Vasárnapi Ujság – 1896
1896-01-26 / 4. szám - Beöthy Zsigmond (arczképpel) 57. oldal / Élet- és jellemrajzok - Léczfalvi Gyárfás Domokos (arczképpel) Szász Károly 57. oldal / Élet- és jellemrajzok
58 VASÁRNAPI UJSÁG- től élve hunyta le szemeit örökre, mikor épen éjjeli lenyugváshoz készült. Hetvenhét éves agg volt, de azért váratlan s közmegdöbbenést okozó elhunytának híre. Családján és a ref. egyházon kívül, melynek évtizedeken át buzgó vezérembere vala, őszintén osztozik a vesztés miatti fájdalomban egy részről a magyar birói kar és a főrendiház, más részről pedig az irodalom, melynek mintegy félszázadon át épen oly tehetséges, mint szorgalmas munkása volt, s melynek olyan utódot nevelt, mint jeles fia, Beöthy Zsolt, ki ez idő szerint egy tanulmányutat tevő tanártársaság élén Egyiptomban időzvén, meg sem jelenhetett atyjának ravatala mellett. Beöthy Zsigmond életét és kiváló működését lapunk már több izben behatóbban ismertette, így legutóbb az egyházi ügyek terén való működésének 1890. évi félszázados örömünnepe alkalmából is, így most legyen elég, ha élete folyásának csak főbb adatait soroljuk el a következőkben. Szlováni Beöthy Zsigmond 1819-ben február 17-én született Komáromban. Alsóbb iskoláit szülővárosában és Pozsonyban végezte, a jogot pedig a pesti egyetemen. Az 1839—40-iki pozsonyi országgyűlésen már mint jurátus volt jelen. 1841-ben ügyvédi oklevelet nyert s 1845-ben megválasztották szolgabírónak. Komárom városának haladását minden téren előmozdította. 1846-ban a dunántuli református egyházkerület főjegyzője, majd az országos közalapítványi bizottság elnöke lett. A szabadságharcz idejében a közoktatásügyi minisztériumban fogalmazó, majd titkár volt. Az ötvenes években Komáromban ügyvédkedett és a református egyház ügyeit, mint annak főgondnoka vezette. 1861-ben Komárom városának országgyűlési képviselője lett. 1862-ben a birói pályára lépett, melyet mint a pesti váltótörvényszék ülnöke kezdett meg. 1864-ben kir. táblai biró, 1883-ban kuriai tanácselnök lett. 1888-ban nyugalomba vonult. Munkásságát, kiváló tehetségeit és édemeit a király is méltányolta s többször ki is tüntette Beöthy Zsigmondot; 1871-ben a vaskoronarend lovag-keresztesévé, 1884-ben 50 éves írói jubileuma alkalmából a Lipót-rend kis-keresztesévé, 1888-ban főrendiházi taggá, 1892-ben pedig valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki a király. Az irodalommal igen fiatal korában kezdett foglalkozni. Első költeménye a «Regélő»-ben jelent meg 1834-ben. Az «Athenaeum»-nak szorgalmas munkatársa volt. Számos költeményt írt, amelyek Bajza és Eötvös költői termékeivel rokonok. A 40-es és 50-es években elbeszéléseket, társadalmi és politikai czikkeket írt az újságokba. 1839-ben jelent meg költeményeinek első kötete «Koszorú» czímmel. További művei voltak: «Összes költeményeim» 1851., «Beszélytár» 1839., «Beszélyek» 1855., «Ujabb költemények» 1880., «Csáb» (dráma 4 szakaszban) 1839., «Kóbor Istók» (énekes bohózat) 1840., «Követválasztás» (vígjáték 3 felvonásban) 1874., «Elemi magyar közjog» 1846., «Az evang. házasságügyi lj törvények gyakorlati magyarázata» 1853., «A magyarországi protestáns egyházra vonatkozó összes országos törvények» jegyzetekkel, 1876. Beöthy Zsigmond