Vasárnapi Ujság – 1892
1892-09-04 / 36. szám - Amerikai nő Magyarországon -veloczipéden (képekkel) 619. oldal / Vegyes kisebb czikkek és közlemények
37. SZÁM. 1892. xxxix. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 619 bejáróin, s pár pillanat alatt valódi szekérsánczczá gomolyodnak össze az egymás hátán szorongó járművek. A Fleischer Szeppl, az egyfogatú bérkocsiról »Verfluchter Mámlász»-nak szidja a Baarfusz (nagyságos úr» kocsiját, míg ez azon a ponton van, hogy ostorhegyével végig legyintsen a rátarti komflis hátán. Szerencsére az alatt kizökkennek a tengelyek s az éles szóvita vége elhangzik a fővárosi utczák monoton zsivajában. Forró nyári délután, mikor a kioszkok törpe narancsbokrai gyér árnyékában nagyokat fújva, hűsöl az, kit sorsa egész nyárára a város falai közé zár, fulladt varrószobák szűk ablakain át halálos fáradtsággal berreg a lomha izmokkal hajtott tűzőgép, s künn a komoly Duna hátán a Vámháztól a Margit hídig kéjjel lubiczkáló fürdőző gyerekség vidám pacskolása hallszik, kaczajjal, sikolygással át meg átszőve ilyenkor, mielőtt a bealkonyodó nap hűse egy rövid lélegzetvételre tömegekben csalná ki a nagy kőházak halvány lakóit a főváros szabadabb részeire — valódi jótékonyság nemzőjeként jelenik meg az a torzonborz bácsi, aki a hátára vetett gummitömlővel sorra járja az elhagyatott utczákat s feladatához mért komoly fölénnyel nyitva meg a zárcsapok zsilipjét, jókedvű sistergés közt irányozza üdítő zuhatagát a járdák porába, melynek fakó szürkeségébe az ő fantasztikus kedélyessége szeszélyes arabeszkeket rajzol. Egy újkori Mózes, aki vizet fakaszt a sziklából. És az, hogy élénkül, frissül a lankadt arcz, a finom szitáló cseppben ráhulló permetétől; hogy rázza meg nedves szárnyait a tikkadó fecske, élesztő kortyot szív a begyébe a meggyűlt pocsolyából, mielőtt szomjasan inná föl a porhanyó száraz talaj utolsó cseppjét. A zárcsap-felügyelő mindenesetre a főváros legérdekesebb alakjai közé tartozik, habár az újabb czivilizáczió által teremtett nagyvárosi exisztencziák közt nem sokkal áll előbb példának okáért a városligeti körhinta-forgatónál.» Mint typusnak, jellemző alaknak lényegesebb tulajdonságai közé tartozik az a hajlama, hogy a kivasalt világos nadrágok és fényesre csiszolt czipők ösztönszerű ellensége és szívesen dokumentálja azok tulajdonosai előtt az embereknek a vízvezetéki fecskendőkkel szemben való demokratikus egyenlőségét. A legelegánsabb lakkczipő semmivel sem tarthat előtte több respektusra számot, mint a vizet hetek óta nem látott bagaria kicserepedzett bőre, egyként veszi czélba fecskendője kinövelő sugarával, melyet egy fegyver fontosságával kezel. És a köztisztasági felügyelet jóvoltából azt a korlátlan hatáskört, mely őt az összes fővárosi vizek urává teszi, a tűzoltóságon kívül legfeljebb a minden elemek árával, a mennyei vízvezeték zárcsap-felügyelőjével osztja meg. Ő az egyetlen konkurrense, aki nála nélkül is jótékony esőt zúdíthat a főváros tikkasztó, porral lepett utczáira. Ilyenkor aztán üdvös vetélkedés sejlik ki a földi és mennyei intéző körök közt s minél jobban zuhog a felhők vize, annál buzgóbban nyomkodja a főváros hű közege is a maga rézszájú kaucsuktömlőjét, úgy gondolkozva, s méltán, hogy annyi esze neki is van, hogy tudja, mikor kell megereszteni az áldás zsilipjeit; s ha ennél többet egyikök sem tud, akkor mi szükség van a másikra ? AMERIKAI NŐ MAGYARORSZÁGON -VELOCIPÉDEN. Egyik