Vasárnapi Ujság – 1856
1856-12-07 / 49. szám - Huszárlegenda. Virághalmi 427. oldal / Költemények
42 7 Huszár-1 egy kada *) a majlandi „DUOMO"-ról. I. A majlandi téren künn a halbak előtt, Midőn a•. óra már éjfélt rég elütött. — Három huszár ember — ordináncz képében — Üldögélt a teljes képű hold fényében; Ketteje közűlök vala még regruta, Két kapulácziós vén a harmadika Nézték, bámulták a roppant szentegyházat, Megolvastak rajta tornyot már, vagy százat. És úgy vélekedtek : — a másik oldalán : Még az innensőknél is több lehet talán. Az egyik regruta így szól nagy sokára : „Hej, de beillenék Lovász-Patonára! . . . A falu — vagyis a város közepére, Annak a kis régi csonkának helyére. Fogadom, hogy szépen komoran meglenne A fiatal rektor széles hangja benne, Ki, ha azt most csak egy kicsit megereszti, Fél, hogy a templomnak falát kirepeszti. — Narangozónknak is öröme telhetne ; Mert mindennap más-más toronyba mehetne, S húzhatná az „esti"t kicsinyen vagy nagyon, Mint néki tetszenék vékonyan — vastagon . . Hát a legénység milly gyönyörű magasról könyökölhetne le a márvány karzatról; Honnét, ha valaki kalapját leverte, Mire a földre ér, lefuthatna érte . . . „De hát Benkő bátyám! — mond a másik huszár, A kinek fejében e gondolat rég jár — „Mondja meg kend nekem : ott az a sok fajta Torony ugyan mi a menykőnek van rajta? . . „Csitt öcsém, a menykőt nem kell emlegetni Valamint ördögöt falra festegetni Jól vigyázz rám . . látod ... ott ama sok torony Villámhárítónak vagyon a templomon. — Mert miként az égen csupán egy nap süthet , Ugy a menykő is csak egy toronyba üthet . . . .,S mire a sok között itten megtalálja Az igazit, régen kiment a szuflája! . . . De hát kinek jutott és mikép eszébe Ennyit építeni a templom hegyébe ? . . . Hosszú a meséje annak drága öcsém, No de hisz reggelig majd csak elmondom én." — S ezzel az egyiknek vévén a dohányát, A másiknak pedig fogván a pipáját, Ennek pipájában, ama dohányára Jószűn rágyújtott vén huszár módjára . . II. A régi időben Majland városában Élt egy herczegasszony, ki az ő korában Szépségben és kincsben heted hét országra is , Sehol, de seholsem akadott parjara. — o De a kincs halmaz és pompa közepette Egy volt, a mi őtet megkeserítette : Férje rút volt igen, és már öregecske, Sehogy sem szerette őt a szép menyecske; Ő maga is szépre, fiatalra vágyott! .... Jaj, de az öreg úr rá szörnyen vigyázott. 3 mintha ordináncznak tették von melléje soha;egy lelket sem bocsátott feléje. — „Értem, ha e lélek fiatalban lakott .És a keresztségben férfinevet kapott. — „Hejde, öcsém, nehéz asszonyt megőrizni; jó, hogy illyen „posztot" ránk nem szoktak bízni. Mert fogadom, minden huszonnégy órára íegyven nyolcz órai kurta vas dukálna. ,Az öreg berezegnek hét esztendő múlva mlinden haja szála ki vala már hullva; Orczája beesett, termete összement — — Nálunk nem szenvedte volna a regement Kiadta volna rég néki az „obsitot" S e mellé a szürke invalidus-frakkot — De minél vénebb lett, minél kiaszottabb, Annál féltékenyebb, annál átkozottabb! . . . Utoljára az a gond kezdte bántani, Hogyha kitalálják alóla rántani A gyékényt, — fiatal, féltett felesége Rögtön ifjú férjet választand helyébe; — S hét napon, hét éjjel azon törte fejét, Hogy e szörnyűségnek mint vegye elejét. A hetedik éjen végre hajnal felé A nehéz kérdésnek a nyitját megfelé. „Bekomendirozta minden miniszterét, S glécába állítván .... illyen beszédre tért : „„Mondjátok meg nekem : az én holtom után Ki fog uralkodni Majlandnak trónusán?"" „Hát a herczegasszony ! . . kiáltanak ezek . . . . . Hohó! a kormányra gyengék asszonykezek. „„Herczegkoronámat egy öcsémre hagyom, A ki most mint követ a pápánál vagyon . . . Feleségem pedig özvegyi bánatát Apáczaklastromban gyászban sirassa át."" „Elsáppadt az asszony, szíve összeszorult Sáppadt orczájára keserű könnye hullt; Nem a koronának vesztése bántotta Szabadsága ifjú reményét siratta, De hogy is ne , hisz az apáczaklastromból Tilos a kijárás, mint az áristomból. „Ekkor a herczeg a deáknak intett volt, Ki ez intésre egy asztal mellé rukkolt S leült, mig az urak körülre állottak, írván híven, a mit tollába mondottak : — A herczeg öcscsének avandzsirozását — — S a szép herczegasszony degredáltatását. — Az öreg az írást szépen összetette, S aranyos dókája zsebébe rejtette, Mondván , hogy még egyet aluszik reája, Mielőtt a nevét pingálná alája. III. „Aludtak már mind a fényes palotában. Csak a herczegasszony hánykódott ágyában, Nem jött álom kisírt szeme pilláira; Hogy is ne . . ha gondolt jövő napjaira! . . De egyszerre — mintha álmában történnék, — Agya mellett egy szép ifjú megjelenék; Szeme ragyogó volt, mint a tiszta gyémánt, S ragyogása közben tüzes szikrákat hányt. Szelíden a herczegasszony fölé hajolt .... S mézes, mázos hangon hozzá imigyen szólt : ,...