Vas Népe, 1967. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

1967. január 1. Vasárnap A megye 1967. évi terveiből Az új esztendő alkalmából —­­ az év során megjelent tu­dósításaink vázlatos összege-­­ zéseként — kiemeltünk­­ né­ :­hány tényt annak felidézésére, hogy mi­t várhat a megye la­kossága az 1967-es évtől? Meggyorsul iparunk fejlődése A tanácsi könnyűipar az 1966-os évi tervhez viszonyítva 33 százalékkal növeli a termelé­­sét, s összesen mintegy 342 millió forint értékű terméket állít elő. Elsősorban a vállala­tok exporttevékenysége nö­vekszik. A tanácsi könnyűipar gyorsabb ütemű fejlődésének egyik döntő alapja, hogy Szombathelyen a vasúton túli városrészen épülő ipartelep első üzemei jövőre termelni kezdenek. A minisztériumi ipar fej­lődését jelzi a Szombathelyi Pamutipar, az Élelmiszer­­ipari Gépgyár, a XII-es Autó­javító, a Répcelaki Sajtgyár, a Szentgotthárdi Selyemgyár bővítése, illetve a cél Időm­ölki Asztalos és Lakatosán­ gyár, valamint a sárvári Bőrdísz­műáru Gyár működésének a megkezdése. Lakásépítés Kiemelt feladatként keze­lik a megyében a lakásépítés fokozását. Ezt igazolja az a tény, hogy jövőre 459 állami, illetve tanácsi fedezettel fel­épített lakást adnak át és újabb 472 építését kezdik el. Ezek közül 126 szövetkezeti la­­kás lesz. Mindezen túl külön­böző vállalatok és intézmé­nyek anyagi erőinek összevo­násával 84 lakást építenek a Derkovits lakótelepen, Szom­bathelyen. Meggyorsítják a járási szék­helyeken is a lakásépítés ü­tel­mét. Körmenden 64, Sárvárton 67, Szent­got­thárdon 22, Vas­váron 17, Szombathelyen 296 lakás építését kezdik el. Körmenden és Sárváron él­elmiszer-kisá­ruház, Sárvá­ron ezen kívül hús-, és zöld­ségbolt, Szentgotthárdon élel­miszerbolt is készül a lakás­­építkezések járulékos beruhá­zásaként. Amiről kevesebb szó esett Az új év új létesítményei jó részéről gyakran adtunk hírt. A szombathelyi Derko­vits lakótelep létesítményei­ről, az Isis Szállóról, a Had­nagy utcai gimnáziumról, a Kioszk építéséről, a Vérellátó Alközpontról, a zenei és az ipari tanuló iskola építéséről az utóbbi hónapokban is meg­emlékeztünk. Kevesebb­e"szó esett azonban arról, hogy át­adják jövőre a Berzsenyi téren a megyei Pártszé­kházat, elkezdik a Gábor Andor utcai irodaház, a megyei könyvtár és a vele egybeépült harma­dik magasház építését. El­kezdik az új nyomda építését. Az ipartelepen hozzáfogunk a Patyolat Vállalat új telephe­lyének kialakításához. Tovább folytatódik a megyei kórház rekonstrukciója. Elkészül az új sugárterápiás decentrum. Irodaházat kap az MTI a városligeti sportpálya (SZSE) öltözője felett. A Köztársaság téren pedig egy 10 millió fo­rintos beruházással épülő Otthon Áruház létesítését kezdik el. A járási székhelyek közül elsősorban Sárvár fejlődik jelentősen. Felépítik a víz­tornyot. A várral szembeni területen új irodaház, termál- és tisztasági­ fürdő, valamint a rendelőintézet épül. Ugyan­csak elkezdődik egy szolgál­tatóház és egy földművesszö­­vetkezeti étterem és presszó építése is. Vasváron a 14 millió fo­rintos beruházással sütőüzem, készül el, elkezdik egy szol­gáltatóház munkálatait is. Körmenden hozzákezdenek az új községi tanácsház épí­­­téséhez. Bővítik az általános iskola napközijét. A Rokkant­telepen élelmiszerbolt készül. Megkezdik egy pénzintézeti irodaház és egy új élelmiszer­­bolt építését, mindkettő la­kásokkal együtt épül. Szentgotthárdon a járási székhely csatornázásához fog­nak, elkészül a MÉSZÖV á­ru­ház, a faipari üzemben meg­indul a második műszak. Bükön egy 500 és egy 1200 négyzetméteres új medence vár­ja a strandidény kezdetén A nílusi forgóhíd az UVA­­TERV Duna-parti székházában látható, a kicsinyített makett eredetije azonban a nagy af­rikai folyó egyik csatornáját íveli át. Magyar mérnökök ter­vei szerint a világ sok táján épültek