Vas Népe, 1965. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-02 / 258. szám
Mérlegen járások, falvak: Körmend nem volt, hanem lesz Minden negyedik, ötödik ember kezében virág, vagy örökzöldből font koszorú. Halottak napjára készült a község. A piac hangulatára is ez volt a jellemző: mindent beborított az elhunytakra emlékeztető kegyelet krizantémillata. A járási székhely utcáit járva rám is ragadt az októbervégi szomorkás hangulatból, de aztán felszállt a köd, s melegedő aranyos napsugár paskolta végig a házakat. A Köztársaság téri fákról tovább hulltak a dércsípte sárga levelek, de a virágágyásoknál a kertész már tavaszra készült: árvácskákat palántáit, s a hintáknál csivitelő gyerekek jó kedve is biztatott. Betértem a „Kismackó”-ba egy feketekávéra, s majdnem zavarba jöttem, mert a cukrászda szinte egy iskola tanterméhez hasonlított: bajuszos diákok hajoltak füzetük, könyvük fölé, s ha nem duruzsol közben a kávéfőzőgép azt hittem volna, hogy egy szilencium teljes közepébe pottyantam. Na persze, ez diákvároska. Falai között (a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban) a mezőgazdaság szakemberei készülnek az életre. Bontakozik a község új arca Barangolásaim közben lépten-nyomon a múlt és a jelen tűnik a szemem elé. A korszerű üzletek és szemben (még a Főtéren is) a régi bodegákra, szatócs-sufnikra emlékeztető rozoga épületek, az ostornyeles és higanygőz-lámpatestek alatt nemcsak modern közlekedési eszközök suhannak, de itt-ott még tehénkéket nyúzó, nyikorgós szekerek is. Az egyik utcán már betonon gurul a jármű, járdákon közlekednek az emberek, a másikon még mindent belep a por. Itt modern, új emeletes lakóház, amott földbetöppedt tenyérnyi ablakaival hunyorgó 50—60 éves épületek. És még odébb, a község peremén kertes, villaszerű új házak. Az egyik udvaron kútlánc csörren, de a fertőzött régi kutakból már csak locsolnak. A házak fölött magasan trónol és ezüstösen csillog a törpevízmű hatalmas gömbje. A község délkeleti részén (a Várkörön, iskolák, kollégiumok és közhivataloknál, ahol a szennyvízcsatornázást is elvégezték) már bent van a csap. Konyhákban, fürdőszobákban csobog a jó víz. A község ipari üzemeiben, amelyek — a két téglagyárat kivéve — mind a felszabadulás után létesültek, több mint 3000 ember talál munkalehetőséget. Ezenkívül ott vannak a ktsz-ek, a három községre kiterjedő — és jól működő — termelőszövetkezet, a tangazdaság, a vasút, az iskolák és különböző hivatatalok. A nyolc és fél ezer lelket számláló község felnőtt lakossága — mintegy 5—600 női munkavállaló kivételével, akik elhelyezése itt is nagy gond — mind talál megélhetési lehetőséget. Ami pedig a jövőt illeti, a járás és a község vezetői tömören így fogalmaztak: Körmend nem volt, hanem lesz! Persze múltja is volt, van — ha sok tekintetben keserves is — ennek a Rába és a nemzetközi út mentén épült ősi településnek. Körmendet — mondják a lokálpatrióták — már IV. Béla király idejében városi rangra emelték. Hajdan virágzott itt a kézműipar, a kereskedelem, az idegenforgalom. A várkastélyban — ahol a felszabadulás előtt Batthyány herceg uralkodott, s most diákszálló, művelődési ház és ipari létesítmény van — Zrínyi Miklós a költő és hadvezér is tanyázott. Kuruc vezérek,irályok, császárok aludtak szobáiban, írott, vagy íratlan emlékek ezek, s csak azért érdekesek, mert azokban a szobákban, ahova csak királyok, császárok léphettek egykor, most a nép gyermekei tanyáznak, tanulnak egy — a jelenleginél is ígéretesebb — jobb élet megvalósításáért. A járás, a község vezetői is erről az ígéretesebb