—Ismerem, jó asszony, lelked mély bánatát, Ámde, ha kivánod, örömre váltom át! . . . S érette jutalmúl nem kérek egyebet. Minthogy eme könyvbe írjad be nevedet."" E nem várt bíztatás a nőre úgy hatott, Hogy a kalamusért két kezével kapott. De a tollnak hegye bal karjához ért, S úgy megszúrta : rögtön kicsordúlt a vére. S „annál jobb" — kiáltván, karját kinyújtotta. S a tollat kicsordúlt vérébe mártotta; S választván a könyvnek egy üres levelét, Szép piros betűkkel beleírta nevét .... De a mint a könyvről ismét föltekintett Kevés mult, hogy rögtön sóbálványnyá nem lett; Mert az ifjú helyett, ki előbb ott álott; Azt látta, hogy maga az ördög strázsál ott, Ki meghajtván magát, egyet vigyorított, Szája nem volt tovább, csak fűlig hasított; S míg az asszony egész testében remegett. — A fekete fráter illy ígéretet tett : „„Hogy ha semmi jót nem cselekszel e földön, Halálod óráján nevedet kitörlöm."" — S becsapván a könyvet hóna alá kapta S a kénkő szag között az asszonyt ott hagyta. — Másnap kora reggel nagy látás, futás volt; Azt sugdosták, hogy az öreg herczeg megholt; — Megholt bíz az; mert az ördög megfojtotta... • S így testamentomát alá nem írhatta! Eltemették őtet szépen a kriptába; — S az özvegy menyecske ült Majland trónjára. Hazajött a fennsült herczegőcs Rómából, S csaknem fényét veszté szeme bámultából; A mint azt a tündér szépséget meglátta, Szivét a szerelem rögtön általjárta Az özvegyet rögtön ostrom alá vette, S harmadnapra ismét ifjasszonynyá tette; — S Majland városában két nap szerteszélylyel Szólott a muzsika, nappal úgy mint éjjel. IV. Ez új házasságnak hetedik évében E gondolat támadt az asszony fejében : Hogy fejéből a holt vén herczeg kincsének, Milly szép szentegyházat építtethetnének. S ugy lett; meg is kezdték; hordták a köveket, Fogadtak száz féle mesterembereket; Zörög a kalapács . . . zeng az ács baltája, Két kézzel nyúl oda, a ki ért hozzája. De mire a templom egészen elkészült A szép herczegasszony hófehérré őszült .... S a nagy ember kaszás rá fogta kaszáját, Ütni hallván az ő végséges óráját; ... — De mielőtt gyilkos vágását tehette, Hirtelen ott termett az ördög mellette. —„Megállj !.. még egy perczig hagyd ez asszonyt élni, Néhány szót akarok még véle beszélni : Asszony! — mond — te engem csúfosan rászedtél Mert te annak fényes templomot emeltél, A kinek nevét kimondanom sem szabad, Azért hát könyvemben neved irva marad, S lelked addig fog a templomban bolygani ; Mig átkod valaki felfogja oldani Azzal, — hogy háromszáz hatvanöt éjjelen A templom ajtónál pontosan megjelen, S az első, közép, és végső ütésénél Az éjfélnek téged szólitand nevednél." — És eltűnt az ördög ... a kasza villámlott S az asszony lelkének hüvelye lehámlott. ... S ez a lélek ott jár hófehér burokban Mai nap is folyvást az egyház csarnokban Várva lesve azt ki nevénél szólitsa S keserves átkától őt megszabadítsa. Nagy kincs van igérve annak ki megváltja De mind kudarczot vall a ki megpróbálja! . . . Magam is rászántam egykoron magamat Használván egy egész évi „urlábomat . . . Minden jól ment s már az utolsó éjjelen járkálok fel alá . . . kitűzött helyemen . . . . . . Három fertály! ... 110 még csak egy fertály óra! S megszabadulsz lélek a vég harangszóra! . . . Én pedig a kincsesei vájjon mit csinálok? . . . Mit? . . . Egy generális — sarzsit megvásárlók, Es regementemet melléje megveszem S — Benkő huszároknak nevemről nevezem. Legjobb pajtásaim stabálisok lesznek. S mindennap én velem egy asztalnál esznek. Egész esztendeig nem lesz kirukkolás .... Bránsaft . . bakparádé . . avagy rajtsúrozás! Hah! de az óra itt : — egy, kettő, három négy Édes eszem! no még egyszer ... helyeden légy! ... Jaj de a név! . . a név! eszembe nem jutott! S az idő nem állt meg, az óra lefutott . . . Másnap berukkoltam s generális helyett. Belőlem estére megint istrázsa lett. Virághalmi *) *) Virághalminak. Hallja 011! Nagyon jó az a huszár-legenda! Hol volt ön, amíg akkorára megnőtt, hogy most csak egyszerre előáll? Szerk. *) E monda csakugyan forog a milanói nép ajkán . . . i vannak, kik bona fide most is elhiszik az elkárhozott herczegasszony lelkének vándorlását, sőt a nagy oltár fölött fggő fekete öltöny darabot e nő palástjának hiszik . . .