Vasárnapi Ujság – 1918

1918-12-08 / 49. szám - Lezuhantak. Elbeszélés. Írta Ujvári Péter 678. oldal / Regény; elbeszélések

678 VASÁRNAPI UJSÁG. 49. SZÁM. 1918. 65. ÉVFOLYAM. LEZUHANTAK. Elbeszélés. — írta Újvári Péter Éhesek voltak és fáztak. Egymás melegére sóvárogtak, de nem birtak összébb szorulni. Köz­tük terpeszkedett, mint nagy jéghegy, az ör­vényt repesztő szegénység. Az asszony elrévülő szemmel a kályhába bámult. Egy darabka nedves fa serczegett ab­ban és haragosan lökte ki magából a füstfelhő­­­ket. Nagy kék szeme meg sem rebbent, a tekin­tete meg sem homályosult. 1*1 Borzongató, nagy szomorúság vaczogott az ember szívében. — Az már sírni se tud, — gondolta és mo­csoktalan pillantással ölelte magához a szen­vedőt. Igaz bizony. Ezek már sírni sem tudtak. Még a keserű füst sem tudta könnyesre kimarni a szemüket. Ebben a nyomorult,­ fülledt odú­ban csak a falak sírtak, csak a nedves fa nyö­szörgött, csak a nyikorgó bútorok repedeztek. Rettentő nyomoruk meg-meghasogatta a követ, de ők maguk már régen kisírták magukat. Magamagát már egy sem sajnálta, legföljebb a másik miatt bánkódott. [v — Elza! — kezdi az ember. ! Az asszony lassan feléje fordul és rámosolyog. Rost Endre összerázkódik. Ez a megbocsátó, csöndes vértanú-mosolygás a szívét hasítja. — Elza, — folytatja halkan — ha gondolod, még írhatok egy-két levelet. — Minek? — mondja Elza és megint a pis­logó tűzbe mereszti tekintetét. — "Úgy is hiába írnál, barátom. — Van még egy pár régi ismerősöm. — Azok jobban szeretnek, mint a barátaid? — Nem is olyanokra gondolok, a­kikkel jó viszonyban voltam. — Hát? — Egy páran, tudod, irigyeltek, mikor jó időket éltünk. Ha most megsajnálhatnának, hát az jól esne nekik. Akadhat köztük egy, a­ki megsegítene. Miért ne, ha megalázhat. ! — És te megaláztatnád magadat? 1 Rost Endre lehorgasztotta a fejét és hall­gatott. » — No, látod, — mondja az asszony — ehhez nincs erőd. — Nem tudom, — rebegi Rost Endre megpróbálhatom. Az asszony felállt, hozzá lépett és vékony, fehér­ kezét a vállára tette. — Eleget próbáltál, — mondja résztvevőén. — Gondolod, Elza, gondolod? — Eleget, — ismétli meggyőződéssel az asszony. — Úr vagy, többet nem koczkáz­tathatsz. Rost Endre a fejét rázta. — Félek, Elza, hogy csak ámítjuk magun­kat. Igaz, h­ogy küzdöttem a nyomorunk ellen­, de talán nem eleget. Valamit még meg kellene próbálni. Mit? - Hörögve tódult ki szájából a felelet. A bűnt. Elza elsikoltotta magát. —• Látod, — dadogta Rost Endre ezt még nem próbáltam meg. Már gondoltam rá. Először tegnap, mikor Hubert Albertnél jár­tam. Tudod, ötven koronáért mentem hozzá. A százasok halomban hevertek előtte és ő mégis azt mondta, nem adhat. Igaz, azt pénzt egy kliense bízta rá, de ötven koronát a a magáéból is adhatott volna. Már épen menni akartam, mikor megcsendült a telefon. Hubert elfordul, a telefonra hajlik. A százasok rám mosolyogtak. Biztattak: no, markolj hát belő­lünk. El sem képzelheted, milyen démoni erő­vel beszélnek a százasok. Egy percz alatt meg­kísértenek, meg is ejtenek. A nagy bűnökhöz, Elza, nem kell ám nagy lelki erő. A nagy sik­kasztók játszva sikkasztanak. Még be sincs fejezve a lelki leromlásuk és már sikkasztanak. Mert a százasokra és az ezresekre, ha csábíta­nak, úgy ráhallgat az ember, mint az édes­anyjára. Egy sem küzd a lelkiismeretével, a­ki egyszerre sokat lop. A kezem már a százasok felé remegett, de visszahanyatlott. Ostobaság, gondoltam, ha még legalább áldozat volna, valami, a­mi megmarc­angol. Egy megmar­c­angoló, megvadító aljasságot el tudnék kö­vetni miattad. De sokat lopni nem nehéz, nem áldozat az, hanem mulatság. Ezt nem érdemes. Elmentem. Elza kételkedve hallgatta ezt a kínos vallo­mást. Tudta, hogy az ura a nyomornak és kétségbeesésnek ezt a czinikus filozófiáját csak magára hazudja. De azért mégis szenvedett, mikor így beszélni hallotta. Rost Endre nem vette észre az asszony kö­nyörgő tekintetét és folytatta: — Haza­jöttem. Tudtam, hogy éhezél és a kétségbeesés az agyamat tépte. A­hogy megyek, előttem baktat egy pékinas. Kenyeres kosarat czipelt a fején. Egy szép, aranysárga czipó kifelé kandikált. Ez is énrám mosolygott és beszélt hozzám és csábított, hogy lopjam el. Én nem tudom. Elza, miért hisszük mi, hogy a A PÁRIST LÖVŐ NÉMET ÁGYÚ MEGÉRKEZÉSE PARISBA. A HOL A MARS-MEZŐN KIÁLLÍTOTTAK. A 180-AS NÉMET ÁGYÚ, MELYLYEL PÁRISI­ LŐTTÉK. (Párisim elszállítása előtt Lord Derby, Clemenceau és Foch tábornok megtekintik.) (Balról Lord Derby, előtte Clemenceau, fent Foch tábornok.)

Next