jövőről beszéltek nekem és a realitások „vánkosára” dőlve álmodtak a holnapi Körmendről, amely szerintük — ahogy már mondtam — nem volt, hanem lesz. Az eddig megvalósult új létesítményeket és a nagyszerű kibontakozást látva alapozottak a merész községfejlesztési tervek, de az évszázados elmaradottságokat látva nagyon nehéz lesz a végrehajtás. Okos gazdálkodással, együttes erővel A község, a járás vezetői nem ismernek lehetetlenséget, csak tehetetlenséget. Mögéjük sorakozik a nép, s ahol a lakosság évente több, mint egynegyed millió forint értékű társadalmi munkára képes, a felsőbb szervek, az állam támogatásával mindent meg lehet oldani. Persze, nem máról holnapra. Igen meg kell gondolni, hogy a rendelkezésre álló összeget — amit községfejlesztési alapra fizet be a lakosság — mire költsék. Előtérben van a szennyvízcsatorna továbbépítése, amire a következő években 350 ezer forintot fordítanak. De ez az összeg kevés, állami támogatásra is szükség lenne. Az új nyolctantermes gimnázium nemsokára kész, s így a régiben diákkollégiumot és zeneiskolát létesítenek. Tovább folytatják az utak, járdák, parkok építését. A községi tanács most hozott helyre nyolc úgynevezett átmeneti lakást, ahová azokat a családokat költöztetik, akik a legegészségtelenebb körülmények között laknak. Egyébként örvendetesen megindult a kislakás és társasház építése is. Jó lenne, ha a kivitelező vállalatok kapacitása bővülne és az építőanyag beszerzése körül sem lenne anynyi gond. Sürgősen megoldandó feladatok várnak a vendéglátóiparra, a földművesszövetkezetekre, és a kereskedelem vezetőire. Sok még a tennivaló itt is, de remélhetőleg, hogy egy újabb évtized után teljesen újjászületik ez a már ma is sok tekintetben városias jellegű járási székhely. Persze az emberek — érthetően — türelmetlenek. A kis óvodások viszont, akik vidáman hancúroztak a napsütötte parkban, már az újjáépülő községgel együtt nőnek fel, s ha kezükbe akad majd ez az újságcikk, el sem hiszik, hogy kiskorukban mennyi gond volt még a játékaik körül. Dávid József (Folytatjuk) Afrikában történt, a dakari repülőtéren. A műszerészek és mechanikusok a rekkenő, déli melegben távoli útra készítették elő az Air France négymotoros, személyszállító repülőgépét. Nekem is ezzel kellett utaznom, át az Atlanti óceánon. A repülőtér épülete előtti kis kertben üldögéltem egy alacsony pálma árnyékában, és szorgalmasan tanulmányoztam Zorkij fényképezőgépem használati utasítását. Amint felpillantottam, eszembe tűnt egy középkorú férfi. Világos szürke ruha volt rajta, szalmakalap a fején. Észrevettem, hogy érdeklődéssel legelteti rajtam a szemét. Mosolygott. A fénykezőgépem felé bólintott. — Zorkij, extra klassz! — Yes — helyeseltem angolul. — Qui — ismételtem meg — franciától, és hogy hitelesítsem, hozzá tettem oroszul: — Da. Nagyon jó készülék! Perc sem telt bele, összeismerkedtünk. Alekszejevics, az egyik afrikai ország szovjet követségének munkatársa, repült haza Moszkvába, szabadságra. — Ugye, hol találkoznak olykor a moszkvaiak — mondta vidáman. — Hát igen. Kicsiny a világ. — Maga Moszkvából jön, én oda utazom. Úgy találkoztunk, mintha Kurszkban lennénk a vasúti peronon. — V. Alekszejevics az órájára nézett. Kérem, tegye félre azt a technikai irodalmat. Amíg átrepül az óceánon, megtanulhatja a fotográfus bölcsességeket. Gyerünk a teraszra, lehörpintünk egy pohár jeges italt, maga pedig mesél nekem Moszkváról. A teraszon tömérdek ember volt. — Azt hiszem, az ott szabad hely.Fiatal afrikai ült a kerek asztal mellett. Kávézott és szórakozottan lapozott egy francia