Vasmegye, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-01 / 206. szám
Érdemes a juhtenyésztés Megyénkben a juhtenyésztés az utóbbi évekig — mind a termelőszövetkezetekben, mind az egyéni gazdaságokban — igen mellékesen kezelt üzemág volt. Azelőtt csak néhány tsz-nek volt juhállománya, de a legutóbbi évek során egyre többen felismerték a juhtenyésztésben rejlő lehetőségeket, annak gazdaságosságát. Ettől kezdve fokozatosan gyarapodott a juhállomány. 1953- ban például 2008, a következő évben 2102, tavaly 4306 és az idén már 5423-ra növekedett a juhok száma. Az e téren lévő fejlődést gyakran a szakavatott juhászok hiánya gátolta. Tavaly s az idén számos juhászt hoztak nemcsak Vas, de a szomszédos megyékből is tsz-einkbe, s azok családjának lakást is adtak a termelőszövetkezetek. Több helyen, mint a rábahidvégi Úttörő TSZ-ben is, megkezdték a juhok fejesét, majdjuhsajtot készítettek, amelyből havonta 9 ezer forintot vettek be. E tsz-ben a tavalyihoz képest javult az egy birkáról nyírt gyapjúátlagsúlya is. A múlt évben 3,6kiló volt, az idén már 3,8 kilóraemelkedett a juhonkénti gyapjúidozam. Igen jól jövedelmező juhtenyészete van már a toronyi Vörös Csillag TSZ-nek is. Jövőre e tszben is fejik már juhokat, a kifejt tejet feldolgozzák és úgy értékesítik. Ebből, valamint a gyapjúból jövőre közel félmillió forintot szándékoznak bevenni. Az említett tsz-ek mellett újabb jól termelőszövetkezet tervezi,hogy még az idén vagy jövőre juhállományt állít be. A tsz-ek ez irányú törekvését mind a megyei tanács mezőgazdasági igazgatósága, mind a Gyapjúbegyűjjtő Vállalat igen komoly mértékiven támogatja. Tiltakozás, szolidaritás A szombathelyi járási tanács kommunistái szolidaritásukat fejezték ki a nyugat-németországi kommunistákkal és azt a meggyőződésüket hangoztatják táviratukban, hogy Németország Kommunista Pártja erős és nagy lesz, mert a német nép boldogságáért, jövőjéért küzd. Dombornyomású fali kalendáriumok készülnek Az utóbbi években nyomdai járunk nem készített dowmibornyomású falinaptárakat, kisebb mennyiségben Németországból hoztuk be. A Kézműipari Trösztnél erre célra rendbehoztak egy gépet és a jövő évi kalendáriumokból százezret már ezen nyomtatnak. Érdekes új gyártmányba dombormintázatú alumínium falvédő, amely 6—8 forintos áron kerül majd forgalomba. Udvardi Józsefné *■“' azzal állta utamat, hogy ő már régóta el akart mondani valamit. Úgy, úgy, bólintott fejével, az ő élettörténetüket. Mert az érdekes, regényt lehetne belőle írni. A mai boldog életükkel kezdte. Hogy most mennyire más a fiatalok élete, mint az övé volt. Amikor férjhez ment, nem volt egyebe, mint a rajtavaló. Ma meg gyermekei (hat van neki) nem ismerik a nélkülözést, nem tudják, mi az a „nincs". — Dolgozhatott az ember Újbérben báró Sólymodnak, a völcseji uraságnak, a nexipusztai kegyelmesnek, a nyárospusztai tőzeggyárosnak, a felsősági uraságnak, mindenkinek — mondja. — Mert tudniillik cseléd volt az apám, anyám, de még azoknak az öregapjuk is. Az volt. Mi is azok voltunk a setőházi Nagycenki Cukorgyárak R. T. bérgazdaságában, itt Daniellamajorban. Régi, kopott külsejű cselédkönyvet kotor elő a szekrényből. Ákom-barcom aláírások itt is, ott is a könyvben, halványrózsaszín szalagbélyegzővel