Vasárnapi Ujság – 1883
1883-12-09 / 49. szám - Jókainé jubileuma 794. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - Petőfi uj diszkiadása (4 képpel) 794. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
794 koptokból, felláhkból állították össze, s csupán két ezred lovasságot ujonczoztak kizárólag mozlim arabokból. Hogy e tarkán összetákolt tömegbe hamarosan némi fegyelmet ojtsanak, angol törzstisztek, közöttük Dandridge, Taverner, Gordon ezredesek, Fitzgerald, Maycock őrnagyok, s 150 altiszt vette át a vezényletet. Idegenek közül még Duillier belga ezredes, a franczia Morris bey és a német Plosz, a khedive seregéből, léptek át. A főparancsnok, Hicks tábornok, a brit hadviselés hagyományos szellemében képezte magát, s mint a bengáli hadsereg vezérkari főnöke, Afghanisztánban kisebb eredményeket ért el, melyek után a Himalája alatt érvényes bablont az afrikai pusztákon utánozni jónak vélte. De az egyébként is aránylag csekély haderőnek szétdarabolása számos kisebb hadoszlopban, melyek gyöngesége valósággal kihitta az ellenfélt véletlen megrohanásokra; a nevetségesen csekély szakaszok sétái az ellenséggel teli vidékeken, s végre a törekvés mindent megszállani — oly hibák, melyek rettenetesen megboszulták magukat. És a mi legfőbb, Hicks pasa 250 angol mérföldnyire előhaladva, működési vonalától elvágatni engedte magát, ami a legnagyobb merészség, még akkor is, ha az illető az ellenfél fölötti túlsúlyáról és győzelméről szinte bizonyos. Ezek után már szinte sejteni lehetett, hogy Hicks pasa katasztrófa felé közelít. És ez csakugyan be is következett a legiszonyúbb mérvben és alakban. Az ellenséggel tartó kalauzok meredélyes, sziklás vidéken keskeny hasadékok közé vezették, hol ágyúit sem használhatta, a mahdi serege körülvette és eddigi hírek szerint teljesen megsemmisítette. A 11,600 főnyi seregből csak mintegy négyezer menekült a háromnapi ellenállás után, de hogy ezek is később nem kerültek-e még kardélre, ily körülmények közt igen kétséges. Közhiszem szerint ekkora vereség Angliát az 1842-i afgháni katasztrófa óta nem érte. De hát a kinek sokfelé van birtoka, el kell készülnie rá, hogy hébehóba itt-amott elveri a jég legszebb vetéseit. Inkább az a csodálatos, hogy aránylag oly csekély erővel miként volt képes eddig is összetartani a roppant világbirodalmat, melyhez lélekszámra hasonlót nem mutat föl a történelem. VASARNAPI UJSAG. PETŐFI UJ DISZKIADÁSA. Petőfi Sándor összes költeményeinek az Athenaeum társaságnál most megjelent negyedik képes díszkiadása méltán nevezhető irodalmi eseménynek. Három, szokatlanul erős kiadás, 16 forint ár mellett elfogyott, s most a kiadótulajdonos társaság a negyedik, az eddigieknél még teljesebb és díszesebb kiadást 12 forint árral bocsátja a könyvpiaczra. Örvendetes, hogy ez lehetséges, s hogy legnépszerűbb költőnk népszerűsége nemcsak abban áll, hogy sokat emlegetik, hanem hogy igazán olvassák, sőt veszik is; veszik nemcsak olcsó, másfél és két forintos kiadásait, hanem a nagy díszkiadásokat is, nálunk még szokatlan áron, oly áron, aminőt a magyar ember, könyvért, csak nagy szeretetből ad meg. Most egy negyedrésznyivel kevesebbet kell éretre adni, amiért többet kap mint eddig. Mert a modern könyvkiadások épen ellenkezők a Sibylla-könyvekkel: ezek minél később, annál drágábbak voltak, s ma minél többet vesznek, annál olcsóbb lesz a