képes folyóiratban. Borisz Laszkin: Moszkvaiak — Bocsánat, szabad ez a két hely? — kérdezte V. Alekszejevics franciául. Az afrikai udvariasan bólintott, és elmélyült az újságban. Jégbehűtött gyümölcsszörpöt hoztak. — A követségen megkapunk minden újságot és folyóiratot — magyarázta Alekszejevics. — De más a sajtó és más az élőszó. Isérdezett, minden érdekelte, milyen az Új Arbat, és mi a címe annak a színdarabnak, amit legutóbb a Vahtangov színházban bemutattak, és hogyan játszott a Szpartak futballcsapata a rosztoviakkal. Alig győztem válaszolni. — Micsoda hőség van itt! — folytatta. Tréfás szemrehányással kacsintott az afrikai szomszédunkra, mintha tőle függne a higanyoszlop emelkedése a hőmérőn. — Lehunyom a szemem és elképzelem: megyek a Krasznaja Presznen, majd beülök a földalattiba, kiszállok a Kultúra Parkja állomáson, pontosan szemben velem a Moszkva uszoda. — A Csajka — javítom ki. — Ennek az uszodának a neve Csajka. — Moszkva! — Téved — mondom. — Nem, ebben maga téved, — erősítgette. — Én is moszkvai vagyok. Igaz, már régen eljöttem Moszkvából, maga pedig még tegnap ott volt, de azért nekem van igazam. — Nem! A Kultúra Parkjával szemben levő uszoda neve... — Fogadjunk! — V. Alekszejevics felém nyújtotta a kezét. — Fogadjunk. Megkérjük a szomszédunkat, hogy üsse szét a kezünket... Asztaltársunk félretolta a csépszét, és nyájasan, szinte gyengéden tekintett V. Alekszejevicsre. Oroszul szólalt meg: — Bocsánatot kérek, de az elvtársnak igaza van. A Moszkva nevű uszoda ott van, ahol a Kropotkinszkaja állomás, Alekszejevicsnek tátva maradt a szája. Rám nézett. Én is ugyanolyan ütődött arckifejezéssel bámulhattam rá. Ha a szomszédunk elvált volna az asztaltól, hogy a levegőbe emelkedjék, talán kevésbé csodálkozunk. A fiatal afrikai szavai annyira váratlanok voltak, hogy mi tovább is csak némán néztük egymást, mukkanni sem tudtunk. ■— Bocsásson meg ■—■ törte meg a csendet végre Alekszejevics — ön ezt honnan tudja? — Én is moszkvainak érzem magam — mondta a néger és mosolyogva csillogtatta meg a fogait. Fürödtem ebben az uszodában. A Patrice Lumumba egyetem hallgatója vagyok. Most utazom vissza Moszkvába. — Hogy mik vannak — nevetett Alekszejevics. — Kiderül, hogy körülöttünk csupa moszkvaiak vannak! ... V. Alekszejevics és az afrikai elrepült Moszkva felé. Eltelt egy negyedóra. A mi gépünk is indult. Kényelmesen helyet foglaltam. Eszembe jutott a találkozás és elmosolyoghattam magam. — Valami kellemes dologra gondolt, monsieur? — kérdezte a stewardess kicsit pajkos mosollyal. — Qui, madamoiselle — mondtam. ■— Da!... Igen... !einéztem az ablakon és néztem az alattunk hullámzó, végtelen óceánt. Oroszból fordította: Pogonyi Antal 1965. november 7. Kedd 370 Új telefonigénylő Szombathelyen Megkezdődött Szombathelyen a Postás Szabad Akadémia előadássorozata. Az első előadást a posta vezérigazgatóságának munkatársa, dr. Fischer Barna tartotta, Amíg a beadványból távbeszélő állomás lesz címmel. Előadásából több érdekes számadat közérérdeklődésre is számot tarthat. Elmondta például, hogy Magyarországon évente körülbelül 14 ezer új előfizetővel lesz több a telefonnal rendelkezők tábora. Az igény ennél jóval nagyobb. Hivatalosan 130 ezer már beadott kérést tartanak nyilván, de ha a még hivatalosan be nem nyújtott igénylőket is figyelembe vesszük — vannak ugyanis, akiknek szándékukban áll a telefont bekapcsoltatni, de tudják, hogy még úgyis várniuk kellene — akkor mintegy 250 ezer igénylőről kell beszélni. Szombathely sem éppen szerény igényekkel szerepel ebben a nagy számban. Jelenleg ugyanis 