Vasárnapi Ujság – 1866
1866-06-03 / 22. szám - Komáromi Kálmán: Csüggedés 262. oldal / Költemények
Az utóbbi években egy életén rágódó betegség számtalanszor megakadályozó munkásságában, míg hazai művészetünk nagy kárára f. é. május 14 -én kioltá a halál. Wéber Henrik élete legszebb világában, 48 éves korában hunyt el, midőn eddigi műveihez tán még a legszebb emlékkövet emelte volna magának, s e körülmény kétszeresen érezteti velünk azon művészünk elvesztését, kit magánéletében is ugy ismert mindenki mint szelid, csendes természetű, törhetlen becsületességü férfiút. —h — Csüggedés. Borul szivemre fájó érzet, Ha nézek a világba szét . . . — E szivre, mely már annyit vérzett, Nyugalmat még se küld az ég? Zúg a tömeg tompán körültem, Tusában a sorssal levén — E harcznak egykor mint örültem! De most futok belőle én. Nézzem talán : mint hajt tömérdek Embert gög, felfuvalkodás, S kit vezérlő hitvány önérdek, Mint teszi tönkre egy csapás? Halljam a fájlalom beszédit, Nyomorba', hiába' véve részt? Lássak, halljak mindent, mi szédit, Mi szivet éget, tép, emészt. Hallgassam a fiúnak átkát, Mit apja ősz fejére szór? Lássak megcsalt, kigúnyolt mátkát, Ha ajkán őrjöngése szól? Éí társamat, mint fát az inda, Szeressem hiven, egyiránt, Hogy megcsaljon, kerülve mint a Sötét és a hajnal sugárt. Szeressek, hogy jutalmam légyen Harsány kaczat, gúny, megvetés? Örüljek hol örülni szégyen, Sirjak hol ál a szenvedés . . . Üldözzem azt, kit önhazája Hideg kebléről eltaszít? Vagy szánalommal nézzek rája, Mig más kaczag . . . mit ér az itt? . . . Avvagy talán a bölcset nézzem, Kit a tömeg lepisszeget, Mint fesziti szárnyát merészen, Hogy megrabolja az eget? Vagy nézzem a hitvány bolondot, Kit istenít a kába nép — Érintve arczával porondot, Mint midőn templomába lép. — Mind láttam ezt . . . szivem betelve Égő sebekkel gazdagon. Nem jó a hit, hogy fényt lövelne, Melyhez ragaszkodnám vakon . . . Egy enyhe szót okadna bár ki, Mondván: remélj, higyj és szeress! Csüggedni rút! mindig talál, ki E földön szépet, jót keres!? Komáromi Kálmán. •262 Az emberi nem kora. Nemünk eredetéig nem nyúlik fel a történet, mint nem terjed ki az egyes ember emlékezete születése órájáig, vagy az anyai kebel édes álma napjaig. " Koenig. Eleitől fogva élénken érdekli az embert neme eredetének kikutatása. S minthogy a tudás hiányzott, a mese lépett annak helyébe, és ez a különböző népeknél igen különféleképen alakult, műveltségek, az égalj s azon föld tulajdonsága szerint, amely világrészben laktak. A dolog természetében fekszik, hogy mindenütt vallásos előterjesztések kapcsolódtak e kérdés megoldásához, ahol csak létezett egy kis szikrája a vallásnak, és igy az emberi nem eredetét többé-kevésbbé mindig oly szinben látjuk lerajzolva, a minőt annak a különféle népek különböző vallásos felfogásai adtak a szerint, amint egyiknél a természetimádás, másiknál a sok istenség, a harmadiknál az egy istenség tisztelete és hite volt uralkodó. Nem czélunk, ezen különféle tanokat és hitregéket taglalni, s azoknak helyes vagy helytelen voltát bizonyítgatni. Vizsgálódásunkban nem támaszkodunk egyébre, mint a természettudományokra, vagyis a tapasztalásra s az ebből vont következtetésekre; de előre meg kell vallanunk, hogy a tudomány még nem jutott el oly álláspontra, melyről csak a legkisebb, legjelentéktelenebb teremtmény keletkezését is kimutathatnók; annál kevésbbé az emberét, az élő teremtettség legfenségesebb példányáét Az életszikrának első fellobbanása mindig titok marad előttünk. Mi még csak arra a régi, sokszor ismételt kérdésre sem vagyunk képesek megfelelni: vájjon a tojás volt-e előbb, vagy a tyúk? Az életszikrának mi csak külső jelenségét látjuk. Az élet alapelvének titka a physikai erőnél sokkal magasabb erőre utal bennünket, melynek megismerése nem lehet, hogy a halandóra fölemelő ne legyen. Ha elfogadnók is a franczia földön keletkezett tételt: a fajok egymásba átmenetének elméletét; azon nézetet, melyet Lamark és Geoffroy St. Hilaire állítottak fel, s mely nemrégiben Darwin szellemdús könyvében is elfogadásra talált: még ezzel sem nyernénk sokat az emberi nem keletkezése idejének felderítésére nézve. Lamark a maga elméletében azon szélsőségre vetemedett, hogy az embert sok idők és szükségszerű körülmények hozzájárulása folytán az orangutangból származtatja fel. Ez elmélet szerint tehát, — mely szerényebb határok közt nem volna teljességgel elvetendő, élő élőképek voltak szükségesek, melyekből a növény és állatország többi alakjai időről időre kialakultak. — De ezen előképek keletkezésének kimutatására ép úgy hiányzik a kulcs, mint az emberfajéra, ha azt mai physikai tökéletességében gondoljuk a földre helyeztetettnek. Csak egy, tökéletesen kizárólagos emberfaj van, mely valamint