Vasárnapi Ujság – 1921
1921-11-13 / 21. szám - Mac Kenzie, a Nemzetközi Gyermekvédő Szövetség főmegbizottja 21. szám / Arczképek, Külföldiek - A budai Lujza-malom égése (3 kép) 21. szám / Időszerű illusztrácziók - A Cserkész-Szövetség athletikai versenyéről (3 kép) 21. szám / Időszerű illusztrácziók - A király-puccs alkalmával elesett főiskolai ifjak temetése (6 kép) 21. szám / Időszerű illusztrácziók - A királypuccs napjaiból (12 kép) 21. szám / Időszerű illusztrácziók - A trónfosztás tárgyalása a Nemzetgyűlésben nov. 4-én. Márton Ferencz rajza 21. szám / Időszerű illusztrácziók - Gróf Bethlen István miniszterelnök látogatása Pécsett 21. szám / Időszerű illusztrácziók - Lajos bajor király fogadtatása Sopronban utolsó sárvári utazásakor 21. szám / Időszerű illusztrácziók - Lajos bajor király ravatalon a sárvári kastélyban 21. szám / Időszerű illusztrácziók - A pozsonyi Mária Terézia-szobor 21. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - A tihanyi kolostor és templom 21. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Gróf Tisza István emléktáblája a miniszterelnökség palotájában 21. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak
242 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 21. szám, 1921. 68. évfolyam. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL. — IRTA RÁKOSI VIKTOR. Két óra múlva már ott volt nálunk a fürge lábú aggastyán. Érdekes, hogy a feleségem mindig megkínálta egy csésze meleg kávéval, levessel vagy szalonnával, a szerint, hogy milyen időtájban érkezett, de örökké csak nagy disputa árán fogadta el. Mintha valami szent fogadalom ellen vétene azzal, hogy úri háznál, finomabb és válogatottabb falatokat mer enni. A remete tudott a Patek és Gyetkó czég társas kirándulásáról és Sztreppán Józsót bízta meg, hogy tudja meg útjuk czélját. A két czimborának azonban sikerült a fűrészmalom elűzött direktorát bolonddá tenni, aki aztán mikor megtudta, hogy a ládányi vásárra mennek, nem törődött velük többet. Persze, serlockholmesi megfigyeléseimet a remetének is beadtam, aki ezeknek hallatára ugyancsak csikorgatta a fogait és bizonyosra veszem, hogy nagyon nehezére esett egy jóízű káromkodást vissza» nyomni. Bocsássák meg nekem az égi hatalmak, hogy a jámbor férfiút ilyesmivel merem gyanúsítani. " ... Pár nap múlva szenzácziós meglepetésre virradt a két Sztregova. A két falu el volt árasztva plakátokkal, melyeket titok, teljes kezek az éj leple alatt az udvarokba dobáltak be. A nyomtatvány dübörgő frázisok közt jelentette, hogy közelednek a testvérek, akik szabadságot hoznak az ezer éve elnyomottaknak, jólétet a szegényeknek és orvosságot minden sebeire. Fogadják barátságosan őket, mert jaj annak, aki ellenszegül. Most jött aztán az érdekesebbik rész. A hódítók gazdag jutalmat ígértek mindazoknak, akik összeesküvésekről és ellenséges szándékú készülődésekről híreket hoznak. És most jött a hetvenfontos bomba : A plakát jelentette, hogy báró Sztregovay Sámson fejére ötezer szokol van kitűzve és ezt megkapja az, aki őt élve vagy halva a legionisták kezébe szolgáltatja. Ezen kívül megfenyegették a sztregovai népet,mondván, hogy a ki báró Sztregovay Sámson parancsainak engedelmeskedni mer, az mint áruló halállal bűnhődik, aláírva Pantocsek, a ?-dik számú huszita légió kapitánya. A plakáttal kora reggel vertek föl, azon» hal átrohantam vele Barnához és felolvastam neki. — Kezdődik a harczl — kiáltott a fiú és kiugorva ágyából, villámgyorsan öltözködni kezdett, — készülj el fiú hamar és reggelizz, mert fogadok, hogy Sámson úr rögtön »itt lesz. — De kik és hogyan terjesztették el ezt a plakátot? — Ki ? Hát Patek, Gyetkó és czimboráik. A nyomtatványokat valószínűleg a múltkori kirándulásuk alkalmával szerezték be és csempészték haza. A terjesztés pedig alighanem úgy történt, hogy repülőgépről dobálták le. Tíz percz múlva már a reggelin is túl voltunk és utána rögtön a községházára siettünk egyet»mást megtudni. És csak most láttam, hogy a nép lelke mennyire izzó és mennyire készen áll minden váratlan kitörésre. A községházán már egész tömeg embert találtunk, akik a legnagyobb izgalmak közt olvasták és magyarázgatták a plakátot. A hangulat még nem alakult ki, a nép meg volt zavarodva. A puhalelkűek félrehúzódtak és nem mertek nyilatkozni. Itt = ott sompánkodás hangja tört ki, hogy Istenem mi vár még reánk? A temperamentumosabbak, akikben meg volt a kezdeményezés bátorsága, belső hevüktől űzve folyton ide-oda járkáltak és néha,néha egy-egy erőteljes káromkodással könnyítettek a lelkükön. De csak úgy általában szitkozódtak és még nem tudtam kivenni, hogy tulajdonképen kit etetnek a fenével. Legjobban meg voltak döbbenve az előkelő hivatalbéliek, a bíró, az egyház kurátora és a tanácsbéliek, akik érezték, hogy az eljövendő eseményekért őket nagyobb felelősség terheli. A községnek ezek a tagjai látható örömmel fogadták megjelenésünket, mert tudták, hogy akik őket eddig ostromolták véleménynyilvánítás végett, most minket fognak megrohanni. Ügy is volt. A kérdések egész tömegét intézték hozzánk minden felől, egymás szájából vették ki a szót, de oly idegesek voltak, hogy feleletünket már nem tudták bevárni, hanem újra kérdeztek valamit. Mikor a legkiváncsiabbak elvégezték a kérdezősködés munkáját, hirtelen csönd és mozdulatlanság támadt és mindenki feszült várakozással tekintett ránk. Barna a fülembe súgta : — Mondj nekik hamarjába egypár megnyugtató szót, igazítsd helyes irányba a véleményüket. — Talán inkább te, Barna . . . — Nem, nem, én mégis csak idegen vagyok nekik, mindjárt gyanakosznak, hogy nekem más az érdekem, mint az övék. Ha baj van, én elszökhetem innen, de te ide vagy szögezve, ezt ők nagyon jól tudják. Előre! Hát csak ki kellett állanom és szónokolnom. A nép illedelmesen meghallgatott, zavaró közbeszólások nem voltak. Mikor elvégeztem, senki se szólt semmit, csak a bíró tartotta szükségesnek megjegyezni,ez is csupán állásánál és tekintélyénél fogva, nem mintha lett volna valami mondanivalója) hogy a főtanító úr fején találta a szöget és hogy most már a polgárok csendben és rendben várhatják az eljövendőket. No, egy kijelentés mégis volt, még pedig a vén Hrabár bácsi részéről, akiről az a legenda keringett, hogy az úgynevezett zapekacskát, a tutajosoknak kurtaszárú kicsi pipáját születése óta nem vette ki a szájából. Oda állt elém, a pipát most se vette ki, csak úgy a félszájával beszélt, mondván : de — Megértettük a szép szót főtanító uram, egyebet is látunk. Látjuk ezt a röpülő masinát itt fölöttünk, aki többet ér nekünk minden szép szónál, mert az istennyilát hajingálja annak a nyaka közé, aki minket bántani akar. Hrabár bácsinak ez az okos ötlete többet használt az én megnyugtató beszédemnél és mindenféle bírói kijelentésnél. A nép miatt egy varázsütésre magához tért és jó kedve támadt. Miféle ellenség merné Sztregovára betenni a lábát, mikor tudja, hogy ilyen ördöngős masina védelmezi ? A vidám hangulatot még fokozta a két éjjeli őr megérkezése, akiket a bíró hivatott be, hogy kihallgassa őket az éjszaka eseményei felől. Persze nem tudtak semmit, ellenben a nép nagy gaudiumára összevesztek egymással, kölcsönösen azzal vádolva egymást, hogy aludtak. — Kend még az éjfelet sem kajátozta. — Kendtől pedig a két órát sem hallottuk. — Az éjfél a fontosabb komám, mert akkor fordul az ember a másik oldalára. — Ez se igaz. Hát akkor aztán hova fordul reggelig ? Mert ilyen hosszú ideig egy oldalon nem bírja ki. Vagy kendnek talán három oldala van ? A vidám feleselésbe most hirtelen belecsapott egy éles hang: Csöndesség! Valahol félreverik a harangot! Egyszerre halotti csönd támadt és csakugyan Felső- Sztregova felől tompa harangkongatás hallatszott. Rögtön tűzveszedelmet sejtettek és a harangozó elé rohant, hogy a toronyból kémlelje a megfelelő tájat. A népen megint erőt vett a nyugtalanság, sokan már Felső-Sztregova felé lódultak, de pár lépés után visszatértek. Az asszonyok külön csoportba állva sopánkodtak. Egy fiatal legény elkezdett kiabálni, hogy a másik Sztregován kiütött a forradalom. Végül is rászóltam, hogy fogja be a száját. A harangok pedig egyre szóltak, a szél iránya szerint hol erősebben, hol gyöngébben, szóltak azzal a tompa szaggatott kongással, mely annyira fel tudja zaklatni az idegeket. Odaszóltam a bírónak, hogy oszlassa szét a népet, menjen mindenki haza és ott őrködjék. A nép csak azt várta meg, hogy a harangozó visszatérjen és jelentse, hogy látott-e tüzet jelentő füstöt Felső- Sztregova felett. És miután a harangozó csakhamar visszatért és jelentette, hogy tűzveszedelemnek semmi nyoma, lassan, halk beszélgetés közben haza vonultak. Barna öcsém arczán rosszkedv és nagy izgalom látszott. Amint a nép oszlandozni kezdett, így szólt hozzám halkan : — Nem akarom a nép előtt elárulni izgatottságomat, pedig majd szétpukkadok a nyugtalanságtól, hogy mi történik Sztrego»ván. Andris szaladj hamar kocsiért, nekünk már régen ott kellene lennünk. Isten tudja, hogy Sámson úrra ez a plakát milyen hatást tett. A nép előtt Andris te is a legnagyobb flegmát erőltesd, mert a magaviseletünk jobban megnyugtatja őket, mint a szavaink. Szaladj! Épen futólépésre akartam venni a dolgot, mikor megszólalt Klárika autójának mély buzgású kürtje és csakugyan a községháza elé röfögött, még pedig Krantz barátunkkal. Sárpadt volt és olyan hevésest ugrott ki az autóból, hogy majdnem orra bukott. Azonnal kiabálni kezdett, hogy rögtön szedjük össze magunkat és menjünk vele Sámson úr elé. Mivel az autó láttára a nép egy része visszatért, belecsíptem Krantz karjába és a fülébe súgtam: — Szedd össze magad Libor, fékezd meg izgalmadat, hiszen ráijesztesz a népünkre, pedig alig tudtuk lecsillapítani. — Bár inkább nálunk lettetek volna Felső- Sztregován, — sóhajtott Krantz, — ott van csak felfordulás ... De ne vesztegessük az időt, hanem gyerünk. Mikor már az autón voltunk, melyet Két» fejű Gerzson uram vezetett, Krantz még a nép megnyugtatására hangosan kijelentette, hogy Sztregován nem történt semmi különos, míg ő otthon volt és a harangokat bizonyára tévedésből kongatják. Ezzel elrobogtunk. Krantz köztünk ült és egyszerre megragadva mind a kettőnket, majdnem kiabálva kezdett beszélni: — Most pedig hagyjatok beszélni, mert megpukkadok, ha továbbra is bennem marad a szó. Istenem, szegény Sámson úr! Valami szamár azt hitte, hogy kedves szolgálatot tesz a báró úrnak, ha minél hamarabb tudtára adja ezt a komisz plakátot. Fölvette tehát Mihály huszárt és beküldte az öreg úrhoz a nyomtatást. Nem tudom mennyi idő múlva berontott hozzám Mihály huszár ezzel a kiáltással : Tessen hamar jönni, mert nem birok a méltóságos úrral! Mikor beléptem a szobájába, az asztalon levő plakátot döntgette és érthetetlen szavakat kiabált. Aztán összegyűrte a papirost és odarugta elém. Ki simítottam és elszörnyedve olvastam végig. Ezalatt Sámson biró tenyerébe temette arczát és halkan mormogott. Az imént talán káromkodott, most mintha imádkozott volna. Próbáltam megnyugtató szavakat intézni hozzá és ekkor egyenesen rám nézett, még pedig úgy, mintha csak most venné észre jelenlétemet. Aztán intett, hogy hallgassak. Én tehát leültem egy sarokba és várakoztam. Ezalatt Mihály minden parancs nélkül be= (Folytatás.)