Vasárnapi Ujság – 1918
1918-12-08 / 49. szám - Lezuhantak. Elbeszélés. Írta Ujvári Péter 678. oldal / Regény; elbeszélések
678 VASÁRNAPI UJSÁG. 49. SZÁM. 1918. 65. ÉVFOLYAM. LEZUHANTAK. Elbeszélés. — írta Újvári Péter Éhesek voltak és fáztak. Egymás melegére sóvárogtak, de nem birtak összébb szorulni. Köztük terpeszkedett, mint nagy jéghegy, az örvényt repesztő szegénység. Az asszony elrévülő szemmel a kályhába bámult. Egy darabka nedves fa serczegett abban és haragosan lökte ki magából a füstfelhőket. Nagy kék szeme meg sem rebbent, a tekintete meg sem homályosult. 1*1 Borzongató, nagy szomorúság vaczogott az ember szívében. — Az már sírni se tud, — gondolta és mocsoktalan pillantással ölelte magához a szenvedőt. Igaz bizony. Ezek már sírni sem tudtak. Még a keserű füst sem tudta könnyesre kimarni a szemüket. Ebben a nyomorult, fülledt odúban csak a falak sírtak, csak a nedves fa nyöszörgött, csak a nyikorgó bútorok repedeztek. Rettentő nyomoruk meg-meghasogatta a követ, de ők maguk már régen kisírták magukat. Magamagát már egy sem sajnálta, legföljebb a másik miatt bánkódott. [v — Elza! — kezdi az ember. ! Az asszony lassan feléje fordul és rámosolyog. Rost Endre összerázkódik. Ez a megbocsátó, csöndes vértanú-mosolygás a szívét hasítja. — Elza, — folytatja halkan — ha gondolod, még írhatok egy-két levelet. — Minek? — mondja Elza és megint a pislogó tűzbe mereszti tekintetét. — "Úgy is hiába írnál, barátom. — Van még egy pár régi ismerősöm. — Azok jobban szeretnek, mint a barátaid? — Nem is olyanokra gondolok, akikkel jó viszonyban voltam. — Hát? — Egy páran, tudod, irigyeltek, mikor jó időket éltünk. Ha most megsajnálhatnának, hát az jól esne nekik. Akadhat köztük egy, aki megsegítene. Miért ne, ha megalázhat. ! — És te megaláztatnád magadat? 1 Rost Endre lehorgasztotta a fejét és hallgatott. » — No, látod, — mondja az asszony — ehhez nincs erőd. — Nem tudom, — rebegi Rost Endre megpróbálhatom. Az asszony felállt, hozzá lépett és vékony, fehér kezét a vállára tette. — Eleget próbáltál, — mondja résztvevőén. — Gondolod, Elza, gondolod? — Eleget, — ismétli meggyőződéssel az asszony. — Úr vagy, többet nem koczkáztathatsz. Rost Endre a fejét rázta. — Félek, Elza, hogy csak ámítjuk magunkat. Igaz, hogy küzdöttem a nyomorunk ellen, de talán nem eleget. Valamit még meg kellene próbálni. Mit? - Hörögve tódult ki szájából a felelet. A bűnt. Elza elsikoltotta magát. —• Látod, — dadogta Rost Endre ezt még nem próbáltam meg. Már gondoltam rá. Először tegnap, mikor Hubert Albertnél jártam. Tudod, ötven koronáért mentem hozzá. A százasok halomban hevertek előtte és ő mégis azt mondta, nem adhat. Igaz, azt pénzt egy kliense bízta rá, de ötven koronát a a magáéból is adhatott volna. Már épen menni akartam, mikor megcsendült a telefon. Hubert elfordul, a telefonra hajlik. A százasok rám mosolyogtak. Biztattak: no, markolj hát belőlünk. El sem képzelheted, milyen démoni erővel beszélnek a százasok. Egy percz alatt megkísértenek, meg is ejtenek. A nagy bűnökhöz, Elza, nem kell ám nagy lelki erő. A nagy sikkasztók játszva sikkasztanak. Még be sincs fejezve a lelki leromlásuk és már sikkasztanak. Mert a százasokra és az ezresekre, ha csábítanak, úgy ráhallgat az ember, mint az édesanyjára. Egy sem küzd a lelkiismeretével, aki egyszerre sokat lop. A kezem már a százasok felé remegett, de visszahanyatlott. Ostobaság, gondoltam, ha még legalább áldozat volna, valami, ami megmarcangol. Egy megmarcangoló, megvadító aljasságot el tudnék követni miattad. De sokat lopni nem nehéz, nem áldozat az, hanem mulatság. Ezt nem érdemes. Elmentem. Elza kételkedve hallgatta ezt a kínos vallomást. Tudta, hogy az ura a nyomornak és kétségbeesésnek ezt a czinikus filozófiáját csak magára hazudja. De azért mégis szenvedett, mikor így beszélni hallotta. Rost Endre nem vette észre az asszony könyörgő tekintetét és folytatta: — Hazajöttem. Tudtam, hogy éhezél és a kétségbeesés az agyamat tépte. Ahogy megyek, előttem baktat egy pékinas. Kenyeres kosarat czipelt a fején. Egy szép, aranysárga czipó kifelé kandikált. Ez is énrám mosolygott és beszélt hozzám és csábított, hogy lopjam el. Én nem tudom. Elza, miért hisszük mi, hogy a A PÁRIST LÖVŐ NÉMET ÁGYÚ MEGÉRKEZÉSE PARISBA. A HOL A MARS-MEZŐN KIÁLLÍTOTTAK. A 180-AS NÉMET ÁGYÚ, MELYLYEL PÁRISI LŐTTÉK. (Párisim elszállítása előtt Lord Derby, Clemenceau és Foch tábornok megtekintik.) (Balról Lord Derby, előtte Clemenceau, fent Foch tábornok.)