könyv. Petőfi e nagy képes diszkiadása, a megelőző hasonló kiadásokkal egyenlő nagyságban, formában és berendezéssel jelent meg; de tartalmasabb s gazdagabb mind a szövegben, mind az illusztrácziókban. A szövegbe az utóbbi kiadások óta fölfedezett Petőfi-költemények is mind föl vannak véve, igy a legújabb négyen kivül, a «Vasárnapi Újság» 1880. évi folyamának 31—45. számaiban megjelentek is, számra mintegy 25 darab. Igaz, hogy ezekkel leginkább csak az ifjúkori kísérletek száma szaporodik , de oly költőnél, mint Petőfi, ezek is rendkívüli érdekkel bírnak, a fejlődési folyamat szempontjából , mert a költői szikra első felcsillanásait ellesni érdemes. Ami az illusztrácziók gyarapodását illeti, ez már belbecsben is tetemes. Petőfit mindig fogják illusztrálni; a művészek mindig fognak rajta lelkesedni; eleven, drámai életből kapott eszméiből és alakjaiból anyagot meríteni műalkotásaikhoz. Igy most is, a költő arczképén kivül, mely szintén uj és pedig kitűnően sikerült rézkarcz, mintegy tizenöt uj képet hoz ez uj kiadás. Böhm Pál négy sikerült rajzzal illusztrálja a «Helység kalapácsa »-t ; Jankó János a «János vitéz» eddigi illusztráczióihoz még három szép uj rajzot ad; Székely Bertalan jeles festőművészünk is egy ujat az «Apostol»-hoz s egyet a «Tündérálom»-hoz; végre Zichy Mihály, a kitűnő rajzoló négy uj, az eddigieknél még sikerültebb rajzzal ajándékoz meg, s emeli a kiadás műbecsét. A kiadótulajdonos társaság szívességéből abban a helyzetben vagyunk, hogy ez uj illusztrácziók közül négyet mai számunkban bemutathatunk olvasóinknak és pedig kettőt a Zichy Mihályéiból, kettőt a Jankó által János vitézhez ujabban rajzoltakból. Emezek közül egyik azt a komolyan humoros jelenetet ábrázolja, mikor János vitéz a franczia király előtt, kinek leányát a török kezéből megmentette, uti kalandjait kezdi elbeszélni; — a másik pedig azt, mikor János vitéznek a tündértóba dobott rózsájából Iluska föléled, s a vitéz őt keblére öleli. — A Zichy Mihályéi: két forradalmi kép; egyik a Talpra magyarhoz, a mint azt a költő szavalja s társai esküsznek. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok többé Nem leszünk; a másik a «Föltámadott tenger» czimü hatalmas költeményhez szól. A rajzoló itt realisztikusabb volt a költőnél; a költő allegóriát ad a feltámadt s hajókat és árboczokat tördelő tenger képében a népről; a művész fölismerhető s való alakokkal magát a nép forradalmát rajzolja. — Ez általunk bemutatott kettőn kivül, Zichy Mihály még a «Farkas-kaland»-hoz rajzolt rendkívül sikerült képet, s a «Ködös, borús őszi idő»-höz egy megkapó méla rajzot. A magyar közönség örömmel láthatja kedvencz költőjének, a halhatatlan és felejthetetlen népköltőnek évről-évre növekedő hódításait. Műveinek elterjedt példányai már százezerekben számítanak s művészeink legjobbjai vetekedve járulnak hozzá — nem népszerűsítéséhez és terjesztéséhez — amire nincs szükség, hanem bővebb magyarázásához, a mi soha sem válik feleslegessé; mert a nagy költők á átalában a lángelmék sajátsága, hogy mindenki egyszerre megérti, hogy oly egyszerűek, oly világosak s a mélyebben néző, a bennök elmerülő mégis mindig talál valami újat bennök; átlátszók mint a tengerszem, de szintoly feneketlenek és kiaknázhatlanok is. 49. SZÁM. 1883. XXX.. EVFOLYAM. JORANNE JUBILEUMA. A kitűnő művésznő nagyérdemü és fényes szini pályájának félszázados