ellátva. ..Bérkocsis, cseléd“— szól a bejegyzés. Ez a férjéé, aki születésétől fogva szolgalegény volt. Szolgalegény, mások keze-lába. — Ez nincs többé — s elsüllyeszti a cselédkönyvet valahol a szekrény aljába. — Ezt akarom elmondani... Nézze, ott a sarokban áll egy szekrény, nem hazudok, 70—80 éves már. Van helyette új is, nem dobjuk ki, azt örököltem az anyámtól, többet se, meg az első gyereknél odaadta apám néhány vásott ingét pelenkának... — Ne is folytassuk mint kezével. — Nem akarom elrabolni az idejét, inkább azt hallgassa meg, amit most mondok. Ez a felszabadulás után történt... illetve, amióta megalakult itt Daniellában a termelőszövetkezet. Az ágy felől, a falról egy képet akaszt le. Mariska lányáét, nemrégen ment férjhez. — A szövetkezetben dolgozunk, mondtam ugye — kezdi a beszédet, s elém teszi a képet. — A Mariskának új szobabútort vásároltunk 7 ezer forintért, férjhezmenés előtt kistafíroztuk, legalább 15 ezer forintot ráköltöttünk. Nem fölháncigálom neki, csak azt akarom megmagyarázni, hogy milyen más világ van most, amikor nincs úr, nincs parancsoló és olyan énfajtám irányítja az országot. Évente 30—35 ezer forintunk van a szövetkezetből. Mindenünk van, higgye el, van zsírozó, kenyér, ami csak kell. Könnyek, jól látom, könnyek gördülnek le mélybarázdás arcán, örömkönnyek. Feledve a múlt, az újbéri báró Solymosi, a Nexipuszta, a felsősági uradalom, minden, ami volt, csak emlékezik és ilyen jó világban tudja csak igazára becsülni az ember a jelent, s átkozni a múltat, amelyben minden lépésre tövisbe lépett a szegény ember. — Most meg 14 mázsa szemest kaptunk munkaegységre, ez csak előleg — beszél folyvást. — Meg pénzt is előlegbe, 5 ezer forintot. Megdolgoztunk érte, jól is teremnek a földek... Ezt akartam elmondani. Az imént még esett az eső, most meg előbukkant a nap és besütött a szobaablakon. Mintha mosolyra derült volna a szobában minden bútordarab, a négy fal és szívből kacagott a megnyilatkozás után Udvardi Józsefné. — Ezt nem is kéne mondanom — kezdi újra, amint mögöttem betette a szobaajtót —, a tű.z-ünk is gazdagszik ám. Többen gondolkodnak már afelől, hogy új házat építenek a tormáspusztai házhelyen. A szövetkezet meg most saját magának Zetort akar vásárolni. Mindenki beleegyezett, úgy legyen. Majd ezt is írja meg. Köténye alá dugta kezét, ahogy megszokta, s hosszan vizsgálódott utánam. Gyerekek futkároztak a házak előtt, s hol borúra, hol derűre futnak a felhők. Tidvardi Józsefné megnyilatkozása papíron van. (tbc) Megnyilatkozás A szénsavkúttól a száraz jégig (Tegnap megkezdett cikkünk befejező része.) A szénsavgyáriak keblét jogos büszkeség dagasztotta. „Lám, alig kezdtük meg a gyártást, máris felfigyeltek a répcelaki szárazjégre“ — mondogatták egymás között. Igyekeztek megfelelni a várakozásnak. Határidőre elküldték az első szállítmányt. Másnap délután már volt, aki megkérdezte: „Nem írtak még a jégről?“ Másnap, harmadnap, mind többen érdeklődtek: „Mi a helyzet a jéggel?