és épülnek hidak Dr. Petur Alajos, az UVATERV Híd-irodájának vezetője a kö­vetkezőket mondotta erről: Eredményes versenytárgyalás — A magyar ipar első ilyen jellegű exportmunkáját Egyip­tom megbízásából készítette. Azóta ■ itthon is ismerős név­ként Cseng Heluan, ah­ol 800 méter hosszú acélhíd vezet át a Níluson. A terveket a vállalat mérnökei készítették, és a GANZ-MÁVAG végezte az acélszerkezet gyártást és szerelést is. A munka nyo­mán több megrendelés szüle­tett: a későbbiekben tíz for­góhidat s­zállítottünk még Egyiptomba. Most készülnek a Fon­tana híd tervei. Ez Kairó szívében, a Nílus egyik szige­tén épült luxusszállodához nyit majd utat, a híd közvet­lenül a szálloda terraszára ve­zet. A kivi­elező ezúttal egyip­tomi válla­lt. — Köze -Keletről sok meg­rendelés é­rkezett a tervező­­iroda címére. Magyar tervezé­sű és kivit­elezésű Szíriában az Orontes­z ügyét átkötő, 400 méter hoss­zú vasúti vasbeton­­híd. Hason­ló méretű szerkeze­teket terveznek Iraknak. Itt verseny­pál­yázatot írtak ki, s ezen a ma­gyar tervezők vitték el a pálmá­t. A kiviteli megbí­zást a beiraki hídnál bolgár vállalat nyerte el. A másik iraki híd — a Diyalah-híd — tervei is elkészültek. Kivitele­zéséért finn bolgár és jugo­szláv cégek versenyeznek. Méretében kisebbek az In­diának szállított rácsos acél­­szerkezetek. Egy-egy ilyen híd­­ból 30—10 darab készült a GANZ-MÁVAG-ban és a Győ­ri Vagon és Gépgyárban. Ér­dekelt a vállalat Pakisztánban is, valamint az utóbbi időben bővül az európai piac. Cseh­szlovákia a vasút részére ren­delt hegesztett acélhidakat és most folynak a tárgyalások egy látványosnak ígérkező ter­vezési megbízás elvállalásáért, amelynek témája a pozsonyi függőhíd, a vendégeket, s meggyorsul a fürdőtelep fejlesztése. Több községben élelmiszer­­boltot, illetve falatozót vagy kisvendéglőt épít a MESZÖV. A felsorolá­sban a teljesség­re nem törekedtünk. Nem em­lítettük az új, járdaépítés ter­veit, a közsé­gfejlesztés számos feladatát. A felsoroltakat in­kább annak igazolására szán­tuk, hogy a egyénk fejlődésé­nek az utób­bi években meg­szokott ütem­e a harmadik öt­éves tervben sem csökken.­­­rágvölgyi László ketendő exportcikk, a­kik jövőre kezdik meg az új megyei könyvtár építését. A vá­ros harmadik magasházával egybe­építendő művelődési in­tézmény a Kőszegi utcával szemben, a Petőfi Sándor utcában kap helyet. A XII. szám­ú Autójavító Vállalat jövőre 1500 négyzetméterrel nagyobb területen végezheti a gépkocsik szervizét, karbantartási munkáit. Ilyen lesz a volt százéves óvoda helyén felépülő ISIS szálló. VAS NÉPE „Ezután a mi szolgálatunk is beszámít“ Palkó Jánost más körül- éves Farkas István társaságé­­mények között nyugdíjról fag-­ban itt a szombathelyi Búza­­gatni, ugyancsak korai lenne, kalász Termelőszövetkezetben Mindössze 30 éves. És ha az nyugdíj­ügyekről tárgyalunk, új szövetkezeti nyugdíj tör- Pontosabban arról hogy mi­­vényt vesszük is figyelemé­bém vélekednek a karácsony­­meg 36 szolgálat] esztendő all , ,,, u „ előtte. Most mégis a 61 esz- “P"» Wott ”1­a* tend­ás Janzsó József és a 74 vetkezeti nyugdíjtörvényről. Ahríny ember, annyi probléma Az ember azt hinné, hogy az új törvényt még csak el­­olvasták. Pedig egy hét alatt ennél sokkal több történt.. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a két ünnep közti héten ez a törvény volt a falusi beszéd tárgya, a szövetkezeti parasztság legvitatottabb té­mája. Ahány ember annyi probléma. Abban ugyan meg­egyeznek a vélemények, hogy ennél szebb karácsonyi aján­dékot nem kaphatott volna a falu. Palkó János tömören így fogalmazza meg véleményét: — Mindenesetre, még a fia­talembernek is megnyugtató tudat, hogy öreg korára min­den hónapban némi aprópénz­hez juthat. Nem kell félreérteni az ap­rópénzt, ez csak amolyan szó­játék. Ebből aztán tovább fű­zik a gondolatokat. Például Farkas István bácsi, aki már negyedik esztendeje öregségi járadékos. Tizennégy év óta termelőszövetkezeti tag, mert hiszen most az a négy­éves megszakítás is beszámít a szolgálati idejébe, ami 56 és 60 között volt. Igen ám, csakhogy István bácsi már negyedik esztendeje járadékos. Hogyan lesz most az új tör­vény szerint? Szolgálati évei alapján átminősítik-e nyugdí­­jasnak, vagy a járadékos ka­tegóriában marad? No, az új­ságot, amiben a törvény meg­jelent­­ettette. Az illetékesek meg egy-két héten, legfeljebb hónapon belül úgyis elrende­zik ezeket a dolgokat. Addig majd olvasgatja még a tör­vényt, mert valahányszor el­olvassa, mindig rájön valami­­re. — Arra is rájöttem — mondja István bácsi —, hogy néhány embernek „megmoz­gatta” a lelki­ismeretét ez a rendelet. Én nem akarok ne­veket emlegetni, de néhányan mintha jobban hozzáállnának a munkához. — Persze, hogy jobban, — kontráz Palkó. Ha biztos ben­ne az ember, hogy a tisztes­­séges munka után rendes nyugdíjra számíthat öreg ko­rában, jobb kedvvel dolgozik. És az sem lebecsülendő, hogy ez az új törvény egy sereg szociális problémától szaba­dítja meg a szövetkezetet Nem lesz annyi segély­igény, mint mostanában. Aztán kiderül hogy Palkó­nak is problémája van. 1960— 62-ig ugyanis a szövetkezetben­ dolgozott, teljesítette is a kö­telező munkanapokat, de nem volt tag. Ezenkívül is van négyéves megszakítása. Ha ezt a két évet, illetve ennek ille­tékeit rendezi, akkor 12 éves szövetkezeti tagsága lesz már. Számolgatták már a könyve­lésben, hogy mennyit kellene befizetni, az elmaradt illeté­kek fejében, ötszázegynéhány forintot. — Ez megéri - vélekedik Palkó. A törvény mint agitációs dixtes Janzsó József, a Búzák fe­lász elnökhelyettese 61 éves és mint mondja erősen érdekelt az új törvényben. — Az én korosztályomat a legjobb lenne megfejelni. Ak­kor még nekünk is lenne jó né­hány szolgálati évünk. Per­sze szolgáltunk mi már éle­tünkben elegendőt, csak hát akkor más világ volt, s az a szolgálat nem számít. De az is megnyugtató, hogy mostantól kezdve másképpen lesz. Hogy mennyire megnyugta­­tó, arra egy-két tényt idéz­nék csak. A Búzakalász 93 tagjából 42-en nyugdíjasok, vagy járadékosok. Dolgozik persze a nyugdíjasok, járadé­kosok egy része, mint például Farkas István bácsi is. De meddig? Hetven, hetvenöt esz­tendő amúgy is ajándék már az élettől és nem lehet arra számítani, hogy sokáig bírják még a munkát is. Kell az utánpótlás. És belőlük egyelő­re nagyon kevés van. A Búza­kalásznak mindössze két fiatal tanulója van, a két Fábián gyerek, Józsi és Pisti. Az egyik gépen gépésznek, a má­sik Óladon baromfitenyésztő­nek készül. S hogy a most végzősök hova készülnek, az még bizonytalan. Mindeneset­re az új nyugdíjtörvény talán a legjobb agitációs eszköz lesz azok kezében, akik a szö­vetkezetbe hívják majd őket. Egy hét telt el a tsz-nyug­­díjtörvény megjelenése óta. Végrehajtására még ezután kerül sor. Az elveket ismer­jük csak. S ezek az elvek mint azt Palkó János, Janzsó Jó­zsef és Farkas István példája is igazolja, nemcsak megnyug­­tatóak de biztatóak is a pa­rasztemberek számára. Szanati Anna . 5 Kávéház a pilon tetején — Valóban különlegesnek ígérkezik megoldásaiban ez a híd — jegyezte meg dr. Petur Majos. — Az igény a követ­kező: Egypilonos fügőhidat kí­vánnak felállítani, s a folyó fölött a szerkezetet hárfasze­­rűen kifeszített kábelek tarta­nák. A 72 méteres pilon ferde szögben állna, és a tetején — ez is szokatlan —, kávéházat kívánnak létesíteni. Hogy meg­kapja-e ,véglegesen az UVA­TERV a megbízást az hama­rosan eldől. Nemzetközi együttműködés szempontjából ígérkezik érde­kesnek a barcsi Dráva-híd, amely hazánkat Jugoszláviá­val köti össze. A két ország közösen végzi az építést, ugyanúgy, ahogyan a letenyei Mura-híd készült. B. B. I.

Next