Vasárnapi Ujság – 1921
1921-09-11 / 17. szám - Élj meg, a hogy birsz. Irta Bársony István 198. oldal / Regények, elbeszélések
188 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. akarja magára vonni a közel környék figyelmét. Hisz akkor sokkal hamarabb kerülhetne bajba. Általában ugyanazok lévén a küzdelmek a Természettel , annak eredményei is jóformán ugyanazok. A vadállat, legyen az hasznos, vagy kártevő, vagy éppen ragadozó, mind bizonyos sablon szerint él; egyformán szenved az időjárástól a saját fajtájabeliekkel, minden fajnak egyforma az életmódja a táplálkozásban és annak megszerzésében ; egyformák a fenyegető veszedelmeik is ; mindez bizonyos állandó, megváltozhatatlan típus bélyegét nyomja azután magára az állatra is. A nagyságát, illetve a fejlettségi fokával járó eltéréseket leszámítva, minden vadkan egyforma, minden farkas egyforma, és az agancsuk nélkül a szarvasok meg az őzek is egyformák: — a laikus szem számára, míg a gyakorlott vadászszem rögtön ráismer a már egyszer látott vadra és megkülönbözteti a többitől, nemcsak nemre, hanem még az ugyanolyan neműek több-kevesebb eltérést mutató változataira nézvést is. A hegyi szarvasbika drótinai hihetetlen szívósságúvá edződnek, sokszor láttam, hogyan vágtat teljes irammal a megvadult szarvas olyan lejtőn, ahol csupa hepes hupás, gidres, gödrös kőtörmelékes, sziklatömbös volt talaj, és legszilajabb rohamában sem botlotta meg, pedig a sötétes alkonyati órában már nem is láthatta, hova ugrik a bozótos-erdős hegyoldalban. „Élj meg, ahogy bírsz!..." Ha ez a szarvas nem bír így futni és nem ilyen biztos az ugrásában, akkor nem bírna elmenekülni szívós nagy ragadozó üldözői elől. A bika, amíg az agancsát le nem dobja, (tél végén, tavasz elején,) még csak védheti magát az agancsával, — amit az erős bika meg is szokott tenni, — de a suták számára már csak a „szégyen a futás, de hasznos" elve marad követendőnek. A medve (hajh, hogy minekünk medvénk már nincsen is a mi kis Csonka Magyarországunkon!) nyáron málnával lakik jól és vegetáriánus, de ha rákap a hegyi nyájakra : „vérmedve" lesz belőle. „Élj meg, ahogy tudsz". A nyirfajd valaha síksági nyiresekben élt az alföldön is, — de a neki való megélés kényszere felszorította a havasok aljára. És általában : mi szoktatta a legtöbb vadat a nappali pihenésre és rejtőzésre, meg a szürkületi és éjszakai kóborlásra? A zaklatás, a nyugtalanítás, amit nem bír elviselni. De éjjel csend van és az ember is pihen. Akkor szabadabb a vásár a szegény vadnak. „Élj meg, ahogy bírsz." Lám rikai kérődző a vad legtöbbje, de még a az af= nem kérődző is, kint legel fényes nappal is, mert nem érez állandó zaklatást. Pihen, mert meleg van , de nem azért, hogy az ember elől elbújjék. Nálunk a legbutább nyúl sem mozdul a vackáról nappal, ha fel nem riasztják, vagy valami különös oka nincs rá. A Természettel valahogy csak bír az külső eset; a faj kiváló egyedei fenntartják a a fajt magát. Csak az ember, a bölcs ember, mindennek a végzete, a mi Természet és a mi szabadság. Az ember még a fajban is azért keresi a kivalót, hogy azt terítse le, azt ejtse zsákmányul. A Természet enged magával alkudni, engedi magát legyőzni, engedi élni azt, akinek ereje van hozzá. Csak az ember mond vetőt mindennek, ami az ő önző számítását keresztezi. A sors gúnyja, hogy maholnap éppen az embert biztatja hiába a Természet: „élj meg, ahogy bírsz". Amelyik megél is, a legtöbbje nem az erős egészségével él meg, hanem a furfangjával, az embertelenségével, amihez nem szükséges a faja kiválójának lenni. Lehet a legsilányabbja is. A BÁNYATELEP MUNKÁSAI ÜNNEPI DÍSZBEN VÁRJÁK A NEMZETI HADSEREG BEVONULÁSÁT. SZERBEK ÁLTAL SZÉTROMBOLT CSERÉPKÁLYHA AZ EGYIK KASZÁRNYA TISZTI LAKÁSÁBAN. SZERBEK ÁLTAL ÖSSZEROMBOLT SZOBA AZ EGYIK LAKTANYÁBAN. MAGYAR RUHÁS LÁNYOK A BEVONULÓ CSAPATOK ELŐTT. A KIRÁLY UTCZA ÉS SZÉCHENYI-TÉR TORKOLATA A NÉPTÖMEGGEL. A NEMZETI HADSEREG BEVONULÁSA PÉCSRE.