370 írásban beadott kérés vár teljesítésre a megye székhelyén. Az igények maradéktalan kielégítésére körülbelül 1968—70 körül kerülhet sor. A posta dolgozói addig is újításokkal igyekeznek enyhíteni a helyzeten — a lehetőség szerinti bővítéseken felül. Ilyen újítás az úgynevezett KIL állomások felszerelése. Az újítás lényege, hogy egy áramkört két előfizető használhat. Újítás a koncentrátor is. Ennek a segítségével 10—20 áramkör felhasználásával 50—100 előfizető telefonbeszélgetését lehet lebonyolítani. K. A. A jövő év a korszerűsített és új gyártmányok éve lesz az Öntöde és Fémmegmunkáló Vállalatnál Jelentőségéhez mérten szerényen húzódik meg az Öntöde- és Fémmegmunkáló Vállalat a szombathelyi vasútállomás mellett. E kisméretű üzemünk számos gyártmányában országos igényt elégít ki. Az országban csak itt gyártanak nagy teljesítményű konyhagépeket, és nagyobb menynyiségben a magyar exportban jelentős helyen álló kávéfőzőgépek csaptelepeit is. Szembetűnő, hogy a város szívében szűk helyre szorult üzem miként próbálkozik belső lehetőségeinek minél jobb kihasználásával, gyártmányaival követni a korszerűsödő, s tökéletesedő technikát. Az egyik kisebb műhelyben, alig négyen-öten dolgoznak. Kísérleti üzemnek nevezik itt ezt a helyet Ha a gyártmányokat vesszük szemügyre, valóban ráülik e név. Félkész állapotban láttam így egy új, nagy sikert ígérő korszerűsített gyártmányt a vendéglátóipari szódavízkészítő automatát. — Az első prototípus! — mondja a vele foglalatoskodó munkás. Rövid műszaki magyarázatot pedig Németh István, a vállalat igazgatója ad. — A gyár egyik műszakiakból álló újítócsoportja nyújtotta be a korszerűsített gépet újításként Új a teljes automatizálás, a szivattyú-megoldással együtt. Úgynevezett excentrikus szivattyút alkalmaztak, amely a korábbi 30 kilós öntvény helyett, mindössze 3 kilogrammos öntvényt igényelt. Új a teljesen borított megoldás, amely esztétikai előnye mellett növeli a gép élettartamát is. A gép minden bizonnyal a jövő év vendéglátóipari slágere lesz, sőt már ebben az évben elkészül belőle 150 darab. Ugyancsak készen van a cukrászati fondantgép első prototípusa. Ez is a jövő év új gyártmánya lesz. Teret hódít a műanyag is. Az üzemnek számos olyan gyártmánya van, ahol műanyaggal helyettesíthetik a drága öntvényt, vagy munkaigényes lemezborítókat. A kereskedelem számára itt készülnek a dió-, mák- és kávéőrlő gépek. Formatervezésben, kivitelezésben megnyerő külsejűek. Ezek a gépek szinte ezer lehetőségét nyújtják a műanyag alkalmazására. Az egyik műhelyben már ott áll az új műanyag vákuum formázógép, melyet 140 ezer forintért vásárolt a vállalat. Noha a dolgozók csak most tanulnak rajta, máris készülnek a darálók műanyag tölcsérei az eddigi fémlemez helyett. A darálógépek és a 20 literes habverők borításához elkészültek a formák, sőt az első kísérleti darabok is öntött műanyagból. Olcsóságuk melletti esztétikai előnyük is elvitathatatlan. Indulás előtt áll az új üzem új 250 tonnás hidraulikus prése, amely jelentősen könnyíti majd munkájukat. — A szódavízkészítő gépekhez évente 1000 tartályalkatrészt kell préselnünk. Korábban ezt Pesten végeztük bérben. Sok utánajárástól szabadít meg bennünket az új présgép. Büszke rá az igazgató és elvitathatatlan az érdem, hiszen ő találta meg a gépet elfekvőben egy kiskunhalasi üzemben. Az Öntöde- és Fémmegmunkáló Vállalat példája azt bizonyítja, hogy munkával, szorgalommal kicsi helyen is nagy eredmények születhetnek. A gyár által készített 600—800 személyes egyetemes konyhagépek (robotgépek) országszerte ismertek. Már