Vasárnapi Ujság – 1899
1899-12-17 / 51. szám - Transzvál hegyvidéke (képekkel) 854. oldal / Általános nép- és országisme - Jubileumi ünnepély a Ganz-gyárban (képpel) 854. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
SI. SZÁM. 1899. 46 ÉV FOGYATT. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 855 nagy területet foglalnak el, nemcsak Johannesburg vidékén, hanem Krügersdorftól s Hudelbergtől le az oranjei határig. Ma még csak egyes bányákban kellett mélyebbre lehatolni, a legtöbb helyen jóformán a felszínen dolgoznak s bizonyos, hogy sok gazdag bányát még nem is fedeztek fel, holott az évi termelés már régóta meghaladja a 200 millió korona értéket. Ismételjük hogy a boer lakosság különösen szereti a síkságot, hol, mint állattenyésztő nép, alkalmasabb talajt talál. A hegyvidék nagyobb része, különösen a Limpopo felé, ma még legnagyobb részt néptelen, vagy csatangoló benszülöttek otthona, az aranytermő vidékek szomszédságában pedig idegenek telepedtek le s újabb időben oly nagy számmal, hogy a boerok méltán tartanak szupremacziájuk megszűnésétől. A hegyes-völgyes vidéket nagyon jól fel tudják használni a boerok a harczban. Könnyen mozgó csapataikkal elrejtőznek e helyeken s onnan indítják támadásaikat úgy, hogy az angolok már nagy veszteséget szenvednek, mielőtt észrevennék, honnan jön tulajdonképen a támadás. Egy ilyen puskatüzelést ábrázol képeink egyike, amelyen az angol lovasított gyalogság küzd, lovairól leszállva, a boer lövészek ellen. S ez előnyös állásfoglalásuknak köszönhetik a boerok sikereiknek egy részét, így Gatacre tábornok azért szenvedett rendkívül nagy s csapataira végzetesnek mondható vereséget, mert kémeitől félrevezetve, egy szűk völgykatlanból akarta megtámadni a magaslatokon elhelyezkedett boerokat, akik azután oly pusztítást vittek végbe seregében, hogy csakhamar kénytelen volt menekülni. A vert hadvezérek közé sorozták a legközelebbi napok eseményei Methuen lord tábornokot is, aki a Modder river melletti, majd a magersfonteini csatákban valóban szörnyű veszteségeket szenvedve, kénytelen volt a nyugati fősereggel visszavonulni. alakja, amint lován ülve fogadja az Aula professzoraiból álló alázatos küldöttséget, mely hajlongva nyújtja át a város kulcsait. A király mögött a magyar vitézek nagy csoportja tűnik fel. Ott van ágaskodó paripáján Újlaki Miklós, mellette Corvin János, majd érseki ruhájában Bakacs Tamás, aztán Bánffy Miklós, Zápolya István s gyalogosan a nagy erejű Kinizsi Pál, utánuk pedig a harczosok nagy tömegének zászlói lobognak. Mátyással szemközt Bécs ódon bástyái, tornyai tűnnek elő; a híres Szent István tornyán ott leng párjával is a fehér zászló, a megadás, meghódolás jelvénye. Ezt a szép képet most sikerült művészi reprodukczióban bocsátja közre a «Könyves Kálmán» irodalmi részvénytársaság, hogy azt bárki is megszerezhesse. A 100 cm. hosszú és 52 cm. széles kép, passepartout nélkül, aranyozott keretben (118/71 centiméter) 32 forint. Passepartout-val szintén aranyozott keretben (133 cm. hosszú és 86 cm. széles) 38 forint. Passepartout-val faragott fakeretben utánzott bronzbetéttel (140 cm. hosszú, 92 cm. széles) 50 forint. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Szilágyi és Hajmási. Költői beszély négy énekben. Irta Jakab Ödön, Neogrády Antal rajzaival. Kiadta Lampel R. (Wodianer F. és fiai). Ára kötve 1 írt 80 kr. Szilágyi és Hajmási történetét, melynek két régi feldolgozását ismerjük, a szendrői névtelen balladáját s a székely népballadát (az utóbbit két változatban is). Az előbbi nyomán írta meg Vörösmarty egyik legszebb balladáját, s mindkettő, felhasználásával s a cselekvény kiszélesítésével Gyulai Pál, hasonczímű szép költői beszélyét, melyben a külső forma tekintetében — épen a székely balladákra támaszkodva — igen érdekes kísérletet tett a rímtelen