Vasárnapi Ujság – 1857
1857-08-09 / 32. szám - A hét vezér hüséget esküszik Álmosnak (kép) 316. oldal / Történeti czikkek
316 szemű, magas karcsú termetű, izmos karu és hosszú ujju volt; lelki tulajdonaira nézve pedig kegyes, jószívű, adakozó, bölcs, bátor, vitéz, harczosait örömest jutalmazó. Annyira meghaladt mind testi, mind lelki erőben mindenkit, hogy az ő tanácsa és együtt munkálása nélkül semmi nevezetesb nem történt a széles scytha hazában. Ezen férfiú Álmos, kire az együtt tanakodó népfők egyesülve vetették figyelmöket. És ezen egyesült figyelem folytában öt, és az ő nemzetségéből származottakat, szabad akaratból és köz megegyezéssel vezérül s parancsnokul választván magoknak, fiaik fiaira is, utolsó nemzedékiglen, ezen üdvözléssel lepték meg : „Mától fogva téged ismerünk vezérünkül, s hová szerencséd vezérlend, oda követünk." Nem akarák azonban a választó népfők sem részökről, hogy csak puszta, könnyen elhangzó igéret gyanánt álljon e nyilvánítás, sem más részről, hogy korlátlan önkényes urakká lehessen a szabad akaratból választott fővezér, hanem, miszerint férfiasan pecsételjék a komoly fogadást, egyszersmind pedig alkotmányos viszonyba állítsák a fővezért, az általuk képviselt, eddigelé soha fejedelmet nem ismert szabad nemzettel : pogány de nagyszerű szokásukból felhastták ereiket, vérüket egy közös edénybe csorgatták, és miután az eddig külön fajtájú hét hadat ezen jelképben vérszerint is egyesitették, következő alkotmányos szerződésre esküdtek meg mind heten egymásnak : 1. Mig ők és maradékaik életben lesznek, mindenkor az Álmos nemzetségéből legyen vezérök. 2. Ha mi javakat együtt szerezhetnek munkájokkal, azokban közösök részetlen senki se legyen. 3. Ők, kik Álmost szabad akaratjukból választák urakká, a vezéri tanácsból és kormány tisztéből sem magok, sem fiaik, ki ne rekesztessenek. 4. Ha valaki maradékaik közöl hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy e közt és rokonai között izetlenséget szerezne, azon gonosznak ugy ontassék vére, miként omlott az övék, az Álmos vezérnek fogadott eskünél. Végre 5. Ha valaki ezen esküvel pecsételt szerződést, akár az Álmos vezér, akár az ő utódaik közöl meg akarná szegni, örökösen kiátkozott legyen a nemzetből. Szilárd elhatározottság, lelkiismeretes tiszta szándék és erős akarat bevitette ez eskünél, e fogadásnál a népfők keblét, mert azt, bár pogányok voltak, nemcsak magok szentül megtartották holtokiglan, de a nemek egyes tagjaival is megtartatták, s a fővezér ellen bűnhödteket kemény büntetések végrehajtásával sújtották, hogy kinek keblében szeretet nem termé meg az engedelmességet, félelem riassza el a nemzet hitszava elleni merénytől. Így történt, hogy később, századok múlva is, midőn már felkent tekintélyes királyok karja igazgatta az itt még csak vezérekre bízott kormánygyeplőt, bűnnek tartotta minden egyes magyar, nemhogy nyilvános szembeszökéssel búsítani tisztelt fejedelmét, de csak suttogó rágalom ködével homályosítani is; ha pedig valaki, bár a főrend közös, elég merész volt legkevesebbé is megbántani, vagy igaztalanul gyalázni a királyt, az udvartól küldött akármelly csekély állapotú szolga kihúzhatta öt testőr-csapatja köréből, tömlöczre verhette, és elkövethette rajta a könyörületlen kor találta kínzások borzasztón változó nemeit. Az ősi alkotmány e vázlatából érthető, hogy miután a nemzet egy főhatalmú fejedelmet