Vasárnapi Ujság – 1884
1884-01-06 / 1. szám - A győztes Bertók. Elbeszélés. Irta Sienkiewitz Henrik. Lengyelből fordította Csopey László 3. oldal / Elbeszélések; genreképek - Télfy Iván. Uj görög népdalok: I. A szerelmes átka. II. Esődal. III. Fecske. IV. A féltékeny. V. Rut feleség. VI. Kedves a közelben. VII. Furfangos eskü. 3. oldal / Költemények
1. SZÁM. 1884. XXXI. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI I fTSAG. UJ-GÖRÖG NÉPDALOK. * I. A szerelmes átka. Ajtód előtt vonultam el S láttam, hogy rám haragszol. Jobb arczod támaszkodva volt kezedre s bennem,harczol A sziv dobogva. Kérdezek Tehát parancsszavára, Mi bú kínozza szívedet ? S vigaszt hozok bajára. «Mit kérdezed te hitelen ? Hisz engem megtagadtál. Te jól tudod s most mást keressz S talán már is találtál.» Ki mondta ezt, ki mondta ezt. Hűs forrásom, galambom ? Ezt a ki mondta, nyolcz napig Ne éljen, én azt mondom ! Ha csillag mondta, vesszen el; Ha a nap, elsápadjon ! Ha mondta hajadon leány, Az férjet sohse kapjon ! II. Esődal . . Perperúna ** szerte jár És esőre, kérve, vár. Adj esőt, Uram, esőt, A munkának kedvezőt, Hogy tavakban viz legyen, És a bor is bőviben, Egy kosárral mind a tő, Zsákkal a kalász tele. Dúljon, fújjon a kofár, Hogy a liszt nem drága már. És örüljön a szegény, Házas bár, vagy agglegény. III. Fecske. Szeretnék fecske lenni, hogy Szép ajkaidra üljek, Hogy egyre csókolgassalak És újra elrepüljek. Szeretnék fecske lenni és Hálószobádba jutni, És vánkosodnak csücskihez A fészkemet felütni. IV. A féltékeny. Inkább kívánom látni, hogy A földre vérem folyjon, Mintsem hogy az, ki kedvesem, Más férfit megcsókoljon. V. Rút feleség. Ezer forintot ha ki kap S azzal rút feleséget; A pénzt az ördög elviszi S meghagyja a torzképet. VI. Kedves a közelben, Ki közel éri kedvesét Be vígan s könnyen élhet. Álmából annyit nem veszít És csizmát is kímélhet. VII. Furfangos eskü. Esküdni kész vagyok neked Boldog Szűz Máriára. Ha nem mint lányt, de özvegyet Megkérlek házasságra. TÉLFY IVÁN. * : Az eredeti versmértékekben. Hosszú szárazság idejekor házról-házra járó gyermekek szokták ezt a dalt énekelni. Vezetőjök koszorúkkal van fölékesítve s neve Perperúna, vagy Perperia vagy Perperúna. Ez valószinüleg az ó-görög perperos-tól származik, mely piperőezet jelentett. A dal eléneklése után egy korsó vizet öntenek a gyermekek a Perperúnára. A GYŐZTES BERTÓK. ' Elbeszélés. Irta SIENKIEWICZ HENRIK.' Lengyelből fordította : CSOPEY LÁSZLÓ. Első rész. Bertók a csatában. I. Hősömnek a neve Szlávik Bertók, de mert neki az volt a természete, hogy ha szóltak hozzá, kimeresztette a szemét, szomszédai elkeresztelték a düledt szemű» Bertóknak. Annyi szent, hogy a fülemülével — jelentvén szlovik a lengyelben fülemülét — semmiféle rokonságban sem állott, de az is igaz, hogy fogyatékos elmebeli képessége és a bámulattal határos epikai naivsága szerezték meg számára a «Balga Bertók» nevet. Ez utóbbi neve a legnépszerűbbek közül való, s bizonyára erről megemlékezik a történelem is, noha az ő negyedik neve, a «hivatalos», egészen másképen hangzott. Ugyanis a német fül nem ismer különbséget a czloirick * (ember) és a slowik (fülemüle) közt, a németeknek pedig vérükben van, hogy a barbár idegen neveket a czivilizáczió nevében átültessék kulturnyelvükre: ennek okáért Bertók és az illető tiszt közt a katonai összeírás alkalmával ilyetén párbeszéd keletkezett: — Mi a neved? — kérdi a tiszt Bertóktól. — Szlovik. — Szloik?... Ach, ja! Gut. És a tiszt ugy irta be, hogy «Mensch». Hősünk Pognenbin nevű falubeli pór volt. Köztudomásu, hogy a pozeni nagyherczegségben és a volt lengyel köztársaság más vidékein sok ilyen nevű falu van. Emberünk negyedrész telkén, házán és két tehenén kivül korlátlan ura volt egy hóka kanczának és feleségének, Magdolna asszonynak. Bertók a körülmények ennyire kedvező csoportosulása folytán, isten segedelmével és a népdalban kifejezett bölcseséggel, mely szerint: Hóka lovain — feleségem Magda, Mit isten ad — azt ugy is megadja, nyugodtan élhetett volna, hanem hát tetszék a jó istennek háborút rögtönözni, amin Bertók szörnyületes módon megszeppent. Jött a «parancsolat», jött a behivó. Ott kellett hagynia a telket, a házat, és mindeneket asszony gondjaira bízni. Pognenbin népe földhöz ragadt szegény volt. Bertók tél idején a gyárba járt dolgozni, és így támogatta gazdaságát, most pedig?... Isten a megmondhatója, hogy