alexandrint alkalmazva. Jakab Ödön egészen a székely népballadából, mint költői magból fejtette ki elbeszélését, annak rövid, szaggatott, nem magyarázó, inkább sejtető sorait kerekítve ki cselekvénnyé. Jakab Ödön a két magyar úrfi rabságba esésének történetét is elmondja, melyről a szendrői névtelen mitsem említ s a székely népballada is csak annyit mond : «Midőn fogván estek két magyar úrfiak Császár tömlöczében két gerezd szőlő ér, stb.» Jakab Ödön leleményesen használja föl e két sort. A rigómezei vesztett csata után Hunyadi serege szétszórva menekült, bújdosott. Két kenyeres pajtás, Szilágyi és Hajmási szintén így bujdokol elhagyott pusztaságban, úttalan utakon. Éhségtől, szomjúságtól gyötörve leszüretelt szőlő mellett haladtak s egyszerre egy magas fára kúszott hatalmas venyige gyér lombja közt két szép fekete szőlőgerezdet pillantottak meg. Nem állhatván ellent a csábításnak, kardjokat leoldozták s fölmásztak a fára, de míg fenn jóízűen ették a szőlőt, azalatt egy kóborló koldus a drágaköves kardokat ellopta, s a két vitéz kard nélkül maradva egy portyázó török csapat fogságába esett. így indítja meg Jakab Ödön műve meséjét, mely azontúl az ismert nyomokon halad. Az elbeszélés mindvégig egyszerű és természetes hangjával tűnik ki. íme mutatványúl néhány versszak : Egész Rigómező egy ravatal vala, Lemészárolt hősök szörnyű ravatala 1 Hunyadi seregét, bősz vérontás között, Végre is elnyomta a tenger sok török; A magyar vitézek szerteszét riadtak, Egyik napkeletnek, másik napnyugatnak. Árván bujdokoltak tétova, mint a vad, Azt se tudták , vájjon merre fordúljanak ? A sok út előttük egymást keresztezé, De melyik út visz a magyar határ felé? Hol nyüzsgő falu, vagy város feküdt elébb. Bús fekete romok mutatták a helyét. Csak egy-egy torony állt a romok közt épen, Mint ott hagyott kóró a lekaszált réten. Nem is ily helyeken lakott mostan a nép ; Lakta künn az erdők legsűrűbb rejtekét; Ott minden bokornak jutott lakó bőven. Másutt pusztaság volt, mint a temetőben. De pusztább vidék már aligha lehetett. Mint az a völgy, melyben két vitéz ügetett; Szilágyi Mihály volt az egyik levente, Jó Hajmási László a másik mellette. Reviczky Gyula összes költeményei. Rendezte Koroda Pál. Második kiadás, Budapest, 1900. Az idő tűzpróbáját, mely annyi csinált érdemet megemészt, úgy látszik, Reviczky Gyula költészete diadalmasan kiállja. Midőn a korán elhúnyt költő összes költeményeit, halála után, az Athenäum két díszes kötetben kiadta, a kritika és közönség oly melegséggel fogadta, mely szinte szokatlan. Azt lehetett gondolni, hogy e fogadtatásba a részvét is belejátszik, melyet a boldogtalan költő kora vége ébresztett; de íme, négy év múlva Reviczky költeményeinek új kiadása vált szükségessé, s midőn ennek lapjait forgatjuk, úgy tetszik, a költő azóta is nőtt; költeményeiben a megfakulásnak semmi nyomát sem látjuk, sőt új és új szépségeket fedezünk föl bennük. Az Athenaeum most egy kötetben nyújtja az egész értékes gyűjteményt, oly olcsón, hogy kötve csak 3 korona. A Nagy Képes Világtörténetből, melyet Marczali Henrik szerkeszt, s a Franklin-Társulat és a Révai Testvérek irodalmi részvénytársasága ad ki MÁTYÁS KIRÁLY BÉCS ELŐTT. — Koroknyai Ottó festménye, MÁTYÁS KIRÁLY BÉCS ELŐTT. — Koroknyai Ottó festménye. — Nemzetünk történetének egyik legfényesebb lapját elevenítette meg a tavaly ifjan elhalt Koroknyai Ottó, midőn a «Mátyás király Bécs előtt» czímű festményét megalkotta. Az 1485-ik évben, június elsején, győzelmes csaták után Mátyás király bevonult Bécsbe, miután előbb a büszke város küldöttségét fogadta, mely hódolata jeléül a város kulcsait nyújtotta át, egyszersmind pedig a nagy király kegyelméért esedezett. Ezt a minden magyar szivet büszkeséggel eltöltő jelenetet festette meg Koroknyai. A kép közepén ott látszik Mátyás király