elkészült és próbaüzemei az 1200 személyes konyhát kiszolgáló egyetemes konyhagép első prototípusa. Jövőre sorozatban gyártja az üzem. Csehszlovákia 1970-ig évi 100 darab 120 literes habverőt rendelt. Ugyancsak üzemi próba alatt áll több nagy teljesítményű, új típusú cukrászipari gép, mint ahogy sikerre számíthat a kettős fejű, egy motorral hajtott mák- és kávé-, őrlőgép. A jövő év ebben az üzemben a korszerűsített és új gyártmányok éve lesz. Talán azért is vállalták a dolgozók, hogy december 22-ig befejezik éves tervüket és az év végéig rendeltetési helyükre szállítják az összes megrendelt terméket. Cs. E. VAS NÉPE Fél évszázad a katedrán Újsághír: A Népköztársaság Elnöki Tanácsa csaknem 50 éves kiváló pedagógiai munkája és hoszszú időn át végzett megyei tanácstagi munkája elismeréseként a munkaérdemrend bronz fokozatát adományozta Kovács Irén megyei tanácstagnak, a nardai általános iskola ez év szeptember 1-én nyugalomba vonult igazgatónőjének, örömmel, jó érzéssel olvastuk a Vas Népe vasárnapi számában a fenti sorokat. Pályatársunk, nyugodt szívvel mondhatjuk úgy is, hogy küzdőtársunk volt Kovács Irén, aki közel fél évszázadot töltött a katedrán. Mint a legtöbb tanító, ő is a nép gyermeke. Pályája során mindig arra törekedett, hogy becsületre tanítsa, nevelje az ifjú nemzedékeket, szépre, jóra oktassa a vasi falvak gyermekeit. ötven éven át, ki tudja hány kis falusi emberkét vezetett be az írás—olvasás „birodalmába”, jószándékkal, hittel munkálkodott azért, hogy a legegyszerűbb emberek gyermekei is részesüljenek a „szellem napvilágából”. Ezt tette akkor is, amikor az egyszerű emberek gyermekei előtt nem voltak nyitva az iskolák kapui, mint most. Szerényen, csendben dolgozott, mindig hivatásának élt. Soha nem vágyott el onnan, ahova állította az élet, mindig ott akart egész ember lenni, ahova szólította a hivatás, a pálya. Nem gyűjtött kincseket, nem halmozta fel magának a gazdagságot, mégis gazdagnak érezheti magát. Az emberek, a volt tanítványok megbecsülik, szeretik, sokan életük végéig emlegetik a kedves „Irén nénit”. Mi, akik pályatársai voltunk, ismertük munkáját, tevékenységét, kitartó szorgalmát, ötven év után nehéz szívvel lépett le a katedráról, hiszen mennyi élmény, menynyi emlék kötötte őt ahhoz a „munkaasztalhoz”! A nardai iskolához, amelynek egészen a legutóbbi időkig igazgatója volt. Az iskolán kívüli munkát is természetesnek, a magáénak érezte mindig. Mint a megyei tanács tagja példás helytállással, fiatalokat meghazudtoló frisseséggel dolgozott a közügyekért. E tekintetben a jövőben is aktívan végzi majd munkáját, hiszen a nyugdíjas élet nem szab határokat a megyei tanácstagi tevékenység elé. Ellenkezőleg, ezentúl talán még több ideje lesz majd a választók ügyes-bajos dolgait intézni. A munkatársak, a pályatársak nevében igaz szívből gratulálunk Kovács Irénnek a magas kitüntetéshez. Tudjuk) megérdemli az elismerést) megdolgozott érte. Kívánjuk, hogy nyugdíjas élete legyen szép, erőben-egészségben munkálkodhassék ezentúl is azért az ügyért, amelyet szívesen fáradhatatlanul képviselt eddig is. Jó egészséget, kellemes pihenést kívánunk neki, s az ifjabb nemzedék nevében ígérjük: méltóképpen visszük majd tovább, amit ő elkezdett. Csiszár Károly megyei tanulmányi felügyelő Gépipari tanácskozás Hétfőn reggel az Építők Rózsa Ferenc művelődési házában mintegy ezer szakember közreműködésével megkezdődött a Gépipari Technológiai Intézet 2. tudományos ülésszaka. A plenáris ülés megnyitó előadását Kovács István, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese mondotta. 3