mikor szakad vége a francziákkal való háborúnak ! Mikor Magdolna asszony elolvasta a behívót, tüstént megeresztette pörgettyűjét ilyen formán: Hogy pusztuljanak el az átkozottak! Fusson ki a szemük világa !... Igaz, hogy te nagy bolond vagy ... én mégis nagyon sajnállak. A francziák nem fognak neked kegyelmezni, levágják a fejedet, vagy pedig... van. Bertók átlátta, hogy az asszonynak igaza A francziáktól jobban félt, mint a tűztől, és hozzá még a lelkiismerete is nyugtalanította. Mit vétettek neki a francziák ! Minek menjen ő idegen országba, ahol nincs egyetlen atyafia sem. Pognenbinban lenni, ha nem is nagyon jó, de amikor parancsolják, hogy induljon , akkor igazán megérzi az ember, hogy jobb itthon. Tehát mit tegyen ? Ez a háborúba menés nyilván isten rendelése. Bertók megölelte feleségét, megcsókolta fiát, a tiz éves Ferit, keresztet vetett magára és kiment a szobából. Magdolna asz* Olvasandó: Sztenkevicsnek. * Olvasd: cslovje aszony is utána. Elválásuk nem valami gyöngéd volt. Magdolna asszony és a két fiu littak. Bertók pedig váltig mondogatta nekik: «Csendesebben, hé, csendesebben !» így értek ki az országútra. Csak ekkor vették észre, hogy az egész faluban ugyanaz történik, ami náluk. A falu népe talpon van; a merre a szem csak ellát, mindenütt csupa behívottakat látni. A vasúti állomáshoz igyekeznek, nyomukban az asszonyok, gyermekek, aggok és ebek sokasága. Bánat ül lelkükön ; csak néhány legény pipál nagyban; egynéhányan már be is csiptek; egynéhány dandja elrekedt hangon . «Skrczyneckinek aranygyűrűs keze Nem forgat több kardot az ellenre. Egyik-másik német jövevény pedig reszketve danolja a «Wacht am Rhein»-t. Ez a tarka sokaság, amelyből kivillan itt-ott egy-egy szurony ragyogása, zaj, kurjongatás, sirás és vonítás közt törtet előre. Az asszonyok zokogva ölelik katona fiaikat, amott egy öreg asszony fenyegetődzik a levegőbe; egy másik isten átkát hivja le az égből. Itt-ott búcsúszó hallik; a kutyák vonilanak; a toronyban kongnak a harangok. Maga a prépost mond imát a majdan haldoklókért, mert kevés fog visszatérni azokból, akiket most az állomásra kisérnek. A háború sokat vesz el, de keveset ad vissza. Az ekék elrozsdásodnak a félszer alatt, mert Pognenbin községe hadat üzent Francziaországnak. Pognenbin nem tűrhette III. Napóleon hatalmát és nagyon szivére vette a spanyol trón ügyét. Harangzúgás kiséri a tömeget, mely már elhagyta a falut. Amott áll a szűz Mária szobra: jámborul veszik le fövegüket előtte. Por oszlopok támadnak a környéken, mert az időjárás száraz, a nappal verőfényes. Az út két oldalán érik az aranykalászu rozs. zizegnek a kalászok és a legcsekélyebb szellőcske is meghajtja a galnaszárakat. A magas égbolton teljes erőből dalol a pacsirta. Elérték az állomást. A tömeg szaporodik s jönnek a környékbeli falvak lakói. Van moraj és zúgás, zsivaj és zajongás. Az állomás falait harczi kiáltványok borítják : «Isten és a haza nevében» megüzenték a háborút. A honvédség fenyegetett hazáját, mezejét, asszonyait, gyermekeit, házait megyen védeni. A francziák nyilván el vannak keseredve Pognenbin és a környékbeli falvak ellen, legalább úgy tetszik azoknak, akik a kiáltványokat olvassák. A tömeg egyre nő. A váróteremben oly nagy a füst, hogy elhomályosítja a harczias kiáltványokat; a zúgás oly nagy, hogy a szomszéd nem érti a szomszédja szavát: mindenki beszél, kiabál és kezével hadonáz. A perronon erélyes, éles és határozott német vezényszó hallik. Elsőt csengetnek; a távolból ide hallik a gőzgép zakatolása. A zaj egyre nő, mintha csak közeledne a háború. Másodikat csengetnek. Minden keblet elfog a remegés. Egy asszony Ádámot kiáltja; nyilván a fiát szólítja. Az asszonyok szájról-szájra adják a kiáltást, mely a távolban már «Adam»nak hangzik. Valaki azt kiáltja, hogy: «jönnek !» Egy harsány hang úgy módosítja, hogy: «Jönnek a francziák!» —és páni félelem szállja meg nemcsak az asszonyokat, hanem Szedán jövendő hőseit is. A tömeg ingadozni kezd. A vonat berobogott a pályaudvarba. A kocsikból sapkák és piros hajtókák látszanak, rengeteg sok katonát látni. A pályaudvar nyilt terein feketéinek a baljóslatú ágyuk és ragyog a szuronyok erdeje. A katonáknak mintha csak parancsolva volna a dalolás ; a vonal reng a hatalmas hangoktól és minden önbizalomtól és erőtől áradoz. A téren sorba állítják az ujonczokat, a ki teheti, búcsúzik. Bertók intett kezeivel, mint va-