Vasárnapi Ujság – 1921
1921-06-26 / 12. szám - Rabindranath Tagore 12. szám / Arczképek, Külföldiek - A miskolczi kulturünnepről (4 kép) 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Hegedüs Loránt pénzügyminiszter leányának esküvője 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Leégett asztalos műhelyek a Ganz-gyár kőbányai-úti telepén (3 kép) 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Szibériából érkezett hadifoglyok ünnepélyes fogadtatása a keleti pályaudvar előtt 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Herendi porczellánok (4 kép) 12. szám / Műtárgyak - Gulyásoshús főzés Bugaczon 12. szám / Népviselet, genreképek - A debreczeni Gróf Tisza István-Egyetem központi épülete 12. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Bugaczi képek: Ménes az itatónál. – Törzsménes. – Növendék bikák. – A törzsgulya egy része 12. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság
134 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL. — IRTA RÁKOSI VIKTOR. . . . Pár nap múlva Krafitz Liborius mester a megye székvárosában járt néhány könyvet összevásárolni és egy pár lapot megrendelni Sámson úr számára. A patikában is megfordult, hogy az angol lánynak köhögés elleni czukorkát vásároljon. A patika délelőttönként nagy kaszinózásnak volt a szinthelye és a tulajdonos a legjobban értesült emberek közé tartozott. Most is rögtön félrevonta Liborius mestert és fojtott hangon így szólt hozzá : — Tudja mit suttognak a városban ? — Nem hallottam még semmit. — Nem kevesebbről van szó, minthogy az ellenség betört és elfoglalta Morvaországgal határos vármegyéink egy részét. A veszedelem közeledik. Krantz majdnem leült a földre ijedtében. — Hátha csak kósza hír az egész, — szólt bátortalanul. — Nem, nem. Nézze csak meg a fővárosi lapokat, tele vannak üres ablakokkal. Ezeken a helyeken bizonyosan a megszállást tárgyalták, de a czenzura nem engedi meg a közlést. — Szent Isten, — sóhajtott Liberius úr, — ez katasztrófát jelent. Mi pedig itt ülünk a legnagyobb veszedelem torkában. Rettenetes helyzet! Mit csináljak, mihez kezdjek? A patikus csudálkozva nézett rá. — Maga kedves Krantz úr ? Hát semmit, ez nem a mi dolgunk. Az ifjú tanár nem felelt,, hiszen nincs ahhoz semmi köze a patikusnak, hogy ő arra gondolt, hogy az ő helyzete Sámson úrral szemben milyen rettenetes. Mert ő Sámson urat eddig egy szóval sem avatta be az idegen megszállásba. Nem tudta, hogy fogjon hozzá tapintatosan, mert bizonyos volt benne, hogy Sámson úrnak nagy fájdalmat fog vele okozni és íme most egyszerre nyakába szakadt az egész. No de hátha az idegen invázió nem terjed idáig? Akkor még lesz ideje előkészíteni a dolgot. — Mondja csak gyógyszerész úr, mikor történt ez a betörés ? — kérdé Liberius mester, egy hirtelen ötlettől megkapva. — Várjon csak, — szólt a patikus elgondolkozva, — megvan, deczember tizenkettedikén, hétfőn éjjel. — Csudálatos, azon az éjszakán történt a rianás a Vágón. És a predméri remete megmondta a veszedelmet. — Rianás? Predméri remete? Mit akar ezzel mondani tanár úr? Krantz elmondta neki részletesen a pár nap előtti eseményeket, Patak Sámson bali jóslatu prédikáczióját, mely ime megint beteljesedett és a patikus valóságos gyönyörűséggel hallgatta, mert ez a patikai pletykafészeknek valóságos csemege volt, melyet fog az úri társaságnak föltálalni. Egy csomó e kérdéssel ostromolta az ifjú tanárjelöltet, mely kérdések már előre sejttették, hogy a tiszteletreméltó úr mely irányban fogja a rendelkezésére álló anyagot kibővíteni és föl cziczomázni, de