méltatása számos ünnepélyes mozzanatból állt. Megjelent ismét a színpadon, alakításainak világában, hol a színi világ új nemzedéke vette körül, s a közönség soraiban is egy uj nemzedék jelent meg, hogy még láthassa és kifejezze tiszteletét. Egy közvetlenebb érintkezésre is alkalmat nyújtott az ünnepélyek sorozata és a társadalom százai vették körül a művésznőt. A legfelsőbb elismerés sem késett, s Jókainé a koronás arany érdemkeresztet nyerte meg a színművészet terén szerzett érdemei elismeréseid. A nemzeti színházban nov. 30-án ment végbe a jubiláris előadás. Piros betűkkel nyomott színlapok hirdették «Coriolán»-t. Aki jegyhez tudott jutni, kapott egy másolatot a régi szinlapból, mely először hirdette Laborfalvi Rozália föllépését 1833. okt. 27-ikén, Budán, a «Benjamin Lengyelországból» czimü szinműben. A nyomtatványokból még ez nem volt elég. A nézőtéren Komócsy József egy sikerült alkalmi költeményét osztották szét. Az ünnepély két részből állt: a színfalak mögött és a színpadon. A dráma és opera személyzete teljes számban jelent meg a színpadon ; ott volt a Jókai-családnak is számos tagja. A földísziett öltözőből a színpadra vezették, mielőtt még közönség lett volna a nézőtéren. Ribáry József miniszteri tanácsos üdvözölte s átnyújtotta neki ő felsége elismerését, az arany érdemkeresztet, s azzal együtt a miniszterelnök levelét. B. Podmaniczky Frigyes az igazgatóság nevében köszönte, s adott át nagy babérkoszorút. Bercsényi Béla az összes tagok nevében mondta el az ünnepi szavakat, s Vizváriné és Saxlehner Emma asszonyok adták át az arany és ezüst levelekből készült babérkoszorút; Helcey Laura és Jíaieczkyné másik koszorút, Csillay Teréz és Kordin Mariska a diszes boritékú albumlapot a személyzet névaláírásával, melynek művészileg szép feliratát Benedek Lajos készítette. Sonnenthal, a bécsi Burg-színház művésze is küldött koszorút; Lewinszky és Gallmayer asszony (Bécsből) üdvözlő táviratot. Mélyen meghatva válaszolt az ünneplő művésznő a szívből jött üdvözlésekre, s e szavakkal végezte : «És most engedjétek meg, hogy hadd vegyek bucsut az én eszményeim világától, mit épülni láttam, mit emelkedni látok, a magyar színpadtól». A népszínház részéről Hegyi Aranka és Pálmai Ilka nyújtottak át ezüst koszorút és Lukácsi Sándor rendező mondott üdvözletet. Újházi Ede pedig a miskolczi színház tagjainak ezüst koszorúját adta át. Ez volt izgalmas előzménye az előadásnak. Még jó, hogy «Coriolán»-ban nem a darab kezdetén jelenik meg Volumuia. Mindenki e jelenetre várt, s mikor elkövetkezett, a függöny mögött zene előzte meg. Volunmia épen a színpadon van a függöny felgördültekor. Eladó, perczekig tartó taps tört ki. A koszorúkat a zsinórpadról bocsátották le, szebbnélszebbet és igen számosat a tisztelőktől, a vidéki színházaktól. Jókainé meghajolva fogadta az ovácziókat. Hölgyek siettek elő, összeszedni a koszorúkat. A jelenet ép oly ünnepélyes mint megható volt. A művésznő mégis elég erőt őrzött meg, annyi emlék és ily benső üdvözlet közt, hogy a római matróna szerepébe gyorsan beletalálja magát. Hangja még mindig messzecsengő, s az érzés lágyságától meleg. Volumnia nemes alakja elfoglalta helyét az előadásban, s egyes jelenetek után alig tudott véget érni a kihívás. Midőn megjelenik a római nők kíséretében, a színház női személyzetének művésznői szolgáltak kíséretül, Prielle Kornélia, Hehey