettem volna küldve, hogy annak trónjára a szépség és nem születés királynőjét tegyem, a választás ugyan csak reád esett volna . . . E szavak francziául voltak mondva, s egy fiatal orosz ezredes ajkairól keltek, ki egy keleti fényű estélyen a tolongó sokaság közt legközelebb juthatott ama trónszerü székhez, mellyen Georgia királynéja Mária ült, ugyanaz, kihez az esetlenül és illetlen időben alkalmazott hízelgő bókok intézve valának. A királyné fenséges alak volt. Elég lesz ha igazolom az orosz ezredes azon szavait, hogy,szépségre is királynő vala,még pedig Georgiában. Tudják-e kedves olvasóim, mit tesz e szó : szépségre elsőnek lenni Georgiában ? . . . Ott, hol az emberi tökély bölcsője van, hol a szultánok élő kincsei teremnek? Hol a szem gránát, az ajk rubin, az arcz virág? Hol a pihegő keblek és gömbölyű vállak fehéren elvakul a szem, hogy a korom sötét hajtengeréjében viszont nyugalomra találjon. Hova megörülni jön a török lantos, s hol plátói szerelmessé válik Szibéria gyermeke? . . . Igen, ifjú és szép vala a szerencsétlen királynő! Habokban feltűzött bársony haját , melly hátul önterhe alatt vállaira omlott, elől gyémánt pillangókból összeállított diadém tártá fel, de szépségén kivül ez is volt egyedüli ékessége. Gránát szemeit megvetőn hordá körül, melly kifejezés csak akkor engedett erélyéből, ha néha gyermekeire tekintett, kik nem messze tőle egy kereveten játszódtak. Halvány, átlátszó arczán nem lehetett a szenvedélynek egyetlen vonalmát fölfedezni, bár ugy tetszett, hogy néha — egy egy ismerős georgiai főnemesnek megpillantásakor — az örömnek gyenge rezgése rohant át izmain. Gyönyörű ajkai csak pár perczczel elébb hasítottaknak tetszettek, s a friss vérpirosság, melly azoknak szinét tevé, szinte váratá a nézővel, hogy a gondolat-vékony hártya átreped. Termetét vállán megtüzött fekete bársony köpeny fölé ugy, hogy a különben festői ránczok a szégyen és düh kínaitól sebesen emelkedő keblek alakját s a bűbájos termetet csak gyanítani engedek. — Valóban uram — válaszolt a királynő — ugy látszik kénytelen vagyok önnek válaszolni. A körülmények rendkívülisége sokat megfejt, de semmit ki nem ment. Ha ön Európának csak legkisebb miveltségű városát és az ottani szokásokat ismeri, tudnia kellene, hogy bemutatás nélkül egy polgárnőhöz sem illő szólami. — Ah, Európa! — szép dicső királyné — feledi fölséged, hogy itt Ázsiában vagyunk ? — Oh téved ezredes — Szibériában — vágott közbe éles gúnnyal a királynő. De ön mondá, tehát legyen. Ázsia e tekintetben csak annyiban különbözik a művelt Európától, hogy hol az európai visszalép, ott az ázsiai fejet hajt, hol az európai tisztet, az ázsiai imád, s hol az európai nő elleni illetlenségért vérével, az ázsiai életével lakol. Ön tette, melly máskor vakmerő lett volna, most lovagiatlan, nemtelen. — Mentsen ki felséged előtt az elragadtatás és azon fenséggel egyesült szépség, melly mint csörgőkígyó áldozatját lábaihoz bűvölt — szólt elpirulva az orosz ezredes, és társai közé vegyült. — Nos ? — kiábá azoknak — áll-e a fogadás , nemde beszéltem a büszke, de valóban felséges exkirálynővel ? — Látszik arczodon minő eredménynyel — jegyzé meg nevetve egy rötképü alezredes ; ugy hiszem nem találtad el a hangot. Ha ha ha! — De mégis szép ez barátim — szólt egy újdonsült tábornok — ma történt a trón átadása, s már csak amúgy beszélhetünk a királynékkal, mint otthon a Bórák és Nankákkal. — „Különben e nőt sajnálom; gyönyörű teremtés." — És higgjétek el, igazán trónra van teremve — mondá a kisérletet tett Szoltineff ezredes; a mint első felszólításomra reám tekintett, becsületemre csaknem térdre ereszkedtem. — Valóban sajnálandó! jegyzé meg az előbbi alezredes — különben az évi fizetés, mit czár ő felsége számára szánt, még a nagylelkűséget is fölülmúlja. Azonban nézzétek férjét; ott kezéig a narancsfák között; — én azt hiszem, most is zavaros fővel, — mondják ő felsége XIII. György uramnak e nemes mesterség is többi erényei közé számítandó. — Bámulok, hogy e felséges nő annyira ragaszkodik hozzá; az exkirály tehetlen, s csaknem butának mondható. — Ez szerencsénk — szólt Szoltineff — lett volna csak e nő a király, vagy ne tették volna a főembereknek osztogatott rubelek a nő befolyását férjére semmit érővé, most nem tánczolnánk Georgia trónja fölött. De így is, — ha én ő felségének lennék, e nőt ártalmatlanná tenném. Elhigyjétek, hogy ha emberismeretem nem csal, — e nő képes volna e perczben mindnyájunkat magával együtt légbe röpíteni! . . . Csak nézzétek ama villámló szemeket, tajtékzó ajkakat és lihegő kebelt. — Nő *) Félreértések kikerülése végett ezután megjelenendő műveimnél nevem előtt P. betüt használok. Ss. K.