Vasárnapi Ujság – 1885
1885-12-20 / 51. szám - Az uj csillag (képpel). H. P. 823. oldal / Természettudomány; kereskedelem és rokon
51. SZÁM. 1885. XXXII. ÉVFOLYAM. ketteje 1832-ből való, tehát Jókainak hét éves korából. Erős diósgyőri merített papirosra van irva a költő édes atyja nevenapjára szóló egyik négy soros versecske. A papir szépen meg van vonalazva, hogy a sorok görbén ne menjenek. Szól pedig a vers betűről betűre következőképen : Tartsd meg jó Atyámat Isten Hogy az mindenben megintsen Ha dolgaimban hibát Hogy ha lát. Irta : JÓKAT MÓRITZ és tsinálta ezen pitzing közöntője az ő Atyja névnapjára. 1832. A másik versecske tanítójának szól ekkép : Éltesd Uram Tanítómat Tartsd meg az én Kectoromat Hogy a jóra vezéreljen Hogy az ördög kárt ne tégyen Az én lelkemben. Irta : JÓKAI MÓRITZ Mártzius 16 dikán 1832. A harmadik vers már sokkal hosszabb s szép tiszta betűkkel van irva, melyekben már némileg ráismerhetni Jókai mostani gömbölyű gyöngyirására. Kétségtelenül későbbi keletű, noha az évszám nincs kitéve rajta. A vers igy hangzik: Kedves Atyám. Azon előttem igen betses József napja eljővén, ezen, bár tsekély, de mégis hálát jelentő versekkel jelentem ki tiszteletemet s kívánságomat. Ma van az ideje hogy örömbe merüljek S hogy hálás szivemmel József napot köszöntsek Mert szivem érzi nagyon Hogy neved napja vagyon. Hulljon az öröm reád mint a zápor esőnek Egymást zúzó tseppjei e földünkre ledőlnek Hány tsillag van az égen, Annyi szerentséd légyen. Én ezt igy kivánom fiad hűséggel telve S mint viharok tetején a sas vígságra kelve, Az idő jóra derűs, Szivem örömbe merül. Azért az egyért pedig kérek alásan engedelmet hogy kedves Atyámat ezen verseimbe «te» szállitottam, mert ez nem tiszteletlenségből, hanem a versnek jobb kimeneteléért esett. Melyek után is maradok K. Dr. Sz. szófogadó fijok Martzius 16-kán T. JÓKAI MÓRITZ m. p. Ezeknél korábbi keletű «irodalmi kísérlet» még eddig nem jutott napvilágra Jókaitól. Bizonyára ő maga is meg lesz lepetve, ha itt meglátja, hogy mely időtől kezdődik az ő irodalmi pályája. AZ UJ CSILLAG. Uj csillag tűnt föl az égen. Új csillagot látni nem tartozik a mindennapi tünemények közé, s az eset nem hiába foglalkoztatta a világ valamennyi csillagászait, s nem hiába érdekelte még a nagy közönségnek azt a részét is, mely pusztán tudományos értékkel bíró fölfedezéseknél többé vagy kevésbbé hideg marad. Azon korban, melyre történelmi emlékezéseink visszahatnak, ez összesen huszonnegyedik csillag, mely uj gyanánt jelent a kezett, mely nem létezett előbb, s egyszerre csak ott ragyogott az égboltozaton.«Meg vannak számlálva a fejeteken levő hajszálak, mondja az írás, de meg vannak számlálva a csillagok is, nem veszhet el azokból egy is, nem jöhet hozzájuk uj észrevétlenül.A csillag-katalógusokban föl van jegyezve mindegyiknek helye, be van helyezve nagyobb pontossággal, mint a szegény embernek negyedhold földje a telekkönyvben, meg lehet találni nagy könnyedséggel mindegyiket az égi kártyákon, észre lehet tehát venni, ha egy új jelenik meg a régiek között, melyet nem látott előbb emberi szem. Ezen év augusztus havának második felében egy ily csillag jelent meg az égboltozaton. Elég nagy volt, fénypompájának teljes korában meg lehetett látni szabad szemmel is. Érdekesebb volt valamennyi eddig újonan feltűnt csillagnál annyiban, hogy egy ismeretes csillagködnek a közepében jelentkezett, s közel fekvő volt a gondolat, hogy magához ehhez a ködhöz tartozik, azzal összefügg, vagy talán épen abból származik. A csillagköd, melyben ez a csillag feltűnt, az