Laura, Felekiné, Szatmáryné, stb. Mikor pedig a függöny a darab végén legördül, mindenki arra gondolt, hogy most igazán utolszor gördült elő és takart el egy nagy művésznőt. Újra és újra tapsolták, s ez már csakugyan a búcsúzás utolsó momentuma volt. Az előadás után a színház dalkara szerenádot rendezett a művésznő lakása előtt. A diszlakoma másnap a «Hungária» főtermében egyesíti a főváros közéletének jeleseit, minisztereket, politikusokat (mert a politika maga is művészet, főképen pedig rokonságot érez a színművészet iránt), az irodalmi és művészvilágot. A nemzeti szinház és az irók s művészek társas köre rendezte a lakomát. A sötétlő frakkok tömegét vidáman enyhítette a nők szines öltözéke. A nemzeti szinház és népszínház művésznőin kivül az ünnepelt legközelebbi rokonságából ott volt Hegedűs Sándorné és Jókai Róza k. a. is. Jókainé az érdemkereszttel diszitve jelent meg. Az asztalfőn foglalt helyet; mellette jobbra Péchy Tamás, a képviselőház elnöke és Prielle Kornélia asszony ; azután Pauler miniszter, Jókai, Tóth Lőrincz ; majd a másik oldalon gr. Szapáry pénzügyminiszter, mellette Blahdné, gr. Andrássy Manó, Felekiné, Jókai Rozaka. E kis névsor is elég kifejező inicziáléja az egész sorozatnak. A lakoma költeménnyel kezdődött, s el lehet mondani, hogy jól fűszerezett. Ifj. Ábrányi Kornél szavalta el alkalmi ódáját melegen, erőteljesen adván elő a tartalmas költeményt. Azután ismét koszorúk átadása következett. A lakoma élénk társalgás közt folyt. Csakhamar jelentkeztek az áldomások, az első a királyra, ki a művésznő kitüntetésével szintén hozzájárult az ünnephez. Br. Podmaniczky Frigyes mondta e felköszöntőt. Utána Urváry Lajos az írók és művészek társasága nevében a művésznőt éltette, Feleki Miklós pedig a miniszterelnököt, aki azonban nem volt jelen, hanem levélben mentette ki elmaradását. Zichy Antal világszerte ismert írónkra, Jókaira mondott áldomást. Komócsy József a Petőfitársaság nevében, Ráth Károly főpolgármester a főváros nevében köszöntötték föl Jókainét. Volt még sok áldomás, közben az üdvözlő táviratokat olvasták föl. Jókai asztali beszéde a legszebb alkalmi felszólalások egyike volt, egy kis visszaemlékezés «a régi jó időkre». Így kezdte: Valóban elgondolkozásra méltó rendelkezése a sorsnak, hogy egy elmúlt nagy korból mi ketten maradunk így egymás mellett ülve a feleségemmel, mint ahogy ülnek a Memnonszobrok, csakhogy azzal a különbséggel, hogy minket nem a homokpuszta vesz körül, hanem egy új paradicsom. Higgjétek el nekem, akik az ifjú nemzedékhez tartoztak, hogy ez a mi világunk valódi paradicsom. Mi tudjuk azt, akik az ellenkező alvilágot láttuk. Nehéz teher lehet a pokol félelme. Ezt nem ismertem. De a visszaemlékezés a pokolra, még nehezebb. Azt már jól ismerem. Nem nevezem annak azt a korszakot, a mikor szenvedések közt törtek utat a művészet és irodalom első hősei. Ez nekik gyönyör volt. Nem mondom annak azt az időszakot, a midőn a művészet fölkentjei a Duna zajló jegén átjöttek minden kegyes pénteki napon, — a mikor minden koldulás meg van engedve, — elismerést koldulni nemzetünknek egy idegen házban. Nem nevezem pokolnak a kort, mikor a nemzeti színház primadonnájának 40 frt fizetés mellett kellett teljesítenie hivatását. Volt egy gazdag medénása, a reménység, aki, tudjuk, hogy bőkezű uraság, aki kipótol mindent. De egyszer eljöttek a napok,