választott, megszűnt a régibb szövetséges rendszer, s korlátolt egyeduraság állottt helyébe, melly szerint a fejedelem nem csupán hadvezér, hanem az uján szerzett álladalmi egység közvetítője volt, s valódi felségi jogokat gyakorolt , mihez képest a magyar korlátolt örökös egyeduralom sajátlag már ekkor vette kezdetét. Hogy pedig ez később önkényes urasággá ne fajuljon, fenntartották magoknak a népiek azon jogot, mellynélfogva mind a törvényhozásban, mind a kormányban befolyással bírjanak, s a fejedelem tanácsából és az országos tisztségekből soha ki ne zárassanak. Nyolczszáz nyolczvannegyedik esztendejét számította Krisztus születése után a keresztyén világ, midőn a hét törzsökfő, illy alkotmányos szervezet mellett, az ujan választott fővezér Álmos által kormányozva s vezetve, a Volga-Don közből napnyugat felé megindult, s átjővén a Havasokon, Ung mellett megszállotta s elfoglalta újra az őshazát, melly „fárasztó viadalmak után ada neki nyugalmat." 2. §. Hadi szerkezet és hadászat. Foglalási hadjáratok. Nemzetgyűlés. I. Hogy a magyar nemzet már első megjelenésekor Európában nem volt akadékoskodó gyülevészcsoport vagy fegyelmetlen rablóbanda, azt ildomos kiszámítással folytatott csatákban töltött egész élete bizonyítja. Tanúságok erre hadi szerkezete és hadjárata, sőt magok a foglalási hadjáratok is. A középpont, melly körül a régi magyarok egész élete forgott, a harcz és háború volt; mert, Béla jegyzője szerint, „akkor a magyaroknak nem vala egyéb kívánságuk, hanem hogy földeket foglaljanak, nemzeteket hódoltassanak, és hadi életet éljenek azért alkotmányuk és kormányuk alakja is hadszerü volt; törvényeik leginkább hadi tárgyakra s körülményekre irányultak. — Minden fegyverfogható férfi katona volt. Veszély idején a nemzetnek fegyverre szólittatása véres kard körülhordatása által történt; s ha valaki hadba menni vonakodott, vagy a tábort az elöljáró tudta s engedelme nélkül oda hagyta, halállal bűnhődött vagy a katonaságból kitiltatott, s birtokától megfosztatván, szolgaságba vettetett. Illy szigorú hadi fegyelem az ősmagyarnál bámulatos hadi ügyességet fejtett ki. Nagy gonddal s szorgalmas gyakorlattal tanult lóhátról nyilazni, hogy a legjobb íjásznak tartatnék az egész világon. Hadi szerkezetét illetőleg, a vívó sereget külön ezredekben olly sűrűen állította össze, hogy egyetlen és megszakadatlan vonalnak látszanék ; miszerint azonban a hadsorok tömöttek, erősek, a hadsereg homloka sűrű és egyenlő legyen, nagy gonddal vigyázott. A csatarend felállításához mindig éjjel fogott. Az igy rendezett tábor zömén kivül tartalékhadai is voltak, mellyeket vagy a hanyagul rendezett ellenség elleni lesre szokott küldeni, vagy a gyengülő rész rögtöni segítségére visszatartani. Málháit és táborszereit a vívó sereg jobb vagy bal szárnyától egy mérföldnyire hagyta, s védelmére rendesen csekély őrsereget hagyott; felesleg lovait azonban nagyobb bátorság kedvéért gyakran mindjárt a deréksereg háta mögé állította. Csatatérül olly vidéket választott, hol leshelyül szolgáló berkes erdő, mocsár, völgy kínálkozott. Igen szerette, ha táborát hát mögöl átgázolhatlan folyó vagy mocsár avagy tó fedezte, különben könnyű lovassággal kellett a hiányt pótolnia, s a sereg oldalait nagyobb számú s vitézebb fegyveresekkel körítenie. Az ütközet azonban sík téren történt. Őreire fö- A hét vezér hűséget esküszik Álmosnak. — (Geiger nagyobb képe után.)