Vasárnapi Ujság – 1855
1855-12-16 / 50. szám - Kiáltó szózat; adventi felolvasás nem olvasók előtt. Edvi Illés 401. oldal / Szózatok
A ,,Vasárnapi Újság;" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű iven jelet küldve vagy postai uton a „Politikai ujdonsagokkal" együtt csupán csak 3 nik meg. — Itt pp. — Az előfizetési dij a „Vasárnapi Újság" kiadó hivatalához (egyetemutcza Előfizetési dij julius — decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz ( 4. sz.) bérmentve utasitandó. Kiáltó szózat. (Adventi felolvasás nem-olvasók előtt.) Teljes czimü nem-olvasó honfitársaim! Önöknek szentelem e hirlapi czikkemet egészen, — ismeretlenül, jó-nap köszöntésemet elöbocsátván, és önöket nyájasan kérvén, hogy hajtsák füleiket beszédemre, engedjenek önzetlen felhivásomnak, mit nem is bánandnak meg soha. Ne haragudjanak pedig rám, ha e czikkem kissé borsos leend. (Szózat : Halljuk!) Itt az idő, mellyben a hirlap-olvasás boldog kedvelői ismét országszerte tódulnak a cs. k. postahivatalok sorompóihoz, hogy előre megrendeljék a jövő éven is nevek alatt járandó ujságleveleket; ki milyent akar, tudományost vagy népszerűt, gazdászatit vagy egyházit, drágát vagy olcsót, terjedelmest vagy kevésből állót. És önök, uraim nem sietnek-e a szép sereg után? Vagy nem is mozdulnak, nem is áhítják a nyomott hírlapokat, e lelki szükségletet nem is érzik, sőt tán nem is tudnak felőlük semmit, csak amúgy bekötött szemekkel vakon élvén bele a világba, benne át és ki is abból? Sajnálom önöket, barátim, mint lelki betegeket, és nem bocsátom el magamtól, mignem sziveiket e szent ügynek megnyerendem. Kivánom pedig mindenekelőtt tudni, vajjon miféle emberek lehetnek azok a nem-olvasók. Hogy magasan kezdjem, főrangú családokról és városi rendekről fel sem tedetni, miszerint mulatságukra és unaloműzésre a mindennemű hírlapoknak özönében nem élnének. Ö nagyságukat csak arra kérjük, hogy a német, angol és franczia hirlapok mellett a magyar irodalomról se feledkezzenek el, — meggondolván, hogy magyar méltóság az, mellyben állnak. Ugyanezt várja a haza és a nagy publicum falun lakó uri rangú földbirtokos honfiaktól. íme! Önök a nemzet kitűnő tagjai, a haza-földnek sok drága javával áldva számtalan polgártársuk fölött , és a nemzetiségért a magyar nyelvnek pártolásáért sajnálnának-e áldozni? De a nép is, — mellytől önök tiszteletet követelnek és aratnak, — felteszi róluk, hogy olvasnak hírlapokat, és velük találkozván, kandian kérdezi önöktől : mi újság van, teens uram? Valóban hírlapolvasás nélkül élni, önöknek, nem is élet; minden esetre nem úri modor. Vagy tán lelkész ön, aki nem olvas? Oh! ez igen megbocsáthatlan hiba. „A jó pap holtig tanul,'1 — úgymond a közmondás és a közvélemény. Mi már egymaga is a hirlapolvasást papnak elmulhatlan kötelességgé teszi. Mert nem olvasó pap holtig hogyan tanul? Hogyan halad előre az idővel? Hogyan gyarapítja ismereteit? Hogyan lép fel mivelt körökben mint társalgó? Nem-olvasó papnak csak teste és ruhája pap, de lelke megszűnik pap lenni, és tudatlan közpolgárrá elparasztosul. Vagy, ha merem kérdeni, önök nem olvasó uraim, nyilvános hivatalnokok és tisztviselők, kik a magyar irodalomtól magukat, — roppant számmal levén, — olly érezhetőleg visszavonják, — a túlterheltetés ürügye alatt? De én önöket hirlapolvasás nélkül magamnak nem is képzelhetem. Maradjon naponkint üres órájok több is, házaiknál családi körben élvezendő. Nemes uraimékat külön megtisztelem, — mint ez illeti is őket , és kérdezem, olvasnak-e hirlapot, rangokhoz illendően? Ugye önök czimükkel még ma is szeretnek dicsekedni? Mi örömük ám legyen , nemességüket (ne féljenek) senki sem veszi el tőlük , de félő, hogy — ha magyar hirlapot nem olvasnak — kerek köpenyük alatt is parasztokká lesznek. (Fütyszó a háttérből.) Ettől pedig mentse meg uraimékat a jó Isten. De még tán vannak iskolatanítók is nem-olvasók? Önök tiszte, kedves barátim, a növendék ifjúságot korszerűen oktatni, az idő folyamában felmerülő uj meg uj találmányokat ismertetni, a világ állását s a tanitárgyakat értelmezni, közneveléshez az ujabb tanmódokat, érdekes uj könyveket, jeles collegákat és ujdon keletkezett tanintézeteket megtudni, mind amellyekre önök nem lehetnek alkalmasok, ha folytonosan hírlapokat nem olvasnak. Önökhöz lesz is egy kis mondanivalóm utóbb különösen. Hát annak ki az oka, midőn egész faluk és községek nem látnak hirlapot esztendőn át? Bizony nem más, mint az olvasni nem szerető bíró és jegyző uraimék, azaz : a községnek vezetői. Ha önök jó érzelmű honpolgárok, tehát gondoskodni fognak arról is , hogy a népujságlevelekből hiányt ne szenvedjen, közköltségen hozatván affélét, egy vagy több példányban a helység népessége szerint. Önöknek illik meggondolni, hogy midőn valamelly községnek, saját neve és czime alatt, hírlapja jár, az annak nem kis dicséretére válik, — melly főleg önökre hárul. Csak látnák önök Tolnában, Bánságban mint kitesznek rajtuk sok német ajkú községek, kik magyar hirlapot járatnak közköltségen. Vajjon nem derogál-e az magyar községeknek? Azért a jövő évben ne találtassék a hazában magyar község hirlap nélkül, hogy ezáltal is a magyar becsület öregbedjék. Azonban ne elégedjünk meg azzal a közössel, és ne örüljünk annak az ingyennek, a mi csak a szegény néposztálynak dukál és megbocsátható; gazdagnak az ingyenen és másén élődiskedni szégyen gyalázat levén , hanem a községen kivül rendeljenek meg maguknak külön hirlapot egyesek is. Látom, kegyelmeteket, módos polgár-gazdák, kiknek 12 czirmos ökör jár ki s be udvarukon, kiknek pajtájukban a csép hangja egész télen nem szűnik meg, kiknek tűzfalas házukban minden bőven feltaláltatik, csak a legszebb ékesség hiányzik bennök, hogy t. i. az egész háznál nincsen könyv, sőt hirlap vagy tán egy nagyobb