Vasárnapi Ujság – 1897
1897-01-17 / 3. szám - Ismeretlen költemények Petőfitől. Baróti Lajos 34. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
84 nek tagjai kormányaik hivatalos megbízásából arra voltak hivatva, hogy a világforgalmat szabályozó oly határozatokat hozzanak, amelyek általános érvényre emelkedhessenek s az országok törvénykönyveibe legyenek iktathatók. S minthogy a magas színvonalon tartott tanácskozások ezt a czélt valóban el is érték, méltán elmondható, hogy fényt s dicsőséget hozott ez az értekezlet nemcsak a magyar posták, távírdák és telefon intézetére, hanem az egész országra is. Dániel Ernő báró kereskedelemügyi miniszter 1896 június 16-án nyitotta meg a nemzetközi távirdaértekezletet, melyen az egyetemes távirdaegyesület összes országait és az e nembeli magántársulatokat a világ legtávolabbi részeiből is, mint pl. Japánból, Dél-Amerikából, Ausztráliából jeles kiküldöttek képviselték; majd a megnyitó beszéd után az elnökséget Szalayra ruházta át. Közel hat héten át, fáradságot nem ismerve vezette Szalay az értekezlet tanácskozásait, melyek franczia nyelven folytak. Mindig talált módot az érdekellentétek sima kiegyenlítésére, tapintatos módon tudta felhasználni a kínálkozó alkalmat, hogy hazánknak a nemzetközi forgalomban előnyöket biztosítson. A távirdaértekezlet határozatainak jótékony hatását már a közeljövőben látni fogjuk, amennyiben a díjszabások egységesebbek lesznek, s a táviratozást olcsóbbá teszik s azonkívül számos egyéb kedvezményt fognak tartalmazni. A nemzetközi távirdaértekezlet komoly munkái mellett egyszersmind arra is kiterjedt Szalay figyelme, hogy külföldi vendégeink hazánknak néhány érdekes vidékét és a magyar vendégszeretetet megismerjék. S buzgólkodása nem is volt sikertelen, mert a vendégek hazánkról és nemzetünkről a legjobb véleményeket vitték magukkal a világ minden tájára s otthon is nagy elismeréssel emlegették a magyar nevet. Az értekezletek végeztével Ő felsége is méltányolta a kongresszus nagy fontosságát; annak fáradhatlan előkészítése és végrehajtása körüli érdemeiért Szalayt a Ferencz József-rend középkeresztjével tüntette ki. S most, miután az ezredévi ünnepélyek és az értekezletek fáradalmai lezajlottak, ismét dolgozó-asztala mellett találjuk Szalayt, a mint szokott serény munkálkodását még azzal is tetézi, hogy a kongresszusi határozatok megvalósításán fáradozik, így egyebek közt remélhetőleg még a folyó évben létrejön Budapestnek Párissal és Londonnal való közvetlen távirdai összeköttetése, úgyszintén a Budapest és Berlin közötti közvetlen telefon-öszeköttetés, valamint életbe lépnek a nemzetközi kongresszus fontos határozatai is. Szalay fáradhatatlan tevékenysége annál érdemesebb a közérdeklődésre, mert olyan ügy élén serénykedik, amelynek nemcsak a fővárosra, hanem az egész országra nézve is fölötte nagy és üdvös közművelődési és közgazdasági hatása van. Jellemzésére fölemlítjük még, hogy kiválóan humánus és igazságos elöljáró. A vezetése alatti nagy személyzetre nemcsak kötelességeket tud szabni, hanem atyailag igyekszik gondoskodni sorsuk javításáról is, így mindjárt hivatalba lépése után első gondjainak egyike volt, hogy a szolgálati terhek méltányos megosztása mellett fokozza a javadalmakat főleg az alsóbb rendű alkalmazottaknál. S ezzel mintegy új lelket és erőt öntött a személyzetbe, mely a rá nehezedő óriási feladatok terhe alatt már-már roskadozott. Remény, bizalom és ragaszkodás támadt az új elnökigazgató iránt, ki ekként megnyert táborával bizonyára fokozódó sikerrel fog munkálkodni hazánk közforgalmának eddig is minden elismerésre méltó fölvirágoztatásán. L. Gy. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 3. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. IRETLEN IFJÚKORI KÖLTEMÉNYEK PETŐFITŐ! HONVÁGY. Sorának éjjelén, derűnek hajnalán Feléd siet remegve bús Pillantatom, mindig feléd, arany kalász Hazája, boldog róna, hol Csókolva ölelkeznek Csepel mezőivel Dunának ezüst hullámai. Áldás malasztja rám felőled nem lebeg, Csak egy kemény atya átkait Zúgják fülembe a nyargaló fuvalmak, oh Ezer tövissel hintem A bujdosónak útait! Mégis te vagy Örök betűkkel írva fel E szív emlékkönyvében. A napok sorát, Melyet lefutnom rendelé Az ég, óhajtóm én kunyhód homályiban Élhetni, s a szelíd halál, A szenvedések altatója hogyha jól átszenderíti lelkemet Egy boldogabb világba: harsogó Duna! Kiszenvedett porom fölött Te mosd a zöldelő hant bársony pázsitát, S a mormogó habzat között Édesd nyugalmak ülnek sírkövemre majd, S a jégsziv is talán, kinek Átkai nyomák a kínos életet, ledől Békülten a halom fölé, S lágyult kebel meleg könyvivel rebeg Panaszt: szegény, szegény fiam ! A DRÁVÁN. Marburgnál. Zúgó habjaidba szórom E virágfüzért, Dráva! Hajtsd alá, s a partra Tedd, midőn hazámba ért. Bárha dűlt lesz akkorára Díszes hervadott, És özönnel kelyhe nem hint Szerte éden illatot. S mondjad: ilyen a hónáért Lángoló kebel, Melyet a sors zivatarja Tőle messze sodra el. TRIOLETT. Rejts ölednek éjjelébe Szent nyugalmu sírhalom! Elméletnek vesződve Lánczait mért hordozom ? Kebled csendes éjjelébe Nem tekint a fájdalom, S a keservek halvány képe , Ott öröklő béka vagyon. Rejts hát kebled éjjelébe, Szent nyugalmu sírhalom! ELVÁLÁS. Itt a búcsúpercz: válok. — Nem szabad! Leomlok, a világ kereng velem ! E szenvedés, e szörnyű kín alatt Hogy nem repedsz meg égő kebelem ? Nem, én nem hordom többé terhemet. Habár egy élet rajta függene. Válj lángszavakká, titkos érezet. Te szívem pokla, szívem édene. S ha szólanék is, mit remélhetek ? A sors irántam oly vad, oly kemény. Oh kárhozat, oh gyilkos képzelek ! Nem gyúl érettem viszonérzemény. Én távozom, s örökre távozom Gyötrő titkommal tőled, oh leány ! Vezessen a sors boldog utakon, Öröm-tavasznak tündér-korszakán. Legyen pályád mosolygó rózsakert, És minden óra benne rózsaszál, S ne tudd, ne tudd, leányka, elevert Szív-éjjelen hogy csillagom valál! ELSŐ SZERELEM, Szép a rózsa hajnal-ébredése, A leányka arczulatja szebb volt. Messze bérezek kékellő homályán Hájjal ég az arany esti csillag; A leányka nefelejts szemében Tündérfénnyel szebb csillagzat égett. Csattogánynak zengeménye nyájas Csendes éjjel, viruló berekben ; Nyájasabban kelt a lányka hangja Ajkai paradicsom-kertéből. És ha tiszta a liget virágit Gyémánt-cseppel éltető patakcsa: Tiszta volt a Ivánka keble szinte. Tiszta szíve, tiszták érzeményi. A leánykát hévvel én szerettem, őt szerettem első szerelemmel, Erre gyúltam őrült gerjelemben, S hajh, a végzet elszakaszta durván, Elszakaszta mindörökre tőle! Hagyjatok, ha néha álmim őtet Elragadtan a dicsőét festik, Oh barátim, hagyjatok zokogni, Veszteségem szörnyű, mondhatatlan! * E költeményeket Petőfinek több ismert költeményével, Salkovics Károly kincstári mérnök, Petőfi rokona és tanulótársa adta át nekem 1894 őszén, mikor lakásán felkerestem, hogy Petőfiről egyet-mást megtudjak tőle. Maga másolta le azokat évekkel az előtt, egy nyolcz lapnyi kis füzetben, mely a következő költeményeket tartalmazza: Coriolán (Ballada), Honvágy, A Dráván (Marburgnál), Változás, Vendég, Hajnal, Méz és csók, A sorshoz, Triolett, Elválás, Lehel, Első szerelem. Coriolán-ról tudjuk, hogy Tárkányi Béla írta. A Dráván, Változás, Vendég s az Elválás czímű költemények alá Salkovics zöld, A sorshoz czímű alá pedig vörös irónnal odajegyezte a Petőfi nevét. Nyilván csak ezeket tartotta Petőfi költeményeinek. Pedig, mint látni fogjuk, valamennyi Petőfié. Salkovics állítása szerint Petőfi, mint katona, 1840 tavaszán Horvátországból leveleiben küldte meg neki a megjelölt költeményeket Sopronba, ahol akkor a retorikába járt. Eredeti kéziratukat azonban valamelyik ismerősem— talán Orlai — elkérte tőle. Hogy neki is meglegyenek, lemásolta magának s így maradtak meg. Részemről nem tartom valószínűnek, hogy a kérdéses költeményeket mind Horvátországból küldötte volna meg Salkovicsnak Petőfi, mert olyan is van köztük, amelyről bizonyosan tudjuk, hogy 1841 tavaszán, a katonaságtól való megszabadulása után írta, mikor rég nem látott szülei körében, Dunavecsén mulatott, így például a Változás czímű 1841 május 23-án Vadason, a Vendég czímű pedig 1841 junius 5-én Dunavecsén keletkezett. Úgy vélem, hogy Petőfi csak A Dráván czímű költeményét s talán a Honvágy ot küldte meg Salkovicsnak. Jegyzeteiben, melyeket nekem átadott, tényleg csak az elsőt említi Salkovics, mint olyant, melynek eredeti kéziratát leírta. A többi költeményt hihetőleg 1841—42-ben másolta le Pápán, mikor Petőfivel az ottani