temetése e hó 22-én szerdán délután 3 órakor történt nagy részvét mellett. A végtisztességen megjelentek Komárom város és megye közönsége, a főrendi és képviselőház küldöttségei, a katonai helyőrség fejei, a felekezetek elöljáróságai, legnagyobb számmal pedig a ref. egyház előkelőségei és hívei s mély meghatottsággal kisérték ki a maradandó emlékezetű halottat egykori elnöktársa, a nem régen elhúnyt Papp Gábor püspök mellé. Nyugodjanak békén egymás mellett! ! ". BEÖTHY ZSIGMOND. 6. SZÁM. 1896. 43. ÉVFOLYAM R «BALASSA BÁLINT. " Eredeti opera 3 felvonásban Szövegét Tóth Kálmán «Dobó Katicza» czímű színműve után irta: Hamvas József. Zenéjét szerzette Farkas Ödön. Először adták a magyar kir. operaházban 1896. január 16-án. Sajátságos és szinte kimagyarázhatatlan jelenség, hogy a mi hazai zeneszerzőink olyan különös szeretettel vándorolnak múzsájukkal napkeletre, mintha csak fanatikus dervisek volnának, rá sem hederítve a mi szépséges nótafánkra, s mind-mind csupa «sziklafalon hallgatag szomorkodó» pálmákról és lótuszvirágról ábrándozik, melyről meg vagyon írva, hogy «tikkadt fővel, álmodozva várja az éjjelt». Úgy véljük azonban, hogy nem annyira a napkelet csábos költészete volt náluk a fő vonzóerő, hanem inkább a «Sába királynő»-je, «Aida» és más ilyen jónevű fejedelmi lényeknek többé-kevésbbé nagy szerencséje s még nagyobb hirű vendégszereplései a tropusok világában. így kezdte Sárosi «Atalá»jától és «Abencerage»-ától Elbert «Tamora»jáig a mi szerzőnk, Farkas Ödön is «Vezeklők»jével, hogy nagyhirtelen odahagyja a színekben gazdag keletet s munkásságának sátorfáját hazai talajon üsse fel, hátat fordítson a Wagner «vég nélküli melódiájá»-nak, hogy abból a soha ki nem apadó örök friss forrásból, a népdalból merítsen, melynek édes csöppjeitől újult meg minden idők, talán valamennyi idők zeneóriása. Sietünk kijelenteni, hogy máris nagy érdemet szerzett szerzőnk azzal, hogy elég ereje volt szakítani a hagyományos iskolával, melyben zenéje fölnevekedett s melynek java életét szentelte, hogy a szerintünk egyedül idvezítő nemzeti zeneművészetnek szentelje múzsáját. S érdeméül kellene ezt még akkor is betudnunk, ha műve nem ütné is meg mindenben a mértéket. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy «Balassa Bálint»-ja a közepes értéken jóval felül áll, hanem épenséggel remekmű is. De ne legyünk túlságosan követelők; ne kívánjuk azt, hogy zeneszerzőink egyszerre tökéletes művet alkossanak. Elégedjünk meg, ha egy lépést tesznek előre az igazi úton , a nemzeti zene terén, mert akkor biztosak lehetünk, hogy valamikor a magyar zene is joggal helyet fog követelhetni azon a magaslaton, ahol most a többi nagy nemzeté, elsősorban a németé, áll. Egyedül a nemzeti zene az, melyet szerzőinknek művelniök kellene, mert csak ezzel tennének igazán nagy szolgálatokat a magyar művészetnek. Meg vagyunk győződve, hogy egy magyar zeneszerző sem fog jobb olasz, német, franczia zenét írni, mint maguk az olasz, német, franczia zeneszerzők. Milyen szánalmas majmosok például a Wagner utánzói az ő elcsépelt, lármás, lélek nélküli zenéjökkel, amelyen minden más érzik, csak a bayreuthi nagymester hatalmas tehetsége nem. A világpolgárias zenei irány szerintük csak arra való, hogy