Vasárnapi Ujság – 1885

1885-12-20 / 51. szám - Az uj csillag (képpel). H. P. 823. oldal / Természettudomány; kereskedelem és rokon

51. SZÁM. 1885. XXXII. ÉVFOLYAM. ketteje 1832-ből való, tehát Jókainak hét éves korából. Erős diósgyőri merített papirosra van irva a költő édes atyja nevenapjára szóló egyik négy soros versecske. A papir szépen meg van vona­lazva, hogy a sorok görbén ne menjenek. Szól pedig a vers betűről betűre következőképen : Tartsd meg jó Atyámat Isten Hogy az mindenben megintsen Ha dolgaimban hibát Hogy ha lát. Irta : JÓKAT MÓRITZ és tsinálta ezen pitzing kö­zön­tője az ő Atyja névnapjára. 1832. A másik versecske tanítójának szól ekkép : Éltesd Uram Tanítómat Tartsd meg az én Kectoromat Hogy a jóra vezéreljen Hogy az ördög kárt ne tégyen Az én lelkemben. Irta : JÓKAI MÓRITZ Mártzius 16 dikán 1832. A harmadik vers már sokkal hosszabb s szép tiszta betűkkel van irva, melyekben már né­mileg ráismerhetni Jókai mostani gömbölyű gyöngyirására. Kétségtelenül későbbi keletű, noha az évszám nincs kitéve rajta. A vers igy hangzik: Kedves Atyám. Azon előttem igen betses József napja eljővén, ezen, bár tsekély, de még­is hálát jelentő versekkel jelentem ki tiszteletemet s kívánságomat. Ma van az ideje hogy örömbe merüljek S hogy hálás szivemmel József napot köszöntsek Mert szivem érzi nagyon Hogy neved napja vagyon. Hulljon az öröm reád mint a zápor esőnek Egymást zúzó tseppjei e földünkre ledőlnek Hány tsillag van az égen, Annyi szerentséd légyen. Én ezt igy kivánom fiad hűséggel telve S mint viharok tetején a sas vígságra kelve, Az idő jóra derűs, Szivem örömbe merül. Azért az egyért pedig kérek alásan engedelmet hogy kedves Atyámat ezen verseimbe «te» szállitot­tam, mert ez nem tiszteletlenségből, hanem a versnek jobb kimeneteléért esett. Melyek után is maradok K. Dr. Sz. szófogadó fijok Martzius 16-kán T. JÓKAI MÓRITZ m. p. Ezeknél korábbi keletű «irodalmi kísérlet» még eddig nem jutott napvilágra Jókaitól. Bi­zonyára ő maga is meg lesz lepetve, ha itt meg­látja, hogy mely időtől kezdődik az ő irodalmi pályája. AZ UJ CSILLAG. Uj csillag tűnt föl az égen. Új csillagot látni nem tartozik a mindennapi tünemények közé, s az eset nem hiába foglalkoz­tatta a világ valamennyi csillagászait, s nem hiába érdekelte még a nagy közönségnek azt a részét is, mely pusztán tudományos értékkel bíró fölfedezéseknél többé vagy kevésbbé hi­deg marad. Azon korban, melyre történelmi emlékezéseink visszahatnak, ez összesen huszonnegyedik csillag, mely uj gyanánt jelent­ a kezett, mely nem létezett előbb, s egyszerre csak ott ragyogott az égboltozaton.«Meg vannak számlálva a fejeteken levő hajszálak, mondja az írás, de meg vannak számlálva a csillagok is, nem veszhet el azokból egy is, nem jöhet hozzá­juk uj észrevétlenül.­­A csillag-katalógusokban föl van jegyezve mindegyiknek helye, be van helyezve nagyobb pontossággal, mint a szegény embernek negyedhold földje a telekkönyvben, meg lehet találni nagy könnyedséggel mind­egyiket az égi kártyákon, észre lehet tehát venni, ha egy új jelenik meg a régiek között, melyet nem látott előbb emberi szem. Ezen év augusztus havának második felében egy ily csillag jelent meg az égboltozaton. Elég nagy volt, fénypompájának teljes korában meg lehetett látni szabad szemmel is. Érdekesebb volt valamennyi eddig újonan feltűnt csillagnál annyiban, hogy egy ismeretes csillagködnek a közepében jelentkezett, s közel fekvő volt a gondolat, hogy magához ehhez a ködhöz tartozik, azzal összefügg, vagy talán épen abból származik. A csillagköd, melyben ez a csillag feltűnt, az Androméda csillagkép