Liberius úr nemigen adott feleletet, mert az ő eszében már Sámson úr forgott, hogy miként lehetne gazdáját bevezetni a dologba, mielőtt az rázúdulna. — Mi baja, kedves doktor úr, olyan sárpadt, — szólt a gyógyszerész egy pillanatra abbahagyva a faggatódzást. — Nincs semmi bajom. — Na egy kis angolkeserű nem fog ártani. Krantz mester a kínált italból felhajtott két kupiczával és aztán sietve ott hagyta a helyiséget, hol most kezdtek gyülekezni a hírekre éhes urak. Egy fél óra múlva, orra a hegyéig beásva magát a bundák és prémek tömegébe, sebes szánkón repült Sztregova felé, gondoktól nehéz és tervektől izzó fejjel. A remete sejtelmei tehát megint beváltak. Micsoda őrülten fantasztikus ötlet Vág jegének megrepedését összefüggésbe hoznia az idegen hódítók betörésével. Pedig ime kiderült, hogy igaza volt és az ötlet se nem őrült, se nem fantasztikus. A sors milyen kegyes volt eddig hozzájuk, hogy nem kerültek bele a világfelfordulásba. És most egyszerre nyakukba szakad a veszedelem. Vajjon mi készül odalenn délen, az ő szülőföldjén, a derék és keménynyakú drága svábok hazájában? Mi sors vár jó édesanyjára ? Oda is le kellene mennie, itt is szükség van reá, hát most mit csináljon ? Oh de nagy baj, mikor az ember olyan puha kényelemben él, mint ő, mikor semmi gondja nincsen, semmi bánat nem nyomja, most aztán persze könnyen elveszíti a fejét. Eltekintett észak felé, amerre a Nagy Kriván emelte büszke fejét daczosan az ég felé, de az öreg hegyből nem látszott semmi, a sötét felhők egészen eltakarták. Talán ő is fázott szegény, látván a közelgő eseményeket és az égi hatalmak egy fekete takarót dobtak le neki, hogy melegedjék. Első elhatározása az volt, hogy ellátogat az Uzonyi testvérekhez, tanácsot kérni tőlük. A többi aztán majd jön magától, a jó Isten segítségével. Mikor ott jártak, ahol az út átszeli a predméri rengeteg egyik déli csücskét, egy behavazott csonka fatörzs hirtelen megmozdult és a szán mellé lépett. A remete volt. A lovak hirtelen megálltak és a kocsis levette kalapját. Krantz rémülten nézett rá, mintha kísértetet látna. A remete kezdé: — Ifjú felebarátom, vigyázzatok a mi urunkra, a ki jó mint az új termés lisztjéből sütött első falat kenyér ... mérges kigyók kúsznak nesztelenül meleg fészek felé. Én már hallom a sziszegésüket... Most magához tért Krantz. — Hajts, Pista! — kiáltott és úgy vágta hátba a kocsist, hogy az majdnem a lovak közé esett, de aztán belekapott a gyeplőbe, suhintott egyet az ostorával és a lovak széle sebesen ragadták tova a könnyű szánt. — Vigyázzatok jó urunkra! — dörgött utánuk a fehérerdőből. A fiatalember azonban nem hallotta, úgy beleásta magát a bundák meleg vackába, de a fogai vaczogtak és a hideg rázta. MÁSODIK RÉSZ. Öröködbe uram pogányok jöttek és szent hajlékodat megfertőzték. LXXIX. zsoltár. I. Idyll. Aranyszívű aggastyán, hova lett a te tiszta, derűs, nyugodt lelkednek harmóniája ? Az öreg báró nyugtalanul járkált a hatalmas épületben szobáról a szobára, mintha helyet keresne, ahol puhább fekvés esik. Komor sejtelmek és bosszúság bántották, miket a remete szökése és baljóslatú igéi keltettek benne. Lelkének élő hite mögé sötét árnyékul oda lopódozott a babona, igen, babonás lett ő is, mert ő is félt már a remete jóslatainak és előérzetének beteljesülésétől. Ő, kinek egészséges alvását álmok nem háborgatták, most nyugtalanul forgolódott ágyán és álmodni kezdett. Álmodott rég elhunyt barátairól, akik mintha szólították volna . Eleget éltél Sámoson, kövess minket, itt az idő, órád lejárt, több öröm már úgy sem várhat reád. És ha ilyenkor fölébredt, nem tudott többet elaludni, vagy tán nem is akart, mert nem szerette ezeket az álmokat. Nem egyszer magyarázta az angol leánynak, aki mindennap be szokott számolni az álmairól, hogy aki álmodik, annak a testi pihenése is tökéletlen, mert az álmok a lelket fárasztják, pedig éjszaka ennek is nyugalomra van szüksége. Szerencsére a rianás karácsony előtt kis idővel történt és az ünnepi hangulat Sámson uram lelkébe is beszüremlett és hozzáfogott a rossz érzések kisöpréséhez. De még az ünnepre való előkészületek is nagyon elfoglalták, mert a karácsony nevezetes időszaka volt a sztregovai kastélynak. Hogy évközben a gyermekei, az unokái és az atyafiak írnak-e neki, vagy meglátogatják-e őt, azzal Sámson úr nem sokat törődött, de az már ősi szokás volt, melyhez Sámson úr is szigorúan ragaszkodott, hogy a karácsonyi ünnepeket egyenes leszármazói az ő kastélyában töltsék. De ilyenkor szívesen látta a távolabbi rokonokat, sőt a jó barátokat is. Karácsonykor tehát Sámson úr hadi szemlét tartott a nemzetség fölött. A háború kitörése óta ezek az összejövetelek csöndesebbé lettek, de ebben az esztendőben másképp festett a dolog. Még idegenek is bejelentették megjelenésüket. Sámson úrnak tehát mind a két keze tele volt munkával. Minden vendégnek lakást kellett a kastélyban berendezni és cselédségéről gondoskodni. Nagy gond volt az ajándékok beszerzése valamennyi családtag részére. De Sámson úr a népről sem felejtkezett meg és mind a két Sztregován karácsonyfai ünnepet rendezett, mely alkalommal a gyermekek közt ruhát, játékszert, süteményt és czukrot osztottak ki. Vadászatra is történtek előkészületek és a vadaskert lágerei máris jelentették, hogy a nemes vadak örömrepesve várják a még nemesebb urak puskalövéseit, a szabad nyulak pedig éppen fehérruhás nyúlleánykákkal fogják köszönteni a haláltkozó látogatókat. Sámson úr az idén még Klárikát sem akarta elfogadni segítségül, hogy ő maga annál jobban beletemetkezhessék a munkába, ami neki megkönnyebbülés és szórakozás volt. De Klárika nem engedett, sőt az idén még sokkal többet dolgozott, mint más esztendőkben, egész nap látott,futott és csengő hangon parancsokat osztogatott, mintha csak ő is megkönnyebbülést és szórakozást keresne. Még Krantzot is lefújta, aki Alsó-Sztregovára volt kiküldve, hogy a pappal és tanítókkal ez ottani karácsonyfai ünnepet megbeszélje. Ő maga vállalkozott erre az útra missz Hubertyvel, pedig eddig nagyapja nélkül soha se jelent meg Pifkó nagytiszteletű úr házában. Így történt, hogy egy napon az alsó-sztregovai evangélikus pap háza előtt egy norvég stílusú szánkó állt meg, melybe egymás elé volt befogva. A lovakat a két ló Klárika hajtotta, mellette missz Huberty foglalt helyet, mögöttük peczkesen ült Pista kocsis. Uzsonna a tájban volt, éppen szürkülni kezdett. Az udvarban egy lélekkel se találkoztak, ellenben a házból muzsikaszó hallatt szőtt. Klárika megragadta az angol lány kezét és hallgatództak. Odabenn gordonkán és zongorán játszottak, tehát társaság volt. Haboztak, hogy ne forduljanak-e vissza, de aztán csak beléptek. Az első szobában újra megállottak és figyeltek. A gordonka Schulmannak egy édes=bús dalát játszotta zongora- kísérettel. Klárika szíve megdobbant, tudta ő jól, hogy ki a gordonkás, aki oly fájdalmas hangokat tud kicsalni szomorú hangszeréből. Krantz eleget beszélt az angol lánynak Barna művészi játékáról. — Kérem, missz, forduljunk vissza és ne zavarjuk a családi összejövetelt. — Eszemben sincs, — felelt az angol nő (Folytatás.)