londoni nagy képeslap, a «The illustrated London news» több számon át közölte Pennel Robins Erzsébet asszony uti leírását «Berlin to Budapest on a bicgle» (Berlintől Budapestig velocipéden) czím alatt. Az e héten megjelent közleményben a vállakozó amerikai nő érdekes utazásának magyarországi részét mondja el s két eredeti rajzot is közöl: egy kis vázlatot Esztergomról («Gran» aláírással) s egy élénk rajzot, melyen egy magyar falu lakosai láthatók, a mint a velocipéden utazó nő szokatlan látványára össze seregeinek. Utazása Bécstől Pozsonyon és Győrön át Esztergomig velocipéden s innen Budapestig gőzhajóval történt. Magyarország volt Közép-Európán keresztül tett hosszú utunk végpontja, — írja Pennel asszony. Azt hittük, hogy nagyon is keleties és miveletlen ország, csupa czigány, teve és Attila-féle vad teremtések, de csalódtunk föltevésünkben. Hanem alig, hogy a gőzhajó Magyarország határán áthaladt, azt mégis észrevettük, hogy egészen más világba jutottunk, oly világba, hol a férfiak bő fehér vászon nadrágot (gatyát), kétfelé nyíló inget, a nők pedig a krinolin idejére emlékeztető rövid, alig térdig érő szoknyát, s magas csizmát viselnek. A partok mentében mindenütt a bő fehér gatyát láttuk, az eke után járó vagy pedig a végtelen mennyiségű szarvasmarhát őrző pásztorokon is. Magyarország ezen sajátságos viselete mindjárt az osztrák határszél küszöbén feltűnt előttünk. Pozsonyban partra szállottunk, de alig hogy a várost elhagytuk, a végtelen rónaságon megint gatyás embereket és széles utczákból álló falukat láttunk. Minden egyes ház előtti hosszú kútgémek sora oly benyomást tett reánk, mintha a faluban magas árboczú hajók horgonyoznának. A férfiak napbarnította, komoly arczaikkal és hosszú bajuszaikkal nagyon megtetszettek, de nem úgy az út, melyen kerékpáraink elsülyedtek. A mély homokban csak lépést haladhattunk előre. Estig Győrnél tovább nem juthattunk. A szálloda előtt magyar ruhás kocsist láttunk. Még sok mindenfélét is láthattunk volna, de a homokban való kerékpározás annyira kifárasztott, hogy vacsora után tüstént nyugalomra tértünk. Az augusztusi éjszakán nyitva tartott ablakon behallatszottak a legelső eredeti «csárdás» hangjai. Győrtől lefelé mindenütt rossznál rosszabb utak. Minduntalan eltévedtünk, mivel az útirányt senkitől meg nem tudhattuk. Az emberek csak magyarul beszélnek s így minden tudakozódás, német vagy más nyelven hiába lett volna. Megéheztünk ; városnak se hire, se hamva; térképünket nem használhattuk, mivel nem tudtuk, hol vagyunk. Egyik kilométert a másik után tettük meg, de a helyzet nem változott. Dél felé egy hosszú faluba értünk, melynek egyetlen széles utczáján egy árva lelket sem láttunk. Végre egy ház előtt állapodtunk meg, melynek ajtaját valaki kinyitotta. Öt ember jött ki rajta, kik mindannyian mosolyogtak és úgy látszott, szívélyesen fogadnak bennünket. Rögtön rájuk ismertem ; azok voltak, kik ezelőtt két órával kocsin elhajtottak mellettünk. — Korcsma ez ? kérdem németül, még pedig nem egészen kifogástalan kiejtéssel. — Asszonyom francziául is beszél, nemde ? — kezdé az egyik. — Igen, ez a korcsma. Tessék besétálni ! Soha ennél kedvesebb franczia megszólítást nem hallottam. Az urak mindnyájan francziául beszéltek; önérzetes magyar ember, ha csak kikerülheti, nem használja a német nyelvet. Néhány percz múlva hét személyre terített asztalhoz ültünk. A házigazda ebéd előtt cognackal, kaláccsal kínált