közelében fekszik, s az Androméda csillag ködé­nek neve alatt ismeretes. Tudvalevő, hogy az égboltozaton sok a csil­lagköd. Maga a Tejút, — vagy mint a régi ma­gyar elnevezés ismeri a Hadak útja, — semmi egyéb, mint ilyen óriási csillagköd. Az Andro­médabelit ismerték már az arabok ezelőtt 800 esztendővel, mint azt a régi könyvekből ma már tudjuk. De a középkor európai csillagászai nem tudtak róla semmit, míg Marius Simon 1612. deczember 5-ikének éjszakáján ismét föl nem fedezte a távcsővel, mely csak imént jött vala használatba. Szemmel is látni, hogy a csillagköd egy félig­meddig elmosódott állomány, mely hasonlít a tejüvegen keresztül áttetsző gyertyavilághoz, s nem engedi, hogy az ember egyes apró csilla­gokat különböztessen meg a nagy halmazban. Némely esetben ez a jól szerkesztett távcső segélyével sikerül. Herschell, a híres csillagász, ki nagy előszeretettel tanulmányozta és vizsgál­gatta a csillagködöket, sok ilyenről kimutatta, hogy apró, piczike csillagocskák tömkelegéből állanak. A Tejút egyes részein mondhatatlan mennyiségű ily apró csillagot látott, egy-egy kicsike helyen nem kevesebb, mint 50,000-et tudott összehozni, ellenben máshol a legna­gyobb nagyítás mellett is megmaradt a köd köd­nek s benne egyes pontokat vagy csillagocskákat megkülönböztetni nem sikerült. Midőn Laplace a maga ismeretes theoriájával előállott, akkor mintha az emberek fejében kez­dett volna oszlani a köd, magyarázatát találták annak, hogy a csillagködök miből állanak. Ezen ismeretes Laplace-féle theoria szerint va­lamennyi égitest, a nap, a hold, a mi földünk és valamennyi csillag az égboltozaton gőz- vagy ködnemű állapotban volt előbb, azután össze­sűrűsödött, lassanként cseppfolyóssá változott, és végül megszilárdult. Ezekkel a millió és mil­lió mázsát nyomó gömbökkel az történt, a­mit a vízcsepp gömböcskéjénél minden nap tapasz­talhatunk. A vízgőzből csöpp lesz, ha lehűl, s valamely hideg tárgyhoz ér, ha pedig tovább is lehűtjük, utoljára megfagy s szilárd jégcsöppé alakul. Számtalan tünemény van a nagy min­denségben, mely a mellett bizonyít, hogy a Laplace theóriája helyes. A csillagködök is e mellett bizonyítanak, vi­szont pedig kielégítő magyarázatukat lelik eb­ben a theóriában. Midőn Herschell ezeket a csillagködöket szor­galmasabban kezdte vizsgálni, hamar észrevette, hogy azok egy része sűrűbb, összeállóbb, a má­sik része ritkább, vékony felhőszerű. Volt olyan is, mely már félig-meddig cseppfolyóssá volt átalakulva, volt olyan, melynek közepe egészen szilárdnak látszott, míg köröskörül folyékony áttetsző volt minden. Úgyszólván az alakulás minden stádiumára volt közöttük példa. Maga Herschell elragadtatással beszél erről. Mi — úgy­mond — nem lehetünk szemtanúi annak, miként alakul egy-egy világ, mint lesz a köd­halmazból világító nap, s a ragyogó napból kihűlt égitest, mert ez millió esztendők műve. De láthatjuk az egyik égitestet a kezdetleges, a másikat a be­végzett állapotban, ép úgy, mint a­hogy a virág­ágyban az egyik virágot csak rügy alakjában látjuk, a másik már bimbó, a harmadik kinyílt kelyhével pompázik, a negyedik pedig az érett gyümölcsöt mutatja. Pedig a kertben sem látjuk, miként fakad fel a bimbó virággá, mert az egész folyama lassú és átmenetes. A csillagászat húsz egynehány év előtt egy hatalmas eszközt kapott birtokába, a spektroskó­pot, mely bizonyossá tette, a­mit Herschell csak sejtett, de már határozottan kifejezett. Ezen esz­köz igen egyszerű. A fényt megtöri benne egy üveghasáb, mint a­hogy a csillárokon aláfüggő üveghasábok teszik, vagy mint a­hogy a szo­bánkba besütő napsugarat az