tökéletesebb természeti alkotása, ugy szellemi tehetsége által a teremtettség többi tárgyait messze túlhaladja. Az emberi agyvelő súlya 23 szor nagyobb a hátgerinczvelő súlyánál, míg a gerinczes állatok agytömege, föl egészen a majomig, csak négyszer haladja meg a gerinczvelőt. Az emberi nem válfajainak állékonysága megengedi azt a föltevést, hogy az embernek teremtése nem csupán a földnek egy pontján történt. Ha fürkésszük az ásatagos kövült állati és növényi alakokat, melyek a föld különböző korú rétegeiben bezárva vannak, arra a kétségbevonhatlan törvényre jövünk, hogy a tökéletlenebb előbb létezett, mint a tökéletes; s hogy a teremtésben folytonos haladás vehető észre az élőteremtmények alkotásáig. Az ember áll e sorban a tetőponton. S ez oldalról már nem kis fontosságú azon kérdés is, vajjon léteznek-e ásatag vagy kövült ember-tetemek,s mennyiben határozható meg azoknak kora? Emberi tetemek a föld és kőrétegekben szintúgy fenmaradnak lényeges változás nélkül, természetesen ásatag alakban, és nem kővé vagy érezczé változva, mint más emlős állatok csontjai. Az ásatag emberi részek megítélésében nem ritkán hamis következtetésekből indultak ki egészen a mi korunkig. Mondhatni, már a görög hitvegetanban találhatók ily csalódások, ha ugyan a költői nézet a csalódások sorába számítható. Amor ugyanis az alvó Venus körmeit nyilával lelődözte, s azok az Indus partjára hullottak. De minthogy a mi isteni, az nem veszhet el : a Párkák fölszedték a hulladékot , és átváltoztaták azokat onyx kővé. Onyx azt teszi: köröm, s azon kő is, mely azzal hasonló szinü. Homokkőbe benyomott lábnyomásai valamely időszámlálás előtti óriási állatnak, első fölfedezésökkor emberi kezek nyomainak tartottak. Az állat később Chirotherium nevet kapott, lábnyomainak emberi kézhez hasonló alakja miatt. A tudós Penter Felix, orvos Bázelben, mammut h csontokat, melyek 1577. Luzernben találtattak,nemcsak óriási emberek csontjainak állata, hanem még az egész, 19 láb magas óriás csontvázát is lerajzolta, melyhez szerinte tartozniok kelle. Innét a luzerniek czimerekbe két óriás pajzstartó embert vettek fel — Blamenbach tanár volt az első, aki meggyőződött, hogy ama csontok mammuthéi valának. — 1824. Párisban nyilvánosan mutogattak egy kővé vált lovon ülő embert, ami a fővárosban nagy feltűnést, okozott A dolog a tudományos akadémia által megvizsgáltatván, kitűnt, hogy a bámult Chevalier petrifié (kővé vált lovag) nem más, mint egy történetesen alakult homokkődarab, mire aztán a párisi nép babonás csudálkozása egyszerre megszűnt. S ily balfogásokat még többet lehetne felhozni. De a költészet és csalódás teréről térjünk át, a valósághoz. Valóban találtatnak emberi kövületek, ha emberi csontvázakat, melyek kemény mészkövei vannak boritva, a kövületekhez akarunk számitani. Ezek azon nevezetes csontvázak, melyeket Guadeloupe szigetnél, közel a La grand terre nevezetű szigethez egy szoros tengerszakadékban találtak. Ezek nagy, sokszor 4000 fontnyi szilárd mészkősziklákba vannak burkolva. Két példány Európában is van, egyik a brit múzeumban Londonban, a másik a Jardin des plantes-ban Párisban. Ezek a legalaposabb vizsgálatokon mentek keresztül. E szikladarabok az emberi csontvázak mellett még kagylókat és korallokat is zárnak magukban abból a fajból, mely ugyanazon tengerben máig is él. E kagylók és koralloknak máig is megvan eredeti s nagyon feltűnő szinök, s ez által ismét azt bizonyítják, hogy csontvázaik kövülése nem nagyon régi lehet. E kövekben mozsarak, fejszék stb. kőből; továbbá por alaku faszén, s egy darab igen kemény fekete fa találtatott, melyen egyik oldalról egy idomtalan nagy lára, másikon egy roppant, terjedelmű béka volt bevésve, a durva készítményű fazekak cserepei mellett. A csontvázak szabályszerű emberiek, és a karaibok törzséből valóknak látszanak lenni, kik régenten e szigetet lakták. Semmi sem mutatja, mintha itt valami nagyon régi emberi maradványokkal volna dolgunk, mert, a felhozott tények mellé még azt is hozzáadhatjuk, hogy Jumphry Davy a csontokban vegytani után még kénsavas mésztartalmat is fedezett fel. E csontok a tengerben szerencsétlenül elveszett emberektől származhatnak; az is lehetséges, hogy itt valaha temetőhely volt. A Guadeloupe sziget tudomás szerint vulkáni eredetű, s ennélfogva könnyen történhettek emelkedések és sülyedések a föld felszínén, s a temető így boríttathatott el a tenger által. A guadeloupei emberi maradványok tehát nem bizonyítanak az emberiség igen régi eredete mellett. De különös figyelmet érdemel az a kérdés is, vajjon léteznek-e bizonyítékok, arra nézve, hogy az ember a legnagyobb ősvilági állatokkal, u. m. a mammuth, a kihalt rhinoceros, a barlangi medve s barlangi hyenával stb. egyidejűleg létezett ? Ha ez be