meg. Kitűnt, hogy az ebéd rögtönözve volt, amennyiben az urak mindannyian mérnökök, kik tanulmányaikat Párisban végezték, s már Győrött láttak bennünket. Azt tudva, hogy utunkat erre veendjük, kocsin megelőztek, s a korcsmában ebédet rendeltek számunkra. A házigazda Kossuth seregében harczolt és egészségünkre ivott, mit pohárkocsintással viszonoztunk. A szoba falain Kossuth s a többi magyar hazafiak arczképeit láttam. Ebéd után a mérnökök az útirányra nézve elég kimerítő utasítást adtak, s mi útnak indultunk. De a nyert utasítás daczára ismét eltévedtünk s elég csodálatosan épen akkor értünk Esztergomba, midőn a Bécsből érkező gőzhajót jelezték. E kedvező alkalmat felhasználva jegyeket váltottunk s néhány percz múlva utazásunk végpontja felé indultunk. A hajó első osztályú fedélzetén már nyugaton voltunk, a fekete kabátos s párisi kalapos Európában. A második helyen sok mindenféle a keletre emlékeztetett. Széles karimájú kalapos tótok hosszú hajjal; szerbek, törökös fezben s bő, vörös bugyogóban ; ezek közt egy czigány fiu mélabús hangokat csalt ki rossz hegedűjéből. Estefelé a sík vidéket szelid hegylánczok váltották fel s midőn végre a nagyszerű lánczhid alatt elsurranva, parthoz értünk, Budapest fényesen kivilágított utczái egy modern város képét tüntették elénkbe. BERLINTŐL BUDAPESTIG VELOCIPÉDEN. — Bevonulás az első magyar faluba. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Kossuth «Iratai.» Helfy Ignácz, orsz. képviselő, értesítette az Athenaeum nyomdai társaságot, mint Kossuth iratainak kiadóját, hogy Kossuth Iratai IV-ik kötetének utolsó kéziratával elindult Turinból. Augusztus 25-én, Lajos napján kapta meg Helfy a kéziratokat. Kossuth Iratai — természetesen megszakítással — 12 éven át készültek, mert 1880-ban jelent meg a mű első kötete A IV-ik kötettel a nagybecsű emlékiratok még nincsenek befejezve, Kossuth még ezen kívül két kötetet akar írni. Az ötödik és hatodik kötet anyaga is együtt van már s remélhető, hogy rövid egymásutánban megjelenhetik. A 'Budapesti Szemle» szeptemberi kötete már elhagyta a sajtót. Első közleménye : «Körner Zrínyidrámája», mely czím alatt Heinrich Gusztáv tárgyalja a korán elhunyt német költő e sokat emlegetett drámáját, mely a magyar színpadnak is oly hosszú ideig volt rokonszenves darabja. Második közleményül 0—1 tollából «A kath. klérus sérelmei 1848 előtt és után» czímű tanulmány folytatását kapjuk, mely a mostani egyház-politikai kérdések szempontjából tanulságos. Haraszti Gyulától «Bevezetés a franczia tragédia történetéhez» czímű irodalomtörténeti dolgozat olvasható, mely a szerzőnek magántanári próbaelőadása volt a budapesti egyetemen. A szépirodalmi közleményeket teszik: «Tengeri és tengerparti történetek» czímű elbeszélés (Drachman Solger után fordította Baján Mihály) és «Politikai Xéniák» czímen fulánkos versecskék Gyulai Pál szerkesztőtől. «Néhány könyv Shakspereről» czímen I. S. Molnár Györgynek egyik Shakspere-könyvéről és Raich meg Campbell könyveinek magyar fordításairól ír ; a következő czikkben pedig Pólya Jakab nemzetgazdasági irodalmunkkal foglalkozik. Az «Értesítő» rovat Mikszáth K. legújabb könyvét, «Galamb a kalitkában», a földművelési minisztérium működéséről szóló jelentést s egy külföldi művet ismertet. A «Budapesti Szemle» előfizetési ára egész évre 12 frt, félévre 6 forint. Az «Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben» hon- és népismertető vállalatnak Magyar-