ü­vegpohárnak széle szivárványszínü szalaggá bontja fel. Ezt a szivárványszínű szalagot a spektroskópban na­gyító üveg segítségével lehet vizsgálni, s meg­figyelhetni annak apró részleteit is. Könnyen észre lehet venni ezen hatalmas eszköz segélyé­vel, hogy a fény, mely reája esett, milyen szár­mazású. A cseppfolyós vagy szilárd test, ha vi­lágít, egy színes szalagot mutat, hasonlót a szivárványhoz. Ebben a szalagban vékony fekete vonalak láthatók, melyek változnak a test tu­lajdonsága szerint. Az egyik test több és más fekvéssel bíró vonalakat ad, mint a másik. El­lenben, ha a világító test nem szilárd állomá­nyú, hanem köd- vagy gőznemű, akkor nem tá­mad egy folytonos szalag, hanem csak néhány fénylő vonal lesz látható. Ezen vonalak színé­ből és helyzetéből meg lehet ítélni, hogy a vi­lágító gáz milyen testből származik, például kénnel van e dolgunk, ólommal-e, vagy vassal? Mikor a spektroskópot a csillagködökre alkal­mazták, csakhamar kitűnt, hogy sok közülök a szilárd testek ismertető jeleivel bír. Ezek a kö­dök apró csillagocskák halmazából állanak. Találtak viszont olyanokat, melyek csak szines csikókat mutattak, s elárulták ezzel a csillagász műértő szemének, hogy gázalakúak, sűrűsödni, csöppfolyóssá válni még el nem kezdettek. 1866. május 16 án egy uj csillag ragyogott fel a korona-csillagképben, melyet nem látott előbb emberi szem. Hugins híres angol csillagász azonnal a spektroskópot fordította felé, s vizs­gálni kezdte a tüneményt. Nagy csodálkozá­sra egy eddig nem látott tüneménynek lett szemta­núja. Egyszerre látta mind a két ismertető jelt, színes folytonos szalagot, és a fölött néhány ragyogó színes vonalat. Ezek az utóbbi vonalak elárulták, hogy izzó állapotban levő és világító gázzal, még­pedig hydrogénnel van dolga, ellen­ben a szines szalag arra figyelmeztette, hogy a csillag magva szilárd anyagból áll, vagy leg­alább­is cseppfolyósból, akár a mi napunk maga. A tüneménynek nem lehetett más magya­rázatot adni, mint azt, hogy ezen új csillagnak a magva meg van szilárdulva, de köröskörül izzó állapotban levő hydrogén gáz veszi körül. Hon­nan jutott ide ez a gáz, azt persze nehéz volt megmondani, juthatott úgy is, hogy a csillagnak félig kihűlt kérge megnyílt, belsejéből mint tűzhányó hegy kráterjéből nagy mennyiségű gáz ömlött elő, s ez okozta a világosságot, me­lyet megláttunk mi is a földön, mintegy szem­tanúi lévén ezáltal egy színházi világításnak, a­mely sok millió és billió mérföldnyi távolságban ment végbe. Most, hogy az Androméda csillagködben egy új égitest jelenik meg, habár az oly kicsiny, hogy szabad szemmel világosságának legna­gyobb fokánál is alig volt látható , mindez két­szeres fontossággal bír. Az Androméda ködfoltja eddig ugy volt is­meretes, mint a­mely valóságos gázból áll. A spektrum hosszú színes szalagnak mutatta fé­nyét. Egy oly égi­test ez tehát, mely csak most van alakulóban, még nem sűrűsödött meg, de meg fog sűrűsödni ,valamikor, talán néhány ezer milliárd után. És ime a feltételezett né­hány ezer milliárd esztendő helyett lett egy éj­szaka. Máról holnapra ott ragyog fel kellő kö­zepén egy égitest, a­mely nem volt ott előbb, s a­mely a gyöngébb nagyítással bíró távcső se­gélyével is jól kivehető. Új csilaggal van dolgunk, ez az első pilla­natban is bizonyos. De kérdés, vajjon ez az új csillag az Androméda ködéből sűrüsödött-e össze, vagy pedig csak a véletlen játéka hozta-e magával úgy, hogy épen egy irányba esett vele. És valószínűvé lett mindjárt az első néhány napi észlelés után is, hogy ez az utóbbi feltétel felel meg a valóságnak. S a­mi az első néhány

Next