Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-15 / 28. szám - Aratás; cséplés (kép.) Dienes 223. oldal / Ipar és gazdászat
223 Aratás és cséplés. D . . . S LAJOSTÓL Megadta Isten értünk, hogy a szántóvető becsületes hazafiak egy évi nehéz fáradozásuk kiérdemlett bérét, sokszoros izzadásuk árát, szorgalmuk, iparkodásuk gyümölcsét megérve lássák, halomra gyűjtsék. Itt az aratás. Hol őszkor hosszú rendben egymás mellett elnyúló fekete barázdák közé Istenben vetett jó reménység fejében gabonája legszebbikét pergeté szét a szorgos földmives, a hol tavaszkor a reménység köntösébe öltözve, mint egy zöld tenger hullámzottak a felserdült vetések, suhogó palástjokban rejtegetve a vidám pitypalattyot, s dallos pacsirtát,a hol pár hét előtt arany kalászok lecsüggesztett fővel lengedeztek, mintha sejtették volna, hogy közéig az óra, mellyben sarlóval, kaszával jön ellenök az ember s le fogja vágni, hogy földalatti verembe tehesse épen ugy, mint őt a halál : ott most hegyes, szűrős tarlón vaskos kévék hevernek, vagy keresztek emelkednek, mintegy hálaoltárul annak, aki, mielőtt a keresztfán meghalt mindnyájunkért, így tanított imádkozni : „Add meg a mi mindennapi kenyerünket", szóval itt az aratás. Az aratás minden évben előkerülő áldomásünnep, mellyen isten a földmives poharába áldást tölt. Azért olly vidám az arató, mint semmi más munkás, azért végzi e nehéz munkáját folytonos vidám dallás közben, mert reggeltől estig Isten áldását forgat kezében,mindennapi kenyérnek valót gyűjt halomba magának s felebarátainak egy egész évi táplálékul. Tagadhatlan, hogy egész esztendő folytán egyik legfontosabb dologidő mezei gazdára nézve az aratás. Ha aratáskor nincs elegendő munkás kéz, melly a termést helyekorán összetakarítsa, jön a szél s kiveri a túlérett magot az összeaszott kalászból, vagy jön az eső, s renden vagy marokban csiráztatja ki az évi termést, mellyhez a gazda egész évi reményét kötötte. Siet tehát minden ember, hogy kévéit minél előbb asztagba, vagy csűr alá rakja. Nyomban követi az aratást a hordás, és ezen munka bevégeztével mindennapivá lesz a gazda ajkain e sóhaj : „Uram ! védelmezd fáradságom gyümölcsét a tűzvésztől"; mert nincs, nem is lehet addig nyugta a szántóvetőnek, míg gabonáját vagy magtárban , vagy földalatti vermekben nem látja, amihez csak nyomtatás és cséplés által juthat. A nyomtatás , cséplés idejét bátran oda állíthatjuk az aratás mellé, mert a hordás csak lid, melly egyiktől a másikhoz vezet. Már a mult években is, de kivált az idén nagyon sűrűen hallatszik az a panasz, hogy nehéz vagy épen nem lehet dolog idejében munkást kapni, s ha végre akad, ollyan árt kérnek sokan , hogy egy napi munkabérből egész héten megélhessenek. Pár nap előtt hallottuk egy tiszavidéki gazdaembertől, hogy az idén öt-hattal alább szállott, azaz drágább lett az arató rész, s a gazda kénytelen volt megadni a mit kértek, mert nem hagyhatja gabonáját, hogy lábon rothadjon, vagy ott rázza ki a szél. Mi épen nem tartozunk azok közé, kik a napszámostól sajnálnák megérdemlett munkabérét, — ezt jó ember nem is teheti — de azok közé igenis számithat bennünket az olvasó, kik sajnálnak minden kenyérmorzsát, minden buzaszemet, melly kárba megy, vagy veszélynek van kitéve ; mert valamint minden legkisebb madárka számára teremtett a jó Isten magot, melylyel táplálkozzék , ugy minden falat kenyér számára rendelt embert, a ki azt felemészsze, s ha valahol kenyérnek való gabonában történik pusztulás, többnyire megkoplalják azt, ha ott helyben nem is, de az ország vagy világ valamelyik részének szűkölködő szegényei; azért helyesen cselekesznek, kik arra tanítják gyermekeiket, hogy „a kenyeret eldobni vagy reálépni vétek." Hogy ne volna vétek azt az Isten áldását sárba dobni, lábbal tapodni, melylyel valamellyik testvérünk, felebarátunk éhségét enyhítette volna! Visszatérve a szorgalmas munkásokra, ime bemutatunk olvasóinknak egyet, melly sem enni nem kér, sem részt, napszámot nem kiván, s mégis naponta 6, mondd hat ember dolgát végzi, s nem valami Isten csudája, hanem Vidacs István készítette cséplőgép, mellyet im e czikk közé nyomattunk lerajzolva. Ismerkedjünk meg e géppel közelebbről. Ha valaki azt mondaná, hogy miképen lehet ez cséplőgép, holott sem rajta, sem a körüle levő emberek kezében nincs csép, sem hadaró, annak azt feleljük, hogy nem is a hadaróról, hanem azért nevezzük cséplőgépnek, mert a cséplő munkáját végzi, még pedig 6 ember erővel 12 cséplőét. Ez pedig mostani munkás-szűk időben valami. A gépeknél rendesen azt tapasztalja a szemlélődő, hogy nem úgy dolgoznak mint az ember , hanem sokkal több munkát bírnak és végeznek ugyanannyi idő alatt. Azt tudjuk, hogy a közönséges csépléshez szükséges mindenek előtt jó tágas szérű, mellynek talaját ahhoz való gyaluval vagy kapával tisztára kell faragni, vizzel locsolni vagy sulykozni, hogy kemény legyen, azután 4—6 sorban végig terítik rajta a szétbontott kévéket, a sorokat végig püfölik a cséplők, megfordítják, ismét megverik, azután kirázzák , zsupkévébe kötik vagy a szalmakazalra viszik, a szemet pedig időnként összetologatják garmadába. Hát a nyomtatáshoz, ahhoz még több hely kell, mert e munkánál több kereszt gabona kévéit rakják széles kerek csoportba kalászaival felfelé forditva, azután rávezetik a lovakat, körüljártatják vagy két óráig, a melly idő alatt jó izüen falatoznak a legszebb kalászokból, s egyéb természeti szükségeket is végzik az ágyás közé, mellyet annak idejében megforgatnak a villások, s háromszori megjártatás után kirázzák, felvágják a törekes, pelyvás magot a nagyfogu gereblyével, ha pedig hirtelen eső keletkezik, bezzeg van dolog, mig dombosra hányják össze a szétgázolt ágyást, összeseprik, taszigálják alája a szemet, s ponyvákkal, gyékényekkel, zsúppal, a mint lehet befedik , és mégis megesik néha, hogy a huzamosabb eső átjárja a gyékényt, ponyvát, s szépen kicsiráztatja még polyvája között a szép tiszta búzát, a mellyből azután nincsen asszony, aki kalácsot vagy rétest tudna sütni. Ezen ismert dolgok felemlegetése után térjünk közelebb a cséplőgéphez, s vegyük szemre, mint foglalatoskodik vele az az atyafi, akiknek dicséretére jegyezzük meg, hogy egynek sincs a szájában pipa. A kézi cséplőgépet azért nevezik így, mert nem gőz vagy ló, hanem ember hajtja, amint a képen látható. Azt is látjuk a Kézi cséplőgép.