hézagot töltsön be, nem pedig, hogy egészet teremtsen. A magyar zeneszerzőknek a magyar zenét kellene általános becsű zenei stíllé emelni. Tanuljanak e tekintetben a livornói mestertől, Mascagnitól, kinek leghőbb vágya, hogy bebarangolja hazánknak daltermő vidékeit, gyűjteni és feldolgozni dalainkat, melyeket szépség és invenczió tekintetében a világ legszebb népdalainak tart. S a Cavalleria Rusticana szerzőjének e véleményében osztozik kisebb-nagyobb mértékben minden nagyobb zeneszerző, ki többet-kevesebbet, de szedegetett már a mi szépséges nótafánk hajtásaiból. Magyar zenestil ez idő szerint még nincs. Erkel Ferencz halhatatlan érdemei a magyar zeneköltészet terén általában ismeretesek, de a kérdést nem oldotta meg, mert zenestilje nem tiszta. Dopplerben néha csak vékonyka érben csillog elő a magyarság, s hiányzik belőle az igazi magyaros kedély, zamat és humor. A magyar zenestíl igazi megteremtője még mindig csak eljövendő. E részben Farkas is csak kísérletet tett eddig. Most, mielőtt művét és annak előadását méltatnék, szóljunk egy-két szót magáról a szerzőről, ki különben épenséggel nem új ember a zeneírás terén. Farkas Ödönt, aki régi pesti nemes család sarjadéka, kezdetben a tekhnikai pályára szánták. Elvégezte reáliskolai tanulmányait és 1870-ben a politekhnikumra került; de már a kurzusokat nem fejezte be, mert harmadéves tekhnikus korában véglegesen átpártolt a zeneköltészet múzsájához, követve hajlamát, melyet hasonnevű atyjától örökölt, ki ifjúkorában éveken át lakott Olaszországban. Beiratkozott az akkor felállított magyar királyi zeneakadémiába, ahol a négyéves kurzust három év alatt végezte nagy kitüntetéssel. Egy-egy zenekari szerzeményével már akkor feltűnt és tanárai büszkélkedtek vele, különösen az öreg Volkmann, akinek kedves tanítványa volt. Egy évvel azután, hogy a zeneakadémia kitüntető diplomáját megkapta, 1877-ben kinevezték a kolozsvári zene-konzervatórium igazgatójává. Ebben az állásában mind a mai napig megmaradt és magasra emelte a kolozsvári zenekonzervatórium színvonalát is. Kolozsvárt mindjárt az első években elnyerte a Haynald-féle háromszáz forintos díjat B-dúr miséjével. Később «Dalok» czímen 12 zenekölteményt tett közzé; zenébe foglalta «Zách Klárát» és «Szondy két apródját», Arany János remek balladáit; szerzett vegyes karokat és nagyobb zenekari műveket; megírta «Dies irae»-jét és rövid időközökben öt vonósnégyessel állott elő. Ezek közül egyet maga Joachim fog bemutatni a berlini közönségnek. Az operaírás terén első műve az egyfelvonásos «Bajadér» czímű opera volt, mely Budán 1874. évben több ízben tetszés mellett adatott elő. Első nagy operája, «A vezeklők», a budapesti operaházban 1894. év tavaszán adatott elő először; végre a tiszta magyar stílben írt «Balassa Bálint» három felvonásos operája e hó 16-án került először színre. «Balassa Bálint»-nak van egy nagy hibája, hogy ne mondjuk, megbocsáthatatlan bűne, ez a rémséges ros szöveg. Valóságos művészet s kellett a Tóth Kálmán szépséges «Dobó Katiczá»-ját így tönkre csúfítni. Nem hiszszük, hogy legyen olyan rosz operaszöveg, mely ilyen gyarló magyarsággal, hajmeresztő kínrímekkel s olyan rettenetes mondásokkal volna telibes-teli (szinte resteljük egyik-másik pasz-