Androméda csillagkép közelében fekszik, s az Androméda csillag ködének neve alatt ismeretes. Tudvalevő, hogy az égboltozaton sok a csillagköd. Maga a Tejút, — vagy mint a régi magyar elnevezés ismeri a Hadak útja, — semmi egyéb, mint ilyen óriási csillagköd. Az Andromédabelit ismerték már az arabok ezelőtt 800 esztendővel, mint azt a régi könyvekből ma már tudjuk. De a középkor európai csillagászai nem tudtak róla semmit, míg Marius Simon 1612. deczember 5-ikének éjszakáján ismét föl nem fedezte a távcsővel, mely csak imént jött vala használatba. Szemmel is látni, hogy a csillagköd egy féligmeddig elmosódott állomány, mely hasonlít a tejüvegen keresztül áttetsző gyertyavilághoz, s nem engedi, hogy az ember egyes apró csillagokat különböztessen meg a nagy halmazban. Némely esetben ez a jól szerkesztett távcső segélyével sikerül. Herschell, a híres csillagász, ki nagy előszeretettel tanulmányozta és vizsgálgatta a csillagködöket, sok ilyenről kimutatta, hogy apró, piczike csillagocskák tömkelegéből állanak. A Tejút egyes részein mondhatatlan mennyiségű ily apró csillagot látott, egy-egy kicsike helyen nem kevesebb, mint 50,000-et tudott összehozni, ellenben máshol a legnagyobb nagyítás mellett is megmaradt a köd ködnek s benne egyes pontokat vagy csillagocskákat megkülönböztetni nem sikerült. Midőn Laplace a maga ismeretes theoriájával előállott, akkor mintha az emberek fejében kezdett volna oszlani a köd, magyarázatát találták annak, hogy a csillagködök miből állanak. Ezen ismeretes Laplace-féle theoria szerint valamennyi égitest, a nap, a hold, a mi földünk és valamennyi csillag az égboltozaton gőz- vagy ködnemű állapotban volt előbb, azután összesűrűsödött, lassanként cseppfolyóssá változott, és végül megszilárdult. Ezekkel a millió és millió mázsát nyomó gömbökkel az történt, amit a vízcsepp gömböcskéjénél minden nap tapasztalhatunk. A vízgőzből csöpp lesz, ha lehűl, s valamely hideg tárgyhoz ér, ha pedig tovább is lehűtjük, utoljára megfagy s szilárd jégcsöppé alakul. Számtalan tünemény van a nagy mindenségben, mely a mellett bizonyít, hogy a Laplace theóriája helyes. A csillagködök is e mellett bizonyítanak, viszont pedig kielégítő magyarázatukat lelik ebben a theóriában. Midőn Herschell ezeket a csillagködöket szorgalmasabban kezdte vizsgálni, hamar észrevette, hogy azok egy része sűrűbb, összeállóbb, a másik része ritkább, vékony felhőszerű. Volt olyan is, mely már félig-meddig cseppfolyóssá volt átalakulva, volt olyan, melynek közepe egészen szilárdnak látszott, míg köröskörül folyékony áttetsző volt minden. Úgyszólván az alakulás minden stádiumára volt közöttük példa. Maga Herschell elragadtatással beszél erről. Mi — úgymond — nem lehetünk szemtanúi annak, miként alakul egy-egy világ, mint lesz a ködhalmazból világító nap, s a ragyogó napból kihűlt égitest, mert ez millió esztendők műve. De láthatjuk az egyik égitestet a kezdetleges, a másikat a bevégzett állapotban, ép úgy, mint ahogy a virágágyban az egyik virágot csak rügy alakjában látjuk, a másik már bimbó, a harmadik kinyílt kelyhével pompázik, a negyedik pedig az érett gyümölcsöt mutatja. Pedig a kertben sem látjuk, miként fakad fel a bimbó virággá, mert az egész folyama lassú és átmenetes. A csillagászat húsz egynehány év előtt egy hatalmas eszközt kapott birtokába, a spektroskópot, mely bizonyossá tette, amit Herschell csak sejtett, de már határozottan kifejezett. Ezen eszköz igen egyszerű. A fényt megtöri benne egy üveghasáb, mint ahogy a csillárokon aláfüggő üveghasábok teszik, vagy mint ahogy a szobánkba besütő napsugarat az üvegpohárnak széle szivárványszínü szalaggá bontja fel. Ezt a szivárványszínű szalagot a spektroskópban nagyító üveg segítségével lehet vizsgálni, s megfigyelhetni annak apró részleteit is. Könnyen észre lehet venni ezen hatalmas eszköz segélyével, hogy a fény, mely reája esett, milyen származású. A cseppfolyós vagy szilárd test, ha világít, egy színes szalagot mutat, hasonlót a szivárványhoz. Ebben a szalagban vékony fekete vonalak láthatók, melyek változnak a test tulajdonsága szerint. Az egyik test több és más fekvéssel bíró vonalakat ad, mint a másik. Ellenben, ha a világító test nem szilárd állományú, hanem köd- vagy gőznemű, akkor nem támad egy folytonos szalag, hanem csak néhány fénylő vonal lesz látható. Ezen vonalak színéből és helyzetéből meg lehet ítélni, hogy a világító gáz milyen testből származik, például kénnel van e dolgunk, ólommal-e, vagy vassal? Mikor a spektroskópot a csillagködökre alkalmazták, csakhamar kitűnt, hogy sok közülök a szilárd testek ismertető jeleivel bír. Ezek a ködök apró csillagocskák halmazából állanak. Találtak viszont olyanokat, melyek csak szines csikókat mutattak, s elárulták ezzel a csillagász műértő szemének, hogy gázalakúak, sűrűsödni, csöppfolyóssá válni még el nem kezdettek. 1866. május 16 án egy uj csillag ragyogott fel a korona-csillagképben, melyet nem látott előbb emberi szem. Hugins híres angol csillagász azonnal a spektroskópot fordította felé, s vizsgálni kezdte a tüneményt. Nagy csodálkozásra egy eddig nem látott tüneménynek lett szemtanúja. Egyszerre látta mind a két ismertető jelt, színes folytonos szalagot, és a fölött néhány ragyogó színes vonalat. Ezek az utóbbi vonalak elárulták, hogy izzó állapotban levő és világító gázzal, mégpedig hydrogénnel van dolga, ellenben a szines szalag arra figyelmeztette, hogy a csillag magva szilárd anyagból áll, vagy legalábbis cseppfolyósból, akár a mi napunk maga. A tüneménynek nem lehetett más magyarázatot adni, mint azt, hogy ezen új csillagnak a magva meg van szilárdulva, de köröskörül izzó állapotban levő hydrogén gáz veszi körül. Honnan jutott ide ez a gáz, azt persze nehéz volt megmondani, juthatott úgy is, hogy a csillagnak félig kihűlt kérge megnyílt, belsejéből mint tűzhányó hegy kráterjéből nagy mennyiségű gáz ömlött elő, s ez okozta a világosságot, melyet megláttunk mi is a földön, mintegy szemtanúi lévén ezáltal egy színházi világításnak, amely sok millió és billió mérföldnyi távolságban ment végbe. Most, hogy az Androméda csillagködben egy új égitest jelenik meg, habár az oly kicsiny, hogy szabad szemmel világosságának legnagyobb fokánál is alig volt látható , mindez kétszeres fontossággal bír. Az Androméda ködfoltja eddig ugy volt ismeretes, mint amely valóságos gázból áll. A spektrum hosszú színes szalagnak mutatta fényét. Egy oly égitest ez tehát, mely csak most van alakulóban, még nem sűrűsödött meg, de meg fog sűrűsödni ,valamikor, talán néhány ezer milliárd után. És ime a feltételezett néhány ezer milliárd esztendő helyett lett egy éjszaka. Máról holnapra ott ragyog fel kellő közepén egy égitest, amely nem volt ott előbb, s amely a gyöngébb nagyítással bíró távcső segélyével is jól kivehető. Új csilaggal van dolgunk, ez az első pillanatban is bizonyos. De kérdés, vajjon ez az új csillag az Androméda ködéből sűrüsödött-e össze, vagy pedig csak a véletlen játéka hozta-e magával úgy, hogy épen egy irányba esett vele. És valószínűvé lett mindjárt az első néhány napi észlelés után is, hogy ez az utóbbi feltétel felel meg a valóságnak. S ami az első néhány