“ Választ senki sem tudott adni. Végre egy hét múlva levél jött. Benne volt, amit igen vártak a szénsavgyári dolgozók: „Várjuk a további szállítmányt“. Azóta naponta rendszeresen 600 kiló szárazjeget küldenek Csehszlovákiába. Szőllősi József elvtárs főmérnök szerint Olaszországban és Ausztriában is érdeklődnek a répcelaki szárazjég iránt. — Nagy feladatok előtt állunk. — mondja. — Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy mind a belföldi, mind az exportigényeket a legnagyobb megelégedésre kielégítsük. Naponta 4000 kiló szénsavat tölt palackokba Meskó Ilona. A teli palackok már szinte kerítéssel veszik körül. Pár másodperc és már a következőt helyezi a mérlegre. Egy másik teremben könnyfacsaró „illat" figyelmeztet: itt szalalkálét készítenek. Természetesen ezt is szénsavból. Ebben az üzemrészben különösen a tisztaságra kell ügyelni. A répcelaki szénsavüzem dolgozói igyekeznek, hogy szó ne érje a ház elejét, de ez az igyekezetük sok esetben nem teljesen eredményes. A szalalkálét főleg a Vegyicikkeket Kiszerelő Vállalat (ezek is találhatnának jobb nevet maguknak) veszi át tőlük és elég gyakran ne. Sokat beszéltek már erről a szénsavgyár dolgozói. Taggyűléseken, termelési értekezleten is kérték, sürgősen javítsák meg még most a nyáron, mert ha a hideg idő beköszönt, a fűtők nem győzik a lapátolást. Az üzemet korszerű gépekkel szerelték fel. Államunk mintegy 23 millió forintot fordított elkészítésére. Korszerű a kazánház is, amelyet a Munka és Egészségvédelmi Gépi berendezések KTSZ dolgozói készítettek az Élelmiszeripari Tervező Intézet tervei szerint. A szénadagoló a tervezők szerint a legapróbb szén tüzelését is biztosítja. Igen ám, de csak papíron. A berendezés ugyanis elkészítése óta nem működik. Az üzem vezetői értesítették az Élelmiszeripari Tervező Intézet vezetőit, csináljanak vele valamit. Mint ilyenkor szokás, most sem a tervező jött el, hanem mást küldött maga helyett. Nagy hangon legorombította az ott dolgozókat, mondván: „Nem értetek a korszerű gépekhez, menjetek libát őrizni." Mészáros István fűtő csak várt. Hátha elindul a gép. De nemsokára kiderült, hogy a „kiküldött“ is „elmehetne libát őrizni“, neki sem engedelmeskedett a makrancos szénadagoló. Ezután a tervező jött el Répcelakra. Nem sok eredménnyel járt. Minden maradt a régiben. Mit mondanak a dolgozók erről? — Sürgősen meg kellene csináltatni, amíg a szavatossági határidő le nem jár. Mert aztán az üzem fizetheti a költségeket — szól Molnár László karbantartó. Úgy gondoljuk, nagyon igaza van Molnár Lászlónak, minél előbb javítsa meg a gépet az, aki készítette, a Munka és Egészségvédelmi Gépi berendezések KTSZ-e. Sok ezer forintba került ez a berendezés és a sok pénzt nem lehet csak egyszerűen az ablakon kidobni. Szegedi B. Jenő késve küldi a göngyölegárut. Emiatt nem tudják a szalalkálét tárolni, szállítani. — Ezt a kis részt kerítettük el és ide rakjuk a tiszta szalalkálét — mutat a terem végére Ódor Sándor elvtárs párttitkár. — De ezzel a megoldással igen sok kárba vész. Időben visszaküldhetnék a ládákat — tolmácsolja az üzem dolgozóinak jogos kívánságát. Két szénadagoló berendezés áll árván a kazánházban. Mészáros István fűtőlapáttal szórja a szenet a tűztérre. Ezt a két gépnek kellene elvégeznie, de csak kelle Nem két gyerekről van szó! Érdeklődéssel olvastam a Vas megye csütörtöki számában az arról szóló cikket, hogy megyénkben eredményesen halad az iparitanuló-képzés. Vállalati igazgatóink java része megérti ennek fontosságát, s a párt és a kormány politikájának megfelelően a tervezettnél több ipari tanulót vesz fel. Nem mindenütt van azonban így. Csak egyetlen példa: a szombathelyi Fényképész KTSZ. Itt három tanuló felvételét tervezték, hetekkel ezelőtt beállították őket, eredményesen letöltötték a próbaidőt — erről írást adtak kezükbe a próbaidő letelte után még három hétig foglalkoztatták őket. Ám amikor elérkezett a szerződés aláírásának ideje, a ktsz vezetője, Puskás István szélnek eresztett két fiatalt azzal, hogy a szövetkezetnek nem rentábilis a tanulóképzés. Megfeledkezett arról, hogy államunk sok millió forintot költ közoktatásra és iparitanuló-képzésre — ez természetesen nem rentábilis. De nem is ez a fontos: a jövő nemzedék oktatása elemi hazafias kötelesség. A megyei tanács ipari osztálya és a KISZÖV beszélgetett erről Puskás elvtárssal. Igyekezett érvekkel rábírni döntése megváltoztatására. Mindeddig eredménytelenül. Pedig itt nem két gyerekről van szó, hanem arról, hogy minden vezető megértse: nekünk a párt és a kormány politikáját kell a magunk területén végrehajtanunk. Ezért remélem, hogy ebben az esetben is a józan bírátás győz a személyes indulatok és a merevség felett. Nika Sándor, a megyei tanács ipari osztályának vezetője Asszonyok a termelőszövetkezetekben Jóleső érzés emberek megváltozott véleményét hallani a nőkről, az asszonyokról, hiszen nem olyan régen még csak amolyan „házibútornak” tartották őket. A régebbi felfogás szerint az asszony egyetlen dolga a háztartás, a gyerek, és a férfiak amellett kardoskodtak, az asszony maradjon a főzőkanálnál. Hogy ez másként nem is lehet, a férfiak szívesen hangoztatták: hosszú haj, rövid ész. Még a nóta is úgy szólt: Asszony, te csak hallgass, engem ne háborgass, mert én urad vagyok, néked parancsolok... A nő legfeljebb feleség lehetett és nem élettárs a szó valódi értelmében. Viszonylag rövid idő alatt sok minden megváltozott. Ezt tükrözi az is, hogy a nők a férfiakkal egyenjogúak lettek. E jogot biztosítja alkotmányunk és egyre jobban elismeri a közvélemény is. Napjainkban az élet, a munka csaknem minden területén ott találjuk a nőket. Ott vannak a vezetésben, az értelmiségiek soraiban, az üzemekben és ott vannak termelőszövetkezeteinkben is. Nagyon sok példa igazolja, hogy a női munka mennyire fellendíti a szövetkezeti gazdálkodást. Erőss György elvtárs, a rábasömjéni Lenin TSZ elnöke így vélekedik: — Asszonyok nélkül el sem tudnám képzelni szövetkezetünket. Nélkülük nem lehetnénk megyeszerte híresek. Mitcsinálnak hát az asszonyok? Ezt kérdeztük a termelőszövetkezetek férfitagjaitól. Károlyi József elvtárs, a sárvári Kossuth TSZ elnöke azt mondja: — Nálunk az asszonyok szinte minden munkában ott vannak. El sem képzelhető, például a kapálás, a szénagyűjtés, a betakarítás, a magtár, a tejház tisztán tartása asszonyok nélkül. Nem is panaszkodunk rájuk, mert mindenütt helytállnak. Segítségükkel a kukoricát háromszor kapálták meg és a répát legtöbben már negyedszer. Horváth István, a rábasömjéni Lenin TSZ brigádvezetője is egyetért abban, hogy női munka nélkül nem lehet eredményesen gazdálkodni. A Lenin TSZ-nek az elmúlt évbeli májusa morzsolta, átszámítva csaknem két vagon kukoricája termett, ami nagyrészt az asszonyok érdeme és ennek következtében lehetett az egyik legjövedelmezőbb üzemág a sertéstenyésztés. Az újonnan alakult termelőszövetkezetekben is megtalálták helyüket az asszonyok. Nemesbődön nincs egyetlen olyan tsz-tag, aki — ha az asszony egészséges és nem tartja otthon a sok kisgyerek — ne dolgozna felségestől a közösben. Az asszonyokból két munkacsapat alakult női munkacsapatvezetővé. Közülük nem egynek, mint Kocsi Imrénénak már 140 munkaegysége is van. Kaidon, az egy éves múltra viszszatekintő szövetkezetben is ott vannak a tagok között az asszonyok. A tsz kertészetében külön munkacsapat dolgozott Rosta Istvánné vezetésével. E tsz-ben a vezetőségi tagok között is van asszony. De nemcsak a növénytermesztésben, a kertészetben, hanem az állattenyésztésben is helytállnak a nők. Itt azonban már kevesebbet találni, mert — ki tudja miért — még eléggé általános felfogás, hogy az állattenyésztés férfimunka. Ugyanakkor az egyénileg dolgozó parasztoknál is legtöbbször az asszony gondja a fejes, a sertés- és baromfitartás. És a szövetkezetben az asszonyok még inkább szívügyüknek tartják az állattenyésztés fejlesztését. A temenesszentmártoni Úttörő TSZ fejőnőinek, Fűzfa Sándornénak, Tőke Jánosnénak, Árvai Jánosnénak országos híre van. Dala Kálmánnét, a nemeskoltai Új Barázda TSZ baromfigondozóját is csaknem mindenki ismeri a megyében. Kemenessömjénbert Trabak Györgyné a sertéstenyésztést teszi egyre jövedelmezőbbé. Az asszonyok mulkéban való helytállása egyre inkább lemérhető abban is, hogy alig akad olyan szövetkezet, ahol a nőket ne képviselné valaki a tsz vezetőségében. A büki Kossuth TSZ- ben, az acsádi Petőfi TSZ-ben, a csepregi Petőfi TSZ-ben, a kissomlyói Előre TSZ-ben ott vannak a nők a vezetésben. A szombathelyi Kossuth Termelőszövetkezetben asszony az elnök, akit azért választ meg a tagság évrőlévre erre a tisztségre, mert elégedett munkájával. Akad megyénkben olyan asszony is, mint Nagy Imréné, a kissomlyói Előre TSZ tagja, aki jó munkájáért kormánykitüntetésben is részesült. Az asszonyok példamutató munkájukkal nemcsak a társadalom, az emberiség megbecsülését érdemelték ki, hanem a család jólétét is elősegítik. Rábasömjénben ifjú Kovács Józsefek azért tudnak házat építeni, mert a férj és feleség vállvetve dolgoznak a szövetkezetben és több mint 600 munkaegységet szereznek egy-egy esztendőben. A kissomlyói Nagy Imréék lakásába pár év alatt teljesen új bútor került és a szekrények is feltöltődtek vadonatúj ruhaneműekkel. Ma már egyre kevesebb sziknak az embereknek a száma, akik lebecsülik a női munkaerőt. Akad még néhol olyan tsz, mint a lukácsházi ahol nem szívesen vesznek be asszonyt a vezetőségbe, de a fő nehézség már nem is itt van.Inkább abban kell keresni, hogy intézményesen nagyon keveset teszünk az asszonyok munkájának megkönnyítésére. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról, hogy a legszorgalmasabb asszony is leggyakrabban feleség és édesanya, akinek a háztartásban is akad munka. Milliomos termelőszövetkezeteink száma egyre több, tehát lehetne módot találni a háztartási munkák megkönnyítésein. Szaporítani kellene a nagyobb munkák idejére a bölcsődék és napközik számát. Ezzel elősegítenénk, hogy a főzőkanál-elmélet végleg eltűnjön és a nők kivétel nélkül mindenhol megkapják az őket megillető